Háború, megint…

Későre jár, feküdjünk le!

Későre jár – bólintott a Mester –, ébredjünk fel!

Kék és narancssárga

Nem lehet most nem gondolni a háborúra. Európa érzékeny bőrét megint lánctalpasok karistolják. 

Nyomukban vér serken.

Ukrajna pedig nincsen messze, talán csak akkora távolságnyira, mint „volt egykoron” a számomra kedves Isztria… Azt mondják, hogy ismét háború készül. A világ csendőrének szerepében tetszelgő Amerika egy újabb fegyveres konfliktus kirobbantását készítette elő, és húsz év múltán, a délszláv őrület után, újfent véráradat hömpölyög majd az ó kontinensen. Változatos forgatókönyv írásával nem bajlódott, ugyanazt a modellt választja, amelyet sikerrel alkalmazott Jugoszlávia szétverése idején.

A 47 milliós Ukrajna Európa második legnagyobb országa, 23 évvel ezelőtt szabadult meg a Szovjetuniótól. Mondják, hogy Ukrajna csak egy kép, amit látunk. Egy mozgalmas kép, amit a szemünk elé helyeztek, hogy elfedjék, eltakarják vele előlünk az igazságot. Merthogy: a tengerentúli történetben Ukrajna nem tényező. Felőlük szakadhat, hasadhat annyi darabra, amennyire csak képes. Akár atomjaira is hullhat. Amerika számára Oroszország érdekes. Az is csak olyan szempontból, hogy semmiképp se váljon a térség domináns tényezőjévé, hogy még véletlenül se jöhessen létre még egyszer egy orosz nagyhatalom.

A tömegek utcára csalogatásával faramuci módon kirobbantott fegyveres konfliktus nem arról szól, hogy Ukrajna az Európai Unió felé orientálódjon-e vagy pedig maradjon meg az orosz nagy-testvér védőszárnya alatt. Nem a narancssárga EU-szimpatizánsok és a kék Moszkva-pártiak szembefordításáról szól. Vlagyimir Putyin és az ő Oroszországa ellen irányul. A végső cél ugyanis Putyin eltávolítása.

Langymeleg ukrán tavasz helyett kemény orosz tél készülődik. Ügyesen álcázott támadás Oroszország ellen, hogy Európának is meglegyen a maga Szíriája. Mindez pedig könnyen egy harmadik világméretű háborúvá fajulhat… 

Ha hozzáteszem, amit Stjepan Mesić, Jugoszlávia utolsó államelnöke írt az ország széthullásáról szóló könyvében, már sokkal hihetőbb a történet. Szerinte ugyanis: „Az újkori európai történelemben minden háború ilyen volt, az agressziót a más államok területén élő nemzeti kisebbségek védelmében folytatott harcként mutatták be.”  Sőt azt a kegyetlen igazságot is megfogalmazza, hogy: „Akik tervezik, azok együttműködnek, akik meg az egészről semmit sem tudnak, azok az életüket adják.”

Félelmetes a jövő. Hacsak nem tévednek…

Kék-fehér-piros – vérben

Nem lehet most nem gondolni a háborúra. Az ENSZ Nemzetközi Bíróságán épp most zajlik a nagy per és a nagy ellen-per.

Horvátország kontra Szerbia, Szerbia kontra Horvátország. A vád kölcsönös: népirtás.

Az egykori – egyenrangú tagköztársaságok és önrendelkezéssel felruházott tartományok szövetsége elvén létrejött – Jugoszláviát a 90-es évek fegyveres konfliktusai során alkotóelemeire bomlasztották, de úgy, hogy mindeközben a „valódi” cél, az erős Nagy-Szerbia megteremtése csupán lázálom, hagymázas vízió maradt. Az etnikai (és vallási jellegű) összecsapásokban ezrével hullottak a kisemberek: Bosznia-Hercegovina területén százezer, Horvátországban pedig húszezer áldozatról beszélnek. Ha esetükben nem szándékos, nem előre kitervelt népirtás történt – mint ahogyan ezt hangoztatják most már évek óta (amióta csak megkezdődött a háborús bűntettek hágai tárgyalása), akkor alighanem végső ideje lenne egy másfajta, ámde mégis hihető magyarázómesét kigondolni: hogyan és miért is haltak meg. És: minek lehet nevezni azt, amikor egy reguláris hadsereg, félkatonai szabadcsapatokkal az oldalán, bevonul egy idegen területre és rommá lövi a várost? És: minek lehet nevezni azt, amikor az ENSZ védett övezetté nyilvánít egy várost, amelybe negyvenezer bosnyák menekült érkezik, és amely területen közülük nyolcezer férfit tömegsírba lőnek? Talán kedélyes kis portyázásnak? Az ősmagyarok kalandozásaihoz hasonlatos, nomád ki-kiruccanásnak – amikor vonultak át tökön, paszulyon?  (Arról nem is beszélve, hogy aki nem készül öldöklésre, az nem vásárol fegyvert sem. Márpedig Szerbiában akkortájt igencsak virágzott az illegális fegyverkereskedelem. A Szovjetunióból 360 millió dollár értékben érkezett, Szlovákiából 100 millió, Kínából pedig 10 millió dollár ellenében szereztek be fegyvereket.)

Amikor Horvátország 1999-ben népirtás vádjával beperelte Szerbiát, Várady Tibor, messze földön híres jogtudósunk, azon nyomban igyekezett szakértelmével növelni a védelemre verbuválódott szakértői csoport hatékonyságának színvonalát. Magyar ember létére nyilván úgy érezte, hogy ezt diktálja számára a hazafias kötelesség. Meg az ugyancsak „világhatalomnak” számító magyar virtus: éppen egy vajdasági magyar ember álljon ki a szerbek által elkövetett gonosztettek védelmében! Az ország akkori igazságügyi minisztereként azonban most illene kissé jobban megfeszülnie az igazság kiderítése érdekében. Arról nem is beszélve, hogy parlamenti képviselőként – ugyancsak a 90-es évek elején – milyen megfizethetetlenül értékes jogi-szakmai segítséget tudott volna nyújtani azoknak a magyar szülőknek, akik valamelyik harctéren veszítették el a gyereküket. Felvértezhette volna őket jogi tanácsokkal, hogy a lelki fájdalomdíjként megítélt állami kárpótlás összegét ne huszadolják meg a prédaleső, „önként” ajánlkozó belgrádi ügyvédek. Egy közülük való, bánáti magyar jogász útmutatásaiban csak jobban megbíztak volna! (Még akkor is, ha abban a kapubezárásos, kutyaelengedéses, kerítésugrálós időszakban a nemzetközi hírű jogtudós úr családját minden bizonnyal békén hagyták a rukkolócédula-hordók. Nem merészelték mozgósításos behívóparanccsal macerálni.)

Jót tenni azonban sosem késő! Gondolom, a Szerbia védelmében végzett szolgálatait nem ingyen ajánlotta fel a professzor úr. Így módjában áll az érte járó szerény tiszteletdíj egy apró morzsáját felajánlani mondjuk annak a 78 éves óbecsei Baglyas Bálint bácsinak, aki (nem létező népirtás ide, nem létező népirtás oda) mégiscsak a horvát harctéren veszítette el a 21 éves fiát. A hadsereg, az állam, az önkormányzat, a politikai pártok pedig egy huncut garast sem adtak neki. Sem akkor, sem azóta. Még részvétet sem nyilvánítottak.

Várady úr már a tárgyalások megkezdése előtt úgyszólván borítékolta azok végkimenetelét. Szerinte a nemzetközi bíróság az eljárás végén majd kimondja, hogy az egykori Jugoszlávia területén nem történt semmiféle népirtás. Ami pedig – szerintem – az igazság vérlázító megcsúfolása lesz.

Szinte meg nem történtté nyilvánítani százezer boszniai és húszezer horvátországi áldozat meggyilkolását, enyhén szólva is botrányos. A háborús bűnöket tárgyaló törvényszék azonban az elmúlt évek folyamán számtalan esetben lehetett volna elfogultsággal és részrehajlással vádolható, amikor szinte zsinórban mentette fel a vérontásért hibáztatható szerb, horvát, bosnyák és albán nemzetiségű vádlottakat. Ha most is ilyen felmentő ítélet születik, akkor alighanem el kellene gondolkodni azon, hogy a hágai nemzetközi bíróságot melyik bíróságon lehetne följelenteni…

Piros-fehér-zöld – feketében

Nem lehet most nem gondolni a háborúra.  A domináns vajdasági magyar párt éppen azokhoz készül hozzákötni az ijedtében még mindig a szülőföldjén maradt délvidéki magyarság sorsát, akik mélyen hazafias főszereplői voltak a húsz évvel ezelőtti délszláv vérontásnak.

A fővárosi szerb sajtó már hónapokkal ezelőtt megszellőztette a hírt, hogy a magyarok vezérpártja a radikálisokból időközben haladókká idomult és vedlett, véres háborúban szocializálódott politikusok pártja irányába kacsintgat. A titkosnak mondott tárgyalások folytatását a VMSZ elnöke akkor még hevesen tagadta. (Nyilván eszébe jutott, hogy tulajdonképpen az óbecseiek egy renitenskedő csoportját éppen a haladókkal való szövetkezés miatt zárták ki korábban a párt soraiból.) Utána viszont, a verbászi választásokat követően kijelentette, hogy a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség potenciális partnerek lehetnek valamikor a jövőben. Nos, ez a jövő alighanem már megérkezett. Ez a jövő immár jelenné lett.  

Eljött hát az ideje annak is, amit a pártvezér már évekkel ezelőtt megjövendölt: ha az érdekeik úgy kívánják, akkor akár a fekete ördöggel is hajlandóak lesznek szövetkezni. Rosszul állhatnak a fejünk fölött a csillagok, mert ez most alighanem szó szerint megvalósult. Akikhez kötik a vajdasági magyarok sorsát, azok valóban feketék. A múltjuk is, a lelkük is koromfekete. Gonosz és gyalázatos érdemeiket a háborúban szerezték, jobbára öldökléssel meg fosztogatással.

Minderről azonban mintha már megfeledkeztünk volna. Mintha súlyos amnéziába ájult volna a vajdasági magyarság. Mintha már nem is emlegetnénk a kilencvenes évek legelején kirobbant, öt éven át tomboló háború szörnyűségeit. Mintha megfeledkeztük volna a harctérre hurcolt vajdasági magyar sorkatonákról és tartalékosokról, meg a lecinezett bádogkoporsóban hazaküldött áldozatokról. 

A VMSZ politikusai fészkelődnek, helyezkednek. Valahol és valahogy csak el kell tölteniük az időt addig, amíg majd a jól végzett munka után a megérdemelt nyugdíjba vonulhatnak. Akinek pedig vajmi kevés esélye van arra, hogy a soron következő választásokkor ismét a tartomány legmagasabb székébe telepedhessen, annak már jó előre ki kell szemelnie magának a következő fotelt, amelybe belecsücsülhet. A vérbeli politikus már csak ilyen: ahogy gyarapodik a hatalma, azonmód terebélyesedik a saját jelentőségébe vetett hite is.

