BEZÁR A BAZÁR - Napokon belül kerítés lesz Magyarország és Szerbia között!

A spanyolok Afrika-kerítése

Percekkel ezelőtti a hír, hogy Magyarország lezárja 175 kilométeres szerbiai határszakaszát. Négy méter magas vaskerítést építenek, valami hasonlót, mint amit a spanyolnak számító afrikai városok is használnak, ugyanezen célra: megfékezni a területeikre ellenőrizetlenül érkező fekete bevándorlók hadát.

Régi mocsári hajósként nem lesz újdonság nekünk az ilyesmi. A kanizsaiak, horgosiak, királyhalmaiak vagy a Szabadka és Bajmok határában élő magyarság középkorú nemzedéke még élénken emlékszik a hajdani szocialista Magyarországnak a határsávban látott, tapasztalt praktikáira. Az őrtornyokra, a szöges drótra, a suttogva emlegetett aknazárra, meg a homoksávra, amin a vadnyulak csapása ugyanúgy látszott, mint a hívatlanul az országba érkezők lábnyomai.

Sokat vidultunk a legendán, amikor a kanizsai K. Józsi bácsit, mint öreg pecást, egy nem várt vihar a Tisza határzónájában ért, majd a déli orkán csónakostól átfújta „amoda”... A szegedi határrendészet töltött géppisztolyokkal vegzálta két napig, míg nagy nehezen hazaengedték, esőkabátban, sáros gumicsizmában, a régi horgosi átjárónál. Amannyi érdekes történet adódik a Röszke alatt folyton kapáló néniről, akinek gukker volt a nyakában, meg az első parkolónál álló, éveken keresztül két „szakemberrel” szerelt Ladáról, aminek sosem találták meg a baját, még úgy sem, hogy három műszakban nyírott frizurás alakok turkálták a motorházát, éber szemmel lesve a déli útvonalat… Kiismert trükkök tucatja szolgálta a borzasztó fontos szocialista állam modelljének a biztonságát. 

Röhögtünk rajta.

Most nincs kedvem nevetni.

Nem mintha nem tartanám rendben lévőnek egy ország szuverén jogát a saját védelmére. Annak tartom. Ha szögesdrót a megoldás, akkor legyen szögesdrót. Még mindig jobb 175 kilométernyi tüskés kerítésre fordítani a magyar adófizetők pénzét, mint ugyanennyit havonta kiadni az Európába semmilyen körülmények között beilleszkedni nem kívánkozó siserehad eltartására. Vagy – kimondani is szörnyű – a majdani ilyen-olyan vallási fanatikusok által elkövetett merényletek következményeinek a fölszámolására, meg a fegyveres testületek folytonos készenlétének biztosítására. Mert ez sincs kizárva. Sőt! 

Ebben az ördögi játszmában a lapok le lettek osztva, és a talont még csak a nagyok látják. Könnyű nekik. Mandzsettából játszanak, mindig online, és folyton csalnak.
Az jó, hogy Budapest legalább sejti a tét nagyságát. Nem blöfföl tovább: lép.

Ami nem jó – és itt jön a lényeg! – hogy Szerbia viszont már megint lépéshátrányba került. Hiába mondogatta, bizonygatta minden normálisabb elemző. Egészen biztos, hogy Belgrád nyakán marad több tízezernyi közel-keleti, afrikai migráns. Egyszerűen nem lesz tovább hová menniük.
És még hagyján, ha netán sikerül őket mesterségesen elkülönítve, menekülttáborokba zsúfolni, valahol Szerbiában! (Nem fog sikerülni.) A riasztó igazán az, ettől ránduljon görcsbe a gyomrunk: EZEK ide fognak özönleni mihozzánk. Bácska északi részébe. És tovább fognak próbálkozni. Mindeközben megint a jámbornak hirdetett - én már inkább baleknak mondanám, bár a bal- előtagú szócskával van egy erőteljesebb kifejezés, erre a lanyha hozzáállásra… - délvidéki magyarsággal itatják meg a világpolitika főzte fekete levest. Mert a mi legendás béketűrésünk határtalan.
Most rövidesen határos lesz, ne tessenek aggódni. Tüskés akadálypályákkal…

Majd ha elkezdik feltörni a lakatlan házakat – ahogy a kanizsai Vigadóba is gyorsan beköltöztek -, életvitel-szerűen megtelepednek a községünkben, és kezdik otthonosan érezni magukat, akkor biztosan lesznek olyan Tisza-mentiek, akik visszasírják a Koszovóról kiebrudalt cigányok martonosi történetét. Akik legalább nyelvileg, részben vállalhatóak voltak.
Baj egy darabig nem valószínűsíthető. Van még pénz a külföldi bankszámlákon. Havi 1500 dollárnyi összeget vesznek föl, ezek a "fejvesztve menekülő szerencsétlenek". Számos tanú igazolja. Ennyi pénzzel királyi módon lehet élni Magyarkanizsán. Hotel, Marlboro, drága üdítő, lebzselés a központban. Ahogy az már most is dívik.

De ha majd fogy az apanázs, akkor hozzád kopognak be kenyérért. Meg hozzám. Meg őhozzá.
Ha a tévéhíradóban látták a francia határnál kamionokra támadó csőcseléket, az olasz csendőrségnek szembeszegülők gyújtogató tömegeit, akkor a bácskaiak ne arra készüljenek, hogy tőlünk szép szóval fogják kérni a jussukat. Ez a társaság nem így szocializálódott.

Úgyhogy a magam részéről a muzeális fokost visszatámasztom az udvari gázóránk mellé. A kisebbik vasvillával egyetemben. Ebben hittek a régiek is. A török időktől Rákóczin keresztül 1849-ig bevált. Ebben tán nekem is van okom hinni. Belgrád szavában nincs.

De azért Szerbiának sok szerencsét kívánok, a menekültügy további kezelését illetően.

Szüksége lesz rá.

Pósa Károly

Menekültek - NAPLÓ 19.

Lát-e Kanizsa a szemé(t)től?

"Mennek a siralmak a migránsokkal kapcsolatban.
Néha horrorisztikus, néha megmosolyogtató történeteket hallani. Beszél a nép.
Egy budzsáki néni vette a fáradtságot, és pár nappal ezelőtt bebotorkált a központba, mert négert élőben még nem látott...
Most kéne okosan intézni az ügyeket! Hatékonyan, gyorsan, a törvényesség szigorú betartatásával! Mert a valóság az, hogy az elmúlt hetekben már az is előfordult, hogy a kanizsai központban éjszakázó idegenek a városi parkban éjjelente tábortüzeket gyújtottak. A környező díszfák, díszcserjék ágaiból. A kommunális közvállalat emberei hetek óta konténerszámra gyűjtik utánuk a hulladékot – minden reggel. Pedig vannak szemetesládák. Fura látni, hogy a locsolt virágágyások, meg a nyírott, gondozott gyep közepén – ahová a mi kisgyerekeink sem mennek illemből focizni – afrikai meg közel-keleti csoportok táboroznak. Pár napja a buszállomás melletti padra ürített valamelyik “Európába beilleszkedni igyekvő”.

Nem mellé.

Nem alá.

Rá.

(Nesze neked Ókontinens!)

A kérdést bővebben helyben tanulmányozhatja, 
aki igazán kíváncsi rá.

Elintézhető, hogy egy fél napos utcaseprői bevetésen az összes tudósító, újságíró a tapasztalataiból kiindulva jellemezhesse majd, mi folyik itt Kanizsán. Mert így, kényelmes zsöllyékből, a stúdiókból, a szerkesztőségekből a szagot nem érzik, a káoszt nem látják.

