Magyarverések: az EP emberi jogi bizottságot küldhet Szerbiába

Megdöbbenést keltettek azok a híradások, melyek a vajdasági magyarellenes atrocitások folytatódásáról szólnak. Múlt héten, Szabadkán garázda szerb fiatalok egy népes csoportja boxeres-csavarhúzós támadást intézett védtelen magyar fiatalok ellen. Péntek hajnalban a bánsági Tordán egy idős magyar házaspár lakásába törtek be ismeretlenek, pénzüktől és ékszereiktől fosztva meg őket.

Az „új temerini fiúk” néven elhíresülő esetre Bozóki Antal ügyvéd hívta fel a figyelmet. A tavaly októberben erőszakos támadást szenvedett adai, óbecsei és temerini ifjak ellen olyan „koncepciós per” van készülőben, mely futni hagyja a szerb tetteseket, s melynek tárgyalására ugyanazt a Zdenka Stakic bírónőt nevezték ki Újvidéken, aki a „temerini fiúkat” annak idején példátlan részrehajlással 61 évi „rekord”-börtönbüntetésre ítélte.

A megelőző és az itt felsorolt erőszakos cselekmények méltán háborítják fel és indítják cselekvésre szerbiai és nemzetközi magyar közösségünk felelős képviselőit és szervezeteit. A vajdasági magyar politikai pártok és civil szervezetek 2012. szeptember 27-i Közleményükben – egyebek mellett – azt követelik, hogy: „A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását”.

Az azóta szabadon engedett két „temerini fiú”, Horváth Árpád és Szakáll Zoltán az újvidéki bírósághoz intézett petíciójukban szállnak síkra továbbra is fogva tartott, másik három sorstársuk kiszabadítása érdekében.

Az Emberi Méltóság Tanácsa szintén tovább folytatja erre irányuló erőfeszítéseit. Lomnici Zoltán elnök maga is aláírta a petíciót, szerzőivel pedig együtt tartott sajtóértekezletet a Vajdaságban.

A Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma múlt heti plenáris ülésén ugyancsak felemelte szavát megfélemlített délvidéki magyarságunk védelmében.

Pásztor István VMSZ-elnök Ivica Dacic miniszterelnökkel tárgyalt szombaton a vajdasági közbiztonsági helyzetről. Csak remélni lehet, hogy a szerb kormányfő eleget fog tenni ez alkalommal elhangzott – biztató – ígéreteinek.

Akárhogyan is volna, a mai napon, Tőkés László európai képviselő közbenjárására Inese Vaidere litván EP-képviselő az EP Emberi Jogi Bizottságának (DROI) bővített elnökségi ülésén vetette fel a szerbiai „magyarverések” aggasztó kérdését, Barbara Lochbihler bizottsági elnök pedig támogatásáról biztosította a vajdasági magyarok helyzetének orvoslását.

Február elején az erdélyi képviselő az EP plénumán szorgalmazta, hogy a Parlament, a Bizottság és a Tanács Szerbia esetében „– a koppenhágai kritériumok értelmében – kizáró jellegű csatlakozási feltételként érvényesítse a nemzeti kisebbségek védelmének követelményét”.

A DROI-bizottság mai gyűlésén egy szerbiai emberi jogi küldöttség kiküldését irányozta elő idén októberre, Szerbiába. Terv szerint, ezt megelőzően, egy bizottsági közmeghallgatásra is sor fog kerülni az európai csatlakozásra készülő ország emberi jogi helyzete tárgyában.

Emlékezetes, hogy a magyarok ellen elkövetett erőszakos cselekmények ügyében legutóbb 2005-ben, Doris Pack német képviselőasszony vezetésével járt európai parlamenti tényfeltáró küldöttség Szerbiában.

2013. 2. 20.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája

Az igazságra várva

Antonio Canova: Jusztícia (1792) — Milánó, Piazza Scala képtár  

Elgondolkodom: mi jót hozhat számunkra ez a 2013-as év, és vajon milyen közösségünket érzékenyen érintő történetek fűződnek majd a délvidéki magyarsághoz? Minden újesztendő januárja a „hideg napokra” való emlékezéssel kezdődik... és azzal, hogy mi, a saját hozzátartozóinkról, a megtorlásról még mindig csak félve beszélhetünk, róluk (méltó kegyhely híján) esetleg csak szemétdombok közelében, temetők elhanyagolt szegletében emlékezhetünk meg. 

Szerzett kisebbségi jogaink újabb megnyirbálásának lehettünk a tanúi az elmúlt hetekben. Ez Újvidéken abban nyilvánult meg, hogy a város területén közlekedő autóbuszok menetirányát jelző feliratokat latinról cirill betűsre cserélik. Akkor is, ha a község területén mindként írásmód egyenrangú és a szerb mellett a kisebbségi nyelvek is hivatalosnak számítanak. 

Februárban várható, hogy megkezdődik annak a hét magyar fiatalnak az ügyében a bírósági ítélethozatal, akiket nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával vádolnak. Esetük lefolytatását „érdekes” módon ugyanaz a Zdenka Stakić bírónő végzi majd, aki a „temerini fiúkat” nyolc és fél évvel ezelőtt 61 évnyi börtönre ítélte. Mintha időközben teljesen megfeledkeztek volna arról, hogy ez a bírónő egy pedofil szerb papnak az ügyét elfektette. A hét fiatal esetében nem is magát a megtörtént esetet vizsgálták ki teljes egészében, hanem csak arra tértek ki, amivel nemzeti színezetet adhattak a történteknek. Arról ugyanis nem sok szó esett, hogy a haza induló magyar fiatalokra rátámadt a szerbek egy csoportja és bántalmazták őket. Az elkövetők közül csak egyet állítottak elő, de már szabadon is engedték. 

Felmerül a kérdés: mennyire végzett alapos munkát a kihallgatás és a nyomozás során a temerini rendőrség? Egyáltalán mit lehet tőle elvárni?

Mostanában is vannak magyarverések, mert a fiaink használni merészelik a saját anyanyelvüket. Minden népnek van saját történelme, kultúrája, anyanyelve, vannak hagyományai és szimbólumai. Ez utóbbiak használatát nem tiltja a törvény. Így például a magyar zászló használatát sem. Nézzünk meg egy szerb hazafit, aki külföldön él, ő bátran tarthat az otthonában egy térképet a mai Szerbiáról, meg szerb nemzeti lobogót is, és használhatja is azokat. Nem fogják emiatt nacionalistának mondani. Megnézhetnénk azt is, hogy hányan őriznek még térképet az egykori Jugoszláviáról! Akkor azokat is szigorúan meg kellene büntetni? Nekünk már lassan a szabad nyelvhasználatot is megtiltják, és magyar feliratú pólókat sem viselhetnek a fiatalok, sőt magyar zenét sem hallgathatnak. 

Én már lassan nem bízom, és nem hiszek a szerbiai igazságszolgáltatásban. Annak is csak az itteni magyarság megfélemlítése a célja. Eltúlzott ítéletekkel tönkre teszik nemcsak fiataljaink életét, hanem a családjukét is. Ezek az incidensek nem véletlenül történnek. Megfelelően időzítik őket a szélsőséges jobboldali nézeteket valló erők, akik meghúzódnak a háttérben. A szerb fiatalok szabadon sétálhatnak az utcákon, és magyarokra támadhatnak. Őket senki sem nevezi nacionalistának. Még akkor sem, ha olyan feliratokat jelentetnek meg az utcákon, a házfalakon, hogy: "Halál a  magyarokra!"

Máriás István

Temerin, 2013. 2. 18.

Online petíció és tüntetések Székelyföldért

Az internet – és különösképp a facebook – veszélyes és egyben csodálatos dolog. Észak-Afrikában diktatúrák buktak meg ezeknek az eszközöknek köszönhetően, zsarnokok menekültek el saját hazájukból, demokratikus fordulatok következtek be. Ezek után teszi fel magának a kérdést az egyszerű magyar ember, hogy akkor ugyanezekkel az eszközökkel a demokratikus Európai Unióban egy kicsiny, 12 ezer négyzetméter területű, (Montenegró és Puerto Rico területével megegyező) magyar régió – Székelyföld – autonómiájának kérdésében is ugyanilyen hatásosak lehetnek-e ezek az eszközök. A válasz: igen, legalábbis ha a change.org nevű online petíciókészítő honlapon a Román Kormány: Ismerje el Székelyföld autonómiáját című angol-magyar kétnyelvű petíció eddig több mint 2000 kitöltőjét kérdezzük.