A politikusokat megértem. Iparkodnak az esőárnyékot jelentő ernyő alá húzódni. Nem nézik, milyen színű és milyen anyagból készült az esernyő, csak az a fontos, hogy megvédje őket az elázástól. Hatalmi, uralkodási idejük arasznyi megtoldása érdekében mindenre képesek. Népirtáson edződött háborús bűnösökhöz csapják a vajdasági magyarságot, és azt mondják önelégülten, hogy ez jó így, hogy ez rendben van. Épp csak a párt tagságát nem értem. Nem sír a lelkük és nem háborog a gyomruk?

Elbódítják az embereket még egy ideig a választásokkal és az azt követő csodavárás időszakával, de előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik az ébredés. Vajdaság kormánya is, a tartomány vezetősége is ebsorsra jut. Ahogy növekszik a nyomás, a szociális elégedetlenség, nálunk is fölüti majd a fejét a boszniai szindróma.

A politikusok persze úgy tesznek, mint azt Faludy György írta egykoron:„Pártjelvénnyel akarják feltartani a ránk omló eget.” A jónép meg? Semmi sem függ tőlünk, semmi sem múlik rajtunk, csak éppen mi fogjuk a végén kifizetni a számlát.

Szabó Angéla

Választá-sokk...

Léphaft Pál karikatúrája

2014. március 16-án Szerbiában előrehozott parlamenti választásokat tartanak. Ez lesz a 10. választás a "többpártrendszer" 1990-es bevezetése óta. A parlament 250 tagú. A listaállításhoz 10.000 támogatói aláírásra van szüksége még a kisebbségeknek is egyenes arányban a többséggel. A választás egyfordulós, arányos, az egész ország egy körzetnek számít. A bejutási küszöb 5%. A kisebbségek listái "könnyített" feltételekkel juthatnak mandátumhoz. Az aláírások összegyűjtéséhez rendelkezésre álló időszak 2014. február 4-től február 28-ig tartott. 

Az előrejelzések alapján nem lesz változás, Szerbia marad azon a politikai "vak"-vágányon, ahol eddig mozgott, hol Európa felé tolatott, hol visszafelé...

Szerbia | Create Infographics

Alekszandar Vucsics miniszterelnök helyettes, akinek ilyen szép hosszú megszólítása is volt az előző mandátumban: Védelmi, biztonsági, a korrupció és a bűnözés elleni küzdelemmel megbízott miniszterelnök-helyettes és Védelmi miniszter, közel áll az abszolút többség megszerzéséhez Szerb Haladó párt névre átkeresztelt néhai harcedzett szerb-radikálisokkal. Hosszú sorokon keresztül kellene analizálnunk, hogy mi történt a szerbiai demokratikus erőkkel, hogy az ádáz politikai ellenfél átbillent a "jófiúk" oldalára és még überelje azt, -a végén szalonképes partnerré váljon akár az itt élő magyarok "legszakpolitikaibb" pártjának is. A CESID (független szervezet) által megkérdezettek 44% -nak a támogatására számíthat (!).

A meglepetés, hogy a Demokrata Párt volt elnöke kilépett a pártjából, Borisz Tadity-ról van szó és megalapította az Új Demokrata Pártot. A két demokrata előjelű pártnak összeadva magasabb a támogatottsága az előző választásokhoz képest, mint a Demokrata Párt-nak önállóan. Elgondolkodtató továbbá a következő tény is, hogy az Új Demokrata Párt-nak nagyobb a támogatottsága: 8%, viszont a Demokrata Párt -1% marad alul, ezidáig 7% állapodott meg. A válasz, hogy Borisz Tadity nem keveredett korrupciós és egyéb botrányokban, amely a volt pártját folyamatosan érte. Itt kaptak teret a Szerb Haladók a népszerűségük növelésére és a "radikális farkasbőr" levedlésére, e politikai hiba megbosszult magát.

A Szocialista Párt valahogy mindig nevető harmadikként jön ki a kényes politikai helyzetekből, nos ez nem véletlen. A néhai kommunista párt politikailag vaskohókban patkolt kádereiről van szó, akik minden csízióval meg vannak kenve és nem is félnek az összes fondorlatukat bevetni. Ma patyolat tiszták a szerbiai politikai porondon, levedlették Milosevics "háborús kígyóbőrét" és akár az ellenséges NATO-val is hajlandók lepaktálni, ha nem fájna a bocskorba belegabalyodott koszovói tövis...Nos 13% -ot mondhatnak maguknak a népszerűség ranglétráján, amely ismét mérleg nyelvét jelenthet nekik, mert ők nem szeretik az ellenzéki pozíciót, hiszen hatalomra születtek és elvezetik a kút mellett demokratikus kollégáikat, hogy azok szomjan maradnak...

A szerb Liberálisok (LDP) és a szerb Demokraták (DSS) átlépik az 5% -os küszöböt, a Liberálisok az LGBT populáció szavazatait mondhatják majd magukénak (nagyvárosok és Belgrád) a szerb Demokraták, meg a NATO és EU ellenesek táborát tömörítik. Talán az Egyesült Régiók (URS) átbillennek a ló másik oldalára és megpatkolják a parlamenti patkót jelenlétükkel.

A kisebbségek elbírálását nem befolyásolja az 5% -os választási küszöb, mert "kedvezményezettség" áll fenn, amely a következőkből áll: 

A szerbiai Népképviselőház pártlistás részarányos választási rendszerben való megválasztása esetében (250 képviselő): a nemzeti kisebbségek bejegyzett pártjai által állított listáknak nem szükséges megszerezniük az összes szavazat  5%-át annak érdekében, hogy képviselői helyhez jussanak, hanem annyi szavazatot, ami elegendő egy képviselő megválasztásához (természetes küszöb). A szavazatszám hozzávetőlegesen 0,4% és a választási részvételtől függően körülbelül 10–15 ezer szavazatot jelent. Nos fel kell gyűrni a lenge-magyart! Amennyiben valaki összefogdosna bennünket, akkor 16. (tizenhat) és 25 (huszonöt) közötti számú népképviselőt tudnánk állítani a mennyei helyzetben! A magyar ember összetartásáról ismert históriák alapján ennek töredéke fog összejönni. A VMSZ 5. (öt) képviselőt lát elő én 3. (három)-at. A VMDK-nak lesz 1. (egy), ha Tadity jónak látja, a Demokrata Pártnak Adáról lesz 1. (egy) és a Haladóknak is lesz 1. (egy), hogy mutogassák tereken-piacokon...

Adjuk össze, nos 3+1+1+1 = 6 (!) + 2 tartalékos = 8 ! Még számolunk, mert itt van az MRM is, nos ha a fő mufti Mekka felé igen sokszor meghajol, akkor a reménység és ima hozhat 1. (egy)-et. Megálltunk a 8. (nyolc)-nál, megy az összeadás tovább 8+1 = 9. (kilenc)!!!  Elértük a délvidéki összefogás politikai csúcspontját, melyet a VMDK egyedül produkált a módszerváltási kezdeteknél! Most többpártrendszerben lesz 9. (kilenc) szerbia magyar népképviselőnk, akik harcolnak majd kisebbségi jogainkért, a magyar-verések ellen, a temerini fiúkért, a békés egymás-mellett élésért és a részarányos munkahelyeinkért! Most jön el a Kánaán! Most kell mondani, azt hogy hajrá magyarok! 

Jaj, de szép is lenne, de ideje felébredni és meginni egy feketét, hogy élesebben lásuk a dolgokat. Nem így lesz ismét, baj van, a fejekben, nagy baj van! Lesznek népképviselőink, ezidáig is voltak. Ők azt mondják, hogy a csillagot is lehozzák nékünk, rajtunk meg már gatya sem marad! Pózolunk, mint Ádám az édenkertbe,  pőrén, egy-szál semmiben, még nem Éva nem találta fel magát és tett eléje füge fa levelet a tiltott fáról...Fügefa levél segít, rajtunk már az sem...

A választásokon 19. lista indul. abból a vajdasági magyar szavazópolgár 9. (kilenc) listára fog szétszavazni, nos érdekvédelemnek lőttek, talán ez volt az utolsó esély...

A listák ahogyan a köztársasági választási bizottság jóváhagyta március 5.-i ülésén:

1. АЛЕКСАНДАР ВУЧИЋ - БУДУЋНОСТ У КОЈУ ВЕРУЈЕМО (Српска напредна странка, Социјалдемократска партија Србије, Нова Србија, Српски покрет обнове, Покрет социјалиста)
2. ИВИЦА ДАЧИЋ - "Социјалистичка партија Србије (СПС), Партија уједињених пензионера Србије (ПУПС), Јединствена Србија (ЈС)"
3. ДЕМОКРАТСКА СТРАНКА СРБИЈЕ - ВОЈИСЛАВ КОШТУНИЦА
4. ЧЕДОМИР ЈОВАНОВИЋ - ЛДП, БДЗС, СДУ
5. VAJDASАGI MAGYAR SZОVETSЕG - PАSZTOR ISTVАN - САВЕЗ ВОЈВОЂАНСКИХ МАЂАРА-ИШТВАН ПАСТОР
6. СРПСКА РАДИКАЛНА СТРАНКА - ДР ВОЈИСЛАВ ШЕШЕЉ
7. УЈЕДИЊЕНИ РЕГИОНИ СРБИЈЕ - МЛАЂАН ДИНКИЋ
8. "СА ДЕМОКРАТСКОМ СТРАНКОМ - ЗА ДЕМОКРАТСКУ СРБИЈУ"
9. ДВЕРИ - БОШКО ОБРАДОВИЋ
10. СДА Санџака - др Сулејман Угљанин SDA Sandћaka - dr. Sulejman Ugljanin
11. БОРИС ТАДИЋ - Нова демократска странка - Зелени, ЛСВ - Ненад Чанак, Заједно за Србију, VMDK, Заједно за Војводину, Демократска левица Рома
12. ТРЕЋА СРБИЈА - ЗА СВЕ ВРЕДНЕ ЉУДЕ
13. ЦРНОГОРСКА ПАРТИЈА-Јосип Броз
14. ЛИСТА НАЦИОНАЛНИХ ЗАЈЕДНИЦА: БДЗ-МПСЗ- ДЗХ-МРМ-МЕП - Емир Елфић
15. ДОСТА ЈЕ БИЛО - САША РАДУЛОВИЋ
16. "КОАЛИЦИЈА ГРАЂАНА СВИХ НАРОДА И НАРОДНОСТИ (РДС-СДС)"
17. Група грађана "ПАТРИОТСКИ ФРОНТ - ДР БОРИСЛАВ ПЕЛЕВИЋ"
18. РУСКА СТРАНКА - Слободан Николић
19. ПАРТИЈА ЗА ДЕМОКРАТСКО ДЕЛОВАЊЕ - РИЗА ХАЛИМИ PARTIA PER VEPRIM DEMOKRATIK - RIZA HALIMI

Nyomtatásra kerül 6.801.161  szavazólap, szavazásra jogosult személyek száma 6.767.324.

