Eszmélet

1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
2
Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.
3
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.
4
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
5
A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.
6
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.
7
Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.
8
Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.
9
Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!
10
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.
11
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
12
Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

József Attila

Húsvét

Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg.

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt -

kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten-ember.

Kosztolányi Dezső

Imre a csókai temetőben járt...

"Az a nép, amely múltját nem tiszteli, a jövőt sem érdemli.

 Amitől kényszerrel fosztanak meg, mindig visszakapod, 

 de amiről önként mondasz le, az már soha sem lehet a tiéd."

Kothenc Imre üzenőfalára (F-book) mély felháborodással tette fel ezeket a képeket a következő hozzászólással: Így kell, hogy kinézzen a temető Csókán??? SZÉGYEN!!!

Hosszadalmasan lehetne ecsetelni, hogy mi vezetett ide, Csókán ez nem új-keletű, talán szokássá is vált a köz-hanyagolása. A jól jövedelmező és örök üzletek egyike a holt nyugalomra való helyezésének folyamata a kassza csengéssel lezárva, ahol is a sírásótól az ördögűző plebánoson keresztül a köztisztasággal megbízott vállalatig mindenki jól jár, a vízszintesre helyezett atyókfián kívül, pontosítva annak fizető családján kívül...

Picinykét visszamegyünk az időkerekével eljutunk Terján faluig, ahol a római katolikus temetőt dúlták fel a vörös csillag eszméjében meg lázasodottak és a disznóólakból kifolyó trágyalét vezették át a főként Szegedről kirajzott dohánykertészek utolsó nyugvóhelyein a Holt-Tisza ágba...

Az utódok majd másképpen viselkednek majd? Persze, hogy nem, mert: -sógor a szilva nem esik messze a fájától csak alá, ezért tudjuk összeszedni és pájinkát főzni, sógor!

-Sógor miért van az, hogy a jószág azt szereti, ha nyakig van a ganéjban?
-Nem szereti, azt Sógor!
-No, de miért nem Sógor, pedig úgy vagyon?!
-Úgy vagyon a fenét, csak lusta disznó a gazdája, azért!

Ebben a faluban üde látkép a szemét, a szemetet már olybá tisztelik, hogy a temetőbe is elraktároznak nehogy elfogyjon, szűk esztendőkre meg a világválságra gondolva! A gazdaság megszűnt Csókán, így a szemét gyűjtés lehet az  az ágazat amely talpra állítja azt, ami régen pofára esett. Gondolom én faluanyáink és falu-atyáink sokat vitáznak e témában, hogy mi a megoldás, úgy mint Rátóton amikor kitört a demokrácijó!

A másik jól jövedelmező ágazat a katasztrófális faluturizmusunk lehetne. A tankokat is elrejtő mély esőelvezető árkok folyamatos ásása, a vízvezeték szanálása, majd annak rögtön javítása újabb ásással. Sajnálattal közlöm, hogy Attila sírja nem itt lett elásva, ha azt keresték volna...

A borutak helyett, a kínálatot temetőjáró utakkal emelnénk a non plus ultra-ra, amelyet össznépi mulatozással zárnánk le, ha a párt is engedélyt ad rá!

Megőrizve környezetünk tisztátalanságát, mindenki jegyezze meg: Csókán a szemét nagy becsben van, tilos őt megnevezni és meg ne próbálja senki kibillenteni a helyéről, így jó ahogy van!

Igen Imre, szégyen, annak, aki tud szégyent, de azoknak akiknek olyan vastag a bőr a pofájukon, mint az orrszarvúnak azoknak magyarázhatsz nagypéntektől karácsonyig. El fogják neked is regélni, most ez van ezt kell szeretni, meg sok itt az okos, meg öntsünk tiszta vizet a pohárba...

Húsvét meg nem a temetőről szól, hanem jó be kell zabálni sonkából, tojásból, mert ilyenkor így a szokás, locsolkodó hétfőn meg jól el kell ázni...

Bárcsak e történet mese lenne, de egy újabb részlete a csókai teremtéspusztulásnak...

Innentől a képek meséljenek:

Fotók: Kothenc Imre

Margit Zoltán

Kapcsolódó írás: Látjuk feleim szümtükhel*...

Molnár Brigitta Miért kell ezen így csodálkozni?! Nyilvánvalóan más lenne a helyzet, ha a szóban forgó, ill. meglévő problémákat hozzáértő szakemberekre bíznák, és nem sógor-koma-jóbarát-párttag alapon "végeznék" el őket.

Félreértés ne essék, roppant hálás vagyok a csókai vezetőségnek, hogy én is azon bajtársaim csapatát erősíthetem, akiknek az egyetem, ill. bármilyen végzettség elvégzése után, nincs -és nem is volt szükség a munkájukra otthon, így külföldön kamatoztatjuk bőségesen tudásukat. Viszont ha ilyet látok, igenis mellbe vág, hogy mivé lesz a valamikor még virágzó mi kis Csókánk.

Rádiót egy tűzijátékért!

Szögre akasztva...

Ha Szabadkán lenne még kisbíró, akkor a város főterén vagy a hétvégi tejpiacon kidobolhatná, hogy: Közhírré tétetik, eladó a Szabadkai Rádió! Itt a soha vissza nem térő alkalom! Rádiót vegyenek, rádiót egy szilveszteri tűzijáték áráért!

Megszületett ugyanis a döntés arról, hogy Kosztolányi szép, büszke Szabadkája immár végérvényesen lemond arról, ami pedig egyedül csak az övé, a 100 százalékban saját tulajdonát képező intézményéről, és átengedi azt másnak. Majd 50 éven át hűségesen kiszolgálta, de most megválik tőle, elege van belőle, már nem kell, többé nincs szüksége rá. Kalapács alá kerül: vegyék, vigyék, tegyenek vele, amit akarnak!

Megtörtént az eladásra szánt portéka értékbecslése is (maga a rádió tudósított róla a napokban): alig több mint 2 millió dinár az ára. Egészen pontosan: 2 442 000 dinár.
Was kostet die Welt? – ez volt a legelső gondolatom, de aztán fordultam egyet a virágzó barackfák alatt, és apadt valamicskét a tehetetlen dühöm. Már csak az cikázott a fejemben, hogy mint egy közönséges, utolsó férget, úgy tapossák el ezt a rádiót – ráadásul éppen azok, akiknek az őseink hagyatékát meg kellene becsülniük.

Hogy mennyit ér a mostani, csúfosan leértékelt Vajdaságban 2 millió dinár? Alig jelenthet többet egyetlen porszemnél. Hogy mekkora summa ugyanez a mi Észak-Bácskánkban? Mondok két összehasonlítási alapot. Az egyik példa még frissnek számít: nemrégiben határozott úgy a szabadkai képviselő-testület, hogy 32 millió(!) dinárt fordít az egyik peremtelepülés színháztermének a felújítására. (Egyrészt mert közeleg az össznépi vajdmagy csinn-bumm és tánci-tánci, a gyöngyösbokrétás durindó lebonyolításának dátuma, s annak szálláshelyet kellett találni, másrészt taktikai húzásnak sem utolsó, általa bizonyára lehet majd politikai poénokat is begyűjteni. A zseniális indítványt a városi honanyák/honatyák meg is szavazták. Tehát egyetlen csantavéri épület megszépítése megérdemel 32 millió dinárt (amúgy 300 ezer euróért 10 darab 30 ezer eurós házat lehet venni a faluban), a 47. életévébe lépett rádiót pedig mindössze 2 millióért akarják elkótyavetyélni.