Kérdésként merül fel természetesen, hogy hány aláírás szükséges ahhoz, hogy egy ilyen internetes petíciót komolyan vegyenek. Nyilván ez nagyon összetett kérdés, amire egyrészt az a válasz, hogy önmagában a petíció kevés, a tüntetéseken is nagy számban részt kell venni, másrészt pedig, hogy minél többen írnak alá egy petíciót, az annál nagyobb nyomás alá helyezi az adott törvényhozó testületet, jelen esetben a Román Parlamentet. Egy ilyen petíciónak a célja részben a hazai, részben a nemzetközi közvélemény és sajtó érdeklődésének a felkeltése. Elvégre, ha több tízezren akarnak valamit annyira, hogy veszik is a fáradtságot és aláírnak egy petíciót, az csak is olyan fontos dolog lehet, amit eddig az állampolgárok passzivitását kihasználva a politikai vezetés szőnyeg alá akart söpörni. Ezért fontos, hogy töltsük ki a petíciót és vegyünk részt a március 10.-ei tüntetésen vagy Marosvásárhelyen, vagy Budapesten a román nagykövetség előtt.

A székelyeknek olyan szempontból könnyebb dolguk van a katalánokhoz képest, hogy Európa az utóbbi 100 évben az országhatárok szempontjából általában a status quo fenntartására törekszik (a néhány kivétel közé tartozik Koszovó). Viszont az egyes országokon belüli területi autonómiát, mint intézményt, az EU támogatja. Sőt, a Székely Nemzeti Tanács hívta fel a figyelmet Székelyföld területi egységének kérdésével kapcsolatban arra az európai értékre, miszerint „az EU a régiókat nem kijelöli, hanem a létezőket elismeri”. Ezek alapján világosan látszik, hogy a mi feladatunk egyrészt a magyar, másrészt az európai közvélemény és média figyelmének felkeltése, amit ha a március 10.-ei tüntetések és az online petíció segítségével megfelelően hajtunk végre, akkor az európai politikusok szúrós szemmel fognak tekinteni Romániára, ami végül Székelyföld, a román állam általi elismeréséhez vezet majd.

Fontos azonban megjegyezni azt, amit sajnos nagyon sok magyar és román egyaránt félreért az autonómia fogalmával kapcsolatban. Az autonómia nem azonos a függetlenséggel, tehát ha egy régió autonómiát kap, az nem azt jelenti, hogy független országgá válik, hanem azt, hogy nagyobb önállóságot nyer, több kérdésben dönthet saját hatáskörben. Katalónia jelenleg autonóm és függetlenedni szeretne, Székelyföld pedig jelenleg hivatalosan nem létezik, három külön megyéhez tartozik, innen szeretne eljutni az egyesítésig és az autonómiáig. Székelyföld esetében az autonómia azt jelentené, hogy hivatalossá válna a székely zászló és himnusz, a magyar nyelv pedig hivatalos nyelv lenne Székelyföldön (adott esetben az elsődleges nyelv, a román nyelv mellett), hivatalossá válhatna a SIC autójel, illetve a .sic legfelső internetes domain,  továbbá a legtöbb Székelyföldet érintő döntést Bukarest helyett Marosvásárhelyen hoznák meg.

Az is fontos, hogy elcsitítsuk azon kapzsi szirénhangokat, amelyek azt suttogják, hogy az autonómia nem ér semmit, függetlenség kell. Másik oldalról pedig megértessük a román kormánnyal és közvéleménnyel, hogy a székelyek nem függetlenedni akarnak, nem is Magyarországhoz csatlakozni, hanem egyszerűen autonómiát, vagyis önrendelkezést Románián belül, amihez ugyanolyan joguk van Európában, mint a dél-tiroliaknak és a szicíliaiaknak Olaszországban, a vajdaságiaknak Szerbiában, az oroszországi nemzetiségeknek 

Oroszországban. Ezért fontos, hogy Marosvásárhelyen március 10.-én csak székely zászló, Budapesten pedig csak magyar és székely zászló jelenjen meg. Minden mást a pártlogótól kezdve a Nagy-Magyarország térképes zászlókig mellőzzünk, legalább a tüntetés idejére, mert azok nem a székely ügyet segítik, sőt hátráltatják azt. Ha a szélsőséges és kontra produktív eszméktől tisztán tudjuk tartani ezeket a tüntetéseket, akkor a székely ügy mellé tudjuk állítani nem csak a magyar közvélemény jelentős részét, hanem az európait is. Ha nem, és ne adj’ Isten acélbetétes bakancsos neonácik románzászló-égetésévé fajulna a dolog, az nemcsak az európai közvéleményt ijesztené el a székely ügytől, hanem a magyarországi mérsékelt politikai gondolkodásúakét is. Ezen gondolatokat kérem, hogy fontolja meg mindenki és viselkedjünk határozottan, de békésen a tüntetéseken és ne hagyjuk magunkat provokálni szélsőségesek által, taszítsuk ki magunk közül a balhézni vágyókat, ugyanis a székely ügy megvalósításához szükség van a higgadt magyar-román, illetve székely-román párbeszédre.

Peticíó linkje: http://www.change.org/petitions/government-of-romania-recognize-the-autonomy-of-sz%C3%A9kely-land

Erdélyi Magyarságért Egyesület

A peticíó szövege:

Székelyföld egy történelmi régió Erdély délkeleti részén, így nagyjából a mai Románia közepén helyezkedik el. Népességének 70-80 %-át a magyarul beszélő székelyek teszik ki (néhány városban 97 %), kultúrájuk teljes mértékben különbözik az ország többi részétől. A mindennapjaikban magyarul beszélnek, ami viszont nem hivatalos nyelv, ugyanis egész Románia területén csak a román a hivatalos nyelv. A székelyek Románián belüli autonómiát és önkormányzatot szeretnének, ahogyan Dél-Tirolban, Szicíliában, a Vajdaságban és minden spanyol tartományban ez megvan. (kérem tekintse meg a budapesti szimpátiatüntetés facebook csoportját)

Ma Székelyföld három különböző román megyéhez tartozik: majdnem a teljes Hargita és Kovászna megye és Maros megye egy része. (Székelyföld egyéb, kisebb részei más megyékhez is tartoznak) 1952 és 1968 között a régió Magyar Autonóm Tartomány néven létezett, majd pedig 1968-ban létrehozták Romániában a megyéket, így ez a régió az előbb említett 2 és fél megyére szakadt.

2003 óta létezik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amelynek célja Székelyföld autonómiájának elérése (e 3 megye székely részeinek egyesítése), amelynek elsődleges hivatalos nyelve a magyar, másodlagos hivatalos nyelve a román lenne. Nyolc székre tervezik osztani az autonóm Székelyföldet (lásd: fenti ábra). 

Székelyföldnek zászlaja is van (lásd: ábra), ami ma természetesen nem hivatalos, de széles körökben használatos, a Székely Nemzeti Tanács is ezt használja. Himnuszuk is van (Székely Himnusz), amely 1921-ben íródott. Van egy tervezett legfelső szintű internetes tartománykód (.sic) és van nemzetközi gépkocsijelük (SIC), amit jelenleg nem hivatalosan matricaként használnak. A tervezett főváros Marosvásárhely. A régió nem tervezi a Romániáról való leszakadást (ahogyan azt a román média néha félreértelmezi), csupán autonómiát és önkormányzatot szeretnének Románián belül. Ma még annak a tényét is tagadja a román kormány, hogy ez a régió létezik és létezett a történelem folyamán. Annak ellenére, hogy a Székelyföldön élők nagy többsége székelynek vallja magát, a székely zászlót használja, a Székely himnuszt énekli és a hivatalos román helyett a magyar nyelv székely tájszólását beszéli mindennapjaiban.