Folyamatosan választá-sokk elé nézünk, csak az a gond, hogy azok nem oldanak meg semmit, csak még nagyobb bajt okoznak! Ki fog nyerni, bugyuta kérdés! A hatalom!

MARGIT Zoltán

HOVÁ MENEKÜLJ MAGYAR ?!

Útmutató lektűr a Kárpátalján élőknek

Jóllehet a mi népünk megszokta már, hogy errefelé Közép-Európában menetrendszerűen jön a fekália a ventilátor felé, úgy gondoltam mégsem árt, ha egy kis segítséget adok az otthonukat éppen elhagyni készülő ukrajnai magyaroknak.

Régi lógós vagyok ugyanis, olyan emigráns tapasztalatokkal, amit a politikum zsákutcás megoldásai, és az ezzel járó válságok ciklikus ismétlődései révén, az éppen aktuális krízisben hasznosíthat bárki emberfia.

Már az iskolában elsajátítottam a lelépés tudományát.

Volt hogy a benyitó tanárral egy időben ugrottunk ki a hátsó ablakon. Ekkor még csak egy dolgozatírás volt a tét, később meg a diszkóból időben történő elpucolásnál az idegen legények pofonjai, de aztán a balkáni háborúzás idejében Milošević megemelte a limitet.

A lét lett a tét, mint ahogy a hírhedett műsorban sulykolják.

S még mielőtt ukrajnai véreink a fűtetlen, áram nélküli otthonaikban elmajszolnák az utolsó kiflicsücsköt, nem árt átgondolniuk a hogyan tovább lehetőségeit.

Pláne ésszerű az ilyesmit meghányni-vetni, amikor maholnap fegyveresek dörömbölnek az ajtón, a katonaköteles férfiak után érdeklődve. Az ember agya önvédelemből törölni szokott emlékeket ugyan, és hajlamosak vagyunk mindenféle régen volt balkáni kényszersorozásokról megfeledkezni, de azért a természetes ösztönünk ilyenkor azt súgja, hogy az idegen ajkú géppisztolyos látogatók nem föltétlenül pezsgős vacsorára hívogatják a kárpátaljai magyar apákat, fiúkat. Hanem egy másmilyen kanbuliba, ahol a pezsgőpukkanásra kísértetiesen hajazó csattanásba emberek szoktak belehalni.

Oszt elítélhető-e az, akinek a legénybúcsú fogalma alatt nem a saját búcsúztatása, koporsója jut okvetlen az eszébe?

Jó hír, hogy nincs pánik az ukrajnai magyarok körében.

Viszont az óvatosság nem árt. Egy falatnyi kenyér a zsebben, és a térkép adatai, útvonaltervek a fejben: szavatolt a könnyedebb álom. Legalábbis Alcatrazban így tartották a bentlakók.
Még mielőtt rosszat gondolna rólam bárki: nekem már eszemben sincs elmenni szülőföldemről, és másokat sem akarok erre buzdítani.

Egyrészt: Milošević óta némileg konszolidálódott Szerbia helyzete.

Úgy néz ki, ebben a hónapban még nem lesz polgárháború, bár az egyszerű tévénéző számára a közelgő választások ennek ellenkezőjét láttatják. Viszont az éhséglázadás esélyét nem szeretném kizárni, mert például a februári béremet elseje helyett egy hetes csúszással fogom megkapni, és nem vígasztal, hogy a mai húshagyó keddel kezdődött a böjt, meg az sem, hogy másoknak még ilyen jövedelem se jár.

Ez csak erősíti a rossz megérzésemet.

Másrészt: Koromnál fogva sincs már mehetnékem. Családom van. Három gyermekhez meg többféle módon juthat az ember: kitartó gyermekvállalással, jól sikerült második házassággal, esetleg az ügyesebbek egy patronból megoldják. De én nem ez utóbbi ügyesek közé tartozok, minden szempontból önerőből neveljük őket…

Most is csak arra vállalkoznék, hogy némi szellemességgel szórakoztassak tőlem nagyságrendekkel értékesebb embereket.
Ha valaki tőlem jobbat tud, másoknak ajánlani fogom őt.

…

Annak idején, még Milosevics országrontása alatt, amikor szorult a kapca, bennünket - bácskai magyarokat - erősen foglalkoztatott a kérdés, hogy ha megjelennek a golyószóróba öltözött csetnikek, akkor melyik államot jelölhetjük meg emigrálásunk célországaként.

Már akkor sem Magyarország volt a nyerő, mint hihetnék azt sokan, hanem - mit tesz Isten? - Szlovénia. Egyrészt: Szegeden legalább annyi gyanús képű szerbbel lehetett találkozni, mint mondjuk Újvidék főterén, másrészt a Csongrád megyeieknek pont úgy hiányoztunk, mint üveges Ján Slotának a seggre esés.

Ezt a tudtunkra is adták, lépte-nyomon. Ráadásul Pesten korzózott a selyemöltönyös belgrádi maffia fele.

Bezzeg Szlovénia! Etnikailag majdnem tisztának volt tekinthető, nem beszélve arról, hogy egy cigarettacsikk sem található az utcákon. Tito idejében reformerkedtek!

Van és volt ugyan bennük egy jó adag nagypofájúság, de sikereiket látva ezt még némileg jogosnak is érezzük. Ennek ellenére Lendava környékén még helyre kis magyar közösség virul. Mivel kevesen vannak, az államra kvázi nem jelentenek veszélyt (másutt rögtön irredenta-gyanús elemek vagyunk...), és ha nem is ajnározzák őket, de jóindulatú kisebbségi politika nyilvánul meg irányukba. Ami persze kirakat, mert nehogy az olasz is elkezdjen követelőzni...

A kilencvenes években Szlovénia volt álmaink tárgya. Vagy legalábbis az ottani életminőség. Azóta kicsit változott a helyzet. A szlovén Manfred barátom siráma revideálta nézeteimet. Tetejében Ljubljana időben kapcsolt, és olyan szorosra zárta a kapuit a bevándorlók előtt, hogy a mindenkori elnöknek a kapukulcsot is le kell nyelnie.

Mi marad hát Nektek, drága Kárpátalján élők?

A nagybetűs Nyugat? Mit is kezdene veletek?

Egy csomó szlávul tél-túl értő, magyarul beszélő, szegény atyafitól még a finn rokonságot is szauna nélkül kiverné a víz. Nem beszélve a tengernyi germánról, indoeurópai nyelvek kavalkádját beszélő nációkról, akik szemében csak akkor jelentenétek valamit, ha el tudnátok hitetni velük, hogy Ungvár, Rahó környékén mind egy szálig homoszexuális az őslakosság, és rózsaszín tangagatyában Putyin elnök zavart el benneteket szülőföldetekről.

Mással már nemigen lehet rokonszenvüket megvásárolni. Éppen most tanulják, miként kell toleránsnak lenniük a zömmel Romániából, Bulgáriából érkező politikai üldözöttekkel, akik kilopják, kikurvulják és elkoldulják a jóléti társadalomba feccelt euróikat. 

A Nagy Sós Vízen túl sem várnak tárt karokkal benneteket. Ott is az ajtón csüng már a MEGTELT tábla. Igaz, spanyolul van kiírva…

Marad hát Ausztrália, aminek a közepe még lakatlan ugyan, de sivatagot Ukrajnától keletre is lehet találni, és a Góbi közelebb is van… 

Kedves Kárpátaljai Magyar Testvérek!

Mivel ez a Föld nevű bolygó túlnépesedett, nem látom a helyet, ahová könnyű szívvel ajánlhatnálak benneteket. Egyikőtöket sem hívják Senki Alfonznak, akit – mint Rejtő Jenőtől tudjuk – közigazgatásilag a Holdra akartak telepíteni.

Maradjatok hát odahaza. Én is ezt teszem.

Legföljebb utolsók leszünk, küldetéstudattal.

Mindig kell valaki, aki a végén lekapcsolja a villanyt.

  

Magyarkanizsa, 2014. március 5.

Pósa Károly

"Legyen kerek a mondatod, mert"

A minap egy blogon azt olvastam, hogy az írás fiatal szerzője – aki itt született a Délvidéken valamikor a nyolcvanas években – már a jelenlegi lakhelyén, Magyarországon sem érzi jól magát, merthogy nem tud új otthonában elfogadottságra lelni, érzi a különbséget a vajdasági, és az ottani, anyaországi magyarok között. Majd arról értekezik, nem kevés nosztalgiával, hogy 27 nép gyűrűjében Vajdaság mindig a béke és a tolerancia iskolapéldájának számított.

És hogy ezáltal mennyi mindent másképp élünk meg itt, a déli végeken, szemben az “amottal”.
Szomorú, de tanulságos kis írásról van szó.

Mégis vitatkoznék néhány megállapításával. 

Nem szőrszálhasogatás képen, de olykor fontos a részletek ismerete, hogy az - amúgy nagy téma – egésze összetettségében is érthető legyen.

Egyrészt mítosz a vajdasági 27 (!) nemzet egymás mellett éléséről polemizálni, pláne mindezt valami "békésnek" hitt mázzal kifényesítve tálalni: ilyen formában ez ugyanis nem igaz. Talán sosem volt az, hiába hívták egy darabig testvériségnek meg egységnek. Mindkettő hamisnak bizonyult. A Balkán mezsgyéjén mindig az erősebb testvér győzött, egység meg csak akkor mutatkozott, amikor erőszakkal kikényszerítette a diktatúra.

Az meg: olyan is volt. Mintha kártyavárból lehetne ostromot visszaverni…

Következményét ittuk a háborús érában. Se szeri, se száma nem volt a kihörpintett keserű poharaknak, szó szerinti feketeleveseknek.

Ma a nekünk füllentett 27 nációnak a töredéke van csak jelen, a hangsúllyal rendelkezőket pedig sajnos az egyik kezemen meg tudom számolni. Jó az, hogy mi - magyarok -  még ez utóbbiak közé tartozunk.

Egyelőre.

A rossz hírem (nagyon úgy fest), hogy a többségi nemzet mára teljes hatalmi fölénybe került, és a folyamat nem javuló, hanem reánk nézve elkeserítő következményekkel fog zárulni.
Történik mindez azért, mert a korábbi évtizedekkel (vagy akár évszázadokkal) ellentétben mára a vajdasági politikai, és a gazdasági hatalom is zömmel azok kezében van, akiknek érdekeit már nem is Újvidék, hanem Belgrád határozza meg.
Ez az igazság, akárhogy fáj. Már ez a tény önmagában megérdemelne egy mélyebb lélegzetű írást, tanulmányt, de sem a hely, sem a fölvetett téma erre most nem alkalmas.
Vissza hát a nációk kérdéséhez! 