A sok szörnyülködő szempontja azt diktálná, hogy kissé esősebb időben engedjük őket a művelődési ház Art Hotelje előtt húzódó zöld szőnyegen kempingezni. Merthogy erre is akadt példa, és a recepciós kislány könyörgése helyett - akit kiröhögtek – egy-két erélyesebb férfinak kellett eltessékelni őket. Soroljam tovább? Kár lenne.

Mondják, hogy miért nem nyit Kanizsa befogadóállomást?

Még mit nem! Annak a tábornak nem itt Bácskában kéne lennie, hanem mondjuk a szír-török határ mentén. Vagy valahol Észak-Afrikában, ahol tudtommal senki nem tart pisztolyt a szappantartónyi csónakokba préselődők fejéhez, hogy nekivágjanak a Földközi-tengernek.
Mert aki az életét menti, az nem hagyja odahaza a családját, az asszonyát, a gyerekeit (megírta a napilapunk egy szívszorító interjúban) majd kirándul - lehetőleg Göteborgig, hanem – anno miként megálltunk Szegednél - amint biztonságban tudja magát, a közelből lesi mikor csitul az őrület. Tessenek utánaszámolni, hány férfi, suhanc vág neki az útnak, és kérdezzék meg tőlük, hol a családjuk gyengébbik része? Tegnap egy eldobott telefonos SIM-kártyát találtak. A tartalmát kíváncsiságból megnézték. Egy közel-keleti pékségben vigyorognak rajta, nem régiek a képek. Tükör, csillogás, reflektorok mindenütt, tiszta McDonalds. A jólét jelei. A telefon tulajdonosa tényleg az életét menti? Mert ha így van, akkor sokakat ismerek itt Kanizsán is, akik szívesen elmentenénk az életünket egy-két szezonnyi svéd, svájci, vagy német szociális segélyért…

Biztos lelketlennek tűnik a véleményem, elhiszem, hogy jobban fekszik a szépreményűeknek ez az emberbaráti bájolgás. De a humánum fölkentjei közül még egyet sem láttam, aki ide jött volna Kanizsára, Horgosra: szétnézni, tájékozódni. Bezzeg írogatni, tudósítani tudnak.
De míg a mi városunkat kempingezik tönkre, a mi köztereinken mi lapátoljuk utánuk, amit itt hagynak, addig vita-képtelenek maradnak a kívülről huhogók.

Hiteles az lenne közülük, aki beengedné a lakásába egyik-másik jövevényt. Hírlik, nincs nagy tolongás sem nálunk, sem a debreceni menekült-állomás irodája előtt a hasonló kérelemmel érkezők között. Így mivel könnyebb relatíve biztos földrajzi távolságból interneten posztolgatni, észt osztani, óbégatni, mutogatni, mint cselekedni: erre a gesztusra egy jó darabig még várhatunk.

És a jó példát magunkon kéne kezdeni. Hogy ne a művelődési házba, a városházára járjanak toalettre, csak egy angol nyelvű táblát lenne illő kitenni - a piac sarkánál nyilvános WC várja a betévedőket. A nap 24 órájában, ügyelettel, pénzért, bárki megoldhatja a problémáját. Akik a nagyutcán fejből tudják hol lehet méregdrága sportcipőket venni, azoknak nem lehet gond a száz méterrel arrébb lévő közvécé megtalálása.

Egy karszalagos közterület-fenntartó, pedig szintúgy járná a központot, és akik ennek ellenére vállalhatatlan módon viselkednek: szemetelnek, vizelnek, életvitel-szerűen laknak a városunk parkjaiban, azokkal betartatná a törvényeket. Amik egyébként ránk, itt lakókra mindig is vonatkoztak.

Kánikula, nyár elé nézünk. Fokozott a fertőzésveszély. 

Egy tüsszentés elég, és indulhat egy sosem ismert járvány. 

Itt az alkalom, hogy végre ne csak beszéljünk: cselekedjünk.

Mert a káosz már a mai napon is a küszöbünkön toporog."

Pósa Károly

A Londonban eltűnt Fényszárosi Krisztina életjelet adott magáról!

Krisztina egy londoni kórházból jelentkezett szüleinek! 

Szüleinek röviden azt mondta, hogy ne aggódjak, és jöjjenek el érte Londonban! 

Krisztina édesanyja Tímea a következőket nyilatkozta: 

-Most semmi sem számít, de mi soha többet nem fogjuk megengedni, hogy külföldre menjen dolgozni. Sokféle gondolat járt a fejemben a napokban. Megbeszéltük férjemmel Róberttel, hogy ő megy el Krisztináért. 

Édesapa, Róbert tömören most, így fogalmazott:

- Szerdától egymástól kérdezgettük, ha életben van, egészséges e, éhes e, szomjas e? Mi attól féltünk, hogy elrabolták. Annyira kétségbeesett voltam már, el szerettem volna menni hétfőn Londonba megpróbálni megtalálni valahogy Krisztinát. Tudom jól, mi a nagyváros. Rövid ideig Berlinben éltem. Londonban megyek, de nem keresni a lányom, hanem hazahozom őt! Örülünk, hogy ez a dráma véget ért!

Margit Zoltán

Kapcsolódó írás: Aggodalom a zentai lány eltűnése vágett

Aggodalom a zentai lány londoni eltűnése végett

Krisztinának eltűnt az útlevele és a táblagépe, 

a rendőrség megtalálta a mobiltelefon törött fejhallgatóját!

Keserves keresés indult a húszéves zentai lány, -Fénysárosi Krisztina felkutatásara Londonban. Az utolsó jelentkezés a szüleinek és barátjának június másodikán volt.

Az angol rendőrség az egy londoni  albérletben élő szobatárs, Sztefani Csonity (Tiszaszentmiklós) riasztás után rögtön elkezdte a felkutatást, miután a lány nem jelent meg a bérelt lakásban ill. nem érkezett meg munkahelyére a Royal Hotelba.

A keresés mindeddig nem hozott eredményt, de azt a rendőrség megerősítette, hogy nem távozott ezidáig Nagy-Britanniából . Teljes média hadjárat követi Krisztina eltűnését Angliában és immáron a közösségi oldalakon keresztül, az Angliában élő magyarok elárasztották London utcáit szórólapokkal és felhívásokkal a keresésre ill. bekapcsolták "Missing People" portált akik eltűnt személyek felkutatásával foglalkoznak, ami remélhetőleg sikerrel zárul és Krisztina előkerül. Szülei - kétségbeesettek. Sokkban és hitevesztettségben csüggednek egymást bátorítva. Azt remélik hogy a lányuk életben van és nemsokára ajtójukon kopogtat...

Az édesapjával Róberttel beszéltem a történetről, először megdöbbentem azon amit mondott, de dőlt belőle a keserűség és a fájdalom:

- Minden nap beszéltünk vele telefonon keresztül, és utoljára kedden este. 

- Ő nem panaszkodott valami különleges történne körülötte. Most mit tegyek? Az asszony, azt mondta menjek ki Londonba és keressem a lányunkat, de hogyan? London hatalmas város, évekig bolyongva sem járnám be minden szegletét az nem Felsőhegy vagy Zenta. 

-Tudod eltűnt a telefonja, letörölték a facebook profilját, eltörték a fejhallgatóját... 

-Pénze kártyán volt neki a hétvégére várta első fizetését. Mond meg mit tegyek? Hova menjek? Előkerül ő valaha is? Jó-nevelt lány és talpraesett lány, akinek tervei voltak! Először dolgozni akart, majd Londonban elvégezni a marketinget. Karriert akart építeni. Itt Szerbiában nem volt jövőképe. Mi nem akartuk elengedni, de nem álltunk elképzelései útjába! Azt akartuk neki sikerüljön, jó élete legyen! Most hol van? Él e még! Istenem!