Az autonómiatörekvéseknek különös jelentősége van ma, ugyanis a román kormány olyan régiók bevezetését tervezi, amelyek nem követik Székelyföld határait, sőt mi több, 3 részre osztják azt és 3 különböző régióba helyezik el, ahol a székelyek aránya kb. 30% lenne. Reméljük, hogy Romániában is azok az európai elvek fognak érvényesülni, miszerint az EU a régiókat nem kijelöli, hanem a létezőket elismeri. A Székely Nemzeti Tanács (a katalánhoz hasonló) menetet tervez március 10.-ére Marosvásárhelyen és Budapesten. (ld: facebook csoport) Ez a petíció ezen törekvéseket hivatott segíteni.

néhány adat:

fennállás: XIII. század
népesség: 750-800 ezer
ebből székely: 70-80 %
terület: ~12 000 km^2 ( ~ Montenegró, Katar, Jamaica, Puerto Rico)része: Erdélynekneve különböző nyelveken: Tinutul Secuiesc (román), Terra Siculorum (latin) Szekler Land (angol), vallások: katolikus (53 %), református (21 %), ortodox (17 %), unitárius (6 %)teljes székely népesség: ~ 1 millió, ebből: 550 ezer Székelyföldön, 180 ezer máshol Erdélyben, 185 ezer Magyarországon, 100 ezer máshol a világona 8 tervezett szék székhelyei: Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Barót, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna

Köszönjük a támogató aláírását! Kérjük ossza meg barátaival!

Peticíó linkje: http://www.change.org/petitions/government-of-romania-recognize-the-autonomy-of-sz%C3%A9kely-land

Az "orosz" meteorit húsz hirosimai bombával ért fel

Foto: The Times UK

Legalább hússzor több energia szabadult fel az Oroszországban a pénteken Cseljabinszk körzetében becsapódott meteorit felrobbanásakor, mint a hirosimai atombomba felrobbanásakor - közölte pénteken az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

A NASA számításai szerint a meteorit széthullásakor okozott robbanás ereje 300-500 kilotonnás atomtöltet robbanóerejének felelt meg. A meteorit mintegy 15 méter átmérőjű volt, óránkénti 64 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe, és 19-24 kilométeres magasságban hullott darabokra hatalmas robbanás kíséretében - közölte az amerikai űrkutatási hivatal.

A cseljabinszi megye vezetője közölte szombaton, hogy mintegy százezer háztartásban okozott károkat a meteorit becsapódása, összesen 524 ember sérült meg a meteorit becsapódásának következményeként, közülük 82-en gyerekek és két embert az intenzív osztályon ápolnak.  

A Russia Today orosz hírportál meg nem erősített forrásokra hivatkozva azt írja, a meteoritot egy légvédelmi egység megsemmisítette, a darabjai pedig 20 kilométeres körzetben szóródtak szét.

MTI - NASA- The Times - Russia Today

  

Kezdetben volt a kegyelem, a végén Petrus Romanus!

„A Szent Római Egyház utolsó üldöztetése idején 

Római Péter ül a trónon, aki számos megpróbáltatás közepette 

táplálja a nyájat, s mikor ez is elmúlik, 

a Hét Domb Városa mindenkorra elpusztul, 

s a szörnyű Bíró ítéletet mond az embereken.”

                                                                 Szent Malakiás

Erdő Péter bíborost jósolják az utolsó pápának 

- Petrus Romanus

Kezdetben volt a kegyelem!

A próféciák leporolását, felevenitését éljük ismét. A rettegés korában, amikor minden évre jut egy világvége hisztéria, 2013-at is azzal folytatjuk, ahol 2012 december 22.-én abbahagytuk...

Írtam már Szent Patrikról és most a napokban sokat emlegetett Malakiásról is "regélnék" egy picinykét:

Szent Malakiás életrajza:

Írországban, Armagh városában született 1094-ben, az O'Morgair családban (Clairevauxi Szent Bernát leírása alapján). A Maelmhaedhoc névre keresztelték (ennek latinosítása a Malakiás). Imhar O'Hagan és aztán Abbad Armagh tanították a fiatal Malakiást. Szent Cellach (Celsus) szentelte pappá 1119-ben.

Felszentelése után liturgia és teológia tanulmányait Lismore-ban, a San Malchus iskolában végezte. 1123-ban Bangor apátjává választották és egy évvel később Connor püspökévé szentelték. 1132-ben Armagh prímásává emelkedett. Szent Bernát azt mondja, hogy Szent Malakiás nagyon buzgó volt a vallásban.

Szent Celsus halála után Szent Malakiást nevezték ki Armagh érsekévé 1132-ben, bár mélységes alázata miatt nehezen fogadta el ezt a címet. Az intrikák miatt csupán két éven át teljesíthette ezt a kötelességet. Három éven belül visszaállította Armaghban a kemény egyházi fegyelmet.

1139-ben Rómába utazott, de útközben meglátogatta Clairvaux-ben Szent Bernátot. Rómában Írország pápai legátusává nevezték ki. Amikor Clairvaux városán keresztül térve vissza, magával hívott még öt szerzetest, hogy települjenek Írországba, így alapította meg 1142-ben a mellifonti apátságot.

Egy második Római út közben Szent Malakiás megbetegedett és Szent Bernát kezei közt halt meg, Clairvaux-ben, november 2-án.

Sok csodát tulajdonítanak neki, de a dolog, amiért a legtöbbet említik, a prófétálás ajándéka. Ezek közül a leghíresebb a Pápákra vonatkozó jóslata. III. Kelemen pápa 1190 július 6-án szentté avatta. Ünnepe november 3.

A Szent Malakiásnak tulajdonított próféciák közül a leghíresebb a Pápákra vonatkozó. Ez jelmondatokból áll és mind a 112 Pápára vonatkozóan felsorol egyet-egyet, II. Celesztin Pápával kezdődően, akit 1143-ban választottak meg, és egészen a világ végezetéig tartóan, az utolsó pápáig.

Ezek a jelmondatok, amelyek leírják a Pápákat, utalhatnak az országra, amelyből azok származnak, a nevükre, a címerükre, valamilyen tehetségükre vagy bármilyen más, az adott pápára jellemző dologra. Például VIII. Orbán jelmondata: "Lilium et Rosa"; ő firenzei volt, Itáliából, és a város címerénben jelenik meg a Liliom.

Ezek a próféciák egészen a XVI. századig titokban hevertek, amikor a "Lignum Vitae" című könyvében publikálta őket Arnold Wion bencés történész. Cucherat apát (1871) szerint Szent Malakiás1139 és 1140 között, Rómában írta a próféciáit. Ezidőben II. Ince Pápánál volt látogatóban, hogy jelentse a püspökségében fennálló gondokat. Ekkoriban adta át a Pápának a kéziratot, hogy megerősítse őt a viszontagságai közt. A Pápa a római levéltárban őrizte a kéziratot, ahol egészen az 1590-es felfedezéséig elfeledve állt (Cucherat, "A Pápák utódlása", XV. fejezet).

Az utolsó Pápák

• #101: "Crux de Cruce" (A kereszt keresztje). IX. Piusz (1846-1878).
• #102: "Lumen in caelo" (Fény az égben). XIII. Leó (1878-1903).
• #103: "Ignis ardens" (Égető tűz). X. Piusz (1903-1914).
• #104: "Religio Depopulata" (Elnéptelenedett vallás). XV. Benedek (1914-1922).
• #105: "Fides intrepida" (Elszánt hit). XI. Piusz (1922 –1939).
• #106: "Pastor angelicus" (Angyali pásztor). XII. Piusz (1939-1958).
  Nagy értelmiségiként és a béke védelmezőjeként ismert.
• #107: "Pastor y nauta" (Pásztor és tengerész). XXIII. János (1958-1963).
  XXIII. János volt Velencének, a tengerészek városának bíborosa. A II. vatikáni zsinat idején vezette az egyházat.
• #108: "Flos florum" (A virágok virága). VI. Pál (1963-1978).
  A címerén a liliom jelenik meg (a virágok virága).
• #109: "De medietate Lunae" (A félholdé). I. János Pál (1978-1978).
  Neve "Albino Luciani" (fehér fény). Belluno Püspökségben született (nevének eredete a latinosbella luna). 1978. augusztus 26-án választották meg. 25-éről 26-ra virradó éjjelen a Hold az utolsó negyedben volt (félhold volt). Egy holdfogyatkozás után halt meg. Születése, papi és püspöki felszentelése szintén félholdas éjszakákkor történtek.
• #110: "De labore solis" (A Nap munkája). II. János Pál (1978-2005).
  Rendkívüli és sokrétű munkát végzett. Születésének és halálának napján napfogyatkozás volt.
• #111: "Gloria Olivae" (Az olajfa dicsősége). XVI. Benedek (2005-).
  Szent Benedek és XV. Benedek után veszi fel nevét. A Bencéseknek volt egy "Olivetans" nevű csoportja. XV. Benedek az Első Világháború idején a békéért tett erőfeszítéseivel tűnt ki.
  
