Ízlelőbimbóink paskolója

Bevallom, most szakasztott olyan dilemmában leledzem gasztro-ügyben, mint amilyenben találta magát az általános közbiztonság romlása témájában az elmúlt napokban a Magyar Nemzeti Tanács. Tépelődésünk közös, egy és ugyanaz. Szükséges-e, illendő-e a kis hazánkban egyre csak mélyülő népnyomor idején fenséges, fejedelmi, többfogásos lakomáról (ráadásul meglehetősen elfogult módon és  citromsárgán irigykedve) értekezni, vagy nemesebb szemlesütve, fülbedugva és szájbecipzározva hallgatni? Vannak érveim is, ellenérveim is…  

Főtisztelendő Paskó Csaba igen nagy tudású ember hírében áll. Sokoldalú, szivárványszínű egyéniség. A Kelebián szolgáló lelkész (ahányszor csak megnyilatkozik) mindig tud valami meghökkentőt mondani. Talán egy évvel ezelőtt hallottam egy vele készült interjút, amelyben arról is beszélt, hogy a papot (meg a kutyát) a szája végett szokás tartani. Ezt akkor egy életre megjegyeztem. Most alighanem ki lehetne szélesíteni ezt a haszonelvűség-palettát azzal is, hogy: meg a kiváló főztje, kosztja végett. A szóban forgó főtisztelendő ugyanis legendás hírű, párját ritkító szakácsművész.

Épp a napokban nyilatkozott (meglehetősen ínycsiklandó és nyálelválasztást serkentő módon) a Szabadkai Rádió egyik műsorában legutóbbi ilyen irányú, gasztronómiai szárnypróbálgatásáról. Ami persze – ahogy Bozsik Péter barátom mondaná – igazi „gurmandiai partraszállásos” remekművé és ízig-vérig sikertörténetté avanzsált.  

Paskó atya arról mesélt, hogy nemrégiben a szabadkai Vince-napi borbálon főszakácsként tevékenykedett. S hogy ott miket, miféléket, mi mindent nem csavarintott ünnepi menüsor gyanánt. (Valahogy úgy, ahogyan a régi mondás is tartja: sütött, főzött, tüzet sem gyújtott.) Készült ott, a főtisztelendő keze nyomán, mindenféle válogatott finomság. Dinsztelt vöröskáposzta, madársalátaágy, gyömbéres/mézes/narancsos vinaigrette, wellingtoni marha, genovai pesto, rosé kacsamell, blansírozott körte és nem utolsósorban máktorta á la Paskó. 

Tudom, hogy kizárólag bennem van a hiba, és csakis a (Hamvas Béla által is magasztalt) rántottleveshez szokott „belügyminiszterem” az oka, de nekem valamiért mégis megfeküdte a gyomromat a felsorolt (felszolgált) nemes, „királyi” étekfűzér. Talán amiatt, mert úgy gondolom, hogy a jelenlegi ínséges időkben csínján kéne bánni a kissé megalomániás,  túláradóan fűszergőzös, főzőshow-szerű gasztropartikkal. Minthogy mostanság édeskevés család vasárnapi asztalára jut bélszín, kacsamell vagy éppen libacomb. Emiatt aztán nagyon könnyen visszatetsző lehet és egyenesen ellenszenvet válthat ki az éppen csak tengődő, vegetáló szabadkaiakból az efféle látványbál. Egyrészt azért, mert igencsak költséges az ünnepségen felvonultatott (nyilvánvalóan válogatott alapanyagokból komponált) egyik-másik ételköltemény és az asztalra varázsolt ízkavalkád, másrészt azért, mert van benne egy porció feltűnési viszketeg, önmutogatás, sznobizmus is. Az ilyesmi pedig méltán irritálhatja a város szegény/szegényebb/legszegényebb kategóriákba sorolt lakóinak érzékeny száj-nyálkahártyáját és a folyton izgő-mozgó bélgiliszta-telepét.

Nem először hallván erről a rendkívül ügyes kezű lelkészszakácsról, én, kisgonosz rögtön képzetet társítottam magamban. Hej, mi mindent tudna varázsolni ez az Istenadta jóember a városi Vöröskereszt ingyenkonyháján! Ha egyszer oda beszabadulhatna! Micsoda színeket, ízeket és illatokat. Úgy meg tudná részegíteni és bolondítani az unalomig erőltetett és egymást váltó krumpli-, rizs- meg bab bázisú egytálétel-variációkat, hogy csak na! Mind a tíz ujjukat megnyalnák a városi szociális kifőzde kétségkívül jobb menüsort érdemlő napi törzskosztosai. Persze belátom én, hogy irreális lenne egy ilyen kivételes képességű embertől elvárni azt, hogy most hagyjon ott csapot-papot és szegődjön el séfnek a humanitárius szervezethez, de talán időnként (mondjuk esztendős ünnepeinkkor) varázsolhatna valami nem szokványosat a még az ételben is szűkölködők húsvéti/karácsonyi asztalára is. Vagy legalább megpróbálná elcsábítani a templom egere szegénységű családokat a már jól bevált csirkelábpörkölttől meg a krumplipaprikástól. Már az is egyfajta kegyelmi állapot lenne. És nem csupán a nincstelenek passiója meg Paskó atya passziója. Hanem magának az Úrnak is tetsző cselekedet.

Szabó Angéla

A MöNöTö dilemmája

Alighanem új szóláshasonlat van születőben a szűkebb pátriánkban: Hezitál, mint a Magyar Nemzeti Tanács. Mármint a (képletesen mondva) kétfelé ágazó általános közbiztonság, a mindinkább elharapódzó rablások/betörések és az úgynevezett magyarverések kapcsán. Szóljon, vagy ne szóljon? Foglaljon állást, vagy pedig játsszon inkább süketet meg vakot? Ez volt itt a fogas kérdés. Ezt nem tudta sehogy sem eldönteni a mi Magyar Nemzeti Tanácsunk. Emiatt vívódott, ezzel nyűglődött hosszú hónapokon át.

Mostanra azonban ennek már vége. Mert miképpen egykoron Buddha, akképpen most a délvidéki magyar kisparlement is megvilágosodott. Megelégelte a nyuszi-életet, és egy vadonatúj állásfoglalással rukkolt ki a közvélemény elé. A tanács választott tagjai végre valahára hajlandóságot mutattak a körülpillantásra és a tükörbe nézésre, pontosabban annak elismerésére, hogy bizony jócskán megromlott a tartományunkban a közbiztonság, és már nem csupán kirabolják a délvidéki magyart, hanem mind gyakrabban el is náspágolják. Igaz, hogy a fő politikacsinálóink a végsőkig kivártak, és csak a huszonnegyedik óra legutolsó percében szólaltak meg, amikor már nem igazán lehetett húzni-halasztani a véleménynyilvánítást.  Időközben ugyanis a jobbára csak egyszerű megélhetési bűnözésnek nevezett betörések már átváltottak kőkemény, élet ellen irányuló bűncselekményekké. Ugyanis a sima tolvajlásnak indult rablás/fosztogatás több esetben is a sértettek/károsultak halálával végződött. Ilyen volt például az a Csantavéren zsinórban elkövetett betöréssorozat, amelynek végén a cigány nemzetiségű bűnelkövetők egyenesen a halálba kergettek egy idős, magányos, rettegésben élő  magyar embert. Meg ilyen volt a Magyar Nemzeti Tanács oktatási ügyekkel megbízott tanácsosa édesanyjának is a kirablása, bántalmazása, aki aztán bele is halt a sérüléseibe.  Vagy legutóbb annak a topolyai házaspárnak a kifosztása és megveretése, amelynek során az egyik idős ember szintén az életével fizetett.

Toleranciából csillagos ötös

Ezzel csupán azt szerettem volna illusztrálni, hogy az MNT aligha vádolható olyasmivel, hogy elsiette, elkapkodta és elnagyolta a magyarellenes incidensekre való reagálást, hogy hebehurgyán, hűbelebalázs módján cselekedett. Hiszen a tanács politikusai csak azután álltak ki (együttesen, testületileg) a nyilvánosság elé, miután (nagyoktól illik pontosan idézni) „egy marék huligán“ gyakorlatilag keresztül-kasul körbelopta és végigrabolta az egész tartományunkat, az észak-bácskai Horgostól a bánáti Tordáig.  És ütötte-vágta a magyar fiataljainkat Szabadkától Újvidékig.

Szinte tálcán kínálja magát a kérdés: mit jelent ez a (Magyar Nemzeti Tanács részéről megnyilvánuló) kínosan hosszú, konok hallgatás? Mit kíván láttatni, mire enged következtetni? Én csak egy dologra vagyok képes tippelni. Mégpedig arra, hogy a mi kisparlamentünk irigylésre méltó módon képes tolerálni a nemzetek/nemzetiségek között megnyilvánuló különféle villongásokat, feszültségeket. Nem veszíti el egykönnyen a fejét, nem esik kétségbe, hanem mindvégig megőrzi a nyugalmát és a hidegvérét. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy olyan hűvösen, egyfajta kívülálló, közömbös, külső szemlélőként követte az eseményeket, mintha azok nem is az itteni magyar közösség bőrére, számlájára történtek volna. Mintha abszolúte semmi közük nem lett volna hozzá, mintha semmiféle felelősséggel nem tartoznának az itteni magyarság mindennapjainak, sorsának alakulása ügyében.

A napokban megtartott MNT-ülésen több ízben is elhangzott, hogy hosszasan hezitáltak, mitévők is legyenek. Napirendre tűzzék-e ezt a kényes témát, vagy pedig folytassák tovább a meghunyászkodást, a csendben való lapulást? E két véglet között hány(kol)ódtak. Vívódtak, küszködtek, őrölte őket a kétség, a kétkedés. Ahelyett viszont, hogy teljesen belemerülnénk a sajnálatba, inkább szögezzük le, hogy magának a magyar ügynek is, meg alighanem a politikusoknak is jót tett az ilyesfajta feszültség feloldása.  A döntő fontosságú tehát az, hogy ha hosszúra nyúlt vajúdás után is, de mégiscsak megszületett valamiféle nyilatkozat, állásfoglalás. Akkor is, ha kissé vérszegényre, szégyenlősre meg felemásra sikeredett. (Tudom, az MNT első embere szerint épp ellenkezőleg: „ez egy  markáns és kiegyensúlyozott állásfoglalás“.) Miért állítom ezt? Mert ködösít és maszatol. Megpróbálja összemosni, egy kalap alá venni, hovatovább kiegyenlíteni a közönséges betörések, rablások ügyét az úgynevezett magyarverések újabb hullámával. Márpedig a kettő homlokegyenest nem ugyanaz.  Legfeljebb csak az incidensek eredeti célját tekintve vonható párhuzam a kettő között. Minthogy egyik is, másik is a vajdasági magyarság megfélemlítését szolgálja.

Hogy stimmeljen a stimmung...

Még egy aprócska adalék az eddig felvázolt politikusi dilemmához. De ez amolyan hangulatfestő. Kedélyjavító. Az MNT legutóbbi összejövetelén a délvidéki magyarság talán legegykedvűbb és legderűlátóbb ideológusának a szájából hangzott el az a bölcs intelem, hogy: „Ne versenyezzünk a panaszkodásban!“ Ehelyett „próbáljunk meg jobb közhangulatot teremteni“! Na, próbáljuk meg! Fogadjunk szót a jogtudós úrnak, és veselkedjünk neki az optimista közhangulat fokozásának! Éljen a pozitív gondolkodásmód! Mert ez a lényeg. (Ebben van a vitamin.) Minden csak hozzáállás kérdése. Ha kezdetnek, indításképpen - egyfajta hangulatjavító gesztusként - mosolyogva, örömmel fogadjuk az éjszakai besurranó tolvajokat, esetleg mi magunk invitáljuk meg őket szerény hajlékunkba, és nem várunk arra, hogy majd ránk kerüljön a sor, máris sokat tettünk a közhangulat feljavítása érdekében. Ha hellyel meg kávéval is megkínáljuk az álarcban érkező rabló urakat, utána pedig önként és legfőképpen sugárzó arccal vesszük elő és adjuk át a tört aranyunkat meg a kis pénzecskénket, akkor egészen biztosan nem érheti szó a házunk elejét. Mert akkor stimmelni fog a stimmung. Ha például a betörők  ki akarják üríteni az éléskamrádat, ne áll oly tétlenül, mint egy rakás szerencsétlenség, hanem tedd magadat hasznossá! Igyekezzél, segíts bepakolni a zsákmányolt szajrét, és ügyelj arra, hogy egyetlen zokszó ne hagyhassa el a szádat! Ha elvitték a saját temetésedre összekuporgatott bankóidat, rá se ránts! Ne panaszkodj, ne siránkozz, hanyagold a jajveszékelést, helyette koncentrálj a közhangulatra! Azt próbáld meg jobbá tenni! Az a dolgod. Ha netán mégis megkötöznek, vagy beragasztják a szádat, tudd meg, az csak amiatt történik, hogy azért éjnek idején örömedben ne kezdj el énekelni meg táncolni.  Ha pedig hajnaltájt éppen hazafelé tartasz (enyhén spicces állapotban) egy szórakozóhelyről, egy búfelejtőből, mindig legyen az orcád vidám! Meglásd, a kutya sem fog megugatni! Nem fognak bántani. Ha eleve virágos az alaphangulatod, akkor még annak a marék szerb huligánnak sem jelent kihívást, hogy téged véresre pofozzanak. Ők is tudják: víg kedélyű magyart nem érdemes bántani.  Akkor most őszintén: van értelme a panaszkodásnak? Na, ugye...

Szabó Angéla

Röszkessetök betörök, foci huligányok ...

2013-ban... 

jön a SzupörMöNöTö!

Oszt lösz nektök nyökk!

Kutyából szalonna, avagy hogyan lesz sereghajtóból karakán jogvédő

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) üdvözli a magyar országgyűlés parlamenti pártjai által támogatott és életre hívott Kisebbségi Jogvédő Intézet megalakulását, amely szervezet célja a határon túli magyarok ellen nemzeti alapon elkövetett jogsértések orvoslásának támogatása, a perköltségek megtérítése, az esetek feltárása és bemutatása, illetve az elszakított területeken ilyen ügyekkel foglalkozó ügyvédek megsegítése. Reméljük, hogy ez a háló Délvidéken is mihamarabb feláll, hiszen hatalmas szüksége van rá az itteni magyarságnak.

Azonban nem szabad szó nélkül elmenni amellett az átlátszó áltevékenység mellett, amelyet ilyen téren a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) folytat. Ismeretes a közvélemény számára, hogy sem a korábbi öt magyar temerini fiú ügyében nem írták alá a kegyelmi kérvényt kísérő támogató petíciót, sem az október vége óta előzetes letartóztatásban lévő ún. ,,új temerini fiúk” esetében nem emelték fel a hangjukat, nem keltek a védelmükre, habár minden politikai és infrastrukturális lehetőségük erre meglett volna. Emlékezetes az is, hogy annak idején Kasza József, a VMSZ előző elnöke kért ,,példás büntetést” a temerini fiúkra.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet egyelőre évi 50 millió forintból gazdálkodik. Ennek felállása után és a médiában történt bemutatkozását követően a VMSZ, amely eddig szinte a kisujját sem mozdította meg a temerini magyarellenes incidensek kapcsán, sőt, folyamatosan kételkedését fejezte ki annak kapcsán, hogy valóban nemzeti színezetük volt-e ezeknek az eseteknek, most egy hat ügyvédből álló csapatot állított fel, akiknek a ,,feladata” lenne a jövőben esetleg jelentkező temerini magyar sértett, bántalmazott fiatalok védelme.