Aki tud valamit Krisztináról a rendőrségnek jelentse ill. a Missing People alapítványnak:

City Of London Police:

Tel:      020 7601 2222 

Tel: +44 20 7601 2222

Missing People

284 Upper Richmond Road West,
London SW14 7JE.
Tel: 020 8392 4590
Fax: 020 8878 7752

Margit Zoltán

Rock and Roll te vagy a Himnuszunk!

Mintha csak tegnap lett volna
Amikor egy új életforma
Mint színek a nyíló virágba
Úgy robbant be a világba
Voltunk fekete bárányok
Hatalmat tagadó bálványok
Üldöztek ördögök, papok
Majd jöttek a boldog szép napok.

Ref.:

A szívünk acélból épül

A lelkünk napról-nap' szépül

Amíg a lényed köztünk él

Csak fényt szórhat ránk az Ég

Földiek, ördögök, angyalok

Gyertek és halljátok dalunk

Elindultunk, mi nem nyugszunk

Rock and Roll te vagy a Himnuszunk!

Jégbe zárnák jövőnket
De tűz táplálja az erőnket
Izzó hangban, így élhetünk
A legjobb méreg az életünk
Sokaknak felfoghatatlan
De örök, elpusztíthatatlan
Tudja meg felnőtt és gyerek
Így volt, így lesz 'míg a Föld kerek!

Ref.:

A szívünk acélból épül

A lelkünk napról-nap' szépül

Amíg a lényed köztünk él

Csak fényt szórhat ránk az Ég

Földiek, ördögök, angyalok

Gyertek és halljátok dalunk

Elindultunk, mi nem nyugszunk

Rock and Roll te vagy a Himnuszunk!

Halott hősök az Égből nézik a harcunkat
Öröm és néha bánat sújtja az arcunkat
Tudjuk, hogy egy nap minket is elszólít az Ég
De a lángot, amíg élünk, tápláljuk még.

Ref.:

A szívünk acélból épül

A lelkünk napról-nap' szépül

Amíg a lényed köztünk él

Csak fényt szórhat ránk az Ég

Földiek, ördögök, angyalok

Gyertek és halljátok dalunk

Elindultunk, mi nem nyugszunk

Rock and Roll te vagy a Himnuszunk!

Ref.:
A szívünk acélból épül
A lelkünk napról-nap' szépül
Amíg a lényed köztünk él
Csak fényt szórhat ránk az Ég
Földiek, ördögök, angyalok
Gyertek és halljátok dalunk
Elindultunk, mi nem nyugszunk
Rock and Roll te vagy a Himnuszunk!

Ref.:

A szívünk acélból épül

A lelkünk napról-nap' szépül

Amíg a lényed köztünk él

Csak fényt szórhat ránk az Ég

Földiek, ördögök, angyalok

Gyertek és halljátok dalunk

Elindultunk, mi nem nyugszunk

Rock and Roll te vagy a Himnuszunk!

A karrierépítő

Illusztráció: Akkor is látlak! 

Valamilyen megmagyarázhatatlan tűnődésfélével szemlélem a távolból szülőfalum egyik szépasszonyát, aki hosszas tépelődés után egy igencsak látványos fejesugrásra szánta el magát. Betagosodott abba a vajdasági magyar politikai pártba, amelynek egyik magas beosztásban trónoló elvtársa miatt egyszer már munkanélkülivé vált.

Nem túl kacskaringós mezei észjárással az ember azt gondolná, hogy még egy vezérürü sem lép át olyan könnyedén a réti birkamazsolán, ahogy ezt ez a vérig sértett, önérzetesnek hitt, örök céltudatos nő tette a múltbéli megaláztatással. Sírt is, rítt is szegény a rajta megesett sérelem miatt, de mára már felszáradtak a könnyei. És most: csodák csodájára a derék asszonyság fátylat dobott a múltra és se szégyent, se bosszút nem ismerve – elszánt/szolgálatkész pártkatonaként –, a szoknyakorcra kardot akasztva, beállt egykori „jótevője” vitéz seregébe, csatát nyerni.

Egy férfias adag rosszmájúsággal most azt mondhatnánk, hogy lám, lám, a nagykezdőbetűs Gondviselés nem oly módon kárpótolja a maga megbántottjait, mint Szerbia a 44-es atrocitások magyar áldozatait, hanem valóban elégtételt szolgáltat. Ami évekkel ezelőtt csúf módon meghiúsult, az végre valahára valóra válhat. Valószínűleg: igencsak látványosan. Az akkor alkalmatlannak hitt szakkádernek most majd lesz alkalma bizonyítani a politikai alkalmasságát. (Alanyunknak alkatilag aligha kell alattomosan alakoskodnia.)

De cikizhetnénk akár azzal is, hogy brazil regényhősök mintájára cselekedett. Mert mit is ír az egyik – nem csekély mértékben grafomán – dél-amerikai bestsellergyáros a háztetőn sergő-forgó szélkakast is megszégyenítő, ravaszdi, 180 fokos emberi fordulatokról? Azt állítja, hogy léteznek olyan emberek, akikben évekig egyre csak halmozódik a feszültség, anélkül, hogy ezt észrevennék, aztán egyszer csak valami apróság kiveri náluk a biztosítékot. Besokallnak: “Elég. Nem akarom ezt tovább.” Van, aki eldobja magától az életet, vagy elválik, de olyanok is akadnak, akik Afrika egyik éhínségtől sújtott csücskébe utaznak, hogy megváltsák a világot.

Az én hősnőm nem ment ilyen messzire. Csak elballagott a pártszékházig és bebocsájtást kért az éppen legmenőbbnek hitt, magyar politikai gyülekezetbe. Cselekedte ezt annak dacára, hogy korábban, mint az ördög a szenteltvizet meg a tömjénfüstöt, úgy kerülte az átokfajzat politikát.
A potenciális párttagnak pedig, ha bezörget a pártablakon, a pártelvtársak azon nyomban pártajtót nyitnak. Megesik, hogy nem is épp csak egy késélrésnyire, hanem sarkig kitárják előtte a párt nagykapuját: „Már igencsak vártuk kiskegyedet, szíveskedjék hát befáradni!” S az újdonsült pártos honleány, diadalittas betipegése után, már el is foglalhatja a számára elkészített, a részére fenntartott kényelmes ülő- és munkahelyet. Ezzel a happy endre kódolt tipikus sikersztori: rajtra kész. Indulhat a bakterház.

A számomra talányos történetből logikusan következő egyszavas kérdés tálcán kínálja magát: MIÉRT? Címért, rangért, cafrangért? Miért veti szemétre (egyetlen laza mozdulattal) valaki az elveit, amelyekhez sok éven át hűségesen ragaszkodott, amelyek mellett makacsul kitartott? A világi, tűnő dicsőségért? Meglehet, bár már eddig is magasra kapaszkodott a hivatal épületéhez támasztott káderranglétrán. Akkor kizárólag csak a még több pénz miatt? Ez is elképzelhető, ámbár anyagiakban sosem szűkölködött, mindene megvolt. Akkor hát mi marad? Kivagyiság? Kompenzálás? Önértékelési zavar? Vagy mindennek a zűrös egyvelege?

Na, de akkor mi lesz a sokat idézetett Németh László-i dilemmával, hogy az ember miként maradhat meg önmagának, ha folyton-folyvást önmaga ellen cselekszik? Nem hű az Úrhoz, nem hű önmagához. Hátha majd a párthoz…?

Szabó Angéla

Pünkösdi szomorúság

A Lélek ünnepén 

A Lelket lesem én.

A Lelket, amely több, mint költemény. 