Persze, vannak itt néptöredékek.

Még cseheket, bolgárokat is jegyez a legutolsó vajdasági népszámlálás, nem beszélve az önmagukat egyiptominak (!) vallókról. Ám ezen az alapon ma már egy kicsit nagyobb város is a multikulturalizmusával henceghetne, ha komolyan vennénk a kínai boltosait, az arab neppereket, vagy a fejletlenebb régiókból itt próbálkozó koldusokat, prostituáltakat, zsebeseket.

*

A másik szerény észrevételem, hogy pont az írásban aláhúzott különutas nemzetfelfogás vezetett oda, hogy a szerző talajtalanná válásán lamentálhasson.

Ugyanis nincs kiskapus magyar nemzettudat.

Nincs különbség a bácskai, a székely, vagy a Nógrád-megyei magyar között.

A nemzet: egy.

Oszthatatlan, akárhogy szeretünk is szórakozni a fogalmakkal.

A némi iróniával "vajdmagyarnak" nevezett jelenség egy-két nevesíthető délvidéki fejében született hagymázas kategória csupán, ami inkább a liberalizmusukról elhíresült ötletgazdák polgárpukkasztását volt hivatott kielégíteni, semmint azt valós alapokon nyugvó, komolyan vehető dolognak tekinthetnénk.

Az önmagát értelmiséginek, és magyarnak vagy rosszabbik esetben "jugoszláviai magyarnak" valló - zömmel újvidéki hangadóknak meg jól jött az igazoló formula: miként lehet föladni büntetlenül önazonosságunkat.

Mert abban a pillanatban, hogy az egységes magyar nemzeti identitását megvallaná valaki, ez a békakórus üti rá a billogot, hogy - nacionalista. Amitől szerintük csak egy tyúklépésnyire van a soviniszta, esetleg e kettő ötvözetén túl rasszista, homofób, antiszemita meg sok egyéb, amit helyhiány okán már nem taglalnék.

Ismerős a tempó, ugye?

Érzelmi alapon lehet, hogy van különbség egy soproni, meg egy temerini magyar ember között, ahogy más-más szociális-, nyelvi-, társadalmi- vagy netán vallási-, világnézeti szempontok alapján is oszthatóak vagyunk. De ez nem az identitás fogalomkörébe tartozó, azt meghatározó elementum, hanem olyan természetes dolog, mint az, hogy vannak férfiak és vannak nők.

Csínján kéne bánni a szavakkal. Időnként elég ha egyszerűen fogalmazunk.

Nem maszatoljuk el a lényeget, és a fejekben tisztább lesz a kép, ha annak fogjuk láttatni a helyzetet, ami.

Nem biztos ugyan, hogy a kapott képpel elégedettek leszünk, de legalább az igazságról fog szólni.

És az igazságnak még ma is perdöntő ereje van.

Aki a birtokában van: nem veszíthet.

Tehát mi sem.

Végszónak pozitívumként nem is rossz e konklúzió.

Pósa Károly

*A tartomány nemzetiségei (2011)[1]

szerb: 66,76% (1.289.635 fő)

magyar: 13.00% (251.136 fő)

szlovák: 2,60% (50.321 fő)

horvát: 2,43% (47.033 fő)

cigány: 2,19% (42.391 fő)

román: 1,32% (25.410 fő)

montenegrói: 1,15% (22.141 fő)

bunyevác: 0,85% (16.469 fő)

ruszin: 0,72% (13.928 fő)

jugoszláv: 0,63% (12.176 fő)

macedón: 0,54% (10.392 fő)

ukrán: 0,22% (4.202 fő)

muszlim: 0,17% (3.360 fő)

német: 0,17% (3.272 fő)

regionális hovatartozás: 1,48% (28.567 fő)

nem nyilatkozott: 4,19% (81.018 fő)

egyéb: 0,80% (15.567 fő)

ismeretlen: 0,77% (14.791 fő)

A tordai vőfély elindult Szabadka városába!

Előzmények 1.0:

A karácsonyi “színházi ajándék” elmaradt, midőn a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának bemutatóját törölték és “állítólagosan” bizonytalan ideig “repertoáron” kívülinek ítéltették meg a döntnökök, de a közvélemény felhördült a történeten és össznépi felháborodást idézet elő. A beharangozóban megtudtuk: “Vajdasági lakodalom című produkció a szabadkai önkormányzat által elkülönített eszközökből, valamint a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával készült. E minisztérium Katona József-pályázatának díjnyertese Terék Anna darabja, valamint az EMMI az előadás díszleteinek és kosztümjeinek elkészítéséhez is hozzájárult. “ (1.)-Magyar Szó, kultúra/színház, 20141224.

Szép tavaszias napra ébredtem, csicseregtek a madarak, a napocska is itt-ott kibújt a felhők mögül. Különösebb dolgom nem akadt, sétálok egyet és megnézem a foghíjas falucskában mi történt az elmúlt időszakban. Sajnos a piros betűs hírek között: -a ki halt meg a főcím, mert a kaszás errefelé sűrűn teszi látogatását, a bölcső csendben ring és porosodik a sarokban...

A falu zaját hatalmas ordibálás törte meg, atyókfia mobiltelefonnal kezében a kereszteződés kellős közepén ordibál. Mi a rák-fene ütött a szerencsétlenbe, mert embernek is satnya, úgy más-félméteres dalia lehetett az illető. A pici emberekkel mindig gond van, világokat tudnak felégetni, sokat gondolkodtam róla, hogy a teremtő miért beléjük táplálta a kénköves pokol összes gonoszságát. A csúszó-mászó „gumigerinces” kígyók jutottak eszembe a villás nyelvükkel, meg a méregfogaikkal, nékik is feladatot adott, akkor ezeknek miért is ne adott volna valami hasonlót...

Akarva akaratlanul fültanúja lettem a telefonba való ordibálásnak, amely imigyen zajlott:

– Hol a ...fenében vagytok? Én időben elindultam Tordáról, ti meg olyan lassan készülődtök, mint menyasszony a lakodalomba! Tordáról kell nekem vőfényt küldeni, hogy időben felkészüljetek? Netalán nekem is kell hívogatni? Időben Szabadkán kell lennünk, mert vár ránk a góré!!!

Ráköszönök a szembe jövő nyugdíjas helyi Googlenéhez és kérdést intézek neki: Szép napot Googlené! Ki ez a nagyhangú úriember?

– Jaj lelkem nem ismered, ez nagy ember!

– Az (mutatok ujjal rá), alig látszik ki a földből! Válaszolok neki.

– Nem úgy nagy, hanem a rangja nagy!

– Jó, de neve van e néki? Kérdezem Googlenét, hogy haladjunk.

– Van lelkem, valami Dubai lehet a tordai mezőségről ott, ahol évenként van faluszínház!

– No, de miért hívogat a lakodalomba, ez az arab ember, talán kőolajat találtak a szikes Bánatban és ide akar házasodni?

– Nem tudod, ...na ne ízélkedj! Választások lesznek azé hívogat az lakodalomba! Úgy hallottam ő lesz a vőfély, mert igazi vajdasági lakodalmat ülnek majd meg, ahol a bosnyák kolonizálták gépfegyverrel várják majd a menyasszonyt! A nóta meg a - Magyarica tudom-todom lesz! No éjfél után pár percre a montenegrói cernogórác koma meg hozza majd a lepedőt közbemutogatásra, hogy ártatlan volt e általa a menyasszony!

– Mikor lesz ez a híres menyegző?

– Mikor, mikor, hát húsvét előtt, február havának utolsó napján! Volt is gond ám, mert a lakodalom szervező elszervezte magát és másik szervezőnek adta át a szervezés jogát! Na, most lesz ám erezd el a hajamat lámpaoltás után, mert az ártatlanul nem ártatlan és a cernogórác komát is át kell verni és feketicsi meggyel be kell majd májzolni a lepedőt! Amennyiben nem sikerül a terv, még ő is lövöldözésbe kezd és akkor a második szervezőnek is annyi lesz...

A Googlenéval történt párbeszéd után felkerestem a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának weboldalát és látom, hogy premier előtt állunk és végre-valahára a vajdasági lakodalom színre kerül. Bemutatják a várt, elvárt és kivárt vajdasági lakodalmat sok szép jelmezben február 28-án! Macbeth -et kitiltották és bizonytalan időre eltávolították a színház területéről, fel is út le is út itt nem lesz konspiráció, mehet a tordai szikes mezőkre tanyaszínházba!

Van azért csavar, ami kilazult a világot jelentő deszkákon éspedig, a laikus rögtön rákérdez:

– Mennyi pénzbe kerül egy előadás és ki finanszírozza?

E kérdésre részben egy kis internetes szörfözés alkalmával választ is találunk. Magyarország 1.500.000,oo forintal támogatja a vajdasági lakodalmat egy számomra ismeretlen civil szervezet által, amely “Udruzenje gradana Tradicija - Traditio – Hagyomány” névre kereszteltetett és székhelye is van néki Szabadkán az Iriskog venca utca ½. szám alatt. Mennyit fizetett a város az elmaradt előadásért? (ez hadititok a szerbiai demokráciában) Üvegzseb, na ne nevettessél meg jó komám a vadkeleten! No, de majd most megtudjuk, mert az előadás megtartatik!

DE, miért? 

A zárszámadás végett, mert el kell valahol, valamit, valakinek számolni...

Kicsit a könyvelés jut eszembe, amit az ócska kocsmában is kettőzve szeretnek, fiskális kasszát megkerülve, mert úgy adómentes és lehet rajta építkezni, nyaralni, házat építeni és a befolyást megerősíteni, úgy anyagilag mindég rosszul álló politikusok megtámogatásával kp-ben!

Á, de nem így van az, ne gondoljunk mindég a legrosszabbra! (…)

A nemrég négy frissen menesztett színész ráneszelt valamire? Avagy túl-képzetté váltak a szakmában és a színházban is bólogató rendszer-Jancsikra lett szükség? Netalán nem akartak egy jót mulatni a bazi nagy vajdasági lakodalomban?

Egyszerű lehetne a válasz: a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának nincs deviza folyó számlája, vagy nincs mérlegképes deviza árfolyamot követő könyvelője? Avagy többszörösen finanszírozott projektről van e szó, amelyet a város is vastagon finanszíroz és az anyaország is? Leegyszerűsítve a városnak kötelessége finanszírozni a színházat, ha már magának alapította, az anyaország meg finanszírozza a folyton sanyarú sorsra hivatkozó határon túli magyarok civil szervezetét!? A nagyérdemű meg tűrje a böszmét, mint liba a tömést...

A tradíció lehet a kulcs szó, de még nem jutottam el a színházig, bár egyszerű lenne, mert bottal csinált fordítók a történelmi egyházakat tradicionális egyházakká körösztölték mifelénk! Tehát: tradicionális színház! Heuréka! Itt lehet a kapocs a Népszínház Magyar Társulata és a “Udruzenje gradana Tradicija - Traditio – Hagyomány”civil szervezet között? A konklúzió lehetne, hogy YUGO-nosztalgiából összefogtak a testvériség-egységgel és sátorosan akartak bulizni, csak a színházba nem fért be a sátor, meg a gaszterbajter lizingelt-kölcsönvett verdája és nem maradt a hozományból semmi, mert elmúlatták időközben...

Ez nem lehet a valóság, csak elmerengtem, hogy a közpénzek mennyi jót szolgálnak! Az adófizetők támogatják a kultúrát, színházat és a pénz elfogy az előadás köddé válik a Betlehemi poros úton egy jászol felett ragyogó csillag fényében, de a kereszthalál utáni feltámadás az az igazi! Macbeth már csak tudja, meg a cigány is, aki kétszer ment el a feltámadásra és azt mondta többet nem megy, mert tavaly is ott fogták el a Gecsemányiék kertjében a szerencsétlent, meg az idén is, hogy lehetett olyan méla? Tudták, hogy az idén is jönni fog persze, hogy elcsípték a grabancát! Meg is érdemelte, hogy olyan keresztes sorsra jusson (Pilátus párti roma, -politikailag)...

A köd elszáll és lőn világosság! Premier előtt állunk és minden állítás megcáfoltatik! A rossz nyelvek sziszegése elhallkul a cigány kezéből kiesik a vonó!

Itt lépnek be a történetbe munkásosztály muskátlis rock zenéjének ikonjai a: 3+2! (súgnak: nem, a zenekar nem megy haknizni nosztalgiából...) Mindegy valaki belép, nos az a valaki a tordai vőfély lesz, elkiáltja magát: Halljátok kicsik és nagyok én nem a Macbeth vagyok, ennek ellenére a vajdasági lakodalomban mulassatok egy nagyot!

Imigyen lett kerek e történet, a káposzta is megmaradt meg a tordai kecske is jóllakott, de ez hogyan történhetett meg Szabadka városában, engem ne kérdezzetek, mert kizárt dolog, hogy tudjam (Vajdaságban lakodalomban tegeződünk...)! Ihaj-csuhaj, meg reketye! Nóta indul, lakodalom lesz a mi színházunkban!

Most kezdődik a, most kezdődik a, most kezdődik a tánc.

Most kezdődik a, most kezdődik a, most kezdődik a tánc. 

Gombház sebaj, ha leszakad, leszakad, 

Lesz más, amelyik ott marad, ott marad, 

Rózsám ha tudnád amit én, amit én, 

Ki babája vagyok én, vagyok én! x2 

Most végződik a, most végződik a, most végződik a tánc. 

Most végződik a, most végződik a, most végződik a tánc.

Rózsám, de szédül a fejem, a fejem, 

Nótával teli a szívem, a szívem, 

A vérem is csak muzsikál, muzsikál,

Ki-világos virradtig áll a bál. x2  

Itt még nincs vége, a vajdasági lakodalom hírével Szabadkáról Tordáig fuss el véle!

MARGIT Zoltán

Kapcsolodó:

1. ) http://margitzoltan.blogspot.com/2014/01/a-vajdasagi-macbeth-lakodalma-torolve.html

2.)  http://www2.nka.hu/pages/emmi/dontesek/kiemelt_muveszeti_celok_13_2_1.pdf

3.)  http://www2.nka.hu/pages/emmi/dontesek/kiemelt_hataron_tuli_2013.pdf

4.)  http://pretraga.apr.gov.rs/AssociationWebSearch/AssociationBusinessData.aspx?Beid=3368043&rnd=6C32662D0455C3CF6E81BF069E342E4511BB7AAF

Elhallgatott tények, egy közelgő évforduló margójára

Ha csak csupasz tényt kívánnák közölni, az így hangzik:

1994 június 18-án (azaz húsz évvel ezelőtt), Zentán megalakult a Vajdasági Magyar Szövetség.

Tudom, sokaknak megfelelne ez a tényközlés, hiszen a háttértörténések nyilvánosságra hozásával jócskán megkopna a róluk az elmúlt 20 év alatt kialakult (netán a helyzetük miatt mesterségen kialakított?) kép. Emiatt engedjék meg, hogy ne értékeljek, hanem az általam annak tartott tényekről számoljak be. Nemcsak az 1994-es eseményekről, mert a valamikori Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét szinte a megalakulásától ellentétek feszítették, azonban azok csak 1992-ben kerültek nyilvánosságra.

Az első „komolyabb szikrák”

1991 novemberében következett be az első, az addigiaknál sokkal „nagyobb” háborúellenes megmozdulás, mégpedig Zentán. A VMDK elnöke azonnal állást foglalt, utasításban adta ki, hogy a zentai szervezet elnöksége és tagsága nem vehet abban aktívan részt, a távolból kell, hogy megfigyelje az eseményeket.
A zentai események kezdetének estéjén Adán tartotta a VMDK a tanácsülését. Ekkor terjesztette elő az elnök a már említett utasítását, de a felháborodottság miatt olyan kompromisszumos megoldásba egyezett bele, hogy a VMDK tagjai csak magánemberként vehetnek részt a háborúellenes megmozdulásokban. Itt tudtuk meg, hogy eközben az adaiak is összegyűltek a városháza előtt, várták a VMDK képviselőit, de szintén az elnök javaslatára, csak dr. Hódi Sándor, Bozsóki János, Teleki Júlia és én mehettünk ki közéjük, hogy beszéljünk a tömeggel, amely több mint ezer embert számlált.

Az ellentét megjelent a morovici tartalékoslázadás idején is, amiért Csubela Ferencnek kellett „elvinnie a balhét”. Ezért volt furcsa, hogy 1992 tavaszán, a pravoszláv húsvét napján (április 25.), a Magyarkanizsán megtartott közgyűlésen a megjelentek egyhangúan fogadták el a vajdasági magyarság első autonómiakoncepcióját. Ez az egyhangúság sok mindent takart, hiszen egyesek mindezt kevesellték, mások pedig azt állították, a dokumentum túlságosan is nacionalista, a Délvidéken / Vajdaságban élő nemzetek és nemzetiségek közötti együttélés megromlásához fog vezetni.

Mivel Ágoston András nyilvánosan sosem állt ki a kényszermozgósítás ellen (ezt az Emberi Jogi Bizottságának kellett tennie), igencsak meglepődtem, hogy az Oromhegyesen 1992. május 10-ére 17 órai kezdettel meghirdetett nagygyűlésen megjelent, emellett pedig még beszédet is tartott. Egy hét sem telt el, amikor nyilvánosságra került a tájékoztatási eszközökben az első hír, ami azt bizonyította, a VMDK-n belül, komoly ellentétek vannak, ha már Ágoston András olyan kijelentést mert tenni: „A békeszervezetek kést döftek a VMDK hátába”! A kijelentés kiváltó oka az volt, hogy a VMDK kanizsai szervezete betartotta az akkori elnökség döntését, ami így szólt: minden körzeti szervezetnek értékelni kell a helyzetet és döntést kell hozni arról, hogy részt vesznek-e a május végi általános választásokon vagy sem. Ekkor a VMDK kanizsai szervezetének döntése értelmében ott nem vettek részt a községi választásokon, és a választás bojkottálására is felszólították a község lakosait. Ennek meg is lett az eredménye, a községben a választásokon megjelentek száma még a 10%-ot sem érte el. Jóval később tudtuk meg, hogy az akkori köztársasági választásokon alig volt több 50%-nál, azaz amennyiben nemcsak a kanizsaiak, hanem az egész vajdasági magyar nemzeti közösség bojkottálta volna azt, a választásokat érvénytelenné kellett volna nyilvánítani (tudom, az akkori rezsim úgyis „megoldotta” volna annak érvényességét).

Ez a feszült helyzet 1993 őszéig tartott kisebb-nagyobb belső összetűzésekkel tarkítva. Akkor újra „robbant a bomba”, a VMDK csúcsvezetésének tagjai közül többen pénzügyi visszaélésekkel vádolták meg dr. Hódi Sándort. Mivel a pénzügyi dokumentumok aláírásával pont a vádlók voltak felhatalmazva, az is nyilvánossá vált, hogy nem törvényes úton, más csatornákon is érkeztek pénzek a politikai szervezethez, de mivel ezt csak egy szűk csoport ismerte, érdemben senki sem tudott dönteni, így hit kérdésévé vált a helyzet értékelése. Így is történt, a többség a vádaknak hitt, azonban jelentős volt azok száma is, akik, mivel senki sem bizonyított dokumentumokkal és tényekkel semmit, elítélték az ilyen megbélyegzést. Az ügyet senki sem tudta kordában tartani, az egész adok-kapok a teljes nyilvánosság előtt zajlott. Ekkor csapott össze két elképzelés is, mégpedig az erős központú és a plurális, platformokkal rendelkező politikai szervezet koncepciója. Megkockáztathatom az állítást: hatalmi harc vette kezdetét.

A legújabb „zentai csata”

Már 1994 februárjában odáig fajult a helyzet, hogy a dr. Hódi Sándor ellen fellépő csúcsvezetők kierőszakolták egy rendkívüli választási közgyűlés megtartását Zentán, amelynek el kellett ítélnie a „pénzügyi visszaélést”, illetve a VMDK polgármestereinek tevékenységét, valamint a platformok létrehozásának kísérletét, mivel szerintük ezek ellentétesek voltak a VMDK alapelveivel és a magyar nemzeti közösség érdekeivel). Közben pedig folyt az úgynevezett elszámoltatási kísérlet, ki is mondták az illetők: arra kíváncsiak dr. Hódi mennyi pénzt kapott a magyar államtól és miért.

Pár nappal a közgyűlés előtt meglepő telefonhívást kaptam, Csoóri Sándor hívott fel, a beszélgetésünk kezdetén kijelentette, szerinte egyedül csak én tudnám meggyőzni Ágoston Andrást és dr. Hódi Sándort, hogy a helyzet megoldása érdekében üljenek le megbeszélni a dolgokat, mert ellentétes esetben a VMDK széthullhat. Annyit mertem csak megígérni, beszélni fogok mindkettőjükkel. Először dr. Hódit hívtam, aki egyértelműen a tudtomra adta, hajlandó a megbeszélésekre, sőt azt is ajánlotta, a közgyűlés megtartása előtti napon azt meg is ejthetjük. Ágoston András hajthatatlan volt, de csak egy mondat maradt meg az emlékezetemben a beszédéből: Nincs más, jöjjön, aminek jönnie kell! Minderről részletesebben a dr. Hódi Sándor által összegyűjtött cikkekből is lehet olvasni a világhálón, ahttp://hodis.vmmi.org/delivegeken/LegTer/LT-94.htm címen.

Magáról a közgyűlésről az interneten a következőket lehet találni:

„A VMDK I. tisztújító közgyűlésére Zentán került sor 1994. március 27-én.
A huszonhárom órás tisztújító közgyűlés részvevői a két jelölt közül 136 szavazattal Ágoston Andrást választották meg elnöknek. Ellenfele, Csubela Ferenc 66 szavazatot kapott.
Alelnökök Dr. Páll Sándor és Vékás János lettek.
Csubela Ferenc és köréje csoportosuló elégedetlenek hozták létre a Vajdasági Magyarok Szövetségét. A képződményt először esernyőszervezetként képzelték el, de rövidesen belátták, hogy ez értelmetlen törekvés. Ekkor párttá alakultak.”(http://www.vmdp.freewebspace.com/Hirlevel/Hirlevel_II_45.htm)

Akkor még létezett a Napló hetilap, amelynek újságírói is jelent voltak. Azt is megtalálhatjuk a neten, hogy ők hogyan élték meg ezt a szégyenletes eseményt: http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=557.

Ajánlom, olvassák el Bódis Gábor írását, mert úgy érzem „fején találta a szöget”. Az idézethez hozzá kell tennem, az összejövetel nem mindenkinek tartott 23 óráig. Adalékként csak annyit, nem vagyok büszke magamra, de akkor úgy éreztem, obstrukcióval eltántoríthatom az autóbuszokkal odaszállított többséget a leszámolástól. Igaz, a közgyűlés vezetése is a „kezemre játszott”, hiszen nem tartotta be a saját döntéseit, az ott elfogadott ügyrendet stb. (emiatt jogilag bizony nagyon támadható minden, amit ott elfogadtak). Csak azt értem el, hajnali három után kezdődött meg a választás. Ekkor láthattuk, hogy mennyire „meggyőződéses” küldötteket szállíttattak oda, hiszen a szavazás megejtése után a megjelentek nagy többsége csendben elszállingózott. Jó páran a választási eredmények nyilvánosságra hozása után (valamikor reggel 7 óra körül) mentünk el, én még csak annyit tettem, bejelentettem: kilépek a VMDK-ból (ezért volt nagy a meglepetésem, amikor nem sokkal később a nevemet olvashattam a VMDK-ból kizártak között a Magyar Szó hasábjain).

Alig telt el egy hét, amikor ismét csörgött (kétszer is) a telefonom. dr, Hódi Sándor és Csubela Ferenc hívtak, ajánlották, üljünk le egy kötetlen beszélgetésre a hogyan tovább témájára. Ezután találkoztunk Tóthfaluban, Jenő atya „birodalmában” de nemcsak mi voltunk jelen, jött Egeresi Sándor és Gruber Ferenc is. Csubela Ferenc megmagyarázta, autója és engedélye is van, de nem szeret vezetni, dr. Hódi pedig elmondta sem autója, sem pedig jogosítványa sincs, ezért kellettek a sofőrök. Ezen a megbeszélésen megállapítottuk, hogy a legeredményesebben úgy lehetne lépni, ha létrehoznánk egy új szervezetet, amely politikai érdekvédelmi és érdekérvényesítő szereppel lesz felhatalmazva, de nem lesz párt, azok pedig, akik maradtak a VMDK-ban, habár velünk értenek együtt, úgy segíthetnek, hogy létrehozzák benne a különféle platformokat. Azzal búcsúztunk, hogy mindenki papírra veti elképzelését, majd egy hét múlva találkozunk, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Egy hét múlva, akkor még bővebb összetételben, mert Bacskulin István, Magyarkanizsa község Képviselő-testületének elnöke is eljött, már érdemi beszélgetést folytattunk. Nagy vonalakban felvázoltuk egy leendő szervezet alakításának lehetőségét, és mivel szinte mindenben egyetértettünk, az összejöttek felhatalmaztak a leendő szervezet alapdokumentumainak kidolgozásával.

Időközben Szabadkán is megmozdult valami, a Gubás házaspár és a köréjük tömörülő értelmiségiek meghívtak bennünket egy látogatásra. Elmondtuk, mit kívánunk cselekedni, kisebb-nagyobb módosításokkal azt elfogadták, majd megígérték, bekapcsolják a folyamatokba Kasza Józsefet, Szabadka polgármesterét is. Ezt követően meg kellett látogatnunk Csoóri Sándort is Budapesten, ahol ismertettük az elképzelésünket. Ő elfogadta az érvelésünket és megígérte, hogy lehetőségei szerint mindenben a segítségünkre lesz.
Az utolsó találkozáson kitűztük az alakuló közgyűlés dátumát és helyszínét, az általam megfogalmazott dokumentumjavaslatokat végleges formába öntöttük (leghosszabb vita az elnevezés körül volt, mert két név – Magyar Érdekvédelmi Szövetség és Vajdasági Magyar Szövetség között vacilláltunk, de a legmegdöbbentőbb, hogy mindez valaki által kiszűrődött, mert a köztudatban elterjedt a MÉSZ rövidítés, attól kezdve „meszeseknek” kezdtek bennünket nevezni –, majd megegyeztünk a következőkben:

– a szervezet elnevezése Vajdasági Magyar Szövetség lesz,

– az alakuló közgyűlést Zentán, 1994. június 18-án, a színházteremben tartjuk,

– elnöknek Csubela Ferencet fogjuk ajánlani,

– a tanács és az elnökség tagjaira az ajánlatot mindenki, a számára legmegfelelőbb módon fogja megtenni, egyedüli kikötés, hogy dr. Hódi Sándor, Kasza József és Balla Lajos nem lehet az elnökségbe javasoltak között, mivel az ominózus VMDK közgyűlés miatt őket hibáztatják leginkább a VMDK-ban maradottak.

Én már akkor tájékoztattam az érdekelteket, hogy nem lehetek jelen, mivel pont abban az időben volt a Zitzer Szellemi Köztársaság „hattyúdala”, ami miatt németországi látogatásra hívtak meg az ottani háború- és erőszakellenes civil szervezetek.

Hazatértemkor tudtam meg a sajtóból, hogy a következő „eredményt” érték el az alakuló közgyűlésen: 250 személy jelenlétében megalakult a szervezet, elfogadták a javasolt dokumentumokat, majd megválasztották elnöknek Csubela Ferencet, a megválasztott tanács- és elnökségi tagok listájának ma már nem tudtam nyomára akadni, egyedül arra emlékszem, tanácstag lett dr. Hódi Sándor, Kasza József és én is, sőt dr. Hódit Kaszával együtt elnökségi tagnak is megválasztották. Ekkor találkoztunk Csubela Ferenccel, akinek elmondtam, mivel nem tartották be a megbeszélteket, én nem fogok belépni a VMSZ-be, de minden tevékenységet annak szellemében fogok végezni. Ez a hallgatólagos megállapodás nem jutott másnak a tudomására, így a Csubela Ferenc halála után megválasztott új elnök a 2000-es választásokat megelőzően – pedig, előtte voltam községi, tartományi, sőt szövetségi (jugoszláv) képviselő is a VMSZ frakciókban – a központi iroda munkásaival számon kérette a „mulasztásomat”. Ekkor az ott dolgozó lányok szeme előtt kitöltöttem egy belépési nyilatkozatot, amit visszadátumoztam 1994 áprilisára (a napra már nem emlékszem), azaz aszerint én már akkor tagja lettem a politikai szervezetnek, amikor az még nem is létezett, ezért mertem később állítani, amikor kizártak, ugyanúgy jártam a VMSZ-szel, mint a VMDK-val, tag sem voltam, mégis kizártak.

Az, aki ott volt a VMSZ alakulásának 15 éves évfordulóján, Palicson, 2009. 06. 15-én halhatta az elnöki beszámolóban, az itt leírtakkal ellentétesen, hogy a VMSZ-t a VMDK-val elégedetlen és onnan kizárt szabadkai értelmiségiek kezdeményezésére hozták létre.

٭٭٭

A VMSZ 20 évéről nem írok, erről lehet, hogy máskor fogok megemlékezni. Az akkori problémáim okait dr. Hódi Sándor nagyon találóan fogalmazta meg egy-két mondatban:
„[8] ... Sajnos a VMSZ utóbb éppen olyan kizárólagos, beszűkült párttá vált, amilyen a VMDK volt. Lehetséges, hogy ez a politikai szerveződések sorsa, ami a pártok természetéből, a hatalomért való harcból adódik.” (részlet a http://hodis.vmmi.org/delivegeken/LegTer/LT-94.htmoldalon található cikkek közül A szerepzavar ára című interjú lábjegyzetéből)

Balla Lajos

Paco de Lucia flamenco gitáros szívrohamban halt meg Mexikóban

Paco de Lucia 66. éves spanyol gitáros, 

a 20. század egyik legnagyobb spanyol zenésze, 

ma Mexikóban a szívrohamban meghalt.

Érdemei közül meg kell említeni, hogy Paco de Lucía volt az első spanyol gitáros, aki díszdoktori címet érdemelt ki a híres Berklee College of Music-ban Bostonban. Ő egyet jelent a flamenco gitárstílussal és zenei világgal, egyik legeredetibb művész e műfajban.

Több évtizedes munkássága jóvoltából az egész világ megismerte a flamenco zenei stílust, elismertséget és dicsőséget hozva neki. Zenei pályája során hű maradt a zenei gyökereihez, ennek ellenére mindig próbált eredetinek és eltérőnek lenni a közízléstől.

A kíváncsisága vezérelte együttműködésre korunk legismertebb zenészeivel: a zongorista Chick Corea-val, a gitáros John McLaughlin-al, Larry Coryell-el és Al Di Meola-val, és énekes Bryan Adams-el, akivel együtt zenésítették meg "Don Juan de Marco" c. filmet.

Nyugodjon békében a flamenco koronázatlan királya! 

MARGIT Zoltán

Mérleg

"És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad."

Wass Albert - Üzenet Haza

Amennyiben a választások változtatnának is valamin nem írnák ki őket, cseng a fülemben London egykori polgármesterének szavai. Valójában így is van, ha valaki abban az ábrándban ringatja magát, hogy a márciusi délibábos vasárnapon változni fog valami az rögtön ébredjen fel, vagy addig ki se józanodjon.

Az eredmények már egyértelműek csak a statisztikusok százalékai fognak picit mozogni. Magyarországon a FIDESZ viszi a prímet, mögötte a Jobbikkal és a háta mögött a sereghajtó többszörösen levitézlett baloldallal...

A Déli-végeken is egyértelművé vált a rangsor. A Haladók az „elhunyt” radikálisok európai szappannal (Made in China) tisztára suvikszolt jogutódjai lesznek a befutók. Mennyire igaz a kommunikációs szakemberek tézise, hogy az átlag ember csak az elmúlt három hónapra emlékszik és az emlékei csak az őt ért családi vagy személyes dolgok vésetik be az agytekervényébe...

– Ezért fontos a kampánynak nevezett cirkuszos mutatvány, itt el kell a pártok média kommunikátorainak hitetni a szerencsétlen polgárral, hogy a döntés az ő kezében van! Ma egy átlagos szerbiai állampolgár egyáltalán nem tudja kire szavazzon és ez nem vicc! A diktatúra egy sínpárral arrébb vezénylése után demokráciának becézték az elkövetkező társadalmi folyamatot, de ez köszönő viszonyban sincs a demokratikus államberendezéssel. Pártpolitikai szempontból a hatalom bűvkörében való maradás ára az volt, hogy az államot háborúkba, nemzetközi izolációba sodrók véres ingujja tisztára lett mosva! Ma e folyamat odáig fajult, hogy a demokrácia zászlóshajója zátonyra futott, egykori elnöke, kétmandátumos államelnök új pártot alapított és a demokráciát elsüllyeszti a politika süllyesztőjébe. Ennek ellenére a Demokrata Párt még ott lesz a parlamentben, de az öt százalékos küszöbért kell, hogy harcoljon! Viszont a Szocialista Párt nyugdíjasaival bravúrosan túlélte az elmúlt idők politikai viharait, ravaszul megjátszotta a hatalomvesztést és ma már újra talpra állt és kormányoz Szerbiában! Minő politikai délibáb, ma azok magyarázzák mi a demokrácia, akik tűzzel-vassal harcoltak ellene...

Bizarr a történet, de itt már mindenki mindenkivel frigyre kelt, 

mint a bordélyházban lámpaoltás után...

Az elszámoltatásnak nevezett bohózat az csak egy pár hónapos luxus-vizsgálati fogságokban, avagy lábpereces házi-őrizetekben merült ki és ezzel meg kell elégedni, mert az Isteneket nem illik megbüntetni, hiszen a bűn az egyszerű emberi jogalap. Barátom mondja folyamatosan: „Mit mélázol ezen? A birkákat nyírni kell, mert így szokták meg! A farkas meg elveszi azt ami az övé, mert neki jár...”

Még nincsenek meg a választási eredmények, de már megy a pozíciók beágyazása. Egyértelműen, nagyképűen már a tudtunkra van adva, hogy mi fog történni, nos itt esik a vakló az üres kútnak és a vaktyúk is megtalálja a szeget, -mágnessel, ha valaki még ne tudná!

Ki választ ebben az országban is? A nép? Á nem!

Szerbiában a szabad választások gyakorlata az a pártkatonák triatlonra való kiképezése. Első diszciplína fogd az urnát és ússz a politikai ellenfelek folyamában. Második diszciplína a pártársadnak add át az urnát, aki kerékpáron folytatja az urna útját. Harmadik diszciplína, fuss a megsemmisítőig és az új urnával időben térj vissza a szavazó helyig. Az eredmény? A pártod befutó és négy évig ismét dől a lé...

– Amennyiben politikai ellenfeled észreveszi, hogy az urna meg lett szentségtelenítve, úgy cca. 30 000 szavazattal, akkor rögtön elnöki fotelyőbe ültesd és az ügy le van rendezve római jogilag úgy kéz kezet mos elven!

Mi történik a kisebbségi fronton?

A VMSZ be fog jutni a parlamentbe. Nem az érzelmek és nem a józan ész diktálja a politika útját, hanem a klientúra. A klientúra meg idestova 18 éve élvezi az előnyjogait e párt támogatása által. Itt érdekességnek említeném a szenteltvíz és tömjén füst találkozását a néhai vörös csillagos könyvecskékkel, de tudjuk: A megtért bárány az, aki az előző pártpolitikai életében farkas volt (következő életében ismét az lesz)! Érdekes, hogy a jelöltetéshez átadott 13ooo ezernyi támogatói aláírásból 2ooo ezerrel gond volt! E szám már túl sok és a fent említett eszköztárat bővíti még egy diszciplínával, ha nincs ki aláírjon, írd alá magad...

A többi magyar előjelű pártocska meg az olimpiai eszmét fogja gyakorolni, fő volt a részvétel! Így ismét az összefogás helyett a jó öreg széthúzás győzött, de ez így normális mifelénk is! Itt a nándorfehérvári falfirka jutott eszembe: Aki még ebben az országban nem bolondult meg az nem normális!

Miért írom ezt?

Egyszerűen azért, mert a még szavazásra fejét hajtó délvidéki magyar, -szimplán, ha magyar emberre akar szavazni, akkor az a VMSZ-re fog voksolni, még-ha egyáltalán nem egyezik a politikájával! Az MRM-et egyáltalán nem értem, mert saját pártpolitikáját sutba dobta, ezidáig kemény ellenzője volt a VMSZ politikájának, annak pártérdek szövetségeinek, csakis a magyar ember érdekképviseletét tartotta párt szemei előtt, azután jött az MPSZ-es szemellenző, ezt követően bosnyákokkal lép szövetségre, olyan naivul, hogy csak a lista harmadik pozíciója lenne az övé!? Magyar ember bosnyákra voksol!? Az elmúlt parlamenti leosztásban mit harcolt ki a bosnyák kisebbségi elvtárs az itt élő magyaroknak? Semmit! Még a tized visszaállítását sem!

– Vissza a kispadra tanulni, mondta néhai edzőm, ha az üres kapuba nem lőttem be a labdát!

A VMDK is szintén zenész, addig vagyunk magyarok még szól a nóta...hej, de keserű ez a nóta és legszomorúbb az a strófa, hogy akkor tudunk összefogni, amikor összefogdosnak bennünket!

Hidegen fújnak a választási szelek, nagyon hidegen, itt már minden magyar idegen...

MARGIT Zoltán

Kisebbségjogi témák - Hatan négyfelé!

MAGYAR ÜGYEK

Most már végleges: A hat vajdasági magyar párt négyféle helyzetben indul a március 16-i rendkívüli parlamenti választásokon.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyedül indul[1], az öt kisebb párt közül három – a Magyar Egység Párt (MEP), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), a Magyar Remény Mozgalom (MRM),[2] – a Nemzeti Közösségek Listáján[3], a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), Boris Tadić alakulóban levő Új Demokrata Pártjával írt alá megállapodást[4], a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) pedig – jelek szerint – nem is indul a március 16-i választásokon.[5]

A Nemzeti Közösségek Listájával az a gond, hogy a választási listán az első két hely a Bosnyákok Demokratikus Közösségét (BDK) illeti meg és csak a harmadik az MRM-et.[6] A magyar pártelnökök sajnos nem tudták kialkudni az első helyet, holott a legutóbbi (2010. évi választásokon) is a képviselői helyet Emir Elfić, a BDK elnöke kapta. Most, ezt egy magyar párnak illett volna adni.

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a Boris Tadić bukott államelnökkel, a Demokrata Párt volt vezetőjével szövetkezett, amely a vajdasági magyarság érdekében (nyolc évi hatalmi pozíciója alatt) éppen semmit nem tett. Milyen érdek fűzheti a VMDK-t egy ilyen párttal kötött szövetséghez?

A VMDP állandóan bojkottálja a választásokat (még a nemzeti tanácsit is), holott a pártok éppen azért léteznek, hogy a megmérettessék magukat. (Amelyik párt nem vesz részt a választásokon, az nem is létezik.) Az ilyen fellépéssel a VMDP objektíve a VMSZ malmára hajtja vizet.

Az ilyen viszonyulást jellemzi az is, hogy Ágoston András, a VMDP leköszönt elnöke, a Kisebbségi Forum Hírlevelének legutóbbi (2014. február 15-i 36. számában) arról cikkezik, hogy a magyar (perszonális) autonómia bevezetésére „csak akkor kerülhet sor, ha mi kettős állampolgárok, minden más témát félre téve szavazatunkkal erősítjük meg: hozzájárulunk a harmadik, ezúttal is kétharmados Orbán-kormány létrejöttéhez”.[7]

Ágoston számára szerbiai választások egyáltalán nem fontosak („tegyük félre”), miközben a nemzeti kisebbségi jogainkat éppen Szerbiában valósítjuk meg. Számára az a lényeges, hogy újra „kétharmados Orbán-kormány” jöjjön létre. Olyan kormány, amely eddig még csak a kis úját sem mozdította a jogaink érvényesítése érdekében. 

Mindezek után megállapítható: Az öt magyar párt részéről sikertelen volt az összmagyar egyeztetés, a VMSZ pedig lépést sem tett a közös fellépés felé. Sikertelen/hiábavaló volt a civil szervezetek és magánszemélyek felhívása is a pártvezetőkhöz, amelyben az egységes fellépést, a közös listaállítást és programot szorgalmazták.[8]

Mi várható ezek után?

Elsősorban azt, hogy kevesebb magyar képviselő lesz a szerb parlamentben, mint amennyit az egységes/közös fellépés (vagy az arányos képviselet biztosítása) eredményezhetne. Másodsorban, hogy nem lesz valódi magyar érdekképviselet, mivel a VMSZ ugyanazokat a képviselőket jelöli, akik eddig sem tettek szinte semmit a magyarság érdekében.[9] Harmadsorban pedig, hogy mindez tovább rontja a vajdasági magyarság amúgy sem irigylésre méltó általános helyzetét. 

 
A felelősség természetesen azokat a pártvezetőket illeti, akik nem tudtak/voltak halandók lemondani a személyes vagy pártjaik érdekeiről a közös fellépés érdekében. Lehet ezt magyarázni, csűrni, csavarni, mint ahogy az egyes pártvezetők teszik is a média útján, de ez semmit nem változtat a helyzeten. A felelősség marad. Ezt természetesen a párttagoknak kellene felvetniük, az elnökök felelősségre vonása útján, olyan vezetőket választva helyükbe, akik képesek együttműködni a magyarság érdekében.

Végső ideje, hogy a pártok megszabaduljanak az elvakult és elfogult politikai vezetőiktől. A választások jó alkalom lesz a VMSZ, a VMDP és a VMDK megbüntetésére is. (Az MRM-MPSZ-t is! M.Z. megjegyzése)

Koszovóért aggódik

Február 13-án előadást tartott Várady Tibor, „a Közép-európai Egyetem és az atlantai Emory Egyetem tanára”, Budapesten a Magyar Külügyi Intézetben – írja az MTI tudósítója, közli a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hivatalos lapja, a Magyar Szó.[10]Tegyük hozzá: Várady a Magyar Nemzeti (MNT) tanácsnak is tagja.

– Szerbiában óriási trauma „a Koszovó-tragédia”, mert annak a területnek hatalmas a szimbolikus jelentősége. Koszovó elvesztését a szerbek máig nem emésztették meg, és emiatt alakult ki félelem a Vajdaság elvesztésétől. A magyarság aránya azonban már csak tíz százalék körül van a Vajdaságban, ezért ez csak fóbia – vélekedett Várady. Mi viszont emésszük meg, hogy a jogainkat lépten-nyomon megsértik?

A szerb alkotmánybíróság 2013, decemberi döntésével a tartomány statútumát „szinte teljesen érvénytelenítette”. Ebbe a „hangulatba, légkörbe” illeszkednek a nemzeti tanácsokat érő támadások is – hangzott el az előadásban.

A kisebbségek helyzetének rendezésével kapcsolatban Várady szerint „az első valóban határozott lépés a kisebbségekről szóló törvény megalkotása volt 2002-ben”. A 2009. évi külön törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról pedig már „valódi hatásköröket biztosított” ezeknek a testületeknek. A szerb alkotmánybíróság azonban (a 2014. január 16-i döntésével) „a testületek számos szerzett jogát megnyirbálta” – vélekedett az előadó.

Erről szólt – az MTI tudósítás alapján – Várady előadása. Hiába keressük, az írásban sehol még csak említés sem történik a vajdasági jelenlegi magyarok helyzetéről, megoldatlan problémáiról. Az előadó azon állítása is vitaható, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény „valódi hatásköröket biztosított” ezeknek. (Köztudott, hogy a jogászprofesszor részt vett a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról szóló 2009. évi törvény kidolgozásában, amelyről utóbb maga is elismerte, hogy ez még „nem autonómia”.)[11]

Váradynak számtalan lehetősége és minden (elő)feltétele megvolt, úgy is, mint a VMSZ szürke eminenciásának és az MNT tagjának, hogy kiálljon a vajdasági magyarok helyzetének rendezésérét, belföldön és külföldön is. A rendszerváltás óta eltelt negyed század alatt azonban nem hallottam se nem olvastam arról, hogy bármikor is határozottan és eredményesen fellépett volna a szerb hatalomnál közösségünk valamilyen nyílt kérdésének rendezése érdekében. Azon felelős személyek közé tartozik ezért, aki miatt „a magyarság aránya már csak tíz százalék körül van a Vajdaságban”.

Újvidék, 2014. február 16.

Bozóki Antal 

[1] Bátran – felelősséggel. A VMSZ választási programja. Magyar Szó (melléklet), 2014. február 15.

[2] Felhívás a délvidéki magyar egyesületekhez, civil szervezetekhez és magánszemélyekhez.http://www.mrm.rs/, 2014. február 12. [21:28]
[3] P. E.: Összefogással a kisebbségi érdekérvényesítését. Magyar Szó, 2014. február 6. 1 és 5.
[4] Fch: Érdekérvényesítőkre van szükségünk. VMDK: http://www.vmdk.org.rs/, 2014. február 15.

[5] A VMDP nem csatlakozik a kisebbségi listához.http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16693/A-VMDP-nem-csatlakozik-a-kisebbsegi-listahoz.html, 2014. február 5. [12:12]
[6] Lásd a 3-as alatti írásban.
[7] Ágoston András: A magyarországi parlamenti választások tétje. KIFO Hírlevél. 2014. február 15-i 36. A civil szervezetnek álcázott KIFO hírleveleit a VMDP internetes honlapján teszi közzé.
[8] http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/2177/Civil-szervezetek-felhivasa-ot-magyar-parthoz-Egyseges-fellepes--kozos-lista-es-program-szukseges.html, 2014. január 30. [20:10]
[9] A jelöltek listáját lásd az 1-es alatt forrásban.

[10] Várady: A szerbek a Vajdaság elvesztésétől félnek, ezért támadják a statútumot. Magyar Szó,2014. február 13. 3., vagyhttp://www.magyarszo.com/hu/2249/kulfold_eu/107660/V%C3%A1rady-A-szerbek-a-Vajdas%C3%A1g-elveszt%C3%A9s%C3%A9t%C5%91l-f%C3%A9lnek-ez%C3%A9rt-t%C3%A1madj%C3%A1k-a-stat%C3%BAtumot.htm
[11] Ködbe vesző célok. VMDP közlemény: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/10055/Kodbeveszo-celok.html, 2010. április 11. [16:02]

Végnapok…Megkezdődött a visszaszámlálás a Szabadkai Rádió esetében is!

A hihetetlenül hangzó hír valahogy így kezdődött: „Ma délben elhallgat a Szabadkai Rádió. Majd amikor újra megszólal, akkor már a Raichle Ferenc park 1-8. szám alatti épületéből köszöntjük újra a hallgatóinkat.”

Amikor Tomislav Jakovljević hangmester 2013. június 27-én 12 óra 6 perckor lekapcsolta a rádió 1-es stúdióját az intézmény addigi, Jovan Mikić utca 12-es számú székházában, az akár főpróba is lehetett volna a végső elnémítás előtt. Akár a rádió gyásznapja is lehetett volna. Az éterben és az interneten egyazon időben hallgatott el 89,6 MHz-en a magyar nyelvű adás és csak 38 perc elteltével hangzott fel újra az új stúdióból. Ez a félórás, tömény „csendvákuum” alatt keserű ízelítőt kaphatott a törzshallgatóság abból, hogy milyen is lesz majd az az idő, amikor végérvényesen némaságra kárhoztatják az észak-bácskaiak legkedvesebb rádióját. 

Költözködés utáni natura morta...

Röhrig Ottó hangszínét mindig szerettem. Kivéve azt az egy alkalmat, amikor másfél évvel ezelőtt – a rá jellemző örök derűlátással – azt mondta: „Miért aggódsz? Már húsz évemegszűnéssel riogatják a Szabadkai Rádiót, de még mindig megvan!” Szavai most is a fülemben csengenek és a képet/a képét is látom.

A rádió magyarkanizsai munkatársának igaza volt – tényleg megvan. Mi több: az észak-bácskaiak közkedvelt rádióállomását azóta sem némították el. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nemrég új székházba költöztetett intézmény épülete fölül elvonultak volna a viharfelhők. Épp ellenkezőleg: még csak most kezdenek igazán gyülekezni. Attól tartok,megint lehet aggodalmaskodni…

Bencsik István, a rádiós csapat rangidős szerkesztője egyik este megrendülten sommázta a véleményét: „Kész. Végünk van. Nincs mentség.” Másnap reggel meghallgattam azt az anyagot, amelyet Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács vezetőjével készített, és amely beszélgetés végére szokatlan módon fátyolossá vált a kérdező hangja. Akkor már kicsit sem szégyelltem azt, amit előző este kérdeztem: „Nem fáj a szíved amiatt, hogy az egész életed munkája most kárba vész?” – Hogy a csudába ne fájna?! – válaszolta. Ha magánosításra kerül a sor (talán már tudják is, hogy ki lesz az, aki a rádiónkat majd megvásárolja), a tulajdonosnak valószínűleg nem lesz érdeke, hogy a magyar nyelvű adást a mostani terjedelmében megőrizze. Talán csak pár órára zsugorodik a magyar műsorok ideje, esetleg csak híreket olvasnak, és várható időjárást jelentenek magyarul… Itt már nincs mit tenni. Vége van.

Gál Ottó nyugalmazott újságíró, a kezdetektől a rádió munkatársa volt. Már két évtizede a magyar fővárosban él:

– Régen a Szocialista Szövetség volt a kvázi alapítónk, és akkor (a legjobb években) ki is tudtuk gazdálkodni a működéshez szükséges pénznek kb. a 80 százalékát. Emlékezetem szerint akkor soha nem forgott veszélyben a működés. A bérek is idejében megérkeztek. Azt hiszem, a legjobb tulajdonos mégis csak az önkormányzat – persze nem biztos, hogy igazam van. Húsz éve nem jártam a rádióban, nem is követem a sorsának alakulását. Nem is nagyon érdekel. Elfelejtettük egymást…

Tomislav Jakovljević lekapcsolja a stúdiót

Nagyon úgy fest, hogy végérvényesen egérfogóba kényszerült a vajdasági magyarok leghallgatottabb rádiója. A szerbiai Alkotmánybíróság ugyanis nemrégiben úgy rendelkezett, hogy sem a községek, sem a nemzeti tanácsok nem lehetnek a helyi médiumok alapítói/társalapítói. Legfeljebb csak a kényszerű magánosítás mentheti meg őket a megszűnéstől.

 Pölhe Géza, a vajdasági magyar rádiós újságírás egyik nagy öregje:

– Az Alkotmánybíróság egy sóhivatal, amely csak alátámasztja, továbbra is földúcolja a hatalom törekvéseit. Elvégre a jogot is emberek alakítják, formálják, leginkább az aktuális politikai hatalom szája íze szerint. Ami a rádióval történik, az már egy régóta húzódó folyamat, talán 2000 környékén kezdődött, vagy még korábban. Akkor kezdtek a magánosítással ijesztgetni bennünket. Akkor többféle módon próbáltunk tiltakozni, legeredményesebbnek a hallgatóság támogatása bizonyult: az intézmény fennmaradása érdekében aláírásokat gyűjtöttek. Ezzel el lehetett húzni egy ideig a végítélet kihirdetését. Nem tudom, kinek lehet az útjában a Szabadkai Rádió. 

-Annak idején tudtuk, hogy Kasza József miben mesterkedett, amikor létrehozta a Pannon Rádiót (s ha már ezt említem, azt hiszem, szép lenne a Pannon RTV-vel a kiegyezés: az maradjon meg tévének, a mi rádiónk meg a szabadkaiak rádiójának – mi szüksége van a Pannonnak rádióra is?), most viszont elképzelésem sincs, hogy mi állhat ennek az ügynek a hátterében. 

-Talán megbújik a szándék mögött valamiféle nacionalista érzelem is, talán nem lenne ilyen erős ez az ellenszenv, ez a megsemmisítésre irányuló törekvés, ha a rádió csupán szerb nyelvű műsorokat sugározna. A többnyelvűség esetleg bánthatja valakinek a fülét… 

-Olyan agónia ez, amely előbb-utóbb be fog következni. Csak azt a huszonvalahány évet sajnálom, amit a rádióban eltöltöttem. Mindazoknak a munkája, akik ott dolgoztak, hiábavaló volt. Mi nem a készbe csöppentünk bele, hanem téglánként építettünk fel egy olyan falat, amit akár egy szempillantás alatt eltakaríthatnak az útból. Öten-hatan kezdtük a rádiózást, amikor viszont nyugdíjba mentem, 16-17 tagú szerkesztőségből távoztam. Bántana, fájna, ha megszüntetnék. Amit az ember átél, az nem múlik el nyomtalanul. Nem mindegy látni, hogy amit felépítettünk, az most mind romba dől.

Még hallani is rossz, amit a rádióról mond… 

Mégis: elsiratjuk, még időnap előtt.

Szabó Angéla