Vandálok

A kép illusztráció. Nem magyar sportolót ábrázol.

Sosem voltam focidrukker.

Tegnap megpróbáltam.

Negyvenen túl minek akar az ember más lenni? Tetszettem volna utcai tollaslabdát nézni.
A labdarúgást a manapság játszott tömegsportok közül az egyik legkurvábbnak tartom, jóllehet a Forma1-hez viszonyítva bármi annak tűnhet. Még ezt is lenyelem.
Kötelességből a Ferencvárosnak szurkolok vagy harminc éve. Így kényelmes. Elolvastam róluk pár könyvet, onnét tudom hogy a hatvanas években – amikor még nem is léteztem – kik voltak a sztárok. Rosszul mondom.

Kik voltak azok, akik focizni tudtak.
Nagy mellénnyel elmentem bárhová, Újvidékre egyetemistának, előtte katonának, utána vakvilágba: volt egy biztos alap, amibe senki bele nem köthetett. Magyar vagyok, kisebbségi kanizsai, a szép seggű nőket, a sört, a süllőt kirántva meg a Fradit szeretem.
Egy magamfajta csöndösödő férfiembernek ennyi elég köll, hogy legyen szakmai életrajz gyanánt.

Curriculum vitae.

Mindazonáltal gyakorta hibázok. Ilyen az életem, ez vagyok.
A minap például elmentem egy kocsmába meccset nézni.
Jó volt a társaság, ígéretes a péntek este.
Kedves építész cimborám a jobbomon, amarról meg vagy kéttucat lelkes kanizsai szurkoló. Csupa faszagyerek, egytől egyig említésre érdemes jó ember. Szóval: rendes srácok, víg kedéllyel, mázsás szívük optimizmustól duzzadón vert.

Az első üveg sör nyakánál volt még a tartalom, épp a fölét ittam le, amikor jött a románok gólja.
Megakadt a gigámon a korty. Basszameg.
A hátam mögött ülő, tőlem műértőbb kolléga fölállt, szó nélkül fizetett és hazament.
Néztük a kihűlt helyét bután, az optimistábbja meg még hangosabban kezdett szurkolni. Hátha.
De akkor nekem szűkült a gyomrom, ezért sétálni kezdtem a biliárdasztal körül. Kirendeltem még egy üveggel. (Utólag tudom, nagyon okosan jártam el. Idősödő, sokat megélt szesszagú emberektől tudom, hogy addig köll inni, amíg jólesik. Nagyapámnak a sírig ez maradt a hitvallása.)
Körbe-körbe laspogtam tehát, fél füllel meg hallgattam a jó Knézyt. (Ne utálják, szépen kérem mindegyiküket. Nem ő tehet róla.)

Így esett meg, hogy második gól hallatán én már a harmadik sörömnél tartottam. Zoli, az építész, a tévére ragasztott szurkoló cimbora se tűnt kifejezetten boldognak, kushadt szegény a padon.
A buzduló kórus viszont még bírta tüdővel, szidták a román anyjukat, a bírót meg úgy általában mindent, ami ilyenkor pipafingnyi racionalitás választ lophat a füstbe menő vágyaink kérdőjelei után. Ám a hősöket, az aranylábú csirkéket kíméltük!

A mi gladiátoraink…

Na.

Össze is kaparták szépen, ahogy illik volt a harmadikat.
Hogy teljes legyen a kinyalt kutyatál.
Egy alvadtabb vérű szesztestvér ekkor jegyezte meg, hogy látott a közvetítés alatt néhány vagányabb figurát a magyar lelátókon és szerinte belőlük rögtönözve helyre kis csapatot lehetne a bukaresti éjszaka gyöpére küldeni. Nevettük. Keserű volt a kacajunk.
Írnom kéne valami frappánsat a végére, de higgyék el: nem tudok.
A híreket nem néztem, jóllehet tíz óra van, szombat délelőtt.
Csak remélni tudom, hogy Egervári meg ez a válogatottnak nevezett siserehad nyüszítve lemond.
Mert már régen nem a foci, meg az eredmény számít. Hanem az, ahogy ezek a pojácák tövig aláznak bennünket, jó szándékú, magyarnak vallott embereket.
Tessenek szívesek lenni hétfőn Erdélyben kiállni egy kicsit nagyobb város főterére és állni a székelyek nézését!

Tessenek szívesek lenni elnézést kérni azoktól, akik még kettő nullánál is a szívüket markolászva éltették a reményt!

Tessenek szívesek lenni elmenni a fenébe!

P.s. Ha EZEK után netán pénzbeli juttatás járna a csodacsapatnak, úgy javaslom, hogy Böjte árvái javára mondjanak le minden fillérről. Majd így is jól járnak, mert ha netán valamikor a kanizsai Taverna közelébe találnának jönni, még meg is lesznek pofozva.

Pósa Károly 

NINCS ELŐRELÉPÉS

A Tartományi Ombudsman 2012. évi jelentése

a nemzeti kisebbségi jogokról 

            A Tartományi Ombudsman – 169 oldal terjedelmű, szerb nyelven és cirill betűvel írt – 2012. évi jelentése megtalálható az intézmény honlapján1. A jelentést Muškinja Heinrich Anikó, az intézmény vezetője írta alá.

            A jelentés a 78-92. oldalon foglakozik a nemzeti kisebbségek jogaival.

            A bevezetőnek szánt rész elején – amely tulajdonképpen általános értékelés – az ombudsman megállapítja: – A nemzeti kisebbségi jogok megvalósításának szintje 2012-ben Vajdaság területén ugyan olyan, mint az előző években. Ezeknek a jogoknak a meglévő intézményes és jogi kerete továbbra is kielégítő, de a jogszabályok alkalmazása különböző okokból kifolyólag, nem egyenletes és szelektív – olvasható a jelentésben.

            Ez a megfogalmazás szinte szóról szóra megegyezik a 2011. évi jelentés szövegével, amely így hangzott: „A nemzeti kisebbségi jogok megvalósításának szintjét Vajdaság Autonóm Tartomány területén változatlannak lehet értékelni az előző évhez viszonyítva. Ezen a jogok megvalósításnak a létező intézményes és jogi kerete kielégítő, de a jogszabályok gyakorlati alkalmazása, különböző okokból kifolyólag, nem egyenletes és szelektív”.

            Ebből arra lehet következtetni, hogy a nemzeti kisebbségi jogok alkalmazása terén az elmúlt egy évben nem történt semmilyen előrelépés.

Két elemzés

            A (31 sorból álló) túlságosan általános bevezető rész után a kutatások bemutatása következik (a 78-85. oldalakon), aminek keretében az ombudsman elemezte a nemzeti kisebbségek nemzeti kisebbségek tanácsairól szóló törvény alkalmazását és a vajdasági középiskolások viszonyulását a nemzeti, illetve etnikai megkülönböztetés iránt.     

            A nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel kapcsolatban az ombudsman ezeket az álláspontokat fogalmazta meg: 

            – a törvény egyes rendelkezéseit és megoldásait részletesebben ki kell dolgozni és pontosítani (azt már nem mondja, hogy melyik rendelkezéseket és milyen irányban);

            – a nemzeti tanácsok nem használták ki teljes mértékben a törvény által előlátott illetékességüket/hatáskörüket, és hogy

            – egyes önkormányzatok különböző módon akadályozzák a nemzeti tanácsokat illetékességük/hatáskörük alkalmazásában, azzal indokolva ezt, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény nincsen összhangban a kultúra, a tájékoztatás és az oktatás területét rendező más törvényekkel.

            Az ombudsman 2011-ben (sic!) 12 vajdasági középiskolában végzett kutatást, amely szerint a legtöbb megkérdezett diák „hátrányosan megkülönböztetve érezte magát a nyelv és a kiejtés, valamint a nemzeti hovatartozás miatt”. A kutatásban alanyainak 51,1%-a szerint a legtöbben a nemzeti hovatartozás (47,7%, a nyelv (29,8%) és a szexuális irányultság miatt (28%) részesültek hátrányos megkülönböztetésben.

            A tartományi emberjogi biztos által végzett kutatásokkal kapcsolatban azonban indokolt a kérdés, mennyi tartozik ez a hatáskörébe? Az sem mellékes, hogy a szakmai intézmények bizonyára nagyobb tapasztalattal és felkészültséggel is rendelkeznek az ilyen kutatások elvégzéséhez.

           

Nincs áttekintés

            Az oktatás és a hivatalos nyelvhasználat kérdéseiről az ombudsman a jelentés 86-90. oldalán ír.