A Lelket, amely sosem volt enyém. 

A Lelket, amely sosem lesz enyém. 

A Lélek ünnepén

Szomorún zendül egyetlen igém: 

"Hogy születhetik újjá, aki vén?"...

Reményik Sándor

„A Fekete Elvíráknak és Marótiknak csak epizódszerep jutott.”

Sötétség délen

Nem enyhül a Vajdasági Magyar Szövetség körüli válság, hiába próbál a pártvezetés (ezúttal egyszemélyes: Pásztor István) úgy tenni, mintha business as usual lenne. Vagyis volt egy kis vihar a biliben, de már minden megy a maga útján. Sőt újabb Orbán-adományok is érkeznek az anyaországból. Lesz itt még vajdasági magyar oligarcha. Meg napszámos, akinek mennyivel könnyebb az élete, amikor magyar kizsákmányolója van. Már a hiányérzet is más. Meg a nélkülözés is könnyebb.

Egy, a magyarországi szélsőjobboldalhoz* közeli televízió stábja, az egyik szabadkai vállalkozó neves éttermében járt és magyarul próbált szót érteni a pincérrel. Sikertelenül. A többieknél is hasonló sikerrel járt volna. Tévedés ne essék, az utolsó lennék, aki az etnikai hovatartozást a munkavállalás bármilyen feltételének elfogadnám. De: Orbán a pénzt állítólag azért adja, hogy a vajdasági magyarok munkalehetőséget kapjanak és maradjanak a fenekükön, vagyis Vajdaságban. Lassan azonban, a sötétség ellenére, már nekem is dereng a formula: fel kell hizlalni az oligarchákat, akik aztán napszámosként alkalmazzák a vajdmagyarokat, így mindenki jól jár: a szájak betömve, elvándorlás nincs.

Közben mozgolódtak a másként gondolkodók is: a Napjainkban Gerold, Bozsó, Miskolczi próbált élesebben érvelni az egyszínűvé és másnapossá vált hatalom ellen. Ketten (Miskolczi és Bozsó) aztán, napokkal később, Szabadkán ki is vágták a rezet. Mindez a Korhecz Tamás volt MNT elnök meghallgatására összegyűlt civil fórum előtt játszódott le. A Második Nyilvánosság kezdeményezője diktatúráról beszélt és Miskolczi sem kertelt: szerinte (is) amióta az MNT (minden esetben értsd: Pásztor) átvette az alapítójogokat a médiumok felett, soha nem tapasztalt cenzúra és öncenzúra zúdult a vajdmagyar médiafogyasztó nyakába. Korhecz válaszában azt mondta, hogy most már ő sem olyan biztos: jó volt-e az, hogy az MNT vette át a hatalmat a Magyar Szó, a Pannon RTV, a Hét Nap felett.

Szerintem az aktuális vajdasági magyar hatalomtól függetlenül nagyon rossz megoldás született. A vajdmagyar média még soha nem volt ilyen kiszolgáltatott, mint manapság. Mondhatni úgy is: most érezte át először igazából a cenzúra súlyát. A II. világháború óta a többségi nemzet/nemzetek úgy oldották meg a kisebbségiek média kontrollját, hogy azt átengedték az ügyeletes kisebbségi elvtársaknak. Azok rendszerint túl is lihegték a rájuk sem bízott feladat teljesítését (dicső magyar mentalitás): lásd Új Symposion ügy, előtte Képes Ifjúság. A szerb elvtársak ebbe nem nagyon szóltak bele, legfeljebb megmosolyogták és vállon veregették a buzgómócsing magyarokat.

És pontosan ezek miatt szárnyalhatott a vajdmagyar sajtó egy része még a Miloševići uralom alatt is, hiszen közvetlen cenzora nem volt. Mert a szerb/jugoszláv diktátornak nem volt „magyar helytartója”. A Fekete Elvíráknak és Marótiknak csak epizódszerep jutott.

A nemzeti tanácsok megalapításával és hatalmuk kiterjesztésével kezdődött el a haddelhadd. Tulajdonképpen a vajdmagyar sajtó első ízben tapasztalta meg, hogy milyen az, amikor a „tieid” állnak feletted (és nem melletted), akik nemcsak, hogy értik a nyelvet, hanem elvárásaik vannak. Hogyan írj, miről, ki legyen melyik oldalon, milyen képpel. És kik nem lehetnek benne a lapban. Ámen.

Vége lett a részleges sajtószabadságnak is.

Viszont ahogyan ezzel a helyzettel a VMSZ vezetősége visszaél, az messze meghaladja a már említett Fekete Elvírák fantáziáját is.

Bódis Gábor

/A címválasztás nem véletlen, hiszen Arthur Koestler azaz Kösztler Artúr remekművét, a Sötétség délben-t idézi, amely a totalitárius rendszerek leírásának alaptankönyve./

*foci zsargon. (jobb szélső, bal szélső stb.) valójában a Nemzeti 1 Tv-ről van szó.

Hétszeres gyilkosság történt egy vajdasági lakodalomban

Natália és Vlastimir
a gyilkosság előtt boldogan

Hat emberrel, majd saját magával is végzett egy 55 éves Rade S. vasárnap az esküvőn a szerb-magyar határhoz közel eső vajdasági Martonoson – közölte a szerb belügyminisztérium.

A közlemény szerint a férfi - Rade S egy vadászpuskából több lövést adott le a 25-74 éves áldozatokra. A belügyi tárca szerint feltételezhetően “megromlott családi viszonyok” állhatnak a tragédia hátterében.

Az áldozatok között van menye Natália (1990) annak szülelei Bajtai Karolina (1972) és Bajtai Sándor (1963) és saját fia Vlastimir.

A gyilkos Rade S.

Rade S ellenezte fia házasságát egész nap ivott, összeveszett feleségével, aki ezt követően megölt, majd végzett áldozatival és önmagával. Találgathatunk, hogy a menyasszony nemzetisége ütötte e ki a biztosítékot a gyilkos fejében...

A szerb sajtó a hírrel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Szerbiában a legutóbb 2013 tavaszán történt hasonló eset, amikor tizenhárom ember életét oltotta ki egy hatvanéves férfi a Belgrádtól délre fekvő Mladenovac közelében, Velika Ivancán.

A férfi lőfegyverből nyitott tüzet a szomszédaira, megölt hat férfit és hat nőt, illetve egy gyereket, majd megpróbálta megölni saját feleségét, és végezni akart önmagával.

A helyszínlelés folyamatban.

MTI/BLIC

Frissités 1.0 : A merénylet előtt Rade S. 33 km távoli Oromra ment piros citroen márkájú autójával és megölte anyósát Tratyik Izabellát (1947) és apósát Tratyik Jenőt (1941).

A vendégek továbbra is a családi ház előtt állnak nem tudnak tuljutni a tragédián.

Helyszínlelést végző rendőrök.

Frissités 2.0:  A Blic napilap információi szerint Rade Šefer nem követett el öngyilkoságot, hanem az egyik lakodalomba érkező franciaországi vendég Emanuel Donjon, a lány nagybácsija lőtte le önvédelemből, miután az örjöngő gyilkos meglőtte Emanuel feleségét.

A Danjon házaspár

Szerencsére Natalia Donjon csak a vállán sérült meg és a mellettük lévő kiskorú gyermeküknek sem esett baja. Emanuel Donjon jelenleg a magyarkanizsai rendőrségen tartózkodik, ahol a tolmácsra várakoznak. A feleségét továbbra is kórházban ápolják.

Frissités 3.0: Vlasztimir barátja a következő üzenetet küldte nekem: Vlasztimir nem halt meg, ne tévesszük meg az embereket. ő elmenekült, nem tartózkodott épp a helyszínen.