Ha belegondolsz, elborzadsz.

A másik szemléltetőpélda: annyit kér a város a magamaga által alapított és működtetett médiumért, amennyit az önkormányzat egyetlen éjszaka, az év utolsó éjszakáján szokott elverni, a város főterén megrendezett szilveszterezés alkalmával. A tűzijátéktól ropogó főtéren alig pár óra alatt szoktak 1-2 milliónak a fenekére csapni. Persze az nem bántja senkinek sem a szemét, mert az óévbúcsúztató hangulatos búfelejtő és újesztendőváró, kedélyállapot javító mulatozás kimondottan a jónép számára. (Meg persze csendháborítás is, amitől rettegnek az idősek, a betegek meg az állatok. De az már egy másik történet.) 

 
„Idén is lesz szabadtéri szilveszterezés Szabadka főterén” – írta 2013. december 13-án Kartali Róbert (egykori Szabadkai Rádió-s) a Vajdaság Ma hírportálon. „ – Maglai Jenő, Szabadka polgármestere az újévi rendezvényekről tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy december elején, mikor átvették a hatalmat, sem az újévi hangverseny, sem a főtéri szilveszterezés nem volt megszervezve.”
Akkor már azt a csendes ünneplést, azt a városi költségvetést is kímélő hagyományt talán meg kellett volna őrizni. Még senki nem pusztult bele abba, hogy az év utolsó napján otthon maradt a fenekén. Egy szegény község ne hivalkodjon, ne hencegjen az egyetlen éjszaka alatt eldurrogtatott, levegőbe repített milliókkal! Minden garasnak száz helye lenne.

Majd így folytatta mondókáját a polgármester: „Míg az előző években több mint 3 millió dinárba került az újévi koncertek megszervezése, ezúttal a költségek nem érik el 2 millió dinárt sem.”
Hogy lehet ezt masnis selyempapírba csomagolva, szépen elmondani? Evidens, hogy a városvezetés ugyanannyira tartja, pontosabban: nem tartja többre! a közkedvelt és nagy múltú Szabadkai Rádiót egy alig pár órás éjszakai mulatozásnál.

Szomorú.

Egy ilyen meghatározó intézmény, amilyen az észak-bácskaiak szeretett rádiója, nem csupán játszi könnyedséggel pénzre váltható két íróasztalból meg két mikrofonból áll, hanem felbecsülhetetlen értékű hangarchívummal is rendelkezik, és benne lapul az elődök több évtizedes munkája is. Ami pedig megfizethetetlen.

Méltóak vagyunk-e arra, hogy az elődeink lába nyomába lépjünk?

Szabó Angéla

Este van, már kilencet üt az óra...

Este van, már kilencet üt az óra,

Már mindenki lefeküdt a faluban.

Egyedül csak én nem tudok elaludni,

Fáj a szívem a szerelem gyötöri

Fáj, a szívem gyógyítani nem lehet.

Majd meg gyógyít a jó Isten, ha szeret.

Majd meg gyógyít a koporsó támaszfája,

Mikor a föld suhogva omlik reája.

Nem haragszom, hogyha elhagysz engemet,

Mert a nap is elhagyja a kék eget.

Sötét gyászom hallatszik a végtelenig,

Fáj, a szívem fáj a megrepedésig.


Néma csendben halkan sírom szép neved.

Eltemetlek, ahol az út körbemegy.

Se vér se hús el nem fáraszt ítéletig,

Melléd fekszem az idők végezetéig.

Fáj, a szívem gyógyítani nem lehet.

Majd meg gyógyít a jó Isten, ha szeret.

Majd meg gyógyít a koporsó támaszfája,

Mikor a föld suhogva omlik reája.

Am I God

Shotokan Karate Cup - Vojvodina - Feketic 2015 - KFV - SKSS - Two gold one silver medal!

Ifj. Margit Zoltán - Bácsfeketehegyen megrendezett Vajdasági Karate kupán: egyéni kata - első hely, csapat harc - első hely és egyéni harc - második hely!

Zoltan Margit mlađi na kupu Vojvodine, održano u Feketiću KFV - SKSS: u kati: zlatna medalja, u ekipnoj borbi: zlatna medalja, u borbi: srebrna medalja!

Zoltan Margit Jr. -  Karate Cup Vojvodina - Feketic 2015: individual kata - first place, team fight - first place and individual competition - second place!

NEVERGREEN - Két új klip,közös nagykoncert a MOBY DICKKEL!

Fellép a Salvus és a Sunset is

Április 17-én lesz a Barba Negra klubban a Nevergreen nagyszabású koncertje, és az este folyamán nemcsak Bob Macuráék adnak teljes koncertet, hanem a soproni Moby Dick is. Fellép még a nemrég új albummal jelentkezett Salvus, valamint a Sunset.

A Nevergreen legutóbbi anyaga a tavaly májusban megjelent Vendetta volt, amelyen még teljes jogú tagként szerepelt Simon Valentina énekesnő, azonban ma már ismét a klasszikus, négyes felállással működik a zenekar.

Éppen ezért újra felvették és digitális kislemez formájában ki is adták a Szemet szemért című dalt és annak angol nyelvű verzióját (Eye For An Eye), amelyek klipjeit máris megnézheted!

"A magyar metal színtér két legendája, élő ikonja lép színpadra április 17-én a Barba Negra Music Clubban. Az eseményen a thrash metal hazai úttörője, a Moby Dick, illetve a gótikus-doom vonal vezető zenekara, a Nevergreen is teljes programot játszik. Vendégként két modern elemeket is alkalmazó fiatal csapat, a kiváló friss lemezzel érkező Salvus, valamint a rendkívül tehetséges Sunset szerepel majd a nagyágyúk előtt.

A Moby Dick az első magyar metal zenekarok egyike, hiszen a soproni csapat 1980-ban alakult. A korai években is intenzíven koncertező brigád első lemeze 1990-ban jelent meg; az Ugass kutya! a magyar metal történet egyik legnagyobb klasszikusa, rajta a csapat megkerülhetetlen slágerével (Keresztesvitéz).

A ’90-es években további etalonnak számító thrash metal albumokat készített a zenekar (Kegyetlen évek, Körhinta, Fejfa helyett). A Moby Dick ekkortájt vitathatatlanul a legnépszerűbb metal banda volt Magyarországon, az egész országban telt házas csarnokok várták a csapatot.

1998-ban a zenekar azonban befejezte működését, viszont 2002-ben a nagy érdeklődésre való tekintettel újraindították a banda szekerét, ennek gyümölcse volt a 2003-ban kiadott stúdiókorong, a Golgota. A friss impulzusokat kapó zenekar azóta is töretlen lendülettel halad előre. Tavaly novemberben jelent meg a 10. stúdióanyag, Földi pokol címmel.

A friss anyag 10 thrash metal bombát állít csatasorba, a társadalomkritikus, néhol apokaliptikus szövegeket pedig ismét Pusztai Zoltán szállította. Az április 17-i koncert a Moby Dick országos lemezbemutató turnéjának része.

A magyar gótikus metal vezető zenekara a doom metal melankóliáját, és a gótikus metal érzékiségét mesteri módon elegyítő, szabadkai Nevergreen. A csapatot 1994-ben keltette életre Matláry Miklós és Bob Macura. A Nevergreen több tehetségkutatón is sikerrel vizsgázott, ennek köszönhetik első lemezszerződésüket, így már a megalakulás évében kiadásra került Game Over című debütáló albumuk. Az igazi áttörést 1999-ben érte el a zenekar, az Ámok című lemezükkel és a címadó dallal váltak sokak kedvencévé.