  
  

A JÖVŐRE NÉZVE, MÁR CSAK EGY MARADT A LISTÁN:

• #112: "Petrus Romanus"  (Római Péter).
  Ő lesz az utolsó Pápa, mert az uralkodása idején fog eljönni a vég:

Így van írva vagyon, épp itt az ideje, hogy Szent Péter trónját Péter foglalja el, midőn Magyarország annyi szent embert adott az egyháznak és leghűségesebb fiát is elveszejtette Mindszenty József hercegprímás személyében, elégtétel legyen felénk, hogy kezdetben lészen a kegyelem, a végén, amikor a szürke füst fel-száll: Habemus papam, Petrus Romanus!

Lemondott XVI. Benedek pápa egyházfői tisztségéről

Drága Testvéreim!

Nem csak a három szentté avatási eljárás miatt hívtam össze a bíborosi tanácsot, hanem hogy közöljek egy, az egyház életében nagy fontossággal bíró döntést is. Miután Isten színe előtt többször is önvizsgálatot tartottam, bizonyosságra jutottam, hogy előrehaladott korom miatt az erőim már nem elegendők ahhoz, hogy Szent Péter egyházát vezessem. Jól tudom, hogy lényegi lelki természete miatt a pápai hivatáshoz nemcsak szavak és tettek, hanem legalább ennyire ima és szenvedés szükséges.  Azonban a mai világban, mely oly gyorsan változik és melyben a hitélet annyi nagy megrázkódtatást szenved, Szent Péter bárkájának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez erős test és elme szükséges. Ez az erő az elmúlt hónapokban annyira megfogyatkozott bennem, hogy be kell lássam, alkalmatlanná váltam arra, hogy az Egyházat megfelelően vezessem. Ezért, lépésem súlyosságának tudatában, szabad döntést hozva bejelentem, hogy lemondok Róma püspöki székéről és Szent Péter utódlásáról, amivel a bíborosok 2005. április 19-én megbíztak. 2013. február 28-án, este 8 órakor Róma és Szent Péter püspöki széke megürül, és az arra jogosultaknak új főpapválasztó konklávét kell összehívniuk.

Drága Testvéreim!

Köszönöm a szeretetet és a munkát, amivel pápaságomat segítettétek, és kérem, bocsássatok meg hiányosságaimért. Most pedig bízzuk az Anyaszentegyházat legfőbb pásztorunkra, urunkra, Jézus Krisztusra, és könyörögjünk az ő szent anyjához, Máriához, hogy féltő szeretetével ő is segítse a bíboros atyákat az új egyházfő megválasztásában. Magam a jövőben életemet az imának szentelve kívánom odaadóan segíteni Isten szent egyházát

Vatikán, 2013. február 10.

XVI. Benedek pápa

Pope Benedict XVI announces 
his resignation at end of month

Dear Brothers,

I have convoked you to this Consistory, not only for the three canonizations, but also to communicate to you a decision of great importance for the life of the Church. After having repeatedly examined my conscience before God, I have come to the certainty that my strengths, due to an advanced age, are no longer suited to an adequate exercise of the Petrine ministry. I am well aware that this ministry, due to its essential spiritual nature, must be carried out not only with words and deeds, but no less with prayer and suffering. However, in today’s world, subject to so many rapid changes and shaken by questions of deep relevance for the life of faith, in order to govern the barque of Saint Peter and proclaim the Gospel, both strength of mind and body are necessary, strength which in the last few months, has deteriorated in me to the extent that I have had to recognize my incapacity to adequately fulfill the ministry entrusted to me. For this reason, and well aware of the seriousness of this act, with full freedom I declare that I renounce the ministry of Bishop of Rome, Successor of Saint Peter, entrusted to me by the Cardinals on 19 April 2005, in such a way, that as from 28 February 2013, at 20:00 hours, the See of Rome, the See of Saint Peter, will be vacant and a Conclave to elect the new Supreme Pontiff will have to be convoked by those whose competence it is.

Dear Brothers, I thank you most sincerely for all the love and work with which you have supported me in my ministry and I ask pardon for all my defects. And now, let us entrust the Holy Church to the care of Our Supreme Pastor, Our Lord Jesus Christ, and implore his holy Mother Mary, so that she may assist the Cardinal Fathers with her maternal solicitude, in electing a new Supreme Pontiff. With regard to myself, I wish to also devotedly serve the Holy Church of God in the future through a life dedicated to prayer. 

From the Vatican, 10 February 2013

BENEDICTUS PP XVI

Vatican Radio

NAPTÁR

JANUÁR Későn kel a nap, teli van még csordúltig az ég sűrü sötéttel. Oly feketén teli még, szinte lecseppen. Roppan a jégen a hajnal lépte a szürke hidegben. 1941. február 5. FEBRUÁR Újra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó; csordul, utat váj. Megvillan a nap. Megvillan az ég. Megvillan a nap, hunyorint. S íme fehér hangján rábéget a nyáj odakint, tollát rázza felé s cserren már a veréb. 1941. február 21. MÁRCIUS Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad, vidám, kamaszfiús szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március. A fázós rügy nem bujt ki még, hálót se sző a pók, de futnak már a kiscsibék, sárgás aranygolyók. 1941. február 26. ÁPRILIS Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép s féllábon elszalad. Ó április, ó április, a nap se süt, nem bomlanak a folyton nedvesorru kis rügyek se még a füttyös ég alatt. 1939. március 12. MÁJUS Szirom borzong a fán, lehull; fehérlő illatokkal alkonyul. A hegyről hűvös éj csorog, lépkednek benne lombos fasorok. Megbú a fázós kis meleg, vadgesztenyék gyertyái fénylenek. 1941. február 25. JÚNIUS Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz, az ég derüs, nincs homlokán redő, utak mentén virágzik mind az ákác, a csermelynek arany taréja nő s a fényes levegőbe villogó jeleket ír egy lustán hősködő gyémántos testü nagy szitakötő. 1941. február 28. JÚLIUS Düh csikarja fenn a felhőt, fintorog. Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok. Elfáradnak, földbe búnak, este lett. Tisztatestü hőség ül a fényesarcu fák felett. 1940. június 12. AUGUSZTUS A harsány napsütésben oly csapzott már a rét és sárgáll már a lomb közt a szép aranyranét. Mókus sivít már és a büszke vadgesztenyén is szúr a tüske. 1940. július 21. SZEPTEMBER Ó hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer: vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik, a perzselőt! a hűs esők előtt. Felhőn vet ágyat már az alkonyat s a fáradt fákra fátylas fény esőz. Kibomló konttyal jő az édes ősz. 1940. július 15. OKTÓBER Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok. Kamra mélyén egér rág, aranylik fenn a faág. Minden aranysárga itt, csapzott sárga zászlait eldobni még nem meri, hát lengeti a tengeri. 1941. február 7. NOVEMBER Megjött a fagy, sikolt a ház falán, a holtak foga koccan. Hallani. S zizegnek fönn a száraz, barna fán vadmirtuszok kis ősz bozontjai. Egy kuvik jóslatát hullatja rám; félek? Nem is félek talán. 1939. január 14. DECEMBER Délben ezüst telihold a nap és csak sejlik az égen. Köd száll, lomha madár. Éjjel a hó esik és angyal suhog át a sötéten. Nesztelenül közelít, mély havon át a halál. 1941. február 11.