Frissités 4.0: Emanuel Donjon önvédelemből cselekedett védte gyermekét és feleségét az ámokfutótól.

Frissités 5.0:  Rade S a fiát akarta megmenteni a nőkkel való gyötrelemtől, ezt jelentette ki az ámokfutás előtt.

Frissítés 6.0:  Nebojša Stefanović, Szerbia belügyminisztere hétfőn délután közölte, hogy leváltotta a zentai és a magyarkanizsai rendőrállomás parancsnokait, s fegyelmi eljárást indított ellenük. A leváltások a vasárnapi martonosi tragédiának a következményei. Stefanović a döntését azzal indokolta, hogy a munkájuk során több szabálytalanságot is elkövettek.

„A Magyarkanizsa Községben történt tragédia után, amelyben hét ember vesztette életét, nyomozást rendeltem el és a Belső Ellenőrzési Részleget, valamint a rendőrség tagjait azzal bíztam meg, hogy derítsék ki az összes tényt, valamint azokat a körülményeket, amelyek miatt bekövetkezett a tragédia, s azt is vizsgálják meg az említett községekben dolgozó rendőrök felelősek-e a történtekért” – mondta Stefanović, aki hozzátette, hogy a következő napokban várja a Belső Ellenőrzési Részleg minden részletre kitérő beszámolóját a rendőrségi dolgozók eljárásával kapcsolatban, s Rade Šefer elleni, 2011-től napjainkig történt feljelentésekkel kapcsolatban is. „A Belső Ellenőrzési Részleg elkészíti majd a részletes elemzést a Šefer Rade elleni összes eljárással kapcsolatban: pontos képet kapunk majd, hogy mikor vagy éppen mikor nem intézkedtek a rendőrök ellene, s meg fogjuk állapítani, a rendőröknek van-e, és ha van, akkor mekkora felelősségük abban, hogy ez a tragédia megtörténhetett” – mondta Stefanović, aki arra is vár választ, hogy a Rade Šefer elleni 2011 novemberében tett feljelentés során a bírósági eljárás miért tartott mintegy két évig, s a végén nem történt semmi, így a feljelentés elévült. A belügyminiszter arra is választ vár, hogy miért kaphatta vissza Šefer Rade a fegyverét, amelyet 2012-ben elvettek tőle.

Frissítés 7.0: 

Frissítés 8.0: 

Emmanuel Danjon francia állampolgár, aki a martonosi tragédia hősének tekinthető, hiszen a családját és az életben maradt vendégeket védve, megölte Rade Šefer tömeggyilkost, elhagyta Szerbiát és visszatért hazájába.Vele tartott felesége, Natália, akit az ámokfutó megsebesített, és akit az újvidéki kórházban ápoltak. Egyes szerb médiumok írása szerint a nagykikindai belügyi titkárság bűnvádi feljelentést (?!) tett Danjon ellen, de a szabadkai felső ügyészség elvetette azt. A sors iróniája, hogy Danjon sokkal több időt töltött előzetes letartóztatásban, mint a tömeggyilkos Šefer (a szörnyű mészárlás előtt).

Ha hitvány a pásztor, elbitangol a nyáj...

A nép olyan, mint a birka.

Ha jó pásztor tereli őket, 

mennek engedelmesen 

s meg is híznak mellette. 

Ha hitvány a pásztor, 

elbitangol a nyáj.

                             W.A.

Elmerengtem, mi is folyik itt, majd legyintettem, -ismét nincs új a nap alatt. Hónapok óta tartó egymásra acsarkodó felek, csoportok, önérdekszervezetek bizonygatják felszínes igazukat a más véleménnyel kardoskodókkal szemben, akik még pár hónapja egyazon véleményen és pénzeszsákon csücsültek, akkor még baráti szerelemben, de Káin és Ábel...

Megmosolyogtam, hogy a doktori címet viselők alulmaradtak az egyszerű "nyolcosztályos" logikával, nos a gyakorlat és a történelem megmutatta, hogy sok lúd disznót győz, de milyen csúfos rikácsolás közepette!


Lőn világosság és a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács megvált a doktori címektől és rangoktól, mert a minden nyolcadik délvidéki magyar pártja, így tartotta jónak a demokráciának csúfolt  ideológia égisze alatt. A mór megtette kötelességét a mór mehet* (miután a személy teljesítette megbízatását, érdemeinek méltányolása nélkül félreállítják, nem törődnek tovább vele)! Viszont a mór felocsúdott azon, hogy hoppon maradt és rögtön leprásnak gondolta magát, úgy politikai mutációs alapon szakorvosi véleményezést megelőzve. Igen, mert nem járta végig, azt a ranglétrát, amelyet a politológusok is javasolnak a szakma elsajátítása céljából. Egyértelműen, mint a kampány szlogen, először az alapok azután a födém és nem fordítva. Jelen esetben az egyetem elvégzése után rögtön vezető politikai posztok betöltése indult és nem az alapok, tudjuk, de leírom: plakát ragasztás, szóró lapozás, piacokon-tereken agitálás, házalás, majdan falusi/kerületi önkormányzatban képviselő, ugyanitt vezető, megyei képviselő...országgyűlési képviselő...Mivel ez fordítottan lett arányos, így a fotelből való kiperdítés meg egyenes lett arányos!

Az alap probléma, hogy a "felső-vezetők", úgy kerülnek ki az egyetemekről, hogy tovább az életben nem kell dolgozniuk, pediglen attól a pillanattól kellene, hogy gőzerővel visszaszolgáltassák a társadalom által beléjük fektetett anyagiakat, tudást... Nem ez történik és jönnek a jól megszokott mellébeszélések, hogy: -nem azért tanultam, hogy dolgozzak...azért használom a fejem, mert nem szeretek dolgozni...mi vagyunk a szakma, no de a munkás dolgozik, mert a munkásnak dolgoznia kell, mert (matematikai logika) nem tanult! A másik probléma a valamilyen juttatásért megszerzett oklevél "nyócosztájos logikával". Hiába van meg papírilag az oklevél, ha a "nyócosztályos" szint a mérvadó az is úgy bukdácsolva egy pár évet ismételve... A végén meg a munka olyan jó dolog lenne a gazdagok nem engedték volna ki a kezeik közül! A munkához való össztársadalmi hozzáállással van baj, úgy áll a népes szakmai, szakpolitikai tábor hozzá, hogy más férjen oda nem ő...

Másodlagos probléma, hogy nem ismerik a nép arculatát, mert nem keverednek a korpa közé, hogy nehogy megegyék őket a disznók! Le kell menni a nép közé, körbejárni a társadalom minden szegletét, mint ahogyan dicső királyunk Hunyadi Mátyás tette! Itt jutott eszembe egy kanizsamonostori történet, az ottani helyi vezetőkről, akik azt a kijelentést tették, hogy nekik nem kell pap, mert annyiszor voltak már a vasárnapi misén, hogy maguk is meg tudják tartani! Tehát a "nyócasok" annyiszor voltak már az MNT üléseken, hogy maguk is meg tudják tartani, minek oda a doktori cím, meg az a cifra helyes beszéd! Oda az ökögés-makogás való immáron! Csuhajja!

...Ööööö...

Az MNT szépen lassan bankká alakult át, tudjuk a bankokat bankárok irányítják, úgyhogy a magyartanári oklevél kevés egy bank irányításához, nos lapát lesz ennek a vége, ill. talán jobb ilyen posztra a pénzhez nem értőt helyezni, mert az vakon követi a felső utasítást!?  Az idő, ezt is megmutatja majdan...Éppen ahogy a dolgozó munkásnak a legkevesebb a fizetése a gyárban, úgy nem jut el a támogatás az egyszerű magyar emberig sem, mert minősíteni kell az magyar embert, jó párt-magyar emberre ill. hitvány félére. A hitvány féléből van mindig a többség és a hitvány féle szokta vinni magán a csőcselék, söpredék jelzéseket, ha az urát nem szolgálja, no de van az úgy, hogy megette a fene azt az ebet, amely a pásztor gazdájába harap!