A következő két lemezük (Új sötét kor, Ezer világ őre) sikere tovább erősítette élvonalbeli pozíciójukat a magyar metal mezőnyben, ennek is köszönhető, hogy a népszerű sok-sok meghatározó külföldi bandákat is felvonultató Gothica fesztiválokon éveken keresztül hazai főbandaként állhattak a közönség elé.

A csapat két-három évente ad ki nemzetközi szintű korongokat, a legfrissebb anyaguk a tavaly májusban megjelentetett Vendetta, melyen hagyományosan a dalok angol és magyar nyelvű verziói is helyet kaptak. A Vendettán teljes jogú tagként szerepelt Simon Valentina énekesnő, azonban ma már ismét a klasszikus négytagú felállással működik a zenekar.

 

A csapat ezért újravette és digitális kislemez formájában kiadta a Szemet szemért című dalt és annak angol nyelvű verzióját (Eye For An Eye).

 A modern dallamos metalt játszó Salvus harmadik albuma február 9-én jelent meg Lélektartó címmel. A zenekar az alábbi módon jellemezte a korongot:

'A Lélektartó címre keresztelt dalcsokor esetében a recept továbbra is a modern, súlyos, de egyben dallamos metal és a valódi tartalommal, mondanivalóval elővezetett igényes magyar szövegek keresztmetszeteként irható le, csak egy még kiérleltebb formában, mint eddig.'

 

A budapesti Sunset a magyar modern metal színtér egyik legtehetségesebb bandája. A zenekar olyan csapatokkal turnézott már, mint a Depresszió, a Rómeó Vérzik, de felléptek az Insane 15 éves jubileumi koncertjén is.

a Hammer Concerts bemutatja:
Moby Dick – Nevergreen közös nagykoncert
2015. április 17., péntek 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Moby Dick, Nevergreen
Salvus, Sunset koncertek

Belépő: elővétel 2500 Ft
Elővétel a Barba Negra Music Club rendszerében 2500 Ft, a helyszínen 3000 Ft.
Jegyek kaphatók: Barba Negra Music Club

NevergreeN - Hammer

Tisztelt Honfitársaim!

MINISZTERELNÖK

Tisztelt Honfitársaim!

Köszöntöm Önöket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepén!

Március idusán szerte a világon sokféle eseményre emlékeznek. Nekünk, magyaroknak azonban mindenkinél több okunk van arra. hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-e mutatta meg. milyen életerős és bátor nemzet a miénk.

A népek tavaszán Európa számos városát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze. Nem hunyt ki,  mert egy egész nemzet gyúlt a tűz köré, hogy élessze és táplálja. Amikor ez a tűz lobogott, őszinte őrömmel lelkesedtünk  érte, és amikor pislákolni kezdett, mi, magyarok Felvidéktől  Erdélyen át a Délvidékig, az Alpok lábaitól a Kárpátok hegykoszorújáig egy emberként hordtuk rá a fahasábokat, hogy ismét lángra kapjon.

A magyar szabadság üzenete Pestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. Kossuth Lajos sikeres alföldi toborzó kőrútjain éppúgy, mint Gábor Áron erdélyi ágyúöntő műhelyében. Az azóta eltelt 167 ér sok változást hozott, de az akkori igazságok máig őrök érvényűek. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel.

2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy „legyen béke, szabadság és egyetértés!”

Budapest. 2015. március 15.

Orbán Viktor

Újra mozgosít Szerbia?

Érdekes volt, Zoran Đindić 12 éve e napon meggyilkolt szerbiai miniszterelnök halálának évfordulóján történt megemlékezéseket végighallgatni politikai "ellenségei" szájából, akik szívből gyűlölték és folyamatosan a halálát akarták, ma meg...

Érdekes volt hallani az ő idézeteit, mert ő nem ellenségekben gondolkodott, hanem másképpen gondolkodókban, ma meg egykori ellenlábasai hirtelen a másság tiszteletét tűzték zászlaikra...

Ennek érdekében óvatosan visszaténferegnének az uszítás mezsgyéjébe, ahol az ellenségkép az fontos mozgató erő, az ős ellenség, amely a "harcos múltú népet" összetartatja évszázadok óta, most a demokráciának nevezett bohózatban csakis demokratikus eszközök és a törvény adta keretek között mozogva, persze ügyelve a kelet és a nyugat közötti "libikókára" és a Titói elnemkötelezettségre...

A mai ős-ellenség táborát a hágai-vajda vezeti, aki a megemlékezés jegyében helyettesét küldte volna egy galagonya karóval Đindić sírjához, de tanítványai, e cselekedet megelőzték erős rendőri védelemmel...

A szociális zűrzavart nem tudják a hágai-vajda bohózataival ellensúlyozni, így a nyájat kalodába kell zárni, nehogy még jobban szétszéledjen. Egyik megoldás a katonai behívó, mint pszichikai nyomásgyakorlás, addig is elfelejti atyók fia, aki nem a civil szolgálatot választotta megtagadva a fegyvert, mint az újkori vezető politikusaink nagyobb része, hogy a hónap végén se nem koppan, se nem roppan a többször összetört malacka az apró dinárocskákkal...

A sátorban a szeszélyes időben meg összeszed valami nyavalyát a messzemenő kitűnő higiéniai állapotok között, füvet fog legelni, mert nem a drága mátkája fog rá főzni és majd azzal lesz elfoglalva nem a rendszer ostorozásával, netalán ellenszervezkedésekkel, tüntetésekkel fűszerezve azok ellen akik ma is legjobbat akarják nekünk, csak a kezük megvannak kötve...

Az itteni hadurak láz-álmokat üldöznek a mai katonai technológiák órák alatt térdre kényszeríthetik a lázadó "törp" országokat "hókusz-pukuszaival" együtt...

„A hadköteles polgárokat gyakorlatokra, kurzusokra, valamint a katonai és civil képzések egyéb formáira hívják be annak céljából, hogy képessé váljanak a missziók és gyakorlatok végrehajtására háborúban és békeidőben. a hadkötelesség felfüggesztéséről szóló döntés meghozatalával az önkéntes szolgálat került bevezetésre, de mindazok, akik nem kívánnak katonai szolgálatot teljesíteni, bekerülnek a katonai nyilvántartása és kötelesek a tartalékos egységek részeként szolgálatot teljesíteni. A katonai gyakorlat idejére a tartalékosokat a kaszárnyában vagy sátorban szállásolják el, a dolgozóknak igazolni kell munkaviszonyukat, hogy az átlagfizetéssel összhangban levő juttatást kaphassanak.Vannak olyan esetek is, amikor egy adott személynek nem kell részt vennie a gyakorlaton, így például ha beteg, ha már a vele egy háztartásban élők közül valakit behívtak, vagy ha haláleset történt a családban. Aki nem igazolja kimaradását, 10 és 50 ezer dinár közötti pénzösszeggel büntethető vagy akár 60 napos börtönbüntetéssel sújtható.” – magyarázta Jovan Krivokapić, az illetékes tárca szóvivője.