            A nemzeti kisebbségi oktatásról mindössze hét sor van a beszámolóban, vagyis egyáltalán nem ad áttekintést az itt jelentkező problémákról.

Az ombudsman most megelégszik azzal az általános megállapítással, hogy „a 2012-es évben a nemzeti kisebbségek oktatásával kapcsolatban mindössze néhány beadványt kapott”, de ez „nem arra utal, hogy ezen a területen a problémák megoldódtak”. Megemlíti ugyan, hogy „még mindig nem rendezték a nemzeti kisebbségi osztályok számára a szerb nyelv, mint nem anyanyelv tantárgy státusát”, valamint hogy „felfigyeltek bizonyos gondokra a nemzeti kisebbségi osztályok alakításával kapcsolatosan, amelyek az oktatási hálózat és költségek ésszerűsítésének következményei”. Arról viszont szó sem esik, hogy gond van a tankönyvekkel, ugyanis 34 magyar címszó hiányzik például az általános iskolai tankönyvek közül.

A hivatalos nyelvhasználatról szóló 10 sorból megtudjuk, hogy a Tartományi Ombudsmanhoz a legtöbb panasz éppen erről a területről érkezett – a nemzeti tanácsoktól és polgároktól.

A nyelvhasználattal kapcsolatos „problémák a legtöbb esetben a köztársasági szervek előtt folyó eljárásokkal kapcsolatban jelentkeznek, de kifejezettek helyi szinten is” – értékeli (túlságosan általánosan) az ombudsman. „Az eljáró hatóságok nem alkalmazzák a jogszabályokat, vagy nem helyesen értelmezik azokat, a polgárok pedig nincsenek kellő mértékben értesülve a jogaikról, ami megnehezíti a nemzeti kisebbségi polgárok hivatalos nyelvhasználati jogának megvalósítását a gyakorlatban” – áll a jelentésben.

        

Az ombudsman kiemeli, hogy „éppen ezen a területen fogadták el és alkalmazták a legtöbb ajánlását”. Arról azonban már nem szól, hogy miért nem sikerült a Tartományi Obudsmannak rábírni az újvidéki városi hatalmat a nemzeti kisebbségi nyelvek- és írásmódok hivatalos használatára vonatkozó jogszabályok alkalmazására, vagyis hogy a városi autóbuszokon a feliratokat, utcaneveket stb. ne csak szerb nyelven (cirill, de latin betűvel is), hanem a kisebbségi nyelveken (magyarul, a szlovákul és a ruszinul) is kiírják. Miért övezi – a kezdeti nekibuzdulás után – nagy csönd ezt a problémát?

            A nemzeti kisebbségi kultúráról a jelentésben szó sem esik. Vagy az már nem fontos? Itt nincsenek problémák?

Aránytalan közigazgatás

            A nemzeti tanácsok működése és a nemzeti kisebbségek részvétele a tartományi szervekben, szervezetekben, szolgálatokban, igazgatóságokban és alapokban (a tartományi közigazgatásban) a jelentés 90-92. oldalára került.

            A nemzeti tanácsok a legtöbb esetben az miatt fordultak panasszal az ombudsmanhoz, hogy „a jogszabályok a testületek működése szempontjából egyes fontos kérdéseket nem rendezik, vagy nem egyértelműen rendezik”. Ilyen kérdések például, hogy a nemzeti tanácsok kötelesek-e lefolytatni a közbeszerzési eljárást, vagy nem, és hogy lehet-e a nemzeti tanács tulajdonában ingatlan.  

            A tartományi szervekben, szervezetekben, szolgálatokban, igazgatóságokban és alapokban (a tartományi közigazgatásban) foglalkoztatottak száma az utóbbi négy évben a legkevesebb 1187 (2012) és a legtöbb 1328 (2011) között mozgott. 

A legnagyobb számú magyar nemzetiségű foglalkoztatott a vajdasági közigazgatásban 2011-ben volt (87, illetve 6,55%), a legkevesebb pedig 2012-ben (77, vagyis 6,48%), miközben a magyarok száma a tartományban 13% – a 2011-es népszámlálás szerint. Ez az arány a többi nemzeti kisebbség esetében is kedvezőtlen. Mindez arra utal, hogy a tartomány még a saját szerveiben sem képes, vagy nem hajlandó biztosítani az arányos foglalkoztatás elvét.

A tartományi közigazgatás és a magyarok2

	2009	%	2010	%	2011	%	2012	%
A tartományi közigazgatásban dolgozók száma	1232	100	1291	100	1328	100	1187	100
A magyarok száma	81	6,57%	83	6,43	87	6,55%	77	6,48%

Ez azt jelenti: nem hogy nem javult a tartományi közigazgatásban dolgozó magyarok részaránya – a 2004. évhez viszonyítva, amikor ezekben a szervekben foglalkoztatottak 6,73%-a magyar nemzetiségű volt3 –, hanem még romlott is. Ezek az adatok jól illusztrálják azt is, miként viszonyul a vajdasági hatalom a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatásának biztosításhoz a közigazgatásban.

Ezen nem változtat az a tény sem, hogy a Tartományi Ombudsman a jelentésében kiemeli, hogy „az egyes nemzeti kisebbségek részvétele a tartományi közigazgatásban nem felel meg ezeknek a kisebbségeknek Vajdaság összlakosságában való részarányának”.  Már csak ezért sem, mivel ez a megfogalmazás jelen van mindegyik korábbi éves jelentésben, ami úgyszintén arra utal, hogy ezen a téren semmilyen konkrét intézkedés (az ombudsman részéről sem) a helyzet javítása érdekében nem történt. Ez is a politikai akarat hiányára utal.

Incidensek?

A Tartományi Ombudsman jelentésének csaknem a végén (a 153. oldalon), „a nemzeti kisebbségek jogainak védelme” című táblázatból tudjuk meg, hogy az ombudsmanhoz 2012-ben beérkezett panaszok közül 55 (a táblázatott kísérő szövegben a 65-ös szám szerepel), illetve az összes panasz 5,21% vonatkozott a nemzeti kisebbségi jogok védelmére. Ezek közül 22 a nemzeti alapon való megkülönböztetéssel, 12 a közéletben való hatékony részvétellel, 9 a hivatalos nyelvhasználattal, 6 a nemzeti kisebbségi oktatással, 2 a gyűlöletbeszéddel, 4 pedig más egyéb területtel volt kapcsolatos.

A jelentésében említés se nincsen a nemzeti alapú incidensekről (fizikai támadások, verekedések, zaklatások, vallási intézmények rongálása, temetők és keresztek rongálása és gyalázása, parolák/jelszavak, szlogenek írásáról, gyalázkodó jelképek rajzolása, pamfletek terjesztése), amelyekből a tavalyi évben is túlságosan sok volt.

A beszámoló egyik legnagyobb hiányossága mégis, a már elmondottak mellett, hogy még csak nem is tájékoztat a nemzeti kisebbségek jogairól szóló nemzetközi egyezmények alkalmazásáról a tartományban, ami egyébként az ombudsman jogszabályi kötelessége.

A szövegből az sem világlik ki, hogy az ombudsman a nemzeti kisebbségek jogainak megsértésekor az illetékes szerveknél kezdeményezte-e büntető, fegyelmi és egyéb eljárások indítását, hány esetben és milyen eredménnyel.

***

Az elmondottak alapján a Tartományi Ombudsman 2012. évi jelentésének kisebbségi jogokkal foglalkozó része nem érdemel pozitív osztályzatot. A Tartományi Képviselőház, az április 25-i (16.) ülésen mégis – jelekből ítélve ismét vita nélkül – fogadta el a jelentést. Úgy tűnik, a magyar képviselőket sem túlságosan érdekelte a téma4. 

Azt is felül kellene vizsgálni (ha lenne kinek), hogy a jelentés ilyen formája, ami többségében a panaszok átmesélése, megfelel-e az ombudsmanról szóló tartományi határozat követelményeinek?

Az ombudsman intézményének működése a tavalyi évben 42.667.882,73 dinárjába került a tartományi adófizetőknek. Megérte-e?

Újvidék, 2013. május 17.

Bozóki Antal

__________

1 http://www.ombudsmanapv.org/ombjo/attachments/article/944/Izvestaj%20Pokrajinskog%20

ombudsmana%20za%202012.pdf

2 A táblázat a Tartományi Ombudsman éves jelentései [Godišnji izveštaj o radu Pokrajinskog ombudsmana za … godinu] alapján készült, amelyek megtalálhatók az intézmény honlapján: http://www.ombudsmanapv.org/ombjo/index.php/dokumenti/38-godinji-izvetaji5

3 Godišnji izveštaj Pokrajinskog ombudsmana za 2004. godinu. Novi Sad, decembar 2005. [A Tartományi Ombudsman 2004. évi jelentése. Újvidék, 2005] (ahttp://www.ombudsmanapv.org/dokumenti.html#2007ser honlapon).