Alkotmánybíróság előtt a nemzeti kisebbségek Nemzeti Tanácsairól szóló törvény

Kisebbségjogi jegyzet

            Az Vajdasági Rtv 2013. február 4-i Napjaink c. műsorának végén, amelyben többnyire a veseelégtelenségről, a „szociális kérdésekről” és (talán az utolsó nyolc perben) a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló (Szerbia Hivatalos Közlönyének 2009. szeptember 3-i 72. számában megjelent) törvény „bírálatairól” volt szó. Annak kapcsán, hogy Szerbia alkotmánybírósága megkezdte a törvény 14 szakasza több rendelkezésének az alkotmánnyal való összehangoltságának vizsgálatát. (A tárgy száma: IUz-882/2010)[1] Az idő rövidsége és talán a kellő szakmai felvezetés hiánya miatt azonban kérdés, hogy a nézők számára mennyire sikerült a témát megvilágítani. 

Vitás szakaszok

            Az Alkotmánybírósághoz az említett törvény alkotmányjogi felülvizsgálatára kilenc kezdeményezés érkezett, mégpedig négy Szabadka, Pancsova és Palics polgáraitól, a többi kezdeményező pedig a Szerbiai Egyesült Régiók (URS), a Független Elektronikus Médiumok Asszociációja (ANEM), az Új szerbiai politikai gondolkodás (Nova srpska politička misao), az újvidéki székhelyű Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület és A nemzeti kisebbségek helyzetének fejlesztési asszociációja (Asocijacija za unapređenje položaja nacionalnih manjina).

            Az Alkotmánybíróság a – testület január 17-i üléséről kiadott közlemény szerint[2]– megvizsgálja a törvény a 2. szakasza 2. bekezdése, a 10. szakasz 6.), 10.), 11.), 12.), 13.) és 15.) pontja, a 11. szakasz 3. bekezdése, a 12. szakasz, a 13. szakasz 3.) pontja, a 14. szakasz, a 15. szakasz 7.) pontja, a 19. szakasz 2. bekezdése, a 20. szakasz 1-től 4-ig pontjáig terjedő, valamint és a 23-tól a 27. szakaszok rendelkezésének alkotmányosságát.

            A vitatott törvényszakaszok közül talán a legfontosabbak:

– a 2. szakasz 2. bekezdése, miszerint „a nemzeti tanács képviseli a nemzeti kisebbséget az oktatás, a kultúra, a nemzeti kisebbség nyelvén történő tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, részt vesz a döntéshozatalban vagy dönt az említett területekre vonatkozó kérdésekről, és e területeken intézményeket, gazdasági társaságokat és egyéb szervezeteket alapít”;

–  a 11. szakasz 3. bekezdése, amely alapján a  nemzeti tanács „a köztársasági, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzat, jelen szakasz 1. bekezdésében foglalt intézmények (nevelési, oktatási, diák- és egyetemista jóléti intézmények – B. A. megj.) alapítójaként az alapítói jogokat egészében vagy részben a nemzeti tanácsra ruházhatja” és

– a 19. szakasz 2. bekezdése, amely alapján a nemzeti tanács „teljes egészében vagy túlnyomóan kisebbségi nyelven tájékoztató tömegtájékoztatási közvállalatok és intézmények alapítójaként a köztársaság, az autonóm tartomány vagy a helyi önkormányzat, a nemzeti tanáccsal való megállapodás alapján, az alapítói jogokat teljes egészében vagy részben a nemzeti tanácsra ruházhatja át”.

            A bíróság a többi kezdeményezést elutasította, azzal az indoklással, hogy azok „elfogadhatatlanok” (mielőtt még tárgyalt volna ezekről! – B. A. megj.), illetve „nincsenek meg az előfeltételek” a vitatott szakaszok a testület általi felülvizsgálatára. Az utóbbiak közé tartozik az újvidéki székhelyű Árgus (2010. május 31-i!) kezdeményezése is a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 33. szakasza alkotmányosságának és törvényességének a felülvizsgálására.

Az Árgus kezdeményezése[3]

A szerb alkotmány 6. szakasza szerint „senki sem vállalhat olyan állami- és közéleti tisztséget, amely összeférhetetlen egyéb megbízatásaival, hivatásával vagy magánérdekeivel”. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 33. szakasza ezt az alkotmányos rendelkezést leszűkítette olyan módon, hogy a nemzeti tanács tagjává csak az a nemzeti kisebbséghez tartozó személy nem választható, aki „bírói, ügyészi vagy alkotmánybírói tisztséget tölt be”.

Az idézett törvény ilyen megfogalmazása, amelyben részt vettek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magas rangú képviselői is, lehetővé teszi az állami tisztséget betöltő személyeknek a nemzeti tanácsba való jelölését és listavezetőnek való megtételét.

Így kerülhetett sor arra, hogy a 2010. június 6-i nemzeti tanácsi választásokon két lista vezetője – a Magyar Összefogás (VMSZ) és a Humentis civil szervezet (Demokrata Párt), magas rangú állami tisztségviselői, a(z akkor) tartományi kormánytagja, Korhecz Tamás tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár (VMSZ) – (akkor még csak) a nemzeti tanács elnöki posztjának is a lehetséges várományosa (most elnöke) –, és dr. Csengeri Attila, (abban az időben) tartományi egészségügyi titkár, listavezető lett.

A választási listákon más vezető állami hivatalnokok is szerepeltek, mint például Muškinja-Heinrich Aniko, aki a Humentis névsorán jogászként szerepelt, miközben a kisebbségügyi minisztériumban államtitkári posztot tölt be (sic!), vagy Bunyik Zoltán újvidéki segédpolgármester, a Kézfogás a Magyarságért – Polgári mozgalom listavezetője.

Az Árgus véleménye szerint az állami tisztségviselőknek a nemzeti tanács tagjának, vagy esetleg elnökének való megválasztása ellentétben van az alkotmánnyal és a nemzeti tanács intézményének elképzelésével.

Az állami tisztségviselői hivatás és a Magyar Nemzeti Tanácsbeli (MNT) tagság együttes gyakorlása a nemzeti önkormányzati önállóság és az állami szervektől való függetlenségnek a megcsúfolását jelentené. Ezek a személyek, funkciójuknál fogva ugyanis befolyásolhatják a nemzeti tanács működését, munkáját és független döntéshozatalát. Ez lehetővé teszi a nemzeti önkormányzat legmagasabb testületének állami irányítás alá vonását.

A fentiek alapján, az Árgus kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 33. szakaszának alkotmányosságát vizsgálja ki, a kezdeményezésbe foglalt indoklást vitassa meg és hozzon határozatot, amellyel megállapítja, hogy az említett szakasz rendelkezése nincsen összhangban Szerbia Köztársaság alkotmányának 6. szakaszával.

A kezdeményezés elérte célját: Korhecz Tamás (a kezdeményezés napján) lemondott a tartományi kormányban betöltött posztjáról. (Bizonyára nagy felhördülést váltott volna ki, amennyiben a kisebbségügyi miniszter lett volna egy személyben az MNT elnöke is, s ezt Korhecznak is tudnia kellett.) Dr. Csengeri Attila időközben a szabadkai városi tanács egészségügyi, szociális és környezetvédelmi tanácsosa lett. Muškinja-Heinrich Anikó – miután tartományi ombudsmanná választották – lemondott az MNT-beli tagságáról (Helyette – 2010. november 29-től – Sirková Anikó, Zenta polgármestere lett az MNT tagja, ami ugyancsak vitatható.) Bunyik Zoltán helyett Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke lett az MNT tagja. 

Mint az alkotmánybíróság idézett közleményéből kitűnik, a testület nem fogta el az Árgus kezdeményezését, ami arra utal, hogy az állami hivatalnok a továbbiakban is jelen lehetnek a nemzeti tanácsban. Ezzel a taláros testület mintegy előrevetíti az MNT és a hatalom szimbiózisát. Hogy miért most – csaknem három év után – vette elő a kezdeményezést, azt viszont csak találgatni lehet.