Azok a boldog szép napok, csak tudnám, hogy melyik "okosnak" volt e nagyon szép ötlete, főként, hogy Szerbia megszüntette a sorkatonai szolgálatot és bevezette a zsoldos rendszert, aki akar a gyilkolás szakmájában jeleskedni az választhatja azt az utat! No de a régi szép diktátori időket visszasírják és az egyszerű embert is lehessen vécépucolással, pocakos kivénhedt tisztek rágalmazásaival, megszégyenitéseivel megalázni, a regula az regula, más célja itt nincs!

Mi van királyom már katonád sincsen?

A mozgósítás célja a Balkán destabilizálása, így mindenki féltő szemeit máshova irányítja az a maroknyi magyar, aki még itt maradt az meg gyorsan északra húz, ha már a demokratikus unszolásra nem tette meg ezidáig, majd most az újabb militáns fenyegetéssel és egy csipetnyi múlt-idézéssel, ezt meg fogja tenni, annak ellenére, hogy néki ez itt a Kánaán volt...nos mindent meg kell tenni, hogy dolgozni ne kelljen...

A témához igencsak passzol egy kis múltidéző a katonaáldozatainkról:

Szabó Angéla Holtszezon - Katonaáldozataink from Zoltan Margit

Margit Zoltán

„Nem adhatunk információt – még az anyának sem!” Kezdődhet a tárgyalás a Romić Arnold-ügyben

Romić Arnold

Egy cseppet sincsenek irigylésre méltó helyzetben azok a szülők, akik 2014. május 31-én hajnalban veszítették el a 15 éves gyermeküket. A Tornyoson élő Romić-Fábrik házaspárnak a hamarosan kezdődő (vagy talán inkább: folytatódó?) perben a szórakoztatóipar üzletembereivel, a belügyi szervek alkalmazottaival és biztonsági őrként tevékenykedő személyekkel szemben kell helytállnia, bizonyítania a maga igazát. Amit a felsoroltak ellenében a tragikus körülmények között elhunyt Romić Arnold szülei fel tudnak vonultatni, az – nem egyéb, nem több mint – néhány fiatal cigányfiú és az ő vallomásuk.

Szerbiai (igazságtalan) igazságszolgáltatásunk működési alapelvének ismeretében a honi hierarchiában már mindenki tudja, hogy a kiváltságosok ranglétrájának melyik fokán helyezkedik el az állami alkalmazottnak számító egyenruhás, milyen magasságban trónol/posztol a cigány nemzetiségű, és melyik talaj közeli létrafokra szorult le a tudatlan vajdasági magyar kisember. A kis magyar no name nímand. Megtanultuk, hogy ha egy balkáni jogállamban élünk, akkor ez már csak így működik, és emlegetjük is időnként a bölcseletet, amely szerint a demokráciában, ha nem lenne jog, mindannyian egyformák lennénk.

Visszakanyarodva a Romić-ügyhöz: ha az elhunyt fiú esetében csupáncsak egy – cigány nemzetiségűek által – színtiszta napi rutinból elkövetett tolvajlásról, lopásról, rablásról lenne szó, akkor már jó előre örülhetnének a gyermeküket gyászoló szülők, mert nagy valószínűséggel nyert ügyük lenne. Jelen helyzetben viszont, amikor a cigánygyerekek majd nem a vádlottak padján ülnek, hanem a titokzatos haláleset koronatanúiként szerepelnek, homlokegyenest más lesz a várható végkimenetel.

Marica Romić

– Tizedik hónapja járunk a csantavéri temetőbe, a fiunk sírjához. A családunk nagyon elégedetlen az ügy kivizsgálása terén elért eredménnyel – mondjaMarica Romić, az elhunyt fiú édesanyja. – Az ügyvédek elhúzódó munkabeszüntetése miatt a mi aktánk is valamelyik fiók alján hevert, de reméljük, hogy most már hamarosan előveszik, és végre megkezdődhet az eset aprólékos kivizsgálása.

Újdonságnak számít az, hogy láttam néhány fényképet a fiam holttestéről, amelyeken (mivel színesek a felvételek) egyértelműen felismerhetőek a sérülés nyomai -- vörös foltok a hátán. Ez a tény pedig teljesen ellentmond annak az orvos szakértői állításnak, amely szerint a holttest boncolásakor semmiféle külsérelmi nyom nem volt észlelhető Arnold testén. Persze ezen már nem lepődtünk meg, hiszen az Újvidéken elvégzett boncolás jegyzőkönyvéből egyszerűen „kifelejtette” a patológus azt, hogy valójában mi okozta a gyerek halálát. (Hogy nem fulladás, az nyilvánvaló, hiszen a gyomra üres volt – ezt állapította meg.) A képek meglétéről már egyébként is volt tudomásunk, mert az egyik szemtanú, aki azon a végzetes éjszakán ott volt a fiammal az oromhegyesi Atlantis diszkóban és végighallgatta a jajgatását, könyörgését – hogy ne bántsák, hagyják már abba a verést –, beszélt nekünk ezekről a fotókról. Elmondta, hogy Arnold temetése napján bevitték a magyarkanizsai rendőrállomásra, ahol szóval is meg veréssel is próbálták meggyőzni arról, hogy vonja vissza az addig tett nyilatkozatait és többé ne beszéljen az esetről a sajtónak. Akkor az asztalra kirakták eléje az Arni holttestéről készült képeket, és ütötték a fiatalembert is, meg a képeket is. Borzalmas lehetett. (A fiú így nem is volt jelen a temetésen.)

A Romić-ügyben történt időközben még egy említésre méltó dolog. A fiú édesanyja felkereste a magyarkanizsai mentőállomást, ahol szeretett volna elbeszélgetni azzal a mentőorvossal és nővérrel, aki azon a májusi éjszakán éppen szolgálatban volt, és akiket a diszkó alkalmazottai hívtak ki a helyszínre. (Amikor már látták, hogy elég nagy baj van.) Az egészségügyi központban azonban azzal fogadták, hogy megértik ugyan a bánatát, de ha százszor is ő az édesanyja az elhunyt gyereknek, akkor sem adhatnak semmiféle tájékoztatást. Értse meg. Legfeljebb csak az ügyben eljáró ügyvéd hivatalból történő megkeresésére szolgáltathatnak ki információt.
Hogy is kell ezt értelmezni? Normális dolog az, hogy a szülő nem szerezhet tudomást arról, hogy mi történt a (még kiskorúnak számító) gyerekével? Nem tudhatja meg, hogy milyen állapotban találták a helyszínre érkező mentők, hogy milyen orvosi ellátásban részesült, hogy próbálták-e újraéleszteni, hogy hány óra körül állhatott be a halál? És ha történetesen úgy határoznak a gyereküket elvesztett szülők, hogy nem kezdeményeznek az ügyben vizsgálatot (tehát nem lesz jogi képviselőjük), akkor sosem derülhet ki számukra az igazság?

                                                                                                                                          Szabó Angéla 

„Mindennap hazavárom…” - Most lenne 18 éves Orosz Attila

Amikor még együtt volt a család

Ahogy az óbecsei Bilicki Ervin erőszakos halála nem számít kimondottan szimpla bűnügyi esetnek, úgy a péterrévei középiskolás, Orosz Attila vízbefúlása is mélyen megrázó és felkavaró. Mindenekelőtt talán az elhalálozás hely(szín)e az, ami a leginkább elgondolkodtatja a rejtélyes ügyeken töprengőt, merthogy a 17 esztendős fiú úgy járt le a folyópartra – halat lesni, horgászni –, mint ahogy a városi gyerekek a játszótérre. Számára maga a Tisza volt a hatalmas és izgalmas, természet adta játszótér – mégis az okozta a vesztét. A fák közé, az erdő sűrűjébe szint soha nem tért be, mert a szúnyogcsípés allergiát okozott nála, bedagadt tőle a szeme.