4 Održana 16. sednica Skupštine AP [Megtartották a Képviselőház 16. ülését].Vojvodinehttp://www.skupstinavojvodine.gov.rs/?s=Vesti&mak=Vesti&iid=8346 és Virág Árpád: Munkához láthat a tartományi alkotmányjogi bizottság. Magyar Szó, 2013. április 26., http://www.magyarszo.com/hu/1952/kozelet_politika/95811/Munk%C3%A1hoz-l%C3%A1that-a-tartom%C3%A1nyi-alkotm%C3%A1nyjogi-bizotts%C3%A1g.htm

(Das Diktat)

A huszonnegyedik(?)

Az elmúlt héten hozta a várva várt, langyos áprilisi szél a habkönnyű, friss örömhírt:  a Vajdasági Magyar Szövetség megnyitotta a sorrendben huszonharmadik kihelyezett párthelyiségét. Nem is akárhol, nem is akármilyen Isten háta mögötti településen, hanem egyenesen Szerbia fővárosában, Belgrádban. (Ha már durranás, akkor legyen hatalmas!)

Az „avatóünnepség“ apropóján a legbefolyásosabb vajdasági magyar vezérpárt pártvezére – a tőle megszokott határozottsággal – kijelentette, hogy amennyiben e fontos esemény kapcsán bírálatok fogalmazódnak meg, azokat csakis az irigység, vagy pedig a helyzet, a körülmények hiányos ismerete fogja diktálni. Tudomásom szerint mindeddig nem diktált sem a citromsárga irigység, sem pedig a pironkodásra késztető tájékozatlanság még egyetlenegy enyhe fejcsóválást sem. Valamiféle vitriolos kritikáról pedig jobb nem is álmodozni! Legalábbis a nagy nyilvánosság előtt még nem történt ilyesmi. (Üres fejünkben nehezen támad visszhang – mondanám, ha gonoszkodni akarnék. Merthogy teljes a csend és a nyugalom. Aki hallgat, az szép marad.  Ilyen szempontból tehát nem érheti szó a házunk („a sajtóházunk”) elejét.) S ez – azt kell, mondjam – teljességgel érthető. Mert ha a végletekig lecsupaszítjuk ezt a látványosan felhabosított történetet, oda lyukadunk ki, hogy: voltaképpen mi eredendően rosszat, kivetnivalót lehet találni abban, hogy a VMSZ most egy kicsikét terebélyesedni látszik? (A botanika nyelvén szólva: az eltelt másfél év alatt egy gyökérhajtást fejlesztett.) És teszi ezt a szaporodást a maga módján, az általa felvállalt paletta-színesítési koncepció és pártideológia mentén haladva.  Még csak azt sem lehet a szemére vetni, hogy verbuváláskor, tagtoborzáskor a frissen érkező belépőktől legalább azt a minimumot megköveteli, hogy vagy értsék, vagy beszéljék a magyar nyelvet, s hogy esetleg még magyar nemzetiségűek is legyenek. Merthogy ilyen kitételt a mi magyar politikai pártunk nem szab. Tanítanivaló példa volt erre a legdélebbi VMSZ-pártsejt elnökének, Nebojša Marjanović úrnak az ünnepi beszéde, amelyet ékes szerb nyelven mondott el. Meglehet, hogy e tekintetben a mi délvidéki politikusaink magától az anyaországtól lesik el a követendő alapmintát, amely – mint arra számtalan döbbenetes történet rávilágított a közelmúltban –, szintén nem kéri számon (minden egyes esetben) az újdonsült állampolgárain a magyar nyelv elégséges ismeretét.

Persze nem kis naivitásra vallana, ha csupáncsak a szemünknek hinnénk, és azt hinnénk, hogy a mi VMSZ-ünk kizárólag csak létszámnövelési szándékkal hozta létre a huszonharmadik pártirodáját (és éppen ott lenn, délen). Nyilván sokkal több ismeretlen van még ebben a matematikai egyenletben a fürkésző szemek elől elrejtve, mint azt első ránézésre gondolnánk. Túl ezen a szépen vasalt pártelnöki mondókán: „A VMSZ-nek van egy határozott ambíciója, hogy a belgrádi és a szerbiai politikai színtéren fontos szereplő legyen.” (De előbb-utóbb kibújik szög a zsákból, egy napon ez is majd napvilágra kerül.)

Annyit már most is megállapíthatunk, hogy a frissen besorakozó vadonatúj párttagok létszáma távolról sem olyan sokatmondó, hogy velük „háború esetén legalább egy-két csatát meg lehetne nyerni”, inkább csak szimbolikus jelentőségű. Sorsfordító, igaz magyar ügyeink rendezgetése tekintetében nem oszt, nem szoroz. Tehát nem a létszámduzzasztás generál(hat)ta a „belgrádi magyar hadműveletet”. Hanem valami egészen más.

Ha viszont egyszerűen csak erdőbe tévedt a fantáziám, és nincsen e tagbővítés hátterében semmiféle súlyosabb politikai érv- és elvárásrendszer), akkor a majdnem ötven párttagot számláló nemzetiségi szempontból (gondolom) meglehetősen vegyes, vagy inkább felemás (magyar-szerb) nándorfehérvári különítménynek valószínűleg csak egyfajta statiszta-, azaz kirakatszerepet szántak. (Amit látunk, az látvány, amit hallunk, az halvány.) Különös tekintettel a nem magyar nemzetiségűekre. A tömény öntömjénezésen és a fényesítő „szidolozáson” túl, valami olyasminek az erősítését, hogy: az az igazi, vérbeli magyar párt, amely(ik)et még az államalkotó nemzet honfiai és honleányai is a magukénak mondhatják.  Amely(ik)ben még a szerbek is teljességgel otthon érzik magukat. Az meg, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség már elég régen nem etnikailag vegytiszta magyar párt, hanem vegyes, két- vagy többszínű, multikulturális, az csak jót tesz a renoméjának és emeli az ázsióját. Mármint a pártvezetés sommás megítélése szerint. Ez esetben ugyanis nem érvényes az, amit a pártoskodó/sárdobáló délvidéki magyarok szoktak gyakorta egymás fejéhez vágni. Most nincsen szó a híres kettős mérce alkalmazásáról. Nevezetesen: aki magyar ember létére nem magyar párthoz dörgölőzik és választáskor nem magyar pártra szavaz, az igenis nemzetáruló. Na, de most: aki (fél)szerb létére betagosodik egy vajdasági magyar pártba, az tulajdonképpen micsoda? Pápább a pápánál? Az nem nemzetáruló? Az nem árulja el, nem tagadja meg a saját fajtáját? Az simán csak magyar szimpatizáns? És az nekünk jó? Csak mert nagy a szívünk, s mert elférnek benne az árulók is?

De térjünk vissza a fentebb emlegetett, a puszta irigység diktálta kritikához! Elnök urunk alighanem a fején koppintotta a szöget. Ugyanis aki ebben a belgrádi látvány-pártirodában hibát keres és talál, az színigaz, hogy csak kötekedni akar. Egészen pontosan: az a csúnya emberi tulajdonság beszél belőle (méghozzá kristálytiszta hangon), amelyet egyszerűen csak irigységnek szoktunk nevezni.

Én nem is titkolom, hogy egy cseppet irigy vagyok azokra a messzi fővárosiakra. Úgyhogy az irigység diktáltatja velem a kötekedést. Amint azt a pártvezér megjövendölte, úgy lett. (Mentségemre szolgáljon, nem a vadonatúj iroda Márai-fordításköteteit irigylem. A sors megadta nekünk azt a kiváltságot, hogy a Mestert eredetiben olvashatjuk. S még a mi világvégi könyvtáracskánkban is akad 4- 5 Márai-könyv.) Más miatt vagyok irigykedő. Az ottani 2500 magyarnak ugyanis mostanra már van saját bejáratú VMSZ irodahelyisége és állandó, fizetett munkahellyel rendelkező irodavezető ügyintézője, az én majd háromszor ennyi lelket számláló szülőfalumnak pedig még mindig nincsen. Dacára annak, hogy a párt helyi elnöke már évek óta kéri/kérleli a felső (Szabadka városi) vezetést, hogy ebben az észak-bácskai kis magyar gettóban, Csantavéren is nyissanak egy hasonló hivatalt. De minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Általában azt a választ kapta, hogy: „Nem lehet. Nincsen rá pénz.” (Módfelett érdekes: a belgrádi működtetésére van.) Hogy nem unatkozna nálunk sem órabérben az iroda alkalmazottja, arra akár mérget is vehetnének a szabadkai üvegpalotában. A falubeliek ugyanis ellátnák őt időszerű teendőkkel bőven. Csak győzze a temérdek munkát!