Feltűnő és sokat sejtető az a tény, hogy a délvidéki magyarság vezérpártjaként aposztrofált VMSZ mindaddig érdemben nem reagált, sőt, olykor ellenezte a jogsértések határozott kivizsgálását, és az ügyeket a láthatóan kettős, néha pedig hármas mércét alkalmazó szerb ,,igazságszolgáltatás” szerveire bízta. Azonban amint a magyar adófizetők pénzén létrejött egy jogvédő szervezet, és nyilvánossá váltak annak pályázatai, akkor a VMSZ megpróbál sereghajtóból az ügy élére törni. Akárhogy is, az MRM üdvözli a VMSZ pálfordulását, azonban kétségeink vannak a szándék tisztaságával kapcsolatban.

Hol volt ez a politikai akarat évekkel ezelőtt, de hol volt ez a politikai akarat akár tavaly októberben? Minek a hatására változott meg ennek a pártnak a hozzáállása? A pénz? Vagy most már fontosak lettek a kisemberek is? A választ mindenki belátására bízzuk.

Az MRM nevében,

László Bálint, elnök

Az MNT a politikában*

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tegnap (2013. február 27-én), a magyarverések dolgában állásfoglalással jelent meg a politikai porondon. Ez jó. Csak nem elég.

Ha valaki azt kérdezné, hol volt eddig, erre a válasz az, hogy eddig tartotta magát a nemzeti tanácsokról szóló szerb törvény által szabott szűk keretekhez. Az ok egyszerű. Valamiképpen jó lenne azt a látszatot kelteni, hogy szava van a vajdasági magyarság önazonosságának megőrzésében. Csakhogy az MNT nem a magyar autonómia kifejezője, s ezzel vezetői is tisztában vannak. Másrészt közjogi helyzetét tekintve, jogi és politikai értelemben a szerepe az, hogy amolyan ütközőzónaként, végül is a szerb nemzeti érdek békés érvényesítéséhez járuljon hozzá. Nos, az MNT ezt a fából vaskarikaszerű feladatot igyekezett „bölcsen” megoldani.

A Magyar Szó szerint „Korhecz kijelentette: a magyar fiatalokat ért támadások közvetlen kapcsolatban állnak a közbiztonság romlásával, hiszen a magyarokat ért támadásokat valószínűsíthetően nem a többségi nemzethez tartozó jól nevelt fiatalok követik el, hanem inkább azok a bandába tömörülő szurkolók és huligánok, akik más jellegű bűncselekményeket is elkövetnek, ellenben ezeket a vajdasági magyarság számára érzékeny bűncselekményeket még véletlenül sem szabad összemosni az egyszerű közbiztonsági kérdésekkel”.

Elolvasva a fenti sorokat talán nem kell bizonygatni, hogy a magyarverések ügye az államérdek békés érvényesítésére nem alkalmas politikai feladat. Mert itt nincs középút. Az MNT vagy kimondja, s ez lenne a vajdasági magyarság alapérdeke, hogy a „nemzeti alapú incidensek” valójában a közösségként való megmaradásunk ellen irányuló lélektani hadviselés megjelenési formái, vagy nem. Meg azt is, hogy a váltakozó intenzitású, de szociálpszichológiai tartalmát tekintve romboló hatású több mint húsz éve állandósult folyamat ellen csak egy orvosság van. A tényleges, magyar politikai autonómia. Melyben a perszonális autonómia legitim és legális tanácsa valóban elláthatná a vajdasági magyarság alapérdekeinek feltárását, kifejezését és hatékony képviseletét.

Az MNT honlapján állásfoglalásának szövege nem található meg. Tartalmára csupán a sajtó tudósítása alapján következtethetünk. A Magyar Szóban közölt elemek alapján azt kell mondani, hogy az MNT lépett ugyan, de nem nagyot, s azt sem a tényleges magyar autonómia irányába.

Lehet azt mondani, hogy „a magyar nemzeti közösség tagjait ért támadásokról szóló tényeket még véletlenül sem szabad felnagyítani”, csakhogy ez a különben helyénvaló óhaj magyar szemszögből tárgytalan, hisz nem nálunk van a labda. Nem is kerekedhet belőle ki semmi jó.

Különösen az nem, hogy a szerbiai államhatalom hatalom mindhárom ága változtasson magatartásán. Ahogy ezt a Dacic belügyminiszter szóban már megtette, a rendőrség gyakorlatban is nevezze nevén a gyereket. S a viszonylag ritka feljelentéseiben a magyarveréseket minősítse nemzeti alapú incidenseknek. A bíróság pedig mellőzve a kettős mércét, legalább a legeklatánsabb, bizonyíthatóan súlyos esetekben bűncselekmény és szabálysértés miatt ítélje el a tetteseket. Ne nevetséges pénzbüntetésekre, hanem letöltendő szabadságvesztésre. Végül, a szerb kormány – figyelemmel a koszovói rendezés legújabb fejleményeire, s az Ahtisaari-terv elveire – járuljon hozzá a tényleges magyar (perszonális) autonómia létrejöttéhez.

Amíg a vajdasági magyarság „legnagyobb” parlamenti képviselőkkel is rendelkező szervezete a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a nem legitim és a nem legális MNT nem csatlakoznak a nemzeti oldalhoz, és vállalva a politikai kockázatot, nem mondják ki a teljes igazságot, nem várhatjuk, hogy a magyar kormány a nemzetközi porondon is megjelenítse a vajdasági magyarság autonómiakövetelését. Mert nem tudhatja, a vajdasági magyar politikai elit helyi hatalomhoz simuló szárnya csatlakozna-e a tényleges politikai autonómiára vonatkozó igényhez.

Így marad a demosthenesi felismerés: Nam non modo Deus, sed ne amicus quidem rogandus est, ut dormitanti cuiquam aut desidi praesidio sit. (Mert nemhogy az Istent, de még a barátot sem szabad kérni arra, hogy az alvónak vagy renyhének segítségére legyen.)

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, 

*HÍRLEVÉL, XI. évf. 46. szám, 2013. február 28.

Visszautalt vádirat - Fejlemény a temerini ügyben

  

            Az újvidéki Felső Bíróság 2013. február 25-i keltezésű végzésével (amelyet számomra a mai napon kézbesítettek) „visszautalta” az újvidéki Felsőfokú Ügyészségnek a 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar, valamint egy (már szabadlábon lévő) szerb fiú ellen beterjesztett vádiratát az illetékes ügyésznek, hogy „a végzés közlésétől számított három napos határidőn belül küszöbölje ki a vádiratban észlelt hiányosságokat”. 

            A bíróság a döntést a vádlottak ügyvédjeinek a vádirat ellen benyújtott kifogásai alapján hozta meg, mivel a vádirat – a bírói tanács megállapítása szerint – „nem tartalmaz minden, a Büntető Törvénykönyv (BTK) 266. szakaszában előírt  elemet” – olvasható a végzés indoklásában.

            Az ügyész a magyar fiatalok ellen a BTK 317. szakaszába ütköző bűncselekmény elkövetése, vagyisnemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltása, illetve szítása miatt emelt vádat 2013. január 9-én a Felső Bíróság előtt (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetés van megszabva). A verekedésben részes egyetlen szerb nemzetiségű személy ellen a BTK 344. szakasza alapján büntetendő erőszakos viselkedés miatt történt a vádemelés, ami enyhébb büntetést von maga után (hat hónaptól öt évig terjedő börtönt) és a vádlottat január közepén kiengedték a vizsgálati fogságból. 

            A végzés példa értékű is lehet a gyakorlatban, olyan értelemben, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak majd a vádiratok bírósági vizsgálata során, azoknak a törvény szabta feltételeknek való megfelelősége szempontjából.

A mai napon – mellékelve az említett végzést is – követeltem a vádlottak azonnali szabadon bocsátását. Ügyükben ugyanis a nyomozati eljárás még tavaly december végén befejeződött és a börtönben tartásuk jogi alapja megszűnt – ha ilyen egyáltalán volt is. 

Újvidék, 2013. február 28.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

Honosítási kérvény Marosvásárhelyről

A honosításhoz, ezt adta le a kérvényező:

Kérvény 

Alulírott magyar állampolgárságot kérek.
Nem vagyok szerb, román sem német,
Itt Erdély szívében, Marosvásárhelyen élek
Itt ahol nap mint nap fogy a magyar lélek.

Valamikor régen, amikor születtem
Magyarország volt a szülőhazám nékem.
Mások döntötték el hovatartozásom
Egy Párizs melletti béketárgyaláson.

Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek,
Kik a magyar földön piócaként éltek,
S amikor legutóbb csatát vesztettünk
Áruló férgekként fordultak ellenünk !

Így került szép hazám tolvajok kezébe,
Az árulóknak ez lett búsás fizetése !!
Szeretnének minket ma is kiirtani !
Mert az ellopott javakat vissza kéne adni !

Remélem és hiszem, fordul majd a világ !?
Fog még nyílni nekünk sok-sok színes virág !
Nem lehet, hogy a Sors mindig verjen minket,
S állandóan nyaljuk vérző sebeinket !

Százszor megfizettük a reánk rótt adót,
Amit a balsors vállainkra rakott !
Nem voltunk nem leszünk szolganemzet soha!
Eljött az idő végre : mostan vagy soha !

Mély álomból lassan felébred a nemzet,
Vezetőink ezért nagyon sokat tesznek !
Egyszer, majd egy napon feleszmél a világ
Hogy kinek jár a tövis kinek a virág !?

Vár reánk a szép, nagy, közös Európa;
Határait védjük évszázadok óta !
Nyugodtan élhettek benne a nemzetek;
Megvédték őket vitéz magyar kezek !

Te szép Erdély ország, mikor leszel szabad?
El kéne már űzni a kakukkmadarakat !!!
Te aki egykor sasok fészke voltál
Ily szomorú sorsra miért is jutottál ?

Te vagy a magyarok igazi bölcsője,
A magyar nemzetnek voltál megmentője !
Elkerült minket a török veszedelem,
Itt mindig magyar volt minden fejedelem !

Nem kedvezett nekünk a huszadik század,
Elorozták tőlünk gyönyörű hazánkat !
Egy kakukknemzetség sunyi, lusta népe
Árulásért kapta hazámat cserébe !!

Lett is üldözése itt a magyar szónak,
Sokan letagadták, hogy magyarok voltak.
Mások meg elmentek új hazát keresni,
Idegen hazában sorsunkat siratni.

Én aki maradtam nagyon szépen kérem !
Magyar állampolgárságom adják vissza nékem !
Ígérem az leszek aki eddig voltam,
Én magyar maradok - itt az ősi honban !!

                                        VARGA FERENC 

„A BÍRÓSÁG NEM SIET”

Fejlemények a temerini ügyekben

Február 12-én 879 aláírást tartalmazó petíciót adtam át az újvidéki Felső Bíróság elnökének, Zora Jamušakovnak címzett beadvány mellékleteként. A petíciót ugyanazon a napon eljutattam Pásztor Istvánnak, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza elnökének is. Erről értesítetem a szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottságot is.(Időközben további 107 aláírást küldtek a polgárok.)

A 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini fiú szülei, hozzátartozói, valamint vajdasági és külföldi polgárok a petíció által tiltakoznak az „új temerini fiúk” néven ismertté vált vizsgálati eljárásban észlelt számos törvénysértés miatt, amelyek megkérdőjelezik az eljárás tisztességességét, az eljáró rendőrség, az ügyészség és a bíróság pártatlanságát. Követelik az újvidéki Felsőbíróság elnökétől, hogy Zdenka Stakić bírónő helyett – aki 2005-ben ítéletet hozott a „temerini fiúk” néven elhíresült ügyben és az öt vádlottra 61 év börtönbüntetést szabott ki” – „haladéktalanul nevezzen ki új bírót a tárgyalás lefolytatáshoz.

A petíció aláírói tiltakoznak az miatt is, hogy a nyomozó és az igazságügyi szervek nem minden polgárra egyformán – azok nemzeti hovatartozásától függetlenül – alkalmazzák a jogszabályokat, valamint a kettős, sőt hármas mérce alkalmazásának nyilvántartásba vett példái miatt, amikor is különböző nemzetiségű személyek – egyazon vagy hasonló bűncselekmény elkövetésekor – eltérő viszonyulásban és büntetésben részesültek. 

            Kérésemre február 18-án fogadott Zora Jamušakov, az újvidéki Felső Bíróság elnöke. Ez alkalommal, az elnök asszonynak átadtam egy hét oldal terjedelműmemorandumot, amely az újvidéki igazságügyi szervek munkával kapcsolatos megjegyzéseket és kifogásokat tartalmazza. (A memorandumot február 20-án Pásztor Istvánnak is megküldtem)

            A bíróság elnökének elmondtam, hogy a vajdasági magyar közösségben nagy elégedetlenség van a nacionalista jelenségek és kilengések miatt, amelyek veszélyeztetik a polgárok békéjét és biztonságát, a különböző nemzetiségekhez tartozók együttélését.

Rámutattam, hogy a 2012. október 21-én letartóztatott (és az óta is fogházban lévő) hét adai, becsei és temerini fiatalember ellen a BTK 317. szakaszába ütköző bűncselekmény elkövetése miatt emeltek vádat a Felső Bíróság előtt (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetés van megszabva). A verekedésben részes egyetlen szerb nemzetiségű személy ellen a BTK 344. szakasza alapján büntetendő erőszakos viselkedés miatt történt a vádemelés (és január közepén kiengedték a vizsgálati fogságból), ami enyhébb büntetést von maga után (hat hónaptól öt évig terjedő börtönt). Ugyanakkor a többi 10–15 szerb nemzetiségű személy ellen, akik részt vettek a verekedésben és üldözték a magyar vádlottakat, még csak vádelemelés sem történt. Számos példával is illusztrálva az eljárás során történt jogsértéseket.

Ugyancsak Temerinben, 2013. január 27-én éjjel, támadás ért két magyar fiatalembert. A fiatalok szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat ismeretlen személyből álló csoport, amelynek tagjai – a sértettek elmondása szerint – hirtelen visszafordultak és rájuk támadtak. Az egyik magyar fiatalembert üveggel fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven. Ebben az ügyben az eljárás az újvidéki Alapfokú Bíróság előtt folyik (a sértettek ellen is!), mégpedig verekedésben való részvétel (a BTK 123. szakasza) miatt, amiért pénzbüntetés vagy három évig terjedő börtönbüntetés van előlátva. A gyanúsítottakat másnap szabadon engedték.      

Február 3-ára virradó éjszaka Óbecse központjában magyar fiatalokra támadt rá egy szerbül beszélő fiatalokból álló csoport. A támadás alkalmával nemzeti hovatartozásukat emlegetve sértegették őket. Ketten megsérültek, egyiküknek a fején szakad fel a bőr és kisebb agyrázkódást szenvedett, társának pedig a bal szeme környéke dagadt fel. A rendőrség gyorsan elfogta a támadókat, de érthetetlen, hogy csak szabálysértési eljárás indult ellenük.

Az említett és más nyilvántartásba vett példák alapján a magyar közösségben elterjedt az a vélemény, hogy a magyarokat – nemzetiségük miatt – az állami szervek hátrányosan megkülönböztetik és aránytalanul súlyosabb büntetésben részesítik, mint s szerb nemzetiségűeket. Ez ellenkezik a szerb alkotmány alapvető emberi jogi és nemzeti kisebbségvédelmi rendelkezéseivel, a hatályos jogszabályokkal és Szerbia nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeivel.

A Felső Bíróság elnök asszonyának – a nemzeti feszültségek csökkentése érdekében – javasoltam, hogy Zdenka Stakić helyett „az új temeri fiúk” néven elhíresült bűnperben haladéktalanul nevezzen ki új bírót a tárgyalás lefolytatáshoz. A temeriniKoperec Csongor (19) és Smith Tomas (18) adai vádlottak védőügyvédjeként, sürgettem az előzetes letartóztatásuk megszüntetésére és azonnali szabadlábra helyezésükre irányuló kérelemről való mielőbbi döntés meghozatalát. Ügyükben ugyanis a nyomozati eljárás még tavaly december végén befejeződött és a börtönben tartásuk jogi alapja megszűnt – ha ilyen egyáltalán volt is. 

Az elnök asszonynak, az elmondottak alátámasztására átadtam egy 16 dokumentumból álló mellékletet is.

Kifejtettem, továbbá, azon véleményemet, hogy – a magyaroknak az igazságügyi szervek iránti bizalma visszaszerzése érdekében – szükségesnek tartom egy jogászokból álló (képviselőházi) külön bizottság létrehozását, amely a temerini, az óbecsei és a szabadkai ügyekben a törvényesség szempontjából megvizsgálná a helybeli rendőrség, valamint az újvidéki ügyészségek és bíróságok munkáját és javaslatokat tenne a további intézkedések megtételére.

Hangoztattam annak szükségességét, hogy az igazságügyi szervek maradéktalanul biztosítsák a polgároknak a törvény előtti egyenrangúságát, a nemzeti hovatartozásuktól függetlenül, a jogszabályok egyforma alkalmazását, a diszkrimináció tilalmát, az eljárások tisztességességét és a polgárok jogbiztonsága, valamint az ügyészség és a bíróság pártatlansága elvének érvényesülését.

Ugyancsak szóvá tettem: A magyar közösség – a szerzett jogok alapján – elvárja a községi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán, valamint a bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és a nemzetiségiek arányos foglalkoztatásának biztosítását.

            A Felső Bíróság elnöke válaszában elmondta, „nem avatkozhat a bírói tanács munkájába”, hogy „a bíróság nem siet”, és hogy „nyomást gyakorolok a bíróságra”. Február 21-i érdeklődésemre, hogy mikorra várható a bíróság döntése a vádirattal kapcsolatos kifogásokról és a vádlottak szabadon bocsátásának kérelméről, azt az üzenetet kaptam, hogy „rövidesen”. Mivel ez mind a mai napig nem történt meg, úgy döntöttem, hogy a történtekről értesítem a közvéleményt.

Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd

az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke

Újvidék, 2013. február 25.

Jó lenne...

1946-2010

Jó lenne megfogni apám erős kezét
még-egyszer látni csak szigorú szemét
Jó lenne hallgatni bölcs szavait
megfogadni mindent amit tanít

Jó lenne anyámnak ölelő karjában
őszinte gyermekként hinni a világban
Jó lenne érezni tiszta illatát
aggódó arcának lágy mosolyát

Jó lenne megfogni apám erős kezét
még-egyszer látni csak szigorú szemét
jó lenne hallgatni bölcs szavait
megfogadni mindent amit tanít

Jó lenne anyámnak ölelő karjában
őszinte gyermekként hinni a világban
Jó lenne érezni tiszta illatát
aggódó arcának lágy mosolyát  

Magyarverések: az EP emberi jogi bizottságot küldhet Szerbiába

Megdöbbenést keltettek azok a híradások, melyek a vajdasági magyarellenes atrocitások folytatódásáról szólnak. Múlt héten, Szabadkán garázda szerb fiatalok egy népes csoportja boxeres-csavarhúzós támadást intézett védtelen magyar fiatalok ellen. Péntek hajnalban a bánsági Tordán egy idős magyar házaspár lakásába törtek be ismeretlenek, pénzüktől és ékszereiktől fosztva meg őket.

Az „új temerini fiúk” néven elhíresülő esetre Bozóki Antal ügyvéd hívta fel a figyelmet. A tavaly októberben erőszakos támadást szenvedett adai, óbecsei és temerini ifjak ellen olyan „koncepciós per” van készülőben, mely futni hagyja a szerb tetteseket, s melynek tárgyalására ugyanazt a Zdenka Stakic bírónőt nevezték ki Újvidéken, aki a „temerini fiúkat” annak idején példátlan részrehajlással 61 évi „rekord”-börtönbüntetésre ítélte.

A megelőző és az itt felsorolt erőszakos cselekmények méltán háborítják fel és indítják cselekvésre szerbiai és nemzetközi magyar közösségünk felelős képviselőit és szervezeteit. A vajdasági magyar politikai pártok és civil szervezetek 2012. szeptember 27-i Közleményükben – egyebek mellett – azt követelik, hogy: „A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását”.

Az azóta szabadon engedett két „temerini fiú”, Horváth Árpád és Szakáll Zoltán az újvidéki bírósághoz intézett petíciójukban szállnak síkra továbbra is fogva tartott, másik három sorstársuk kiszabadítása érdekében.

Az Emberi Méltóság Tanácsa szintén tovább folytatja erre irányuló erőfeszítéseit. Lomnici Zoltán elnök maga is aláírta a petíciót, szerzőivel pedig együtt tartott sajtóértekezletet a Vajdaságban.

A Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma múlt heti plenáris ülésén ugyancsak felemelte szavát megfélemlített délvidéki magyarságunk védelmében.

Pásztor István VMSZ-elnök Ivica Dacic miniszterelnökkel tárgyalt szombaton a vajdasági közbiztonsági helyzetről. Csak remélni lehet, hogy a szerb kormányfő eleget fog tenni ez alkalommal elhangzott – biztató – ígéreteinek.

Akárhogyan is volna, a mai napon, Tőkés László európai képviselő közbenjárására Inese Vaidere litván EP-képviselő az EP Emberi Jogi Bizottságának (DROI) bővített elnökségi ülésén vetette fel a szerbiai „magyarverések” aggasztó kérdését, Barbara Lochbihler bizottsági elnök pedig támogatásáról biztosította a vajdasági magyarok helyzetének orvoslását.

Február elején az erdélyi képviselő az EP plénumán szorgalmazta, hogy a Parlament, a Bizottság és a Tanács Szerbia esetében „– a koppenhágai kritériumok értelmében – kizáró jellegű csatlakozási feltételként érvényesítse a nemzeti kisebbségek védelmének követelményét”.

A DROI-bizottság mai gyűlésén egy szerbiai emberi jogi küldöttség kiküldését irányozta elő idén októberre, Szerbiába. Terv szerint, ezt megelőzően, egy bizottsági közmeghallgatásra is sor fog kerülni az európai csatlakozásra készülő ország emberi jogi helyzete tárgyában.

Emlékezetes, hogy a magyarok ellen elkövetett erőszakos cselekmények ügyében legutóbb 2005-ben, Doris Pack német képviselőasszony vezetésével járt európai parlamenti tényfeltáró küldöttség Szerbiában.

2013. 2. 20.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája

Az igazságra várva

Antonio Canova: Jusztícia (1792) — Milánó, Piazza Scala képtár  

Elgondolkodom: mi jót hozhat számunkra ez a 2013-as év, és vajon milyen közösségünket érzékenyen érintő történetek fűződnek majd a délvidéki magyarsághoz? Minden újesztendő januárja a „hideg napokra” való emlékezéssel kezdődik... és azzal, hogy mi, a saját hozzátartozóinkról, a megtorlásról még mindig csak félve beszélhetünk, róluk (méltó kegyhely híján) esetleg csak szemétdombok közelében, temetők elhanyagolt szegletében emlékezhetünk meg. 

Szerzett kisebbségi jogaink újabb megnyirbálásának lehettünk a tanúi az elmúlt hetekben. Ez Újvidéken abban nyilvánult meg, hogy a város területén közlekedő autóbuszok menetirányát jelző feliratokat latinról cirill betűsre cserélik. Akkor is, ha a község területén mindként írásmód egyenrangú és a szerb mellett a kisebbségi nyelvek is hivatalosnak számítanak. 

Februárban várható, hogy megkezdődik annak a hét magyar fiatalnak az ügyében a bírósági ítélethozatal, akiket nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával vádolnak. Esetük lefolytatását „érdekes” módon ugyanaz a Zdenka Stakić bírónő végzi majd, aki a „temerini fiúkat” nyolc és fél évvel ezelőtt 61 évnyi börtönre ítélte. Mintha időközben teljesen megfeledkeztek volna arról, hogy ez a bírónő egy pedofil szerb papnak az ügyét elfektette. A hét fiatal esetében nem is magát a megtörtént esetet vizsgálták ki teljes egészében, hanem csak arra tértek ki, amivel nemzeti színezetet adhattak a történteknek. Arról ugyanis nem sok szó esett, hogy a haza induló magyar fiatalokra rátámadt a szerbek egy csoportja és bántalmazták őket. Az elkövetők közül csak egyet állítottak elő, de már szabadon is engedték. 

Felmerül a kérdés: mennyire végzett alapos munkát a kihallgatás és a nyomozás során a temerini rendőrség? Egyáltalán mit lehet tőle elvárni?

Mostanában is vannak magyarverések, mert a fiaink használni merészelik a saját anyanyelvüket. Minden népnek van saját történelme, kultúrája, anyanyelve, vannak hagyományai és szimbólumai. Ez utóbbiak használatát nem tiltja a törvény. Így például a magyar zászló használatát sem. Nézzünk meg egy szerb hazafit, aki külföldön él, ő bátran tarthat az otthonában egy térképet a mai Szerbiáról, meg szerb nemzeti lobogót is, és használhatja is azokat. Nem fogják emiatt nacionalistának mondani. Megnézhetnénk azt is, hogy hányan őriznek még térképet az egykori Jugoszláviáról! Akkor azokat is szigorúan meg kellene büntetni? Nekünk már lassan a szabad nyelvhasználatot is megtiltják, és magyar feliratú pólókat sem viselhetnek a fiatalok, sőt magyar zenét sem hallgathatnak. 

Én már lassan nem bízom, és nem hiszek a szerbiai igazságszolgáltatásban. Annak is csak az itteni magyarság megfélemlítése a célja. Eltúlzott ítéletekkel tönkre teszik nemcsak fiataljaink életét, hanem a családjukét is. Ezek az incidensek nem véletlenül történnek. Megfelelően időzítik őket a szélsőséges jobboldali nézeteket valló erők, akik meghúzódnak a háttérben. A szerb fiatalok szabadon sétálhatnak az utcákon, és magyarokra támadhatnak. Őket senki sem nevezi nacionalistának. Még akkor sem, ha olyan feliratokat jelentetnek meg az utcákon, a házfalakon, hogy: "Halál a  magyarokra!"

Máriás István

Temerin, 2013. 2. 18.

Online petíció és tüntetések Székelyföldért

Az internet – és különösképp a facebook – veszélyes és egyben csodálatos dolog. Észak-Afrikában diktatúrák buktak meg ezeknek az eszközöknek köszönhetően, zsarnokok menekültek el saját hazájukból, demokratikus fordulatok következtek be. Ezek után teszi fel magának a kérdést az egyszerű magyar ember, hogy akkor ugyanezekkel az eszközökkel a demokratikus Európai Unióban egy kicsiny, 12 ezer négyzetméter területű, (Montenegró és Puerto Rico területével megegyező) magyar régió – Székelyföld – autonómiájának kérdésében is ugyanilyen hatásosak lehetnek-e ezek az eszközök. A válasz: igen, legalábbis ha a change.org nevű online petíciókészítő honlapon a Román Kormány: Ismerje el Székelyföld autonómiáját című angol-magyar kétnyelvű petíció eddig több mint 2000 kitöltőjét kérdezzük.

Kérdésként merül fel természetesen, hogy hány aláírás szükséges ahhoz, hogy egy ilyen internetes petíciót komolyan vegyenek. Nyilván ez nagyon összetett kérdés, amire egyrészt az a válasz, hogy önmagában a petíció kevés, a tüntetéseken is nagy számban részt kell venni, másrészt pedig, hogy minél többen írnak alá egy petíciót, az annál nagyobb nyomás alá helyezi az adott törvényhozó testületet, jelen esetben a Román Parlamentet. Egy ilyen petíciónak a célja részben a hazai, részben a nemzetközi közvélemény és sajtó érdeklődésének a felkeltése. Elvégre, ha több tízezren akarnak valamit annyira, hogy veszik is a fáradtságot és aláírnak egy petíciót, az csak is olyan fontos dolog lehet, amit eddig az állampolgárok passzivitását kihasználva a politikai vezetés szőnyeg alá akart söpörni. Ezért fontos, hogy töltsük ki a petíciót és vegyünk részt a március 10.-ei tüntetésen vagy Marosvásárhelyen, vagy Budapesten a román nagykövetség előtt.

A székelyeknek olyan szempontból könnyebb dolguk van a katalánokhoz képest, hogy Európa az utóbbi 100 évben az országhatárok szempontjából általában a status quo fenntartására törekszik (a néhány kivétel közé tartozik Koszovó). Viszont az egyes országokon belüli területi autonómiát, mint intézményt, az EU támogatja. Sőt, a Székely Nemzeti Tanács hívta fel a figyelmet Székelyföld területi egységének kérdésével kapcsolatban arra az európai értékre, miszerint „az EU a régiókat nem kijelöli, hanem a létezőket elismeri”. Ezek alapján világosan látszik, hogy a mi feladatunk egyrészt a magyar, másrészt az európai közvélemény és média figyelmének felkeltése, amit ha a március 10.-ei tüntetések és az online petíció segítségével megfelelően hajtunk végre, akkor az európai politikusok szúrós szemmel fognak tekinteni Romániára, ami végül Székelyföld, a román állam általi elismeréséhez vezet majd.

Fontos azonban megjegyezni azt, amit sajnos nagyon sok magyar és román egyaránt félreért az autonómia fogalmával kapcsolatban. Az autonómia nem azonos a függetlenséggel, tehát ha egy régió autonómiát kap, az nem azt jelenti, hogy független országgá válik, hanem azt, hogy nagyobb önállóságot nyer, több kérdésben dönthet saját hatáskörben. Katalónia jelenleg autonóm és függetlenedni szeretne, Székelyföld pedig jelenleg hivatalosan nem létezik, három külön megyéhez tartozik, innen szeretne eljutni az egyesítésig és az autonómiáig. Székelyföld esetében az autonómia azt jelentené, hogy hivatalossá válna a székely zászló és himnusz, a magyar nyelv pedig hivatalos nyelv lenne Székelyföldön (adott esetben az elsődleges nyelv, a román nyelv mellett), hivatalossá válhatna a SIC autójel, illetve a .sic legfelső internetes domain,  továbbá a legtöbb Székelyföldet érintő döntést Bukarest helyett Marosvásárhelyen hoznák meg.

Az is fontos, hogy elcsitítsuk azon kapzsi szirénhangokat, amelyek azt suttogják, hogy az autonómia nem ér semmit, függetlenség kell. Másik oldalról pedig megértessük a román kormánnyal és közvéleménnyel, hogy a székelyek nem függetlenedni akarnak, nem is Magyarországhoz csatlakozni, hanem egyszerűen autonómiát, vagyis önrendelkezést Románián belül, amihez ugyanolyan joguk van Európában, mint a dél-tiroliaknak és a szicíliaiaknak Olaszországban, a vajdaságiaknak Szerbiában, az oroszországi nemzetiségeknek 

Oroszországban. Ezért fontos, hogy Marosvásárhelyen március 10.-én csak székely zászló, Budapesten pedig csak magyar és székely zászló jelenjen meg. Minden mást a pártlogótól kezdve a Nagy-Magyarország térképes zászlókig mellőzzünk, legalább a tüntetés idejére, mert azok nem a székely ügyet segítik, sőt hátráltatják azt. Ha a szélsőséges és kontra produktív eszméktől tisztán tudjuk tartani ezeket a tüntetéseket, akkor a székely ügy mellé tudjuk állítani nem csak a magyar közvélemény jelentős részét, hanem az európait is. Ha nem, és ne adj’ Isten acélbetétes bakancsos neonácik románzászló-égetésévé fajulna a dolog, az nemcsak az európai közvéleményt ijesztené el a székely ügytől, hanem a magyarországi mérsékelt politikai gondolkodásúakét is. Ezen gondolatokat kérem, hogy fontolja meg mindenki és viselkedjünk határozottan, de békésen a tüntetéseken és ne hagyjuk magunkat provokálni szélsőségesek által, taszítsuk ki magunk közül a balhézni vágyókat, ugyanis a székely ügy megvalósításához szükség van a higgadt magyar-román, illetve székely-román párbeszédre.

Peticíó linkje: http://www.change.org/petitions/government-of-romania-recognize-the-autonomy-of-sz%C3%A9kely-land

Erdélyi Magyarságért Egyesület

A peticíó szövege:

Székelyföld egy történelmi régió Erdély délkeleti részén, így nagyjából a mai Románia közepén helyezkedik el. Népességének 70-80 %-át a magyarul beszélő székelyek teszik ki (néhány városban 97 %), kultúrájuk teljes mértékben különbözik az ország többi részétől. A mindennapjaikban magyarul beszélnek, ami viszont nem hivatalos nyelv, ugyanis egész Románia területén csak a román a hivatalos nyelv. A székelyek Románián belüli autonómiát és önkormányzatot szeretnének, ahogyan Dél-Tirolban, Szicíliában, a Vajdaságban és minden spanyol tartományban ez megvan. (kérem tekintse meg a budapesti szimpátiatüntetés facebook csoportját)

Ma Székelyföld három különböző román megyéhez tartozik: majdnem a teljes Hargita és Kovászna megye és Maros megye egy része. (Székelyföld egyéb, kisebb részei más megyékhez is tartoznak) 1952 és 1968 között a régió Magyar Autonóm Tartomány néven létezett, majd pedig 1968-ban létrehozták Romániában a megyéket, így ez a régió az előbb említett 2 és fél megyére szakadt.

2003 óta létezik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amelynek célja Székelyföld autonómiájának elérése (e 3 megye székely részeinek egyesítése), amelynek elsődleges hivatalos nyelve a magyar, másodlagos hivatalos nyelve a román lenne. Nyolc székre tervezik osztani az autonóm Székelyföldet (lásd: fenti ábra). 

Székelyföldnek zászlaja is van (lásd: ábra), ami ma természetesen nem hivatalos, de széles körökben használatos, a Székely Nemzeti Tanács is ezt használja. Himnuszuk is van (Székely Himnusz), amely 1921-ben íródott. Van egy tervezett legfelső szintű internetes tartománykód (.sic) és van nemzetközi gépkocsijelük (SIC), amit jelenleg nem hivatalosan matricaként használnak. A tervezett főváros Marosvásárhely. A régió nem tervezi a Romániáról való leszakadást (ahogyan azt a román média néha félreértelmezi), csupán autonómiát és önkormányzatot szeretnének Románián belül. Ma még annak a tényét is tagadja a román kormány, hogy ez a régió létezik és létezett a történelem folyamán. Annak ellenére, hogy a Székelyföldön élők nagy többsége székelynek vallja magát, a székely zászlót használja, a Székely himnuszt énekli és a hivatalos román helyett a magyar nyelv székely tájszólását beszéli mindennapjaiban.

Az autonómiatörekvéseknek különös jelentősége van ma, ugyanis a román kormány olyan régiók bevezetését tervezi, amelyek nem követik Székelyföld határait, sőt mi több, 3 részre osztják azt és 3 különböző régióba helyezik el, ahol a székelyek aránya kb. 30% lenne. Reméljük, hogy Romániában is azok az európai elvek fognak érvényesülni, miszerint az EU a régiókat nem kijelöli, hanem a létezőket elismeri. A Székely Nemzeti Tanács (a katalánhoz hasonló) menetet tervez március 10.-ére Marosvásárhelyen és Budapesten. (ld: facebook csoport) Ez a petíció ezen törekvéseket hivatott segíteni.

néhány adat:

fennállás: XIII. század
népesség: 750-800 ezer
ebből székely: 70-80 %
terület: ~12 000 km^2 ( ~ Montenegró, Katar, Jamaica, Puerto Rico)része: Erdélynekneve különböző nyelveken: Tinutul Secuiesc (román), Terra Siculorum (latin) Szekler Land (angol), vallások: katolikus (53 %), református (21 %), ortodox (17 %), unitárius (6 %)teljes székely népesség: ~ 1 millió, ebből: 550 ezer Székelyföldön, 180 ezer máshol Erdélyben, 185 ezer Magyarországon, 100 ezer máshol a világona 8 tervezett szék székhelyei: Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Barót, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna

Köszönjük a támogató aláírását! Kérjük ossza meg barátaival!

Peticíó linkje: http://www.change.org/petitions/government-of-romania-recognize-the-autonomy-of-sz%C3%A9kely-land

Az "orosz" meteorit húsz hirosimai bombával ért fel

Foto: The Times UK

Legalább hússzor több energia szabadult fel az Oroszországban a pénteken Cseljabinszk körzetében becsapódott meteorit felrobbanásakor, mint a hirosimai atombomba felrobbanásakor - közölte pénteken az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

A NASA számításai szerint a meteorit széthullásakor okozott robbanás ereje 300-500 kilotonnás atomtöltet robbanóerejének felelt meg. A meteorit mintegy 15 méter átmérőjű volt, óránkénti 64 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe, és 19-24 kilométeres magasságban hullott darabokra hatalmas robbanás kíséretében - közölte az amerikai űrkutatási hivatal.

A cseljabinszi megye vezetője közölte szombaton, hogy mintegy százezer háztartásban okozott károkat a meteorit becsapódása, összesen 524 ember sérült meg a meteorit becsapódásának következményeként, közülük 82-en gyerekek és két embert az intenzív osztályon ápolnak.  

A Russia Today orosz hírportál meg nem erősített forrásokra hivatkozva azt írja, a meteoritot egy légvédelmi egység megsemmisítette, a darabjai pedig 20 kilométeres körzetben szóródtak szét.

MTI - NASA- The Times - Russia Today

  

Kezdetben volt a kegyelem, a végén Petrus Romanus!

„A Szent Római Egyház utolsó üldöztetése idején 

Római Péter ül a trónon, aki számos megpróbáltatás közepette 

táplálja a nyájat, s mikor ez is elmúlik, 

a Hét Domb Városa mindenkorra elpusztul, 

s a szörnyű Bíró ítéletet mond az embereken.”

                                                                 Szent Malakiás

Erdő Péter bíborost jósolják az utolsó pápának 

- Petrus Romanus

Kezdetben volt a kegyelem!

A próféciák leporolását, felevenitését éljük ismét. A rettegés korában, amikor minden évre jut egy világvége hisztéria, 2013-at is azzal folytatjuk, ahol 2012 december 22.-én abbahagytuk...

Írtam már Szent Patrikról és most a napokban sokat emlegetett Malakiásról is "regélnék" egy picinykét:

Szent Malakiás életrajza:

Írországban, Armagh városában született 1094-ben, az O'Morgair családban (Clairevauxi Szent Bernát leírása alapján). A Maelmhaedhoc névre keresztelték (ennek latinosítása a Malakiás). Imhar O'Hagan és aztán Abbad Armagh tanították a fiatal Malakiást. Szent Cellach (Celsus) szentelte pappá 1119-ben.

Felszentelése után liturgia és teológia tanulmányait Lismore-ban, a San Malchus iskolában végezte. 1123-ban Bangor apátjává választották és egy évvel később Connor püspökévé szentelték. 1132-ben Armagh prímásává emelkedett. Szent Bernát azt mondja, hogy Szent Malakiás nagyon buzgó volt a vallásban.

Szent Celsus halála után Szent Malakiást nevezték ki Armagh érsekévé 1132-ben, bár mélységes alázata miatt nehezen fogadta el ezt a címet. Az intrikák miatt csupán két éven át teljesíthette ezt a kötelességet. Három éven belül visszaállította Armaghban a kemény egyházi fegyelmet.

1139-ben Rómába utazott, de útközben meglátogatta Clairvaux-ben Szent Bernátot. Rómában Írország pápai legátusává nevezték ki. Amikor Clairvaux városán keresztül térve vissza, magával hívott még öt szerzetest, hogy települjenek Írországba, így alapította meg 1142-ben a mellifonti apátságot.

Egy második Római út közben Szent Malakiás megbetegedett és Szent Bernát kezei közt halt meg, Clairvaux-ben, november 2-án.

Sok csodát tulajdonítanak neki, de a dolog, amiért a legtöbbet említik, a prófétálás ajándéka. Ezek közül a leghíresebb a Pápákra vonatkozó jóslata. III. Kelemen pápa 1190 július 6-án szentté avatta. Ünnepe november 3.

A Szent Malakiásnak tulajdonított próféciák közül a leghíresebb a Pápákra vonatkozó. Ez jelmondatokból áll és mind a 112 Pápára vonatkozóan felsorol egyet-egyet, II. Celesztin Pápával kezdődően, akit 1143-ban választottak meg, és egészen a világ végezetéig tartóan, az utolsó pápáig.

Ezek a jelmondatok, amelyek leírják a Pápákat, utalhatnak az országra, amelyből azok származnak, a nevükre, a címerükre, valamilyen tehetségükre vagy bármilyen más, az adott pápára jellemző dologra. Például VIII. Orbán jelmondata: "Lilium et Rosa"; ő firenzei volt, Itáliából, és a város címerénben jelenik meg a Liliom.

Ezek a próféciák egészen a XVI. századig titokban hevertek, amikor a "Lignum Vitae" című könyvében publikálta őket Arnold Wion bencés történész. Cucherat apát (1871) szerint Szent Malakiás1139 és 1140 között, Rómában írta a próféciáit. Ezidőben II. Ince Pápánál volt látogatóban, hogy jelentse a püspökségében fennálló gondokat. Ekkoriban adta át a Pápának a kéziratot, hogy megerősítse őt a viszontagságai közt. A Pápa a római levéltárban őrizte a kéziratot, ahol egészen az 1590-es felfedezéséig elfeledve állt (Cucherat, "A Pápák utódlása", XV. fejezet).

Az utolsó Pápák

• #101: "Crux de Cruce" (A kereszt keresztje). IX. Piusz (1846-1878).
• #102: "Lumen in caelo" (Fény az égben). XIII. Leó (1878-1903).
• #103: "Ignis ardens" (Égető tűz). X. Piusz (1903-1914).
• #104: "Religio Depopulata" (Elnéptelenedett vallás). XV. Benedek (1914-1922).
• #105: "Fides intrepida" (Elszánt hit). XI. Piusz (1922 –1939).
• #106: "Pastor angelicus" (Angyali pásztor). XII. Piusz (1939-1958).
  Nagy értelmiségiként és a béke védelmezőjeként ismert.
• #107: "Pastor y nauta" (Pásztor és tengerész). XXIII. János (1958-1963).
  XXIII. János volt Velencének, a tengerészek városának bíborosa. A II. vatikáni zsinat idején vezette az egyházat.
• #108: "Flos florum" (A virágok virága). VI. Pál (1963-1978).
  A címerén a liliom jelenik meg (a virágok virága).
• #109: "De medietate Lunae" (A félholdé). I. János Pál (1978-1978).
  Neve "Albino Luciani" (fehér fény). Belluno Püspökségben született (nevének eredete a latinosbella luna). 1978. augusztus 26-án választották meg. 25-éről 26-ra virradó éjjelen a Hold az utolsó negyedben volt (félhold volt). Egy holdfogyatkozás után halt meg. Születése, papi és püspöki felszentelése szintén félholdas éjszakákkor történtek.
• #110: "De labore solis" (A Nap munkája). II. János Pál (1978-2005).
  Rendkívüli és sokrétű munkát végzett. Születésének és halálának napján napfogyatkozás volt.
• #111: "Gloria Olivae" (Az olajfa dicsősége). XVI. Benedek (2005-).
  Szent Benedek és XV. Benedek után veszi fel nevét. A Bencéseknek volt egy "Olivetans" nevű csoportja. XV. Benedek az Első Világháború idején a békéért tett erőfeszítéseivel tűnt ki.
  
  
  

A JÖVŐRE NÉZVE, MÁR CSAK EGY MARADT A LISTÁN:

• #112: "Petrus Romanus"  (Római Péter).
  Ő lesz az utolsó Pápa, mert az uralkodása idején fog eljönni a vég:

Így van írva vagyon, épp itt az ideje, hogy Szent Péter trónját Péter foglalja el, midőn Magyarország annyi szent embert adott az egyháznak és leghűségesebb fiát is elveszejtette Mindszenty József hercegprímás személyében, elégtétel legyen felénk, hogy kezdetben lészen a kegyelem, a végén, amikor a szürke füst fel-száll: Habemus papam, Petrus Romanus!

Lemondott XVI. Benedek pápa egyházfői tisztségéről

Drága Testvéreim!

Nem csak a három szentté avatási eljárás miatt hívtam össze a bíborosi tanácsot, hanem hogy közöljek egy, az egyház életében nagy fontossággal bíró döntést is. Miután Isten színe előtt többször is önvizsgálatot tartottam, bizonyosságra jutottam, hogy előrehaladott korom miatt az erőim már nem elegendők ahhoz, hogy Szent Péter egyházát vezessem. Jól tudom, hogy lényegi lelki természete miatt a pápai hivatáshoz nemcsak szavak és tettek, hanem legalább ennyire ima és szenvedés szükséges.  Azonban a mai világban, mely oly gyorsan változik és melyben a hitélet annyi nagy megrázkódtatást szenved, Szent Péter bárkájának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez erős test és elme szükséges. Ez az erő az elmúlt hónapokban annyira megfogyatkozott bennem, hogy be kell lássam, alkalmatlanná váltam arra, hogy az Egyházat megfelelően vezessem. Ezért, lépésem súlyosságának tudatában, szabad döntést hozva bejelentem, hogy lemondok Róma püspöki székéről és Szent Péter utódlásáról, amivel a bíborosok 2005. április 19-én megbíztak. 2013. február 28-án, este 8 órakor Róma és Szent Péter püspöki széke megürül, és az arra jogosultaknak új főpapválasztó konklávét kell összehívniuk.

Drága Testvéreim!

Köszönöm a szeretetet és a munkát, amivel pápaságomat segítettétek, és kérem, bocsássatok meg hiányosságaimért. Most pedig bízzuk az Anyaszentegyházat legfőbb pásztorunkra, urunkra, Jézus Krisztusra, és könyörögjünk az ő szent anyjához, Máriához, hogy féltő szeretetével ő is segítse a bíboros atyákat az új egyházfő megválasztásában. Magam a jövőben életemet az imának szentelve kívánom odaadóan segíteni Isten szent egyházát

Vatikán, 2013. február 10.

XVI. Benedek pápa

Pope Benedict XVI announces 
his resignation at end of month

Dear Brothers,

I have convoked you to this Consistory, not only for the three canonizations, but also to communicate to you a decision of great importance for the life of the Church. After having repeatedly examined my conscience before God, I have come to the certainty that my strengths, due to an advanced age, are no longer suited to an adequate exercise of the Petrine ministry. I am well aware that this ministry, due to its essential spiritual nature, must be carried out not only with words and deeds, but no less with prayer and suffering. However, in today’s world, subject to so many rapid changes and shaken by questions of deep relevance for the life of faith, in order to govern the barque of Saint Peter and proclaim the Gospel, both strength of mind and body are necessary, strength which in the last few months, has deteriorated in me to the extent that I have had to recognize my incapacity to adequately fulfill the ministry entrusted to me. For this reason, and well aware of the seriousness of this act, with full freedom I declare that I renounce the ministry of Bishop of Rome, Successor of Saint Peter, entrusted to me by the Cardinals on 19 April 2005, in such a way, that as from 28 February 2013, at 20:00 hours, the See of Rome, the See of Saint Peter, will be vacant and a Conclave to elect the new Supreme Pontiff will have to be convoked by those whose competence it is.

Dear Brothers, I thank you most sincerely for all the love and work with which you have supported me in my ministry and I ask pardon for all my defects. And now, let us entrust the Holy Church to the care of Our Supreme Pastor, Our Lord Jesus Christ, and implore his holy Mother Mary, so that she may assist the Cardinal Fathers with her maternal solicitude, in electing a new Supreme Pontiff. With regard to myself, I wish to also devotedly serve the Holy Church of God in the future through a life dedicated to prayer. 

From the Vatican, 10 February 2013

BENEDICTUS PP XVI

Vatican Radio