Orosz Lili, Attila édesanyja:

– Estefelé elment, azt mondta, majd jövök – ezek voltak az utolsó szavai. Úgy tudjuk, hogy azon a nyári éjszakán egy 20 fős társasággal a folyóparton volt, a Tiszának azon a szakaszán, amit a fürdőzők használnak. Egy kisebb csoport különvált, heten félrevonultak a többiektől, hogy egy újfajta cigarettát kipróbáljanak. Az egyik Magyarországon tanuló fiú hozta a különleges anyagot, amit a vágott dohány közé kevertek. A legelső, aki beleszippantott a cigarettába, eszméletét vesztette, egy órán át nem tért magához. Egy másik azt mesélte, hogy félelmetes látomásai voltak, saját magát látta egy másik testben. Attila barátja, akivel este együtt mentek el otthonról – amikor már ő is magához tért és indulni akart haza –, nem találta Attilát és a telefonján is hiába hívogatta. Egy másik fiú látni vélte lent a töltésen tántorogni, hemperegni, de valójában senki nem tudott semmi biztosat.

Amikor éjfél után fölébredtem, láttam, hogy a gyerek még nincs itthon. Furcsállottam, mert sosem maradt el ilyen későig. Rögtön ellenőriztem: a telefonja ki volt kapcsolva. Ezen is meglepődtem. Éjszakának idején nem akartam felébreszteni a barátainak a szüleit, de reggel már izgatottan, kétségbeesetten kerestük. Én a falu utcáit róttam, kérdezősködtem, mutogattam a fényképét a járókelőknek, de mivel senki sem tudott hasznos információval szolgálni, bejelentettük az eltűnését a rendőrségen. Az utána következő napok is a keresésével teltek, a segítőkész emberek szervezetten, csoportokba verődve fésülték át a folyópartot és annak környékét. Végül úgy bukkantunk a nyomára, hogy az egyik barátunk kapott egy telefonhívást: találtak egy hullát a Tisza-parton. Egy horgász vette észre azon a részen, ahol a komp áll, és kihúzta a parthoz, hogy ne sodorja el a víz. A férjem meg a lányom azonnal odasiettek, én is rohanni akartam, úgy fogtak le a szomszédok, aztán pedig az utcán összeestem. Orvost kellett hívni, engem is beinjekcióztak, benyugtatóztak, a férjemet is.

Szombaton 9-10 tájban érkeztek meg a holttesttel, a temetés pedig délután 4 órakor zajlott. Nehéz erről beszélni: szegény gyerekem olyan állapotban volt, hogy már nem lehetett felöltöztetni -- kétrétegű műanyag fóliába helyezték –, és ami a legborzasztóbb, nem fért bele a koporsóba. Meg kellett a koporsót nagyobbítani, ezért (eléggé otromba módon) egy deszkával kipótolták. Nekem ez olyan borzasztó volt, hogy a temetés ideje alatt szinte nem tudtam levenni róla a szemem, és csak az járt a fejemben, hogy nem vagyok képes venni a fiamnak egy rendes koporsót… A lányommal már korábban összeszedtük a kedvenc holmiját (horgászbotját, receptes könyvét, fényképét), bepakoltuk az iskolatáskájába, és azt magával vitte az utolsó földi útjára.

Orosz Attila sírja a péterrévei katolikus temetőben

Noha a nyomozás során nem találtak arra utaló jeleket, hogy erőszakos cselekmény áldozatává vált, és le is zárták az ügyet, maradtak azért furcsaságok.

Amikor a férjemnek kiadták a holttestet Újvidéken, akkor a boncolási jegyzőkönyvet is meg kellett volna kapnia. Ezt azonban mi sosem láttuk. Vajon miért? Csak annyit tudtunk meg, hogy találtak a vérében alkoholt, de csak annyit, amennyit két üveg sör tartalmaz. Mi viszont pontosan tudjuk, a gyerek nem ivott. A boncolóorvos drogot nem talált a szervezetében, a barátai szerint pedig ő is kipróbálta a furcsa anyaggal dúsított cigarettát. Akkor most mi az igazság, kinek higgyünk? Érdekes az is, hogy a mobiltelefonja nem került elő, a pénztárcája viszont igen. Benne volt az igazolványa, a karlánca és 200 dinár.

Aztán: a holttestét a férjem meg a lányom csak messziről látta, mert a folyóparton nem engedték őket közel, a kórházban pedig azt mondták nekik, hogy már elég rossz állapotban van a hulla, inkább ne nézzék meg túl közelről. Én pedig egyáltalán nem láttam. (Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a férjem apja is a Tiszába fulladt, 36 évesen, elment egy ladikkal és nem tért haza, meg a nagyapjának a nagyapja is a folyóba veszett. Ez is különös.)

Nyolc hónapja, amióta eltávozott közülünk, sok minden megfordult a fejemben. Mai napig is hetente megcsörgetem a telefonját, mintha valamilyen csodára várnék, csodában reménykednék. Hiába járok pszichológushoz, pszichiáterhez, semmi nem segít. Élet és halál közt állok, jobbról az élet, balról a halál. Melyiknek higgyek? A temetés napján, amikor elindult a gyászmenet, egészen a sírhelyig, szorítottam a koporsóját. Nem akartam elengedni. Ő az enyém, nem vehetik el tőlem, nem adom. Amikor eresztették le a sírba, még egyszer, utoljára utánakaptam… Ahogy múlnak a napok, már nem tudom biztosan, hogy a kit is temettem el. Csak egy lezárt koporsót hoztak a halottasházba, de hogy ki volt benne, magam sem tudom. A gyerekem holttestét nem láttam. Ezért mindennap hazavárom. 

Épp most lenne 18 éves.

Ebbe bele lehet őrülni.

Szabó Angéla

Haláleset – kérdőjelekkel (döglött akta?)

Két év után is lezáratlan
Bilicki Ervin aktája

A közelmúltban három vajdasági magyar fiatal rejtélyes haláláról számolt be a sajtó. Ami közös a történetükben: tizenéves (még kiskorúnak számító) fiúk, az esetük nem szokványos, hanem furcsa meg elgondolkodtató és az eltávozásukat ebből a világból egyformán fulladás okozta. Méghozzá valamilyen titokzatos éjszakai fulladás. Az óbecsei Bilicki Ervin (17) a nyílt utcán egy víztócsában lelte halálát 2013. március 17-én, a Tornyoson élőRomić Arnold (15) az oromhegyesi Atlantis Garden Disco Clubban fulladt meg a saját hányadékától tavaly, május utolsó napján, a péterrévei Orosz Attila (17) pedig 8 hónappal ezelőtt szülőfalujában, a Tisza vizében végezte be életét. És: mindhármuk holttestét az újvidéki Klinikai Központban felboncolták,”magától értetődően” a szülők megkérdezése, tudta nélkül.

Néhány nap híján két év telt el Bilicki Ervin meggyilkolása óta. Az ügy a mai napig lezáratlan.
Lakatos István, Ervin édesapja készségesen mesél a családot ért tragikus esetről.