Igaz (és én ezt nem is rejtem a véka alá), a mintegy l40 regisztrált falusi párttag között egyetlenegy szerb sincs. Ezek magyarok. Mind egy szálig. Tősgyökeres csantavériek. Olyannyira nem szerbek, hogy még a kötelező államnyelvet is leginkább csak döcögve, dadogva beszélik. Sőt még azt a gyalázatosan keveset is majd a nyelvüket törve: „szőlősori tájszólással meg csingágósi hanglejtéssel”. Ámdeviszontellenben: nemcsak a dicső Belgrádban, hanem minálunk is élnek olyanok, akik történetesen az államalkotó nemzet képviselői. Akik nem magyarok. Egyáltalán nem magyarok. Vagy csak félig. Térdig. Derékig. Így most arra gondolok, hogy talán számunkra sincs még minden remény veszve! Csak most az egyszer segíts nekünk, te világhírű magyar ármánykodás és cselszövés! Ha ugyanis valamilyen fondorlattal sikerülne néhányukat rávennünk arra, hogy tagosodjanak be a VMSZ helyi (itteni) szervezetébe, akkor talán a mi falunkban is végre megnyílhatna a párt hőn áhított irodája.

Ez lehetne a sorban a huszonnegyedik.

Vajon, lesz-e?

Szabó Angéla  

Márpedig Чока igenis Csóka - Az MNT feljelentést tesz a jogsértés miatt!

No, végre felébredtek!

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) hivatalos oldalán hetente megjelenő "Napról napra az MNT-vel" beszámoló jegyzet e heti összefoglalóját a délvidéki magyarság országos kisebbségi önkormányzatának elnöke, Korhecz Tamás jegyzi.

A beszámolóban egy újabb, múlt hétfői jogsértés ügyéről olvashatunk, amely esetben a sértett maga az MNT. Mivel a szerbiai postahivatal észak-bánáti körzeti hivatalához tartozó postafiók, ,,ismeretlen cím" felirattal visszapostázta az MNT-nek a Csókára küldött levelét, mivel azon a helységnevet magyarul tüntették fel.

,,Az irányítószámmal, utcamegjelöléssel ellátott borítéknak egyetlen „hiányossága” az lehetett, hogy a többségében magyarok lakta településnek magyarul tüntettük fel a nevét (sic!). Csókát írtunk és nem „Чока“-t vagy „Čoka“-t." - Írja Korhecz Tamás, aki mint fogalmaz: "Nyomban magam elé képzeltem a nagykikindai elosztóban vagy a csókai kispostán dolgozó „ügyfélbarát“ hivatalnokot, amint felháborodását nem leplezve vehemensen átfirkálja a középkor óta folyamatosan használt magyar helységnevet, és levelünket határozott mozdulattal a „selejtek“ számára fenntartott kosárba penderíti."

Mint ahogyan arról a beszámoló is ír ,,sajnos, nem egyedi esetről van szó" és a hasonló esetek között is kimagaslóan sok az észak-bánáti, a Csókához köthető nyelvi jogtiprás.

Az ügyben az MNT vizsgálatot kezdeményez és feljelentést tesz, mivel a magyar nyelv hivatalos használatban áll Nagykikindán és Csókán is, ezért a nyelvi jogaink megsértéséről van szó.

Korhecz megfogalmazása szerint ,nem engedhetjük meg, hogy nyelvünket kilúgozzák a közéletből, a hivatalokból az utcaképből, mert innen csak egy lépés vezet el oda, hogy minket, kultúránkat, múltunkat tüntessék el szülőföldünkről."

Az MNT és elnökének vehemens kiállása mindenképp üdvözölendő és dicséretes, hiszen ha a délvidéki magyarság maga és annak megválasztott vezetői nem lépnek fel saját - sokszor megtiport - jogaink biztosítása és betartatása érdekében, akkor azt senki sem fogja megtenni majd helyettünk.

DélHír Portál - H. Á.

Megérkezett a temerini vádirat „változtatása” - Nincs új vádirat, sem másik minősítés

Az Úr legyen veletek!

Ezúttal is bebizonyosodott: Vádirat csak akkor van, amikor kézbesítik azt. A sajtóban is megjelent – felelőtlen – híresztelésekkel ellentétben – az újvidéki Felsőfokú Ügyészség nem minősítette át „garázdaságra” a tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiú ügyében a vádiratot.

Emlékeztetőül: Az újvidéki Felső Bíróság tanácsa 2013. február 25-i keltezésű végzésével (amelyet számomra február 28-án kézbesítettek) „visszautalta” az újvidéki Felsőfokú Ügyészségnek a 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő fiúk ellen (a 2013. január 9-én) beterjesztett vádiratot, hogy „a végzés közlésétől számított három napos határidőn belül küszöbölje ki az észlelt hiányosságokat”. 

Az újvidéki Felső Bíróságnak címzett, számomra a mai napon kézbesített (mindössze 40 sorból álló) iratot még az ügyész sem nevezi vádiratnak. Az ügyész csak „a (január 9-i – B. a.) vádirat 1. és 2. pontjában leírt (hét magyar fiatallal kapcsolatos – B. A.) tényálláson változtatott”. A nyolcad rendű vádlott Novaković Predrag az ügyész legújabb iratában már nem is szerepel. A kérdésre, hogy miért, az iratban semmilyen indoklás nincsen. (Más kérdés, hogy a Felső Bíróság a március 5-i átvételi pecsétet viselő iratot miért csak március 18-án kézbesítette.)

Az ügyész mind a hét fiatalembert továbbra is a BTK 317. szakaszának 2. bekezdésébe ütköző bűncselekmény elkövetésével, vagyis nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltásával, illetve szításával vádolja (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetést van előlátva). 

Orosz Róbertot pedig az ügyész külön még, a BTK 348. szakasza 2. bekezdése alapján, „engedély nélküli fegyvertartással” vádolja (mivel – szerinte – a szobájában egy „winchester 223-as és egy 7,65x54 P kaliberű golyót tartott”).

A vádiraton valójában semmilyen lényegi változás nem történt, szinte szóról szóra megegyezik a (bíróság által is) kifogásolt vádirattal. Ez (az én olvasatomban) azt jelenti, hogy az ügyész nem tett eleget a Felső Bíróság tanácsa 2013. február 25-i végzésében lévő követelményeknek (hogy a vádiratot hozza összhangba a Büntető Eljárási Törvény 266. szakaszában előírt követelményeknek).

Most a vádirat elleni kifogás benyújtása következik, majd a Felső Bíróság tanácsának kell lépnie. A törvénytelen fogva tartás tovább folytatódik…

Újvidék, 2013. március 18.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

Az elfeledett olasz

“Emlékszel azokra a régi, jó öreg katonákra,
ugye ott vannak a fejedben, vigyázzban állva?
Laposüveg, tábortüzek, erőltetett menet,
szuronyt-szegezz és egyebek, erőltetett menet.
És azokra a régi, jó öreg nőkre emlékszel-e még?
Ugye egy évig még divatszín volt a kék.
Edit, Yvett, futótüzek, erőltetett menet.” 

A talján katona húsznak mondta magát, mert Perczel Mór légiójába csak nagykorúként léphetett be.

Ám a talján nem volt tizennyolc – sőt - katona se.

Giuseppe csak egy gyógyszerésztanonc volt. Valami nevesincs észak-olasz falucska vitrines patikájában fiolák között mérte, keverte főzeteket és porciózta a kórok elleni porokat. Égszínkék tekintettel nézett a világba, értőn figyelte és lassan megismerte szülőföldjét, a kies Piemontot, az apró embereket a zsalugáteres kőházakkal, a játszi mosolyú főkötős lánykákat, meg az olajfaligetek árnyait, és kerek lombard koponyájában meg se fogant, hogy élete hamarosan véget ér, egy kimondhatatlan nevű magyar város mellett, valahol, a porban úszó Bácskában.

Guiseppe a magyar forradalom hírére – sok más társával együtt – megszökött otthonról.

Ment a többiekkel, sokat nevetve és énekelve, olasz lelkesedéssel, a gyűlölt németet ölni.

Gyalog, társzekéren zötykölődtek.

Fiumén körösztül értek Pannóniába. Út közben idegen falvak népének beszédét lesték, de a szót sehogyse értették.