Érdekes volt a fő pásztor választás is a tavaszban, mert akkor osszák szét a legelőket!  Egy jelölt közül nem tévesztették el a nyerőt bekarikázni, micsoda demokrácia, micsoda logika, legalább a Bodri kutyát állították volna oda, mint ellenjelölt mintát, ha már a főpásztor megijedt a saját árnyékától, melyet egyszer át akart lépni, úgy politikailag...

A nyáj meg elbitangolt időközben, hiába sérelmezi ill. sértegeti, azt a pásztor, no nem a farkas elől széled szét a nyáj, hanem a pásztor botjától, mert ráunt, hogy az ő fejecskéjén koppan, az ő bundáját nyirbálja évente többször is és az ő érdekében harapdálja körbe a Bodri kutyája!

Itt a vég a jó pásztorig fuss el véle!

Margit Zoltán

*Friedrich Schiller A genovai Fiesco összeesküvése című darabjából

Zero cases of Ebola AND

Dear Zoltan,

I work on global health here at ONE and with your support, we've spent months raising awareness of Ebola and busting myths about how it spreads. Months spent pushing governments to make bold commitments to help end the crisis, and then holding their feet to the fire to make sure they delivered. Months spent raising our collective voices to make sure decision makers knew this was a priority, even after the disease fell out of the news headlines.

Today marks an important milestone in the fight against this disease. It's now been 42 days since the last new Ebola cases were reported in Liberia. Why is this number so important? Well, according to technical experts, this marks the official end of the Ebola outbreak in this country, even though the global fight isn't over yet.

So I wanted to let you know your voice was heard.

More than a half a million ONE members like you - from Monrovia to Madrid - signed our petition. Thousands shared our Ebola tracker to make sure governments knew we were checking their pledges matched the resources delivered. Thousands shared stories of heroic local workers on the ground and shared our video calling for urgent action.

We got calls from government officials wanting to make sure you knew that they were delivering on their promises. We delivered your name straight to the UN, and to a high-level European meeting. And last month I had the honour of delivering your name to leaders of the countries hardest hit by Ebola. And these three Presidents - President Ernest Bai Koroma from Sierra Leone, President Ellen Johnson Sirleaf from Liberia and President Alpha Condé from Guinea - wanted to say thank you for all the work you've done.

But our work isn't over. New Ebola cases are still being reported in Guinea and Sierra Leone, and we need to do more to stamp them out. As long as Ebola exists anywhere, it is a risk to individuals and countries everywhere.

These three Presidents' leadership, and the bravery of so many of their citizens in the face of the Ebola crisis, has been truly inspiring. But we have to keep fighting to make sure we get to zero cases of Ebola AND make their health systems stronger than ever before.

We're so grateful to have you on the team. Your voice really did make a difference.

Thank you,

Erin Hohlfelder, ONE.org

P.S. Find out more and share your thoughts on this campaign with other ONE members here:

http://act.one.org/go/2204?t=3&utm_source=email&utm_medium=email&akid=7079.6346756.22onCT

Esti csillag

A nyár delelőn járt,

Az éj fele volt:

Csillag köre ködlőn

Tört át, hol a hold

Fagyban ragyogott és

Planéta-rabok

Közt járta a mennyet -

Holdfény a habot.

Néztem, hogy oly

Hideg mosoly:

Oly dermesztő hideg;

Mint felhő-fürt-

Palást röpült,

S már téged néztelek,

Est Csillaga,

Kinek sugara

Dicső s mind kedvesebb:

Boldog vagyok,

Hogy ott ragyog

Az éji égkupolán,

S e messzi tűz

A lenti hűs

Fénynél különb csodám.

Edgar Allan Poe

Radó György fordítása

Makray Jancsi képe alá

Fákra levelet leheltél,
a víztükörrel megihlettél,
napsugárban fürösztöttél
s a virágokkal betemettél.
Finom árnyak himbálóznak
Titkaink lebegve szállnak,
Varázs sóhajok szikráznak,
Fénymosollyal fogócskáznak.

(20130502 GS)

Dr. Gundy Sarolta

Néha pár kép többet mond minden szónál...

Kormányos (Cica) László a VMSZ Tanácsának alelnöke (balról)
láthatóan jól érezte magát ma

A délvidéki magyar közélet megbolydult a héten, amikor látványos törések történtek a Vajdasági Magyar Szövetség soraiban és egyben a Magyar Nemzeti Tanácsban is.

Az elmúlt napokban mindenki arról beszél, hogy mi hangozhatott el és mi történhetett a VMSZ péntek esti kibővített elnökségi ülésén, ahol végül lemondott 3 MNT képviselő, köztük a VMSZ szürke eminenciásának tartott Lovas Ildikó is. Az elvonult viharfelhők után azonban már újabbak gyülekeznek, ugyanis holnap sürgősségi ülést tart az MNT, ahol a lemondások mellett a Végrehajtó Bizottságot is újra ki kell majd nevezni, ám Lovas lemondása miatt a holnapi ülés még több érdekességet és függönyök mögötti lezsírozott háttéralkut tartogathat. Az elmúlt napok eseményei és a holnapi ülés pedig további kihatással lehet a VMSZ jövő szombaton esedékes tisztújító kongresszusára is. Így, vajdasági közéleti szempontból igen érdekes hétnek nézhetünk elébe.

Azonban a hullámok elvonultával, ám még az újabb szökőár megérkezte előtt ma, vasárnapias hangulatban alkalma volt még a VMSZ politikusainak rendezni a soraikat és még egy jót enni, inni, mulatnia a csókai birkapörköltfőző és báránysütő versenyen.

A jelenlegi "erőviszonyokról" beszédesen tanúskodnak a rendezvényről készült fotók, amelyekről kiderül, hogy a rendezvényre Pásztor István Lovas Ildikó társaságában érkezett.

Pásztor István stílusosan és nevéhez is méltóan egy birka főző rendezvényen tudta még egyszer felmérni a pártban uralkodó erőviszonyokat és klikkesedéseket a pártja előtt álló, akár vízválasztóvá is válható hét előtt.

(Fotók: Hét Nap)

Forrás: DélHír portál

Tamás ma más…

Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.

Wass Albert: Nagypénteki sirató

Tamás ma MÁS. Tamás most megtörte a csendet. Már megelégelte a hallgatást. Megszólalt. Megmondta a tutit, mi meg még akár örül(het)nénk is, miként cinege szokott örülni a tökmagnak, ha nem adná magát azon nyomban a fogas kérdés: ez a megmondó jóember mi végre hallgathatott idáig?

Merthogy a mi Korhecz Tamásunk négy álló esztendőn át maga is része volt az MNT névre hallgató gépezetnek, nem is csupán egy aprócska csavarocska a masin(éri)ában, hanem annak tán épp a motorja vagy a főtengelye. S mint ilyen alkotó alapelem, alighanem hajszálpontosan tudta, hogy mikor került parányi homokszem, mikor meg kis kavics, vagy netán egy egész malomkő az addig csendesen, olajozottan működő, kimondottan vajdasági magyar pénzosztó gépezetbe. Mert mindjárt megváltozott a megszokott muzsika! 