„Rosszindulatú erőlködés”

– Tudni kell azt, hogy nagyon különböző emberek, nagyon különböző szervezetek támadták meg ezt a törvényt. Vannak közöttük sajnos magyarok is, vannak szélsőséges szerb nacionalisták, tehát nagyon különböző szervezetek támadták meg ezt a törvényt. Ez a támadás azt bizonyítja, hogy ennek a törvények valóban súlya van a közösségi építkezésben, hogy ezekkel a jogosítványokkal élve nagyon sokak ijedtek meg attól, hogy esetleg a magyar közösség talpra áll, megerősödik a törvény adta lehetőségek és keretek miatt. A veszély valós. Azt gondolom, hogy ha néhány nagyon fontos szakaszát ennek a törvények elfűrészelné az Alkotmánybíróság, abban az esetben nagyon sok olyan eszköztől esnénk el, amelyek segítségével aktívan tudjuk közösségünk sorsát, jövőjét befolyásolni. Én nem is gondolok erre a forgatókönyvre. Én bízom abban, és mint alkotmányjogász ezt szakmai szempontokkal is alá tudnám támasztani, hogy ezek az érvek nem meggyőzőek, abban a vonatkozásban , hogy a törvény ezen paragrafusai alkotmányellenesek lennének. Mégis, az Alkotmánybíróság bizonyos politikai szempontokat is mérlegel, ezért nem tartom kizártnak, hogy ne így végződjön a dolog. Mégis, ma abban bízom, hogy azért alapvetőleg ez egy alapot nélkülöző erőlködés, rosszindulatú erőlködés és nem több ennél – mondta Korhecz Tamás, az MNT elnöke a Napjaink c. említett műsorában.[4]

Korhecz Tamás nyilatkozatában – mint általában – nem takarékoskodott a (negatív) jelzőkkel és a (le)minősítésekkel. Támadásnak nevezi azt, hogy magánszemélyek és szervezetek alkotmánybírósági kivizsgálását merészelték kezdeményezni annak a törvények, amelyiknek a kidolgozásában maga is „asszisztált”. Holott a demokráciában ez a jogszabályok alkotmányossága ellenőrzésének a legtermészetesebb módja. (Más dolog, hogy Szerbiában hogyan működik az alkotmánybíróság és mi lesz ennek az eljárásnak az eredménye.)

Köztudott, hogy az említett törvénnyel kapcsolatban a magyar közösségen belül – már a jogszabály elfogadását megelőzően is – megoszlottak a vélemények. Még a kidolgozásában részvevő Várady Tibor is elismerte, hogy „nem jelent autonómiát”[5] az, amit a törvény nyújt”[6](A törvény paragrafusainak többségét – Korhecz nagybecskereki elmondása alapján – Várady Tibor és ő írták, elfogadásához pedig, a VMSZ parlamenti képviselői asszisztáltak.[7])

Mielőbbi módosítást!

            Az elmúlt csaknem három év alatta gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénynek számos hiányossága van. Még azt sem fogalmazza meg, hogy milyen testület a nemzeti tanács! Probléma van a nemzeti tanácsok hatásköreivel is. Ezt ugyanis az említett törvény, csaknem minden esetben, feltételes módban, vagyis nem kötelező erejűnek határozza meg. Ez többnyire abban nyilvánul meg, hogy a nemzeti tanácsot „kezdeményező”, „figyelemmel kísérő”, „javaslattevő” és „véleménynyilvánítási” illetékességgel jogosítja fel.

Aztán emlékezzünk azokra a perekre, amelyeket Korhecz a zentai képviselő-testület ellen indított, amikor – az iskolaszékek tagjainak kinevezésekor – elutasította az általa javasolt személyeket és a községi tanács jelöltjeit nevezte ki[8], a Magyar Szó főszerkesztőjének leváltásával keletkezett (nemzetközi reagálásokat is kiváltott) botrányra[9], a felsőoktatási ösztöndíjprogram pályázat lebonyolítása és a kérelmek pontozása során történt magyar-magyar megkülönböztetésre[10], stb. Mindez több mint indokolttá teszi a törvény (és az MNT működésének) alapos felülvizsgálását. 

Négy vajdasági magyar párt 2012. szeptember 27-én Felhívást fogalmazott meg a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez, amelyben összefoglalta a vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményeit. Az nemzeti kisebbségi autonómiával kapcsolatos követeléseket a dokumentum második pontja tartalmazza:

–  2. Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját, területi és személyi elvű autonómiát. A nemzeti tanácsokról szóló törvénynek az eddigi tapasztalatok alapján való mielőbbi módosítását, amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát, felruházná döntéshozatali joggal és hozzájárulna az érdekeinek megfogalmazásához és hatékony képviseletéhez. Ezt követően új, demokratikus nemzeti-tanácsi választások megtartását, az állam által elkészített és kezelt teljes választói névjegyzék alapján, olyan választási rendszer alkalmazásával, amely figyelembe venné a lakosság területi megoszlását.[11] 

Az új nemzeti tanácsi választások 2014-ben esedékesek. Addig módosítani kell a törvényt. A jelenlegi szerbiai viszonyok azonban nem kedveznek a magyar pártok és civil szervezetek követelései megvalósításának. A magyar autonómiáért való küzdelem ennek ellenére folytatódik. Függetlenül a magyar pártokraták akaratától is. 

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. február 10.

[1] http://www.ustavni.sud.rs/page/view/sr-Latn-CS/0-101765/saopstenje-sa-1-sednice-ustavnog-suda-odrzane-17-januara-2013-godine-kojom-je-predsedavao-dr-dragisa-slijepcevic-predsednik-ustavnog-suda?_qs=17.%20januar

[2] Uo. és http://www.dnevnik.rs/politika/nadleznosti-na-ustavnoj-proveri

[3] Alkotmánybírósághoz fordult az Árgus: http://www.vajdasagma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3444, Magyar Szó, 2010. június 1., 4. o.; Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VIII. évf. 117. szám, 2010. június 1. és Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Reggeli Sajtófókusz, Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június 1.

[4] http://www.youtube.com/watch?v=R8ipODdVMFg

[5] Bozóki Antal: Problémák a nemzeti önkormányzattal. http://www.mpsz.net/,2011. február 27., 21:39;http://www.argus.org.rs/irasok, 2011. február 28., 09:17; Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Kisebbségi sajtófókusz, 2010. február 24. és Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, IX. évf. 50. szám, 2011. március 2.

[6] Memorandum Orbán Viktornak. Orbán Viktor 2009. december 16-i délvidéki körútján a délutáni órákban Temerinbe látogatott, ahol többek között civil szervezetek képviselőivel találkozott. A csatolmányban szereplő szervezetek kérésére, az általuk megfogalmazott mamorandumot Csorba Béla átadta az illusztris vendégnek. A memomrandum szövegét lásd:http://ujmagyargardagyor.gportal.hu/gindex.php?pg=31456241&nid=5365227

[7] Bozóki Antal: Egy korszak végén. http://www.argus.org.rs/index.php/irasok/8-irasok/542-gondolatok-ifj-korhecz-tamas-lemondasa-kapcsan, 2010. június 03. [18:01] és Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VIII. évf. 135. szám, 2010. június 28.

[8] Pesevszki Evelyn:  Pert nyert az MNT, Magyar Szó, 2010. November 18:http://www.magyarszo.com/hu/2010_11_18/kozelet/60539/

[9] Vajdaság Ma: Maratoni vita után leváltották a Magyar Szó főszerkesztőjét. http://kitekinto.hu/karpat-medence/2011/06/25/maratoni_vita_utan_levaltottak_a_magyar_szo_fszerkesztjet/, 2011. június 25.

[10] Bozóki Antal: Újabb botrányt okozott az MNT. http://www.vajma.info/cikk/tukor/4317/Ujabb-botranyt-okozott-az-MNT.html,2011. augusztus 13. [17:54]; Central Europica Centralis (CEC), Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. augusztus 15. és http://www.mpsz.net/, 2011. augusztus 15. [12:16]

[11] http://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert és

http://www.peticiok.com/petition for the maintenance of the national identity of the Hungarian minority community in Vojvodina A dokumentumot 2012. október 11-éig 218-an írták alá.

Újabb incidens Temerinben

Ma hajnalban, valamivel 2 óra után betörték a temerini Zavarkóék Boszniai utca 7-es számú családi házának egyik ablakát. A műanyag redőnyön és a dupla üvegezésű ablakon át egy féltégla, egy kisebb darab tégla és egy nagy kő repült be a szobába. A másik helyiségben alvó házaspárt azonban nem ennek a zaja ébresztette fel álmából, hanem az azt megelőző hangoskodás, kiabálás.  

Fiuk, Dávid 1 óra tájban érkezett haza két barátjával. Eredetileg egy hatfős társasággal voltak együtt, de közülük négyen elmaradtak. Időközben az egyik társuk hazament, hárman viszont együtt maradtak kint az utcán. Ekkor történt az, hogy szóváltásba keveredtek szerb fiatalok egy csoportjával. Azok talán tízen is lehettek. Hangoskodtak,  szidalmazták a három fiú magyar édesanyját és üldözőbe vették, üveggel dobálták őket. Mivel a magyar fiatalok tudták, hogy a két társuk nem sokkal korábban Zavarkóék otthonába távozott, igyekeztek ők is mielőbb oda menekülni. Üldözőik egészen a házig kergették őket. Egyikük kénytelen volt még a téglakerítést is átugrani, csakhogy gyorsan bejuthasson a biztonságot jelentő házba. Miután a két fiatalnak sikerült megmenekülnie, a támadóik is eltávoztak. Elcsendesült minden.

– Tíz-tizenöt perccel később azonban egy féltégla repült be annak a szobának az ablakán, amelyben a fiatalok tartózkodtak. Átszakította a majd negyven éves műanyag redőnyt és betörte mindkét ablaküveget. Aztán még egy negyednyi tégladarab és egy nagyobb kő is beszállt – mesélte Zavarkó Erzsébet, Dávid édesanyja. – A kő eltalálta az ágyon ülő fiamat. A vállát érte az ütés. Szerencsére más sérülés nem történt. Én azonnal kihívtam a rendőrséget. Nemsokára meg is érkeztek és elvégezték a helyszínelést. Később bementem a rendőrállomásra, hogy elmondjam a történteket. Aztán a fiamat is behívatták. Természetesen mindannyian nagyon megijedtünk. Váratlanul ért bennünket ez a támadás. Azt viszont szerencsés körülménynek tartjuk, hogy verekedésre a szerb meg a magyar fiatalok között nem került sor. Igaz, mi mindig arra tanítottuk a gyerekeinket, hogy ha csak egy mód van rá, kerüljék az összetűzést. Már volt alkalmunk bőven megtanulni a leckét. Tudjuk, hogy a szerbek csoportosan támadnak, ezért ők mindig túlerőben vannak. Ráadásul általában „nekik van igazuk“.

Az ügyben a feljelentés megtörtént. A magyar fiatalok a támadóik közül néhányat felismertek.

Szabó Angéla

A „Pipás Pista” tanyawestern – avagy: „A valóság nem számít!”

Pipás Pista - Fotó: Szeged MA

Bevallom, én is azok közé tartozom, akik lélegzetvisszafojtva követték a „Pipás Pista” tanyawestern szegedi bemutatásának szellemi tüzérségi előkészítését, és szorongva ültek be a Kis-színház nézőterére, hogy végül magát a darabot is megnézzék.

Az előjelek alapján tartottam a „Pipás Pistá”-tól. Ahogy 2007-ben is kíváncsian bár, de gyomor-remegve mentem el Ruzsára a „magyar Robin Hood”-nak elkeresztelt Rózsa Sándorról szóló turisztikai konferenciára. Vele egy Bécsből ruzsai tanyára költözött turizmus-szakember akart új turisztikai községarculatot elfogadtatni a bennszülöttekkel. S egy Délvidékre vezető „nemzetközi” lovasturista-útvonalat, amelyet ő működtetett.

Így azután ott tolongtam én is 2013. január elejétől a Somogyi Könyvtár összes Pipás-tárgyú rendezvényen. Veszelka Attila sebtében újra kiadott Pipás-könyvének hevenyészett újra-bemutatásán, Ember Judit és Bubryák István Pipás-filmjének már jobban megszervezett vetítésén, ill. az ősbemutatóra készülő Szegedi Nemzeti Színház igazgatójának, Gyüdi Sándornak és a tanyawestern írójának, Pozsgai Zsoltnak a szellemes beszélgetésén, amelyen a rendező is végig hallgatott.

Így aztán, amikor január 29-én feleségemmel beültünk a Kis-színház nézőterére, bizonnyal az előkészítő rendezvények korszerű marketing-céljának megfelelően már sokat hallottunk, de nagyon keveset tudtunk a Pipás Pistáról. Nagyjából annyit, mint azok a naiv képzőművészek, akiket ugyanez a marketing rá tudott venni arra, hogy (a színház előcsarnokában kiállított műveik tanúsága szerint) a miénknél aligha több ismerettel ábrázolni próbálják a tanyawestern névadóját.

A „tanyawestern” idegborzoló műfaji megnevezésen túl ugyanis csak annyit bírtam megtudni magáról a darabról e rendezvényeken, hogy „zenés, musical-szerű” színházi produkcióban lesz részünk. Pipás személyéről, koráról s a vele kapcsolatosan dokumentált bűnesetekről, mint „szüzséről” pedig még elbizonytalanítóbbat. Hiszen a darab írója a tanyai erkölcsöket, a Pipás-kori tanyai nők helyzetét ecsetelő eszmefuttatásaival kötekedő kérdésemre csak annyit felelt: „A valóság nem számít!”

Érthető hát, hogy mind a kultúrökológus, mind az alföldi születésű, tanyán emberré serdült értelmiségi feszengve várta bennem a kezdést és a végkifejletet. A darabnak már a beüléskor szabadon feltáruló színpadkép megadta az ízelítőjét. Aki még ép, takaros, arányos tanyát is ismert, amelyen majd csak később hajtotta végre halálos ítéletét a bolsevik vidékpolitika, azt megdöbbentette a (netán nemzedékek eredendő bűneitől) meghajlott, súlyos mestergerenda, és a fölötte megbomlott rendezetlenségben lengő mennyezet-gerendázat. A többi ekkor még csak sejlett…

Az azonban viszonylag hamar kiderült, hogy a valóság tényleg nem számít. Pipás Pista köztörvényes bűnözőből pozitív hős lett, aki a kihallgató, bugyuta (=férfi) csendőröket ugyanúgy megfélemlítette, mint ahogyan mindvégig uralta a tanyavilág erőszakoskodó (=férfi) gazdáit is. Ezzel az 1930-as évekbeli tárgy a jelenkori civilizáció liberális gondolati világának kígyóbőrébe bújt. Egy jobboldalinak mondott szerzőnek köszönhetően.

Persze, ha a valóság nem számít, akkor lényegében bármi kapcsán akármit lehet. A bűnöző lehet pozitív személyiség, hiszen a kor és a társadalom visszásságai teszik csak bűnözővé. Igaz, a társadalom zömét nem teszik bűnözővé saját visszásságai, de ez se számít.

A határtalan művészi szabadság kitalált egy „csurmai” asszonyt is a darabban. Mivel megjelenítője cigánynak játszotta, eleinte úgy véltem: olyan táji megnevezése ez ennek az etnikumnak, amely csak Pozsgai Zsolt baranyai szülőfalujában és környékén járatos. Aztán kiderült, mennyire műveletlen vagyok a börtönszlengben, mivel a „csurma” zárható rabváró, szállítózárka. Máig se tudom eldönteni, mért is volt szükség erre az álnévre. Ha az etnikumra akart jellemző lenni, akkor valamit mégis csak számít a valóság. Ha meg a rabként tartott, nyomorulttá dolgoztatott cigányfeleségre, akkor nem. Ilyen felbujtó és bűntárs nincsen a Pipás-aktákban.

Viszont a darabban annál hangsúlyosabb. Először azzal, hogy ő nem lázad. Szelíden és megadóan tűri a sorsát. Másodszor azzal, hogy magyar tanyasi asszonyok viszik Pipáshoz és segítik férje meggyilkolásában. Harmadszor azzal, hogy ez a férj igazi megtestesítője a mai liberális nőmozgalmak magyar férfiképének. Fess, férfiségére és férfiasságára büszke, maga a megtestesült erőszak. Népviseletes megjelenése személyében már-már magát a magyart mint embertípust keveri a született fasiszta gyanújába. Minden szava, munkával pusztító „koncepciója” a legelvetemültebb rasszizmus. Akire még a cigánybűnözésben leggyakoribb módi, a megerőszakolás is áttestálódik. Persze, a valóság ebben se számít.