Pécs alatt a szlávos mássalhangzók helyett egy furcsa, megsokszorozódó “e” és “ö” hangokkal terhelt dallamos nyelv kezdett élni.

Magyarorhonba értek.

Itt legyintette meg a háború szele.

Társaival szablyát és pisztolyt kapott, széles nemzetiszín szalagot kötöttek át a vállán és derekán, aminek trikolórja megnyugtatóan idézte hazáját.

A strázsamester gyanakodva méregette, firtatta a korát és mivel túl fiatalnak találta, beosztották az ágyúk mellé. A mérges tekintetű strázsamester valahol Buda alatt maradt el a seregtől. A többiek mellé, tömegsírba fektették.

Addigra Giuseppe megtanulta a fojtást kezelni és lőporfüsttől gyulladt szemét zsírral kenegette. Széles karimájú olaszos kalapján a kócsagtollak megpörkölődtek, megszakadozott köpönyege és a szomszéd faluból származó ismerős fiúnak tartotta a fejét, simogatta a homlokát, míg az kiszenvedett. Giuseppe a magyar táborban megtanult sírni. Látott hozzá hasonló diákot, borzalmas sebekkel legényeket kéz és láb nélkül heverni. Látott ősz embert, szoknyás parasztasszonyt, sikongó lányt, ahogy véres rongycafatba temetkezve zokogtak.

A batéria mellett, a hadjárat során fölperzselt falvak, pusztulás, kiégett tanyák és fölfúvódott állattetemek látványa kísérte.

Úgy tűnt, hogy a Jóisten erre az asztallap síkságra borította ki a világ fájdalommal teli kosarát. A tengernyi szenvedés szétgurult, aratott a halál.

De a Jóisten a másik kezével kinyitott egy szelencét is, aminek illata, a szabadság mámorító levegője mégiscsak elnyomta az üszkös romok, alvadt vértócsák nehéz szagát. Guiseppe, a zsinóros honvédek, a deres üstökű nemzetőrök, a lecsupaszított városok utcáin éljenző magyarjai ezt a mennyei aromát érezték, ezt a lélekemelő boldogságot élték át nap mint nap, és a hitük, hősiességük ettől egekig megnőtt.

Guiseppe a Dél-Alföldön járva már értette, mi az a szó, hogy haza.

Megtanulta hogyan kell férfiként élni és meghalni. Már hitt a csodában.

A batéria ágyútalpán dideregve érett férfivá.

Ekkor gondolt először a szerelemre.

Szép volt a lány.

Tépést készített a tábori kórházban, száradó gyolcsdarabokat lengetett körülötte a szél, és a lány barna fürtjével a szellő incselkedett. Guiseppe egyszer látta, és a magyar lány visszamosolygott rá.

Másnap tovább vonult a had, habos hátú lovakon küldöncök nyargalásztak és hozták a hírt a délvidéki vérengzésekről.

Március volt és Guiseppe életeben először és utoljára a Tiszát is meglátta.

Szeged alatt a menekülttáborok népe virágesőt szórt a menetoszlop elé, de ők meg sem álltak, vonultak délnek a tengelyig érő sárban. Amint a folyópartra értek megkezdték az átkelést.

A gázlóba igavonók és lovasok jártak szügyig, az ellenség puskázta és kartáccsal lőtte őket, vértől piroslott a víz, a túlparti nyárfás pedig az ágyúfüst ködébe takarózott. Guiseppe harmadmagával a batéria kerekét tolta és fogalma se volt róla, most éppen melyik idegen nevű magyar településért vívnak. Tengernyi víz, hangzavar, csatazaj.

Ekkor csapódott közéjük a gránát.

A víz tölcséroszlopa messzire fröccsent, és hármójuk szétszaggatott teste a szőke habok hullámsírjába merült.

A talján katonákat tucatnyi elesettel egyetemben az esti névsorolvasásnál kihúzták az élelmezési listáról és dobpergés közben fölolvasták hősi halált halt nevüket.

Tiszteletükre háromszor meglengették a magyar szabadság zászlaját. Az ezredkürtös fújta a szomorú dallamot és a tisztek szalutáltak.

Az őrtüzek kigyúltak Ókanizsa mellett.

Alkonyattájban egy lány pedig egy szép szemű olasz fiúra gondolt.

Sosem tudta meg a nevét.

Pósa Károly

Kósza gondolatok a Koszovói Szerb Községek Szövetsége elképzelés kapcsán

Azonos lesz-e a mérce?

Egyesek szenzációként tálalták Dačić miniszterelnök Koszovóval kapcsolatban leírt (és kimondott) gondolatait, hiszen utoljára – valami hasonlót – hivatalos helyről egyedül Đinđić egykori (talán e gondolatok is hozzájátszottak a tíz évvel ezelőtti megöléséhez?) miniszterelnök szájából hallhattunk.

A legjelentősebb előrehaladás a relitás elfogadása, de csak azzal a feltétellel, ha a koszovói hivatalos szervek jóváhagyják a Koszovói Szerb Községek Szövetségének létjogosultságát. Mivel írásban csak utalásokat tudunk e témára fellelni, így én megkísérlem ennek a leendő (és várhatóan valamilyen formában majdan létrejövő) szerveződést definiálni. Mindez azért könnyű, mert elegendő csak fellapozni a történelmi VMDK Magyarkanizsán (1992-ben, a pravoszláv húsvét napján) elfogadott autonómiakoncepcióját, ott pedig kiválasztani a területi autonómia címszót. Az alapján tehát a Koszovói Szerb Községek Szövetsége = nemzeti alapú területi autonómia.

Aktualizáljuk most a délvidéki / vajdasági magyar nemzeti közösség számára mi módon is lehetne létrehozni e területi autonómiát (de nevezhetjük azt Dačić után szabadon Vajdasági / Délvidéki Magyar Községek Szövetségének, illetve a jelenleg érvényben levő jogszabályok alapján Vajdasági / Délvidéki Magyar Közigazgatási Körzetnek is), amit a továbbiakban röviden Magyar Autonóm Körzetnek fogok nevezni. Néhány kérdésben tisztán kellene látni, mégpedig:

I. Az elképzelt Magyar Autonóm Körzet területe

A jelenleg meglevő legkisebb önkormányzati egységek (községek) szövetségével létrehozott olyan terület, ahol összességében a délvidéki / vajdasági magyar nemzeti közösség tagjai még abszolút többségben élnek, azaz Szabadka, Topolya, Kishegyes, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Óbecse, Törökkanizsa és Csóka községek.

II. Az elképzelt Magyar Autonóm Körzet nemzetiségi összetétele

Végre viszonylag pontos adatokkal (a 2011-es népszámlálás eredményével) ezt meghatározhatjuk. Mindezt el is végeztem, azonban csak a szerb, magyar és egyéb nemzetiségeket tüntettem fel, mert számunkra ez – lesz a megvalósulásnál – a mérvadó.
Az adatokból azonnal felmerül egy kétség, azaz a területen a magyar nemzetiségű lakosok száma nem éri el az 50%-ot, ami miatt újra kell gondolni az elképzelt Magyar Autonóm Körzet területét Törökkanizsa (mivel itt a magyarok még relatív többségben sem élnek) vagy (és) Óbecse község(ek)et ki kell(ene) hagyni a leendő autonóm területből. Úgyszintén ezek az adatok (nemleges) választ adnak azoknak is, akik Zombor és Temerin községeket is a leendő autonóm körzetben szeretnék látni.

III. Miért (lehetne) elfogadható Szerbia számára az elképzelt Magyar Autonóm Körzet?

Tételezzük fel, hogy a szerbiai politikai elit végre szembesülni mer a történelmi tényekkel, azaz elismeri, hogy az általam felvázolt Magyar Autonóm Körzet a valamikor (1920-ban) Magyarországtól elcsatolt terület északi része, ahol többségben élnek a magyarok, ugyanolyan történelmi múlttal rendelkezik, mint a nemrégen (1999-ben) Szerbiától elszakított terület északi részén létrehozandó Koszovói Szerb Községek Szövetsége, ahol többségben élnek a szerbek. Amennyiben kizárjuk a kettős mérce alkalmazását, akkor a kormánynak ezt az elképzelést is támogatni kell(ene).
Van azonban ettől sokkal pragmatikusabb érv is, ha én valamit követelek a Szerbián kívük élő szerbek számára, azt alkalmazni fogom Szerbiában is, ha másért nem, hát a példamutatás érdekében. Mindez azonban nem fog automatikusan bekövetkezni, ugyanis az igény megfogalmazása nélkül senki sem hajlandó azt kielégíteni.