Lakatos István

– Elkeseredett voltam, semminek nem láttam értelmét. Érezvén a magam tehetetlenségét, szüntelenül csak az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott, minek éljek tovább. Soha nem dohányoztam, nem ittam, de akkor hatalmas erővel pusztítani kezdtem önmagam. Amikor egy pillanatban úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, bementem a templomba, térdre roskadtam és hangosan imádkozni kezdtem a saját szavaimmal. Arra kértem a Mindenhatót, hogy segítsen nekem, hogy új életet kezdhessek, mert ha nem, akkor csak a gyilkolás, a bosszú marad a számomra. Az első perctől fogva elégedetlen voltam a nyomozás menetével, láttam a hiányosságokat, a mulasztásokat. Ha a rendőrség meg a bíróság nem deríti ki, hogy mi történt azon a szörnyűséges éjszakán, akkor majd megoldom én a rejtélyt, méghozzá úgy, hogy végzek mindenkivel, akinek köze lehetett a fiam halálához.
Ahhoz nem fér kétség, hogy amikor Ervin hazafelé indult az egyik szórakozóhelyről, a péterrévei úton, egy pékség közelében rátámadtak és halálra verték. Az elkövető nem volt egyedül, a gyanúsított 14 éves fiú egymaga nem tudott volna elbánni vele. Olyan sérüléseket szenvedett, hogy alig lehetett ráismerni. Fémbetétes bakanccsal összerugdalták a fejét, az arcát, behorpadt a homloka, szétroncsolódott az orra, alvadt vércsomókat láttam a fülénél. Szörnyű látvány volt. A helyszínen meghalt és egyértelmű, hogy nem a tócsába fulladt bele. Azért állítom ezt ilyen határozottan, mert volt annyi erőm meg lélekjelenlétem, hogy elmenjek a gyerekem vesztőhelyére és ott alaposan körülnézzek. Bocsánat a hasonlatért, de a bántalmazás helyszínén annyi vér keletkezett, mint disznóvágáskor szokott. Onnan 4-5 méteren át követhető volt az a nyom, amelyet a holttest vonszolása idézett elő. Tehát a fiam holttestét elhúzták a tócsáig és jól kivehető bakancsnyomokat is láttam a helyszínen. Egy méter hosszúságú lehetett a pocsolya, amelyben legfeljebb 5 centiméter magasságban állhatott az összegyűlt víz.

A kiérkező mentők szerint, ha csak 5 perccel korábban értesítik őket, Ervint újraéleszthették volna.
Egyenesen Újvidékre vitték és még akkor hajnalban elvégezték a boncolását. Hogy is fogalmazzam meg érthetően: a holttest gyanúsan „mesterségesnek” hatott, úgy nézett ki, mintha valamilyen puha anyaggal kitömték volna. Mint amikor szivacsdarabokkal megtöltünk egy párnát. Nekem szent meggyőződésem, akár az életemmel is mernék rá esküdni, hogy a belső szerveit eltávolították. Azért volt olyan sürgős a boncolás. Minket meg sem kérdeztek, nem kérték a beleegyezésünket, hanem úgy, mint egy közönséges csirkét, a combtövétől az álláig felvágták.

Amikor a koporsóját leeresztették a sírba, hirtelen melegség árasztott el, és azt éreztem, hogy rögtön utána kell ugranom. Hogy miként emeltek ki a sírgödörből, s hogy mi történt az azt követő mintegy negyedórában, semmit sem tudok, kiesett az emlékezetemből. 

 
Ahogy mi utólag összeraktuk a történetet, nyilvánvaló, hogy a bűnösnek kikiáltott kiskorú P. P. nem egymaga követte el ezt a szörnyűséget, ő legfeljebb csak védelmezi a valódi tettest. Lehet, hogy a két kiskorú gyerek összeszólalkozott, összekapott valamin, dulakodni kezdtek, s amikor P. P. belátta, hogy semmi esélye sincs Ervinnel szemben (aki egyébként edzőterembe járt, tehát jó testfelépítésű volt), akkor segítséget kért – valószínűleg felhívta a bátyját telefonon, aki gyorsan meg is érkezett a helyszínre. Vagy egyedül, vagy még neki is voltak társai. Szövevényes az ügy, korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt állították: Ervin elesett, vízbe fulladt, az elkövető meg azért érkezett haza véres ruhában, mert leesett a bicikliről. Túl sok a megmagyarázatlan furcsaság: használhatatlanok voltak a helyszínen rögzített nyomok, a 36 féle mintavétel, nem találták meg se a fiam mobiltelefonját, sem a chipes igazolványát, miért nem értesítettek bennünket azonnal, miért nekem kellett hívogatnom a rendőrséget…

A vádlott minden tárgyaláson másként vallott, a poligráfos hazugságvizsgálaton is elbukott. Két év javítóintézetben letöltendő büntetést kapott. (A városban azt beszélik, hogy nem is vitték el Kruševacra, itthon tartózkodik, látták.) Az ítélet ellen fellebbeztek, ezért hamarosan újratárgyalják az ügyünket. A megítélt 13 ezer eurós kártérítést megkaptuk, abból emeltettük Ervin 4 ezer eurós síremlékét, három és fél ezer eurót pedig elvittek az ügyvédi költségek. Az esetünk mások számára is tanulságul szolgálhat: annak van igaza, akinek pénze van. Ma a pénz jelenti a hatalmat. Az a család gazdag, ők mindent megtehetnek. De előbb-utóbb őket is utoléri az Isten haragja. Az egyik tárgyalás után odalépett hozzám a fiú anyja, és azt mondta: „Tudom, hogy bosszút fogsz állni rajtunk!” Vajon miért mondhatta ezt?! A gyerek apja pedig nemrégiben öngyilkos lett. Miért? 

 
Bennem már nincsen bosszúvágy, a gyilkosságot nem tetézem gyilkossággal. Tudom, hogy soha nem heverem ki Ervin halálát, de nekem már újra van miért élnem. Az Isten meghallgatta a kérésemet…

SZABÓ Angéla

Addig égessen

Messze voltam, erre jártam
De holnap elmennék
A vér és a hús-Az édes, a bús
Kísértőd lennék

Kód és talány-Lét és halál
A kincsem mennyit ér
Idd a vérem, vidd a titkom
De jutalmat ne kérj

A sorsunk összeforrt, úgy űzzünk ideát

Még ma bukjunk el, bármi vár ránk odaát

Az út vadabb felén lobogni születtél

Átutazó vagy, az életed, mint a szél

Úgy zuhanj a mélybe velem,

hogy ne bánd meg sosem

Tartson ameddig, de addig teljesen

Addig égessen!

Vízen járó, megfeszített
Megváltó Messiás
Még az Isten Fia sem ment meg téged
Ha mások útján jársz

Kőbe zárva, a fényre várva
Álmodni sohase félj
Nem lesz majd, ami eléd álljon
Csak a forráshoz elérj

Sorsunk összeforrt, úgy űzzünk ideát

Még ma bukjunk el, bármi vár ránk odaát

Az út vadabb felén lobogni születtél

Átutazó vagy, az életed, mint a szél

Úgy zuhanj a mélybe velem,

hogy ne bánd meg sosem

Tartson ameddig, de addig teljesen

Addig égessen!

A sorsunk összeforrt, úgy űzzünk ideát
Még ma bukjunk el, bármi vár ránk odaát

Az út vadabb felén lobogni születtél
Átutazó vagy, az életed, mint a szél
Úgy zuhanj a mélybe velem,
hogy ne bánd meg sosem
Tartson ameddig, de addig teljesen!

Az élet fénytelen felén ragyogni születtél
Átutazó vagy, az életed, mint a szél
Úgy zuhanj a mélybe velem,
hogy ne bánd meg sosem
Tartson ameddig, de addig teljesen
Addig égessen!

KALAPÁCS JÓZSEF - "A MÉDIA ELHALLGATJA, HOGY LÉTEZIK MÁS IS A MULATÓS PUTTYOGTATÁSON ÉS AZ ALTERBEAT NYAVALYGÁSON KÍVÜL"A Kard már nem áltatja tovább magát azzal, hogy létezik

Nyomok

Nyom nélkül nem tűnsz el hirtelen
Mint suhanó árnyék szele,
A felhő is könny-nyomot ejtene,
Ha lázadna vihar szele.


Ősszel, ha levél sóhajt fákról
Visszasúg nyári lombokat,
Pergő homokszemek ujjadról
Idéznek sivatagokat.

Sziklába vésődött lábnyomok
Az Ősök kövülete,
Szellemet őriz az utódok
Gránithegy emlék-ege.

A szó is, a gesztus is hagy nyomot,
A hangok az illatok,
Tudtodon kívül kínálod nyomod
Önmagad, s gondolatod.

A nyom, az emberek kenyere
Adj hát, és kérlek, gyere!
Menedéked lesz Isten tenyere,
Mert eledelt osztasz vele.

A földi jeleket itt hagyod
Miként tán el sem gondolod:
Hogy az igazi nyomok nem láthatók,
De szívekbe költöznek, ha hagyod.

(GS, 20131020)

Dr. Gundy Sarolta

Reményszikra?

A képen: Az ortodox pap megáldja a harcba indulókat
(Sergei Supinsky fotója, AFP hírügynökség)

„Az emberek a gazemberektől várják a helyzetük javulását.”
(Markulik József)

Reményszikra – maga Németország első asszonya fogalmazott ilyen szerényen, visszafogottan és egyben sokat sejtetően, miután felállt a politikusi tárgyalóasztaltól. Ezzel az egyetlen szóval mintegy előrevetítette, hogy mi fog történni. Hogy akinek esetleg még voltak illúziói a tartós európai békét illetően, itt az ideje, hogy végérvényesen leszámoljon azokkal. Mert mint látjuk azt óráról órára: az a bizonyos szikra – már ha létezett egyáltalán! – nem a békét lobbantotta lángra, hanem annak az ellentétpárját.

Mit lehet várni attól a tűzszüneti megállapodástól, amelyet már másfél nap alatt több mint száz alkalommal megszegtek?

A politikusi becsületszó…

Meredek a gondolatsor, ami foglalkoztat és szintúgy a végkövetkeztetés, amire jutottam. Én már abban is kételkedem, hogy a minszki tárgyalóasztalnál ült olyan politikus (is), aki valóban az európai béke mélyen elkötelezett híve. Mert minden békére szerződő félnek valamilyen érdeke fűződik az általános zűrzavarhoz, és ez a mögöttes szándék mindegyikük esetében más és más. Az egyik terjeszkedni akar, a másik a függetlenségét próbálja kivívni, a harmadik jelentős fegyverüzletet remél a hosszantartó összecsapásoktól, a negyedik pedig az új fejlesztésű gyilokeszközeit szeretné élesben is kipróbálni. (Merthogy most épp csúcsfegyverek kísérleti terepe Ukrajna.) Ilyen összetételű békebizottságban ugyan melyik magas beosztásban trónoló tisztségviselő becsületszavának lehetne hinni?!

Minden jobb, bármi jobb, mint a háború! – hangoztatják a háborúcsináló politikusok. (Merthogy ők mindig háborúval akarnak békét teremteni.) Mondogathatják, hogy a béke mindennél fontosabb, ám a hétköznapi valóság teljesen mást mutat. Aki nem öldöklésre/vérontásra készül, az nem szállít a háborúzó feleknek katonai felszerelést titokban és nem helyez kilátásba fegyverszállítást a nagy nyilvánosság előtt. Aki békére készül, az nem mozgósít. Akinek maradt egy cseppnyi józan esze, az nem a válság kiszélesítésén és a hadi állapot kihirdetésén töri a fejét.

Déjà vu

Hallgatom őket, és azt mondom magamban: déjà vu. Számunkra ez már ismerős. Ugyanez történt jó 25 évvel ezelőtt az akkori Jugoszláviában. Minél szaporábbak voltak a béketárgyalások, minél hangosabban hirdették a fegyvernyugvást, annál mélyebben süllyedtünk bele a vérontásba. És ami a legszörnyűbb: soha nem azok az öltönyös, nyakkendős „úriemberek” vívják a csatát, akik azt a fehér asztalnál ülve már évekkel korábban eltervezik. Mert ha nekik kellene megmutatniuk a frontvonal golyózáporában, hogy milyen kemény legények, akkor nemhogy csak imitt-amott, elvétve, hanem még mutatóban sem háborúzgatnánk. Így viszont könnyen beszélnek. Olyanok, mint az a bátor önkéntes véradó, aki más vérével önkénteskedik.

Az összecsapások tűzfészkében már rendkívüli állapotot vezettek be. Legutóbb 45 ezer (20 és 60 év közötti) férfiemberre kényszerítették rá a katonaruhát. Közben az ottani magyarokat sem kímélték. Egyes becslések szerint jelenleg is 200-300 magyar katona lehet a kelet-ukrajnai legveszélyesebb övezetben, a munkácsi gyalogezred tagjaként. Kárpátaljának eddig 60 katona halottja van, közöttük néhány magyar is.

Tartok tőle, hiábavaló lesz az anyaországi elvárás, hogy az Ukrajnában élő kisebbséget legfeljebb a számarányának megfelelő mértékben vonják be az öldöklésbe. Számunkra ez a verbuválás is ismerős. Akik nem távoznak idejekorán az országból, akik nem vállalják a szüntelen bujdosást, azoknak fel kell készülniük mindenre. Bizonyára ott is a kisember meg a kisember gyereke számít az első számú célpontnak, ott sem a politikusok meg az üzletemberek fiait viszik a háborúba, hanem a legszegényebbeket és a legtudatlanabbakat.

A háború képei is ismerősek. Noha csak most tanulom Sergei Supinsky fotóriporter nevét, amit a tudósításai által mutat, az számunkra nem újdonság: az ortodox pap megáldja a harcba indulókat, letakart arcú hulla a járdán, fejnélküli holttestet vonszolnak az utcán, lövészárkot ásnak a katonák a fagyos földbe… Sokkoló képek. Sokkoló a déjà vu.

Márai Sándor ritkán idézett bölcselete szerint a háború nem az első fegyver eldördülésével indul, hanem sokkal korábban. A Mester azt mondja, hogy valahol messze, messze a látható események előtt kezdődik a háború, természetesen az emberek lelkében kezdődik, s mire hadszíntér lesz belőle, halottakkal és ágyúkkal, füstölgő házromokkal, addig az emberek lélekben már belenyugodtak.
Az ukrajnai elmebajt illetően, most épp valahol itt tartunk.

Szabó Angéla

Szabó Angéla Holtszezon - Katonaáldozataink from Margit Zoltán

Úgy szép a szegénység, ha semmi sincs!

Az illusztrációt Pósa Károly készítette

Ha a teljes jövedelmed élelmiszerre és rezsire költöd,

akkor a szimpla túlélésért küzdesz. 

Ezt úgy hívják: rabszolgaság.

Az itteni sajtó vagy csak felkapta vagy pedig maga gyártotta a hírt: Koszovóban napi 200 dinárból élnek az emberek. Ez az egyik oka az albán lakosság mostani – északra/nyugatra történő – félelmetes népvándorlásának. Na, ha ez valóban így van, akkor vegyük már egyszer szemügyre azt is, hogymekkora napi vagy havi összegből kénytelenekvegetálni a vajdasági magyarok! Mielőtt még krokodilkönnyeket hullatnánk az albánok gyötrelmes gyermekkora és sanyarú sorsa miatt, szánjunk egy percet a magunkfajtára is! Többszörös kisemmizettsége és megaláztatása okán vagy ürügyén, ősei szülőföldjét hátrahagyva, a délvidéki ember is csoportostól fölkerekedhetne, szedhetné a sátorfáját és irány a nagyvilág. Mert ha igaz, hogy az albán lakosságnak (fejenként) mindössze napi 200 dinár jut az élelemre, akkor mi, a kifosztott északi tartomány legalsó kasztjának az „albánjai”, már nem is létezünk. Már réges-rég meghaltunk, éhen haltunk, kipusztultunk, mert nekünk – a hónap minden egyes napjára – még ennyi sem jut.

Sok bácskai meg bánáti magyar ember csúfos hat-hétezer dinárért kénytelen sorba állni a postán a kifizetés napján, amely összeget aztán megalázottan és szemlesütve próbálja minél előbb a pénztárcájába gyűrni vagy a zsebében eltüntetni, hogy épp csak pár másodpercig tartson a szégyen, amit érez. Az öt-hatezret pedig akárhogy osztjuk harminc felé, sehogy sem jön ki belőle a szkipetáros napi 200 dinár. Merthogy nekünk az élelmen kívül még villanyszámlát meg vízdíjat is kell fizetnünk – ugyanis ehhez vagyunk hozzászokva. Így aztán ha csupán 800 dinárt utalunk át a basáskodó áramszolgáltatónak meg 200 dinárt a betyárkodó vízműveknek, máris ugrott az első ezresünk. A kimondottan haszontalan luxusnak számító telefonálásról már volt időnk leszokni, gyógyhatású készítménynek álcázott orvosságméregre pedig elvből nem adunk ki pénzt, mert (a kényszerítő körülmények hatására) az egészséges életmód híveivé váltunk. Így kaján kívül jószerivel semmi egyébre, semmiféle badarságra nem költünk. Minden más, úgyis csak körmönfont pénzcsalás. Meg már egyébként is megtanultuk, hogy úgy szép a szegénység, ha semmi sincs…

Végeztem a témában egy hevenyészett, pofonegyszerű számítást. Ami a maga nemében akár a puszta éhenhalás ellen való recept is lehetne. A sablon egyaránt ráillik a kisnyugdíjasokra és a szociális segélyből tengődőkre, ugyanis egyik (bocsánat a kifejezésért!) „nyomorcsoport” havi járandósága sem haladja meg a bűvös tízezer dinárt. Szándékosan mondom őket nyomorgóknak, hiszen ennyi pénzből, ilyen koldusnak vetett alamizsnából – emberhez méltó módon – lehetetlen, képtelenség megélni. Ez még Szerbiában sem lehetséges. Hogy terhel-e emiatt bárkit is felelősség? A napnál is világosabb: égbekiáltó bűne, mérhetetlen szégyene ez az ország vezetőinek, akik arcpirulás nélkül képesek ilyen gyalázatos nyugdíjat/segélyt folyósítani mondván, hogy:ez van, ezt tessék majd szépen beosztani. Ebből megvehetik mindazt a kis sehol semmit, amit mindig is szoktak!

Abból indultam ki, hogy ha az Isten minden áldott napján vásárolunk egy (kilogrammosnak látszó, de még fél kilót sem nyomó) 40 dináros veknit, az havonta 1200 dinárba kerül. Csak maga a kenyér. (Ha azonban koránkelésben megelőzzük a kakast, fél áron szerezhetjük be a szikkadt, hóka, másnapos cipócskát. Vele többszörösen jól járunk: kevésbé morzsálódik, és nem okoz gyomorégést.) A napi menüsor összeállításával nem kell sokat vacakolni. A változatos táplálkozás alapelvét szem elől nem tévesztve, az errefelé nélkülözhetetlenül kötelező kenyérke mellé hétfőnként veszünk egy kiló krumplit, keddenként megfőzünk egy-egy kiló rizst, szerdánként ugyanennyi tésztát, csütörtökönként pedig babot vagy borsót, aztán pénteki napokon elpazarolunk egy egész tasak lisztet, szombatonként hét-nyolc szem krumpli elkészítési módját variáljuk, vasárnaponként pedig (valódi ínyencekként) végre galabítunk majd valami csontosat is. Ha már kellő mértékben begyakoroltuk az aszkéta életmódot, akkor három-négy findzsára való tejet, pár darab fonnyadt almát, egy összemarék savanyú káposztát, sőt néhány tojást is megengedhetünk magunknak (persze az apróbbik fajtából) a hónap folyamán. A hó végén pedig elégedetten, jóllakottan le lehet ülni, hogy a befizetett számlákat tartalmazó boríték egyik sarkán „kiceruzázzuk”, hány krajcárunk maradt a gyászos/gyöszös ötezerből vagy a tízezerből. Maradt-e egyáltalán… 

S élünk-e oly mértékben nyomorultul, mint a látványos kivándorlást választó, napi 200 dinárból kosztolódó albánjaink, akik sorsa felett őszinte együttérzéssel sajnálkozunk… Vagy: már nem is élünk, csak azt hisszük…

Szabó Angéla

Haj Hajdanán - AULD LANG SYNE

Vajon lehet felejteni
sok fény és árny után,
ki jóbarát, jóismerős
volt hajdanán?

Haj-hajdanán, bizony,
haj-hajdanán...
Töltöm baráti serlegem,
mint hajdanán!

Együtt szedtünk pitypangokat
szelíd domb hajlatán;
most lábunk másutt vándorol,
mint hajdanán.

Ketten gázoltuk ér vizét
délben, meg délután;
most közénk tenger nőtt - nem úgy,
mint hajdanán.

Itt a kezem, és nyujts kezet
te is, hű cimborám,
együnk igyunk, sóhajtva, hogy:
haj-hajdanán.

A pintes kancsót felkapod
nem csak te, én is ám -
koccintgatunk, egyek vagyunk,
mint hajdanán.

Haj-hajdanán, bizony,
haj-hajdanán...
Töltöm baráti serlegem,
mint hajdanán!

Weöres Sándor

Auld Lang Syne - 1788


Should auld acquaintance be forgot,
And never brought to mind?
Should auld acquaintance be forgot,
And auld lang syne!

Chorus.-For auld lang syne, my dear,
For auld lang syne.
We'll tak a cup o' kindness yet,
For auld lang syne.

And surely ye'll be your pint stowp!
And surely I'll be mine!
And we'll tak a cup o'kindness yet,
For auld lang syne.
For auld, &c.

We twa hae run about the braes,
And pou'd the gowans fine;
But we've wander'd mony a weary fit,
Sin' auld lang syne.
For auld, &c.

We twa hae paidl'd in the burn,
Frae morning sun till dine;
But seas between us braid hae roar'd
Sin' auld lang syne.
For auld, &c.

And there's a hand, my trusty fere!
And gie's a hand o' thine!
And we'll tak a right gude-willie waught,
For auld lang syne.
For auld, &c.

ROBERT BURNS VERSEI