Már rettegtem, hogy a cigányfeleség mellett még majd előkerül egy másik etnikumú nő is. Egy olyan, akinek anyanyelve az Európában jelenlevő kultúrák közt amazzal együtt egyedülállóan ismer fogalmat az „etnikailag idegen” kifejezésére. Ezzel pedig olyan szintű etnikai egocentrizmusról tesz tanúbizonyságot, amilyen egyetlen más európai kultúrából, különösen a magyarból ki nem mutatható. Ez a feleségtípus azonban, hál’ Istennek, nem jelenik meg a darabban. Így maradt a „csurmai” asszony a kitaszítottak prototípusának és afasiszta kitaszító magyar férfi prototípus-vádlójának.

Helyette jön azonban egy szőke, magabiztosan öntudatos, akit az eddig megalázott férjek vigasztalására a szerző kolbásszá dolgoztat fel Pipással, sőt áldozatul kiszemelt férjével még meg is eteti. Hát, igen. Talán ezen a ponton már túl is vagyunk a tanyawestern egyébként se túl szerencsés műfaji meghatározásán. Itt már jobban illenék tanyakriminek vagy még valami ennél is borzalmasabb tanyamicsodának nevezni a darabot. Sajnos, ez ügyben nincsen névjavaslatom, mert média-mívelte krimineveltetésem tévékészülék híján Simon Templar óta nem követte a „fejlődést”.

Ellenben még viszonylag számos magyar népdal maradt meg bennem gyerekkorom tanyai világából. Azokból a lakodalmakból, amelyek bizonnyal az első aktusa voltak annak a szomorú útnak, amelyen a tanyai nők elindultak az életüket pokollá tevő férfierőszak járma alá. Mert az ezzel ellenkező túlnyomó többség ellenpéldája ugyanúgy semmit se számít, mint tizenegy gyermekes, mindig vidám, hol népdalokat, hol szenténekeket dalolgató, férjével boldog édesanyámé. Mert ez csak a valóság. Ami a nagyipari drámagyártás és a liberális színházi nézőhülyítés számára nem számít.

Sem visszamenőlegesen, sem előre. A nőnek ma szerencsétlennek kell éreznie magát, mert ez a liberális társadalomromboló koncepció. Ezért visszamenőlegesen is szerencsétlennek kell látnia minden nőt, aki valaha is férfiuralom alá került. A házasság férfiuralom, a gyerek meg béklyó. A tanya, különösen ma, küszöbön álló feltámadása idején nem is a fenntartható életmód, ember és természet legszorosabb együttélési tere, hanem a bűn fészke. A föld nem az éltető (t)anyatáj, hanem titkon elföldelt hullák rejteke. Aki ott él, az maga is rejtőzködik valami vagy valaki elől. Potenciális bűnöző vagy már ténylegesen az, csak még nem derült ki róla. Ez ugyanolyan megrágalmazása a tanyának, mint ahogy a „csurmai” nő férjének alakja a magyarság megrágalmazása.

Mindez egy olyan „jobboldali” író „alkotói fantáziájából”, aki saját állítása szerint ismeri és szereti a vidéket, mert hiszen maga is egy baranyai falu, ha nem is az alföldi tanyavilág szülötte. A születési hely tény lehet, bár kérdés, hogy a valóság e kis eleme számít-e valamit? Mert aki ismeri és szereti a tanyát, az valószínűleg a mind esedékesebb tanya-reneszánsz küszöbén nem hozza összefüggésbe a tanyát ilyen apokaliptikus általánosításban a bűnnel. Még színpadi sikert és honoráriumot remélve sem.

Végezetül kultúrökológusként nem mehetek el a darab „zenei” körítése és mozgásjelképi rendszere mellett se szó nélkül. Már csak azért sem, mivel a Szegedi „Nemzeti” Színháznak most éppen olyan főigazgatója van, aki egyben a Szegedi Szimfonikusok vezetője is. Aki megrendelő színigazgatóként, de különösen zenészként osztozik a darab egyáltalán nem mellékes „mellékzöngéinek”, kulturális áthallásainak minden felelősségében. Mert hát mi lehet immáron hiteles ezeknek a nőket megnyomorító, gyermekeiket sanyargató férfiaknak, és a férjeket gyilkoló nőknek a szájából, érzéseiből? A népdalok itt bűnözők dalai. A néptánc, amelyet ezek a gonoszok járnak, bűnözők tánca. Ez lenne a mi kultúránk? Szabad ezt megtartani, értéknek tekinteni? Csak akkor, ha fasiszták vagyunk. Vagy javuljunk meg, és felejtsük el mindezt a bűnnel együtt?!

Micsoda üzenet ez egy „jobboldali” író tollából? Milyen írói felelősség munkál egy agyban, amelynek a művészi szabadság ilyen képzettársításokat, de legalábbis képzettársulásokat enged meg? Elhiteltelenítve egyben magát a színpadi megvalósítás teljes személyi és művészeti kelléktárát is. Mert mit is mondjon az ember ezután Kovács Frigyes szabadkai rendező művészi teljesítményéről? Használjon udvarias és semmitmondó kliséket, hogy „remek” volt? S elhallgatva a tétova tapsot meg se kérdezze, mit szolgált ezúttal ez a sokkal jobbra és többre való rendezői tálentum?

Avagy mit mondjunk a színészi játék színvonaláról, a tanyai embertípusokhoz mért hitelességéről együtt és külön-külön? Persze, tudom, a darab szerzője szerint ez se számít. Hát akkor legalább arról, hogy ez vagy az a színész nagyszerű volt, hogy mindent beleadva játszott a társulat? Hogy „élvezték” (ezt) a (vérre menő) játékot? Hogy remek jellemárnyaló pillanatmegoldások voltak, mint amikor a „fasiszta magyar” férj véletlenül meglökte a lábmosó lavrot, amely zajos pörgéssel árulta el ürességét. S ha már így van, hát ez az erőszakember egy durva belelépéssel megállítja. Vagy hogy Szabó Gabi inkább a civilizáció csak nemük szerint nő pipáspistáinak zseniális megformálója volt, mint bárki másé, stb.?

Kár, hogy nem ilyesmikről támad kedve értekezni az embernek a „Pipás Pista” nevét viselő magyar kultúra- és tanyakrimi megtekintése után. S mit mondjunk a városról, ahol a színházi életnek ez a darab az egyik „friss hajtása”? Abban a Szöged városban, amelyik valamikor hatalmas rajokban bocsátotta ki a tanya-„világba” embereit, hogy szorgalommal, hittel termőre fogják a homokot. Hogy életet adjanak magának a városnak is, amelyik legalább az alsóvárosi búcsúra visszavárta egykor volt gyermekeit.

Hol az a Szeged ma? A tágas környék, a „szögedi nagytáj” egésze és egészsége iránt felelősséget viselő Szeged, amelyik művelt, táj- és emberismerő értelmiség helyett ma csak diplomásokat képez, táj- és kultúraismeret nélkül. S a műveltség jegyében még olyan „művészettel” is ellátja őket, amelyiknek sok minden számít, csak a valóság nem. Ez lenne hát az a város, amelyik eltűrte Bálint Sándor szülőházának, Szeged és a „szögedi főd”, a szögedi nagytáj hűséges krónikása emlékének az eltüntetését? Ezt a várost nem ismerem. De a Pipás-darab árulkodik.

Szegény Szeged! Szomorú vagyok érted… Egykori diákodként, aki egyik középiskolai kollégiumodba ebből a megrágalmazott tanyavilágból kerültem. S aki szegedi egyetemistaként az 1970-es években még kezdeményezője voltam egy falujáró, Szeged-központú, tanyavilág-segítő mozgalomnak. Mondanom se kéne, hogy részint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának 1930-as évekbeli példáján. Amikor még számított, hogy milyen volt és milyen lesz a valóság. Ma, úgy látszik, már a szellemnek is csak az számít, hogy hogyan lehet megélni belőle…

Győri-Nagy Sándor

kultúrökológus

A Magyar Ökoszociális Fórum elnöke