A központi piros-fehér-zöld bankautomata rögvest füstöt eresztett, szikrát szórt, vagy addig szokatlan, furcsa zörejeket hallatott. S minthogy Hitetlen Tamásunk maga is a vezérlőszobában tüsténkedett, kénytelen-kelletlen észlelte ezen változ(tat)ásokat. Tehát nagyon-nagyon közelről meg a saját szemével látta, hogy a nemzeti tanácsunkban rossz irányba terelődnek a dolgok, mégis hallgatott. Némasága pedig kerek négy éven át tartott. (Mármint a nagy nyilvánosság felé, mert bizalmas beszélgetésekben olykor el-elszólta magát, ki-kifakadt – értelemszerűen MNT-s működésének inkább a második félidejében.)

Most akár aggodalmaskodhatunk is egy cseppet! 

-Hogy mélymagyarosan magára maradt volna, ha még menet közben úgymond kipakol? Hogy nem talált volna kellően szellős, megfelelően huzatos teret a magyar mosatlan szennyes/csetres kiteregetésére? 

-Hogy (éppen) neki ne lett volna sajtója? 

Bármily naivak vagyunk, ezt azért mégsem hihetjük! Hiszen Tominak saját sajtó-tárhelye, állandó rovata volt például a Vajdaság Ma internetes hírportálon – a Napról napra az MNT-vel című rovatnak rendszeres társszerzője volt, de szerepelt ő „a kimondjuk, vagy ne mondjuk”-féle örök mezsgyén tántorgó Újvidéki Rádió műsoraiban is, talán többet is a kelleténél. És akkor a délvidéki nagyzsinat hajbókoló sajtószerveit még meg sem említettük, pedig ott mindig készségesen fogadták. Igaz, ami igaz: Tamás mindig is felkészülten és megfontoltan, hosszan és szépen tudott beszélni. Az ilyet meg mindenik valamirevaló újságíró még külön szereti s értékeli.

Tanácselnökünk azonban mindvégig tanácstalanul, csendben ült, s mint most kiderült, keskenyre húzott, összeszorított szájjal hallgatott. Nem lázadt fel azon intézmény ellen, amelynek tulajdonképpen a vezetője, a feje ő maga volt. Ahogy a Családi Kör tegnapi lapszámában megjelent cikket író egyik tanítómesterem, Miskolczi József most mondaná: „Tudod, lányom, neki sem volt könnyű! Nem akarta felborítani az asztalt!” Én meg, mint az örök naiv, értetlenkedő gyerek, nagy kerek szemekkel megkérdezném, hogy milyen asztalt, melyik asztalt? Azt az asztalt, amelyet neki terítettek meg? (Pontosabban: az ő részére is terítettek annál az asztalnál, amelynek ott – épp az asztalfőn! – neki is állandó (ülő)helye volt.) Tamás azonban tud az asztalnál (is) viselkedni, higgadt és okos politikus lévén, egyszer sem rántotta le az abroszt, nemhogy az asztalt fölborítsa, vagy ami még szörnyűbb valakire ráborítsa. Ő ugyan nem kezdte el épp azt az ágat fűrészelni, amelyiken (csücs)ült, nem vágta maga alatt a fát. Legfeljebb csak a mindenkit megillető morgás jogán (ius murmurandi) morfondírozott magában vagy a bajusza alatt a politikacsinálás távirányítóját kezükben tartó kiváltságos kevesek ellen, nyilvánosan nem illette nem illendő kritikával a közvetlen munkatársait, s nem áztatta, nem áprendálta a „feletteseit”. Még idejekorán ki is szállhatott volna az MNT-ből, sőt akár a teljes vajdasági magyar politizálásból is. Megtehette volna, de nem tette. Erre pedig semmi sem lehet valódi, igazi mentség.

Bevallom férfiasan: túlontúl könnyű lenne most azzal érvelni, úgy vágni vissza, hogy ha már eddig kibírta szó nélkül, talán szebb marad, ha most is hallgat. Ha nem terítette ki a kártyáit mondjuk még a Magyar Nemzeti Tanács menetrendszerinti „megújulása/megújítása” előtt – mert az azért belepengetett volna disszonáns hangokat is a jól megszokott kánonba! –, akkor most már kár volt elrontania ezt a közösen/szépen megfestett idillt. Vagy megvan ennek a látszólagos „kései siratónak”, ennek a jócskán megkésett, ámdeviszontellenben ügyesen kiporciózott kitálalásnak is a maga értelme, csak legfeljebb nem látjuk azt a legelső ránézésre?! De az idő majd ezt is megmutatja.

Most csak annyi a nyilvánvaló, hogy a politikusoknak huncut úri szokása a fehér tárgyalóasztalnál történő egy tálból való kedélyes cseresznyézés, miként az is, hogy az együtt elköltött ebéd után a cseresznyemaggal időnként meg-meglöv(öldöz)ik egymást.

-Hogy akkor mindebből nekünk magunknak, a vajdasági magyar cseresznyéskert napszámosainak, mit kellene megtanulnunk? 

Azt, amit sosem szabadna szem elől tévesztenünk: nem kell hinni a politikusoknak. Sosem szabad hinni nekik maradéktalanul.

S hogy csupáncsak növeli, ki elfödi a bajt, ezen szentencia mit sem változtat a korábbi, józan, paraszti észjárással megfogalmazott, örök-érvényű, keserű, magányos igazságunkon.

Szabó Angéla

Eszmélet

1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
2
Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.
3
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.
4
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
5
A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.
6
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.
7
Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.
8
Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.
9
Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!
10
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.
11
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
12
Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

József Attila

Húsvét

Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg.

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt -

kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten-ember.

Kosztolányi Dezső

Imre a csókai temetőben járt...

"Az a nép, amely múltját nem tiszteli, a jövőt sem érdemli.

 Amitől kényszerrel fosztanak meg, mindig visszakapod, 

 de amiről önként mondasz le, az már soha sem lehet a tiéd."

Kothenc Imre üzenőfalára (F-book) mély felháborodással tette fel ezeket a képeket a következő hozzászólással: Így kell, hogy kinézzen a temető Csókán??? SZÉGYEN!!!

Hosszadalmasan lehetne ecsetelni, hogy mi vezetett ide, Csókán ez nem új-keletű, talán szokássá is vált a köz-hanyagolása. A jól jövedelmező és örök üzletek egyike a holt nyugalomra való helyezésének folyamata a kassza csengéssel lezárva, ahol is a sírásótól az ördögűző plebánoson keresztül a köztisztasággal megbízott vállalatig mindenki jól jár, a vízszintesre helyezett atyókfián kívül, pontosítva annak fizető családján kívül...

Picinykét visszamegyünk az időkerekével eljutunk Terján faluig, ahol a római katolikus temetőt dúlták fel a vörös csillag eszméjében meg lázasodottak és a disznóólakból kifolyó trágyalét vezették át a főként Szegedről kirajzott dohánykertészek utolsó nyugvóhelyein a Holt-Tisza ágba...

Az utódok majd másképpen viselkednek majd? Persze, hogy nem, mert: -sógor a szilva nem esik messze a fájától csak alá, ezért tudjuk összeszedni és pájinkát főzni, sógor!

-Sógor miért van az, hogy a jószág azt szereti, ha nyakig van a ganéjban?
-Nem szereti, azt Sógor!
-No, de miért nem Sógor, pedig úgy vagyon?!
-Úgy vagyon a fenét, csak lusta disznó a gazdája, azért!

Ebben a faluban üde látkép a szemét, a szemetet már olybá tisztelik, hogy a temetőbe is elraktároznak nehogy elfogyjon, szűk esztendőkre meg a világválságra gondolva! A gazdaság megszűnt Csókán, így a szemét gyűjtés lehet az  az ágazat amely talpra állítja azt, ami régen pofára esett. Gondolom én faluanyáink és falu-atyáink sokat vitáznak e témában, hogy mi a megoldás, úgy mint Rátóton amikor kitört a demokrácijó!

A másik jól jövedelmező ágazat a katasztrófális faluturizmusunk lehetne. A tankokat is elrejtő mély esőelvezető árkok folyamatos ásása, a vízvezeték szanálása, majd annak rögtön javítása újabb ásással. Sajnálattal közlöm, hogy Attila sírja nem itt lett elásva, ha azt keresték volna...

A borutak helyett, a kínálatot temetőjáró utakkal emelnénk a non plus ultra-ra, amelyet össznépi mulatozással zárnánk le, ha a párt is engedélyt ad rá!

Megőrizve környezetünk tisztátalanságát, mindenki jegyezze meg: Csókán a szemét nagy becsben van, tilos őt megnevezni és meg ne próbálja senki kibillenteni a helyéről, így jó ahogy van!

Igen Imre, szégyen, annak, aki tud szégyent, de azoknak akiknek olyan vastag a bőr a pofájukon, mint az orrszarvúnak azoknak magyarázhatsz nagypéntektől karácsonyig. El fogják neked is regélni, most ez van ezt kell szeretni, meg sok itt az okos, meg öntsünk tiszta vizet a pohárba...

Húsvét meg nem a temetőről szól, hanem jó be kell zabálni sonkából, tojásból, mert ilyenkor így a szokás, locsolkodó hétfőn meg jól el kell ázni...

Bárcsak e történet mese lenne, de egy újabb részlete a csókai teremtéspusztulásnak...

Innentől a képek meséljenek:

Fotók: Kothenc Imre

Margit Zoltán

Kapcsolódó írás: Látjuk feleim szümtükhel*...

Molnár Brigitta Miért kell ezen így csodálkozni?! Nyilvánvalóan más lenne a helyzet, ha a szóban forgó, ill. meglévő problémákat hozzáértő szakemberekre bíznák, és nem sógor-koma-jóbarát-párttag alapon "végeznék" el őket.

Félreértés ne essék, roppant hálás vagyok a csókai vezetőségnek, hogy én is azon bajtársaim csapatát erősíthetem, akiknek az egyetem, ill. bármilyen végzettség elvégzése után, nincs -és nem is volt szükség a munkájukra otthon, így külföldön kamatoztatjuk bőségesen tudásukat. Viszont ha ilyet látok, igenis mellbe vág, hogy mivé lesz a valamikor még virágzó mi kis Csókánk.

Rádiót egy tűzijátékért!

Szögre akasztva...

Ha Szabadkán lenne még kisbíró, akkor a város főterén vagy a hétvégi tejpiacon kidobolhatná, hogy: Közhírré tétetik, eladó a Szabadkai Rádió! Itt a soha vissza nem térő alkalom! Rádiót vegyenek, rádiót egy szilveszteri tűzijáték áráért!

Megszületett ugyanis a döntés arról, hogy Kosztolányi szép, büszke Szabadkája immár végérvényesen lemond arról, ami pedig egyedül csak az övé, a 100 százalékban saját tulajdonát képező intézményéről, és átengedi azt másnak. Majd 50 éven át hűségesen kiszolgálta, de most megválik tőle, elege van belőle, már nem kell, többé nincs szüksége rá. Kalapács alá kerül: vegyék, vigyék, tegyenek vele, amit akarnak!

Megtörtént az eladásra szánt portéka értékbecslése is (maga a rádió tudósított róla a napokban): alig több mint 2 millió dinár az ára. Egészen pontosan: 2 442 000 dinár.
Was kostet die Welt? – ez volt a legelső gondolatom, de aztán fordultam egyet a virágzó barackfák alatt, és apadt valamicskét a tehetetlen dühöm. Már csak az cikázott a fejemben, hogy mint egy közönséges, utolsó férget, úgy tapossák el ezt a rádiót – ráadásul éppen azok, akiknek az őseink hagyatékát meg kellene becsülniük.

Hogy mennyit ér a mostani, csúfosan leértékelt Vajdaságban 2 millió dinár? Alig jelenthet többet egyetlen porszemnél. Hogy mekkora summa ugyanez a mi Észak-Bácskánkban? Mondok két összehasonlítási alapot. Az egyik példa még frissnek számít: nemrégiben határozott úgy a szabadkai képviselő-testület, hogy 32 millió(!) dinárt fordít az egyik peremtelepülés színháztermének a felújítására. (Egyrészt mert közeleg az össznépi vajdmagy csinn-bumm és tánci-tánci, a gyöngyösbokrétás durindó lebonyolításának dátuma, s annak szálláshelyet kellett találni, másrészt taktikai húzásnak sem utolsó, általa bizonyára lehet majd politikai poénokat is begyűjteni. A zseniális indítványt a városi honanyák/honatyák meg is szavazták. Tehát egyetlen csantavéri épület megszépítése megérdemel 32 millió dinárt (amúgy 300 ezer euróért 10 darab 30 ezer eurós házat lehet venni a faluban), a 47. életévébe lépett rádiót pedig mindössze 2 millióért akarják elkótyavetyélni.

Ha belegondolsz, elborzadsz.

A másik szemléltetőpélda: annyit kér a város a magamaga által alapított és működtetett médiumért, amennyit az önkormányzat egyetlen éjszaka, az év utolsó éjszakáján szokott elverni, a város főterén megrendezett szilveszterezés alkalmával. A tűzijátéktól ropogó főtéren alig pár óra alatt szoktak 1-2 milliónak a fenekére csapni. Persze az nem bántja senkinek sem a szemét, mert az óévbúcsúztató hangulatos búfelejtő és újesztendőváró, kedélyállapot javító mulatozás kimondottan a jónép számára. (Meg persze csendháborítás is, amitől rettegnek az idősek, a betegek meg az állatok. De az már egy másik történet.) 

 
„Idén is lesz szabadtéri szilveszterezés Szabadka főterén” – írta 2013. december 13-án Kartali Róbert (egykori Szabadkai Rádió-s) a Vajdaság Ma hírportálon. „ – Maglai Jenő, Szabadka polgármestere az újévi rendezvényekről tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy december elején, mikor átvették a hatalmat, sem az újévi hangverseny, sem a főtéri szilveszterezés nem volt megszervezve.”
Akkor már azt a csendes ünneplést, azt a városi költségvetést is kímélő hagyományt talán meg kellett volna őrizni. Még senki nem pusztult bele abba, hogy az év utolsó napján otthon maradt a fenekén. Egy szegény község ne hivalkodjon, ne hencegjen az egyetlen éjszaka alatt eldurrogtatott, levegőbe repített milliókkal! Minden garasnak száz helye lenne.

Majd így folytatta mondókáját a polgármester: „Míg az előző években több mint 3 millió dinárba került az újévi koncertek megszervezése, ezúttal a költségek nem érik el 2 millió dinárt sem.”
Hogy lehet ezt masnis selyempapírba csomagolva, szépen elmondani? Evidens, hogy a városvezetés ugyanannyira tartja, pontosabban: nem tartja többre! a közkedvelt és nagy múltú Szabadkai Rádiót egy alig pár órás éjszakai mulatozásnál.

Szomorú.

Egy ilyen meghatározó intézmény, amilyen az észak-bácskaiak szeretett rádiója, nem csupán játszi könnyedséggel pénzre váltható két íróasztalból meg két mikrofonból áll, hanem felbecsülhetetlen értékű hangarchívummal is rendelkezik, és benne lapul az elődök több évtizedes munkája is. Ami pedig megfizethetetlen.

Méltóak vagyunk-e arra, hogy az elődeink lába nyomába lépjünk?

Szabó Angéla