IV. Mit kellene tenni a délvidéki / vajdasági magyar politikumnak az elképzelt Magyar Autonóm Körzet létrehozása érdekében?

Az első legfontosabb lépés az lenne, ha minden politikai szereplő beismerné, hogy a jelenleg működő Magyar Nemzeti Tanács – amellett, hogy szükséges – nem más, mint egy nemzeti közösség országos kulturális autonómiával felruházott szerve és semmi több. Ehhez a felismeréshez illene még azt is kimondani, hogy a nemzeti közösségünk érdekei csakis akkor valósulhatnak meg (azaz: akkor lehetnek az itt élő magyar állampolgárok egyenrangúak a többséggel), ha létrejönnek a különféle területi autonómiák, azaz az elképzelt Magyar Autonóm Körzet, valamint a szórvány- és szigetmagyarságban a nemzeti települési autonómiák.

Mindez azért is nagyon nehéz dió, mert a VMDK-n kívül (akik mind a mai napig a Magyarkanizsán elfogadott autonómiakoncepciót tartják az egyik alapdokumentumuknak) minden egyes délvidéki / vajdasági politikai szervezetnek (függetlenül annak nagyságától, tagjainak számától, politikai súlyától stb.) egységesen létre kellene hozni egy olyan dokumentumot, ami leírná a Délvidéken / Vajdaságban élő magyarok igényét a területi autonómiára. Most, amikor a Romániában élő magyarok (székelyek) is kifejezték ilyen jellegű igényüket, jó lenne felzárkózni hozzájuk!

V. Zárszó (helyett)

Gondolataimat szeretném, ha a délvidéki / vajdasági magyar nyelvű média közzétenné, függetlenül attól, hogy az MNT alapította őket vagy sem, hogy csak első közlést vállaltak eddig, nem jelentettek meg a mások által már közölt írásokat stb. A végére mondhatnék még olyan nép bölcsességeket, hogy Addig üsd a vasat, amíg meleg!, Amit ma megtehetsz, ne halasszd holnapra stb., azonban sokkal fontosabbnak tartom a következő idézeteket:

Merj! a merészség a fene fátumok
Mozdíthatatlan zárait áltüti,
S a mennybe gyémánt fegyverével
Fényes utat tusakodva tör s nyit. (Berzsenyi Dániel)

És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy mivégre kellett.
Miért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Miért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” (Márai Sándor)

Az első idézet első és a második idézet utolsó szavát, ha egymás mellé tesszük, megtudjuk, mi a teendőnk: Merj! Elég volt!

Balla Lajos

Székelyföldért együtt a nemzet!

A Székely Nemzeti Tanács felhívására 2013. március 10-én, vasárnap délután, Marosvásárhelyen, a Postaréten gyülekeznek a székelyföldi magyarok, hogy emlékezzenek a Habsburg monarchia által 1854-ben kivégzett Székely Vértanúkra, akik a Székely Nép szabadságáért szerveztek felkelést. A 159 évvel ezelőtti megtorlás a székely nép szabadságának vérbe fojtására irányult. A most vasárnapi megemlékezések arról is szólnak, hogy sem a kisebbségben élő európai népekről, sem Székelyföld magyar-ajkú lakosságáról soha többé ne lehessen részvétele nélkül és akarata ellenére dönteni. Ez utóbbi egyetlen lehetséges eszköze Székelyföld területi autonómiájának kivívása. A Romániában, a közeljövőben tervezett közigazgatási „reform” súlyos fenyegetést jelent a Székelyföldön élő, őshonos, magyar közösséget megillető kollektív, önigazgatási jogokra, ami ellen fel kell emelnünk a szavunkat.

Ezért azonos napon és órában, 2013. március 10-én, 16:00 órakor Budapesten, a román nagykövetség mellett, a XIV. kerületi Izsó utcába szimpátia-tüntetést hirdetünk.

Hívjuk mindazokat, akik számára fontos, hogy székely testvéreink, az európai népek közösségének szabad állampolgáraiként, anyanyelvüket és hagyományaikat és kultúrájukat megőrizve, ősi szülőföldjükön, szabad emberként alakíthassák a jövőjüket, a nemzeti kisebbségek számára biztosított nemzetközi garanciákkal.

Nyomatékosan kérünk Mindenkit, hogy - a civil rendezvény méltóságának megőrzése és a provokációk elhárítása érdekében – senki semmilyen pártzászlót ne hozzon, párt-szimbólumot ne viseljen! A magyar nemzeti színek mellett, kizárólag az égszínkék alapon, középen arany sávos székely lobogót lobogtassuk mindannyian! A rendezvény színes, kulturális programja keretében neves előadóművészek is fellépnek. A rendezvény nyílt és ingyenes, a biztonságról a rendezők és a nemzeti rendőrségünk gondoskodik.

Marosvásárhely és Budapest mellett, Magyarországon még Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, külföldön pedig legalább további nyolc európai és két tengerentúli államban, összesen tizenkettő városban szerveznek párhuzamos szimpátia-tüntetést.

Legyünk sokan és elegen, méltósággal átérezve a már közel egy évszázada nyolc országba szétszórt, határokkal elválasztott, Kárpát-medencei magyarság, kiemelten a székelyföldi testvéreink számára elérkezett történelmi pillanat fontosságát!

Most minden jó szándékú emberre és tettre szükségünk van!

Székelyföldért Társaság

Valamint az alábbi társrendező szervezetek:

Erdélyi Körök Országos Szövetsége (EKOSZ), Erdélyi Magyarok Egyesülete (EME), Erdélyi Szövetség, Magyarok Világszövetsége, Székely-Hargita Alapítvány, Irány-Csoport Nemzetpolitikai Műhelye

LESZ-E VÉGRE ÉRDEMI MUNKA?

Jók a cicák!

 Megengedték, hogy ÉN legyek a kiválasztott!

Kisebbségjogi jegyzet

A Tartományi Képviselőház Nemzeti Közösségek Tanácsa (NKT) elnökének, a testület március 6-i alakuló ülésén, Egeresi Sándort, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) frakcióvezetőjét, a Tartományi Képviselőház korábbi elnökét, alelnökének pedig dr. Života Lazarevićet, a Jobb Vajdaságért – Bojan Pajtić (Izbor za bolju Vojvodinu – Bojan Pajtić) képviselőcsoport tagját választották.[1](A tanács tagjait képviselők a 2013. február 14-i ülésén választották meg.)[2]

A tartomány Statútumának 40. szakasza szerint, a 30 tagból álló testület tagjainak a felét „az összlakosságban többséget alkotó nemzeti közösséghez tartozónak valló képviselők (vagyis a szerbek – B. A. megj.) közül választják”, a másik 15 tagot pedig „az összlakosságban kisebbséget alkotó nemzeti közösséghez tartozónak valló képviselők közül választják”.[3]

A megbízatások egy évre szólnak. A szabályzat szerint az egyik évben a tanács szerb csoportjának köreiből választják meg az elnököt, a kisebbségiek közül az alelnököt, a következő évben pedig fordítva.

A NKT tagságának megválasztására – első összetételben – 2010. november 25-én került sor.[4]Csaknem egy év kellett ahhoz – Vajdaság Autonóm Tartomány hatályos statútumának[5] 2009. december 14-i „végleges elfogadásától és hitelesítésétől” számítva –, hogy a tartományi parlamentben létrejöjjön az „összhang” a testület megalakulásához.

A képviselőházi „külön testület” alakuló ülését 2011. január 27-én tartotta meg. Első elnökévé Leona Vislavskit, a Demokrata Párt (DS) tartományi képviselőjét, elnökhelyettesé pedig Milivoj Vrebalovot, a Liberális Demokrata Párt (LDP) tagját választották.[6] 

Az alakuló ülést Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház (akkori) elnöke „történelmi pillanatnak nevezte, s úgy ítélte meg, hogy ezzel Vajdaság egyértelműen igazolta elkötelezettségét az alapvető emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásának, előremozdításának és ápolásának politikája mellett”. Különösen fontosnak tartotta kiemelni, hogy a NKT megalakításával „a tartomány példát mutat más európai parlamenteknek is az emberi jogok, a nemzeti közösségek jogainak védelmezése és fejlesztése terén”.[7]

Persze ebből aztán vajmi kevés valósult meg. De lássuk sorjában: 

A következő vezetőcserére a testület élén már 2011. december 14-én sor került, mikor elnöknek Predrag Mijićet, a Demokrata Párt (csókai MZ megj.) tartományi képviselőjét választották, az alelnöki székbe pedig a testület addigi elnöke, Leona Vislavski került.[8]

– E tanács a képviselőház egy új testületének számít, így bele kell még rázódnunk a munkába. Az elmúlt időszakban a vajdasági iskolák névváltoztatási kérdéseivel, továbbá az alapítói jogok részleges átruházásával foglalkoztunk a leginkább. Ezen kívül azokat a döntéseket is osztályoztuk, melyek a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatára vonatkoztak. Megtiszteltetés és felelősség is számomra e funkció, a tartományban ugyanis mindig érdekes és érzékeny témának számított az itt élő nemzetiségi közösségek jogainak megvalósítása” – nyilatkozta akkor Mijić.[9]

Valljuk be férfiasan (és az Mijić nyilatkozatából kitűnik), hogy a NKT érdemi munkát aligha végzett és közvélemény előtt is szinte teljesen ismeretlen maradt. A testület nem találta meg sem helyét sem szerepét „az intézményes kapcsolatrendszerben”. (Csókáról lett legtöbb magyar ember az elmúlt tíz évben demokratikusan el-migrálva az egész tartományból, nos ezt sikernek nevezhetik az egyesek a demokrácia soraiból...MZ.megjegy) 

Egeresi most ismét elnökölhet. Ez a szerepkör számára – aki immár a hetedik (!?) mandátumát tölti a Tartományi Képviselőházban – szinte testre szabott és (tegyük hozzá) eléggé reprezentatív is.

– Fontosnak tartom, hogy a Nemzeti Közösségek Tanácsa olyan döntéseket, javaslatokat fogalmazzon meg, amelyek egyértelműen az itt élő polgárok, a többségi és kisebbségi nemzeti közösségek érdekeit szolgálják. A következő időszak mindenekelőtt annak a célnak a megvalósításáról szól majd, hogy kialakítsunk egy megfelelő intézményes kapcsolatrendszert a tartományi parlament, a Nemzeti Közösségek Tanácsa és a nemzeti tanácsok között. Ismernünk kell a problémákat ahhoz, hogy azok megoldásán elkezdjünk dolgozni. Ez a felelősség most ránk hárul – nyilatkozta a médiának Egeresi.[10](Csak éppen azt nem mondta, hány évre lesz még szüksége a problémák megismeréséhez, illetve hogy az érdemi munka elkezdődjön?)

Egeresinek most alkalma van, hogy ne az NKT megalakításával, hanem a munkájával mutasson példát „más európai parlamenteknek is az emberi jogok, a nemzeti közösségek jogainak védelmezése és fejlesztése terén”.[11]

Hogy lesz-e és mi haszna a tartomány lakosságának a Nemzeti Közösségek Tanácsából, érdemes lesz figyelemmel kísérni. 

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. március 8.

[1]  szb: Az intézményes kapcsolatrendszer alapjai. Magyar Szó, 2013. március 7., 5. o.

[2] Virág Árpád: A közbiztonságról vitázna az ellenzék, Magyar Szó, 2013. február 15., 1. és 5. o.

[3] http://www.skupstinavojvodine.gov.rs/?s=aktAPV001&mak=OpstaAkta

[4] H. Gy., vm: Megalakult a Nemzeti Közösségek Tanácsa. Magyar Szó, 2010. november 26., 4. o.

[5] VAT Hivatalos Lapja 2009. évi 17. szám.

[6] v.m: Megalakult a Nemzeti Közösségek Tanácsa. Magyar Szó, 2011. január 28., 1., 5. o.

[7] Uo.

[8] v.ár: Predrag Mijić a Nemzeti Közösségek tanácsának új elnöke. Magyar Szó, 2011. december 15., 5. o. 

[9] Uo.

[10] Lásd az 1-es alatti írásban.

[11] Lásd a 8-as alatti írásban.

Kapcsolódó írás: Egeresit választották a Nemzeti Közösségek Tanácsának elnökévé.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/15058/Egeresit-valasztottak-a-Nemzeti-Kozossegek-Tanacsanak-elnokeve.html, 2013. március 6. [17:53]

Hogy ez nem kettős mérce?! Hát micsoda?! Folytatódik a packázás a “temerini hetekkel”!

Igazán megszokhattuk volna már, hogy a meglehetősen furcsa módon működő szerbiai igazságszolgáltatás rendszerint kimutatja a foga fehérjét, amikor valamilyen nemzeti/nemzetiségi indíttatású incidens esetében a magyarokat kell jó alaposan megleckéztetni. Valami miatt mégis rendre meglepődünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy újra meg újra megpróbálják elverni rajtunk, Szerbiában élő magyarokon a port.

Megtehetik. Kényük-kedvük szerint csűrhetik-csavarhatják a különféle jogi paragrafusokat, mi pedig hőzönghetünk, háboroghatunk az igazságtalan igazságosztás miatt, amennyit csak akarunk. Nagyon úgy fest, hogy a végkimenetel szempontjából ez se nem oszt, se nem szoroz.

E puszta ténymegállapítás alátámasztására szolgálhat egy igazán frissnek számító példa. Egy olyan „jelentéktelen és aprócska” eseménytöredék, amely az immáron ötödik hónapja előzetes letartóztatásban lévő hét magyar fiatal sorsának alakulását befolyásolja. A két adai, a két óbecsei és a három temerini fiatalember az este fél 9-kor kapta kézhez azt az írásbeli tájékoztatót, amelyből arról értesülhettek, hogy a fogva tartásukat újabb egy hónapos határidővel meghosszabbították. Egészen pontosan április 4-ig. Úgyhogy ha voltak is valamiféle ábrándos, szép reményeik arra vonatkozólag, hogy a „hármas fronton indított egyidejű támadás” (a mielőbbi kiszabadításukért küzdő ügyvédek munkája, az értük való politikusi kiállás és a civil összefogás, konkrétan az ügyet lefolytató bírónő kijelölése ellen tiltakozó aláírásgyűjtés) apránként majd meghozza a maga gyümölcsét, akkor azok most mind egy szálig szertefoszlottak. Maradt csak megint az idegtépő várakozás.

Fanyalogva, kissé gúnyosan most akár azt is kérdezhetném, hogy mit szól mindehhez a nagyvilág. Kinek, minek a megcsúfolása tulajdonképpen ez az elrettentést, megrendszabályozást szolgáló, egyenlőtlen macska-egér játék?

Történik mindez éppen akkor, amikor a hét magyar fiatal védelmét ellátó jogászoknak sikerült elérniük és kikövetelniük, hogy az ügy vizsgálata során felmerült hiányosságok és törvénytelenségek miatt módosítsák a vádiratot. Így most már nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával nem vádolják a fiúkat. Vétségükül ezentúl erőszakos viselkedésmód róható majd fel.

Biztos vagyok abban, hogy nem csupán engem érdekel: miben bíztak eddig a fogva tartott fiúk szülei, és miként vélekednek az újabb egy hónapos időhúzásról, időnyerésről?

Orosz István (Temerin): Aranka lányommal ma reggel jártunk a fiaimnál. Attila is, Róbert is, a körülményekhez képest, jól van. Hogy mi a véleményem erről a tegnapi fejleményről? Drasztikusan fogalmazom meg: katasztrofálisnak tartom. Majd öt hónap elmúltával jutottunk vissza a kiindulóponthoz. Ennyi időnek kellett eltelnie hiába. Ugyanis éppen itt és pontosan ezzel kellett volna kezdeni a vizsgálati eljárást. A verekedéssel, azon belül is a magyarveréssel. Mert azon az októberi éjszakán ez történt. A magyar fiatalokat bántalmazta, gépkocsikkal üldözte, üvegekkel dobálta és lánccal verte a szerbek egy csoportja, mégis ők kerültek előzetes letartóztatásba. A másik csoportból pedig egyedül csak Predrag Novakovićot állították elő, és ami a legfelháborítóbb: ugyanezzel a váddal szemben szabadlábról védekezhet. A hét magyar fiatal számára viszont újabb, egészen április 4-ig tartó hosszabbítást rendeltek el. Ép ésszel ez egyszerűen felfoghatatlan. Csupán egyetlen értelmes magyarázat létezhet erre, mégpedig az, hogy mindenféleképpen és mindenáron el akarják ítélni ezeket a gyerekeket. Akkor viszont okvetlenül találniuk kell valamilyen ürügyet, mondvacsinált okot, mert különben kártérítés illetné meg az érintetteket. Ezt viszont (úgy látszik) szeretnék elkerülni. A legfontosabb az, hogy mi most nem hunyászkodhatunk meg, nem hallgathatunk, hanem minden követ meg kell mozgatnunk a hét magyar fiatal ügyének érdekében. Szerencsére vannak olyan védőügyvédeink is, akikkel azért igencsak meg kell birkóznia ennek a mi részrehajló igazságszolgáltatásunknak.   

Koperec Zsuzsa (Temerin): Amikor kedden meglátogattuk Csongort a fogdában, a férjemmel és a másik fiammal, mindannyiunk számára jó érzés volt látni, mert végre mosolygott, nevetett. Bizakodott, erőt adott a számára az, hogy remélhetőleg sikerül enyhíteni a vádiratukon. Csongort egyébként is nagyon meggyötörte ez az ötödik hónapja tartó bezártság. Egy héttel ezelőtt már azt mondta, hogy nem bírja tovább elviselni a börtönt. Csinálni fog magával valamit. A mélyponton volt. Az egész család aggódott miatta… Ez a hír pedig, amit ma kaptunk, olyan, mint derült égből a villámcsapás. Biztos vagyok benne, hogy most újra összeomlott. Én is reggel óta csak sírok. Nem találom a helyemet. Egyedül csak az vigasztal, hogy a vádiratból kikerültek azok a szörnyű dolgok, amelyek elkövetésével vádolták azt a gyereket, aki valójában ott sem volt az incidens kirobbanásának helyszínén. Számomra felfoghatatlan, hogy az ügyben csak egyetlen szerb nemzetiségűt találtak bűnösnek és őt is még januárban kiengedték. Ő már a pravoszláv karácsonyi ünnepeket is otthon tölthette, a mi gyerekeinket pedig nyilván még a húsvét is bent éri a fogdában.

Apatócki Magdolna (Ada): Én már nagyon bíztam abban, hogy többször nem kell beszélőre mennem. Azt gondoltam, hogy most végre hazaengedik a fiainkat, és ha nem is ejtik el ellenük a vádat, de legalább szabadlábról védekezhetnek. Sajnos újra csalódnunk kellett. Persze örülök annak, hogy módosították a vádiratot, és végre nem nevezik neofasisztának a gyerekeinket, ám ez az indokolatlan és értelmetlen hosszabbítás mélységesen felháborít. Méghogy ez nem kettős mérce?! Akkor minek lehet nevezni? Ennyire aljas módon bánnak a gyerekeinkkel? Ez szégyen az újvidéki bíróságra nézve! Miért tartják bent őket ennyi ideje? Mivel ártatlanabbak a szerb fiatalok, mint a mieink? Ők is ugyanúgy ott voltak a rendbontás színhelyén, ugyanúgy részt vettek a verekedésben. Ellenük viszont még eljárást sem indítottak. Ezek a fiúk mindig kiálltak a magyarságuk mellett, és azt hiszem, hogy a jövőben ez a magyarságtudat csak erősödni fog bennük. Az ítélkezők az ilyenfajta bánásmóddal nem az általuk elvárt hatást fogják elérni, hanem éppen az ellenkezőjét. Mi elszántak vagyunk, és küzdünk értük tovább. Ezt a harcot nem fogjuk feladni.

Smith Zuzsanna (Ada): Két hete nem láttam Tomi fiamat, mert nem jutott pénz arra, hogy elmenjek hozzá. Ma viszont sikerült meglátogatnom. Nem volt rosszkedvű. Most a cellatársaira sem panaszkodott. Annyit mondott csak, hogy hamarosan áthelyezik azt, aki eddig molesztálta. Én meg nem akartam szomorítani. Csak itthon beszélgettünk a férjemmel arról, hogy szegény gyerek a karácsonyt is, a szilvesztert is bent töltötte, a szerb támadók pedig élik világukat. A magyar fiúkat most erőszakos viselkedéssel vádolják. Számunkra viszont nem világos, hogy kivel kerültek összetűzésbe. Egymást bántalmazták talán? Nyilván ezt akarják velünk elhitetni…

Karpinszki Valéria (Óbecse): Teljesen kikeltem magamból, amikor értesültem erről az újabb fordulatról. Ötödik hónapja húzódik az ügy, és még nemhogy nem született semmiféle ítélet, hanem még el sem kezdték az eset tárgyalását. Kornél fiam ellen eddig semmiféle vádat nem tudtak felhozni, mégis fogva tartják. Egyetlen napra sem jöhetett haza. Épp most várom, hogy beszélhessek az ügyvédünkkel. Neki is el akarom mondani, hogy olyan zűrzavarossá, átláthatatlanná tették ezt az ügyet, hogy majd a végén (a nagy semmiért!) évekre börtönbe zárják a gyereket. De akkor én olyat csinálok, amit még eddig egyetlen szülő sem tett! Azt sem bánom, ha odakerülök Kornél fiam mellé a börtönbe. Ez most már egyszerűen tűrhetetlen. Valaminek történnie kell, mert így nem mehet tovább. Egyre csak húzzák az időt, a végkimenetel pedig az lesz, hogy el fogják ítélni a gyerekeinket. Azok viszont, akik bántalmazták, megverték őket, otthon vannak és jót nevetnek rajtunk.

Szabó Angéla

KISEBBSÉGI JOGOK – ELMÉLET ÉS GYAKORLAT

Kisebbségjogi jegyzet

Szerbiában nem a nemzeti kisebbségi jogszabályok számával, hanem azok minőségével, egymással való összehangoltságával és gyakorlati alkalmazásával van a baj. Egyes törvények nem csak hiányosak,[1] de gondok vannak a gyakorlati alkalmazásukkal is, mivel jelentős eltérés mutatkozik a jogszabályok és a nemzeti kisebbségek jogainak mérvadó megvalósítása között. A meglévő törvényeket ugyanis nem következetesen, hanem inkább szelektíven alkalmazzák, amikor azt a személyes, csoport, vagy a hatalmon lévő elit szűk pártérdekei kívánják. Egyes törvények ellentétes megoldásokat is tartalmaznak, mert azt, amit az egyik törvény lehetővé tesz, a másik törvény megvonja. Ezért szükséges a kisebbségi jogszabályoknak az európai normákkal való összehangoltságának és nem utolsó sorban a mindennapi gyakorlati alkalmazásának átfogó és folyamatos elemzésére.

Nem tarják tiszteletben

– A Szerbiában élő nemzeti kisebbségek jogait nagymértékben nem tarják tiszteletben, a helyi önkormányzatok képviselői pedig nem tesznek eleget az ombudsman ajánlásainak[2] – értékelték február 27-én a belgrádi Média Központban, az emberi jogok védelmével foglalkozó független intézetek gyűlésén.[3]

Vesna Petrović, a belgrádi Emberi Jogi Központ végrehajtó igazgatója bemutatta Az emberi jogok védelmével foglalkozó független intézet ajánlásainak megvalósítása című kiadványt. Petrović elmondta, hogy a kutatás eredményeként megjelent kiadvány célja „az intézmények megerősítése a nemzeti kisebbségek jogainak jobb megvalósítása céljából”.[4]

– Az ajánlások a nemzeti kisebbségek nyelvének és írásmódjának hivatalos használatáról szólnak, köztük arról, hogy az utcák, terek és más településhelyek neve kétnyelvű legyen és, hogy a személyi igazolványt anyanyelven adják ki. A foglalkoztatottak anyagismeretének, valamint a kisebbségek jogai tiszteletben tartása politikai akaratának hiányát meg kell változtatni – emelte ki Petrović. Hozzátette, hogy a jogi akadályok a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényből erednek, amelynek egyes rendelkezései ütköznek más törvényekkel.

– Szükséges ezt a törvényt megváltoztatni és kiegészíteni, de amíg hatályos, tiszteletben kell tartani – hangsúlyozta Petrović.[5]

Goran Bašić, köztársasági ombudsman-helyettes elmondta, hogy ez a testület tavaly 333 ajánlást küldött a helyi önkormányzatokba[6], ebből 54 foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogaival. – Az ombudsman ajánlásait nagymértékben elfogadták, kivéve a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozókat, amelyek több mint 50-át nem hajtották végre.[7]

Két újvidéki példa

            Hogy a tartományi ombudsman ajánlásait is mennyire tartják, illetve nem tartják tiszteletben, lássunk két újvidéki példát:  

Első példa. Miután a médiumok a latin betűs tábla cirill betűsre cseréléséről cikkeztek 2012 decemberének közepén, a tartományi ombudsman eljárást indított annak megállapítására, vajon az intézmény neve szerepel-e a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló törvénnyel összhangban a hivatalos használatban lévő nyelveken is.

            2013. január 24-én a tartományi ombudsman közölte, az Újvidéki Művelődési Központ kiküszöbölte az intézmény névtábláján kifogásolt szabálytalanságokat, s az új táblán immáron az intézmény neve az Újvidéken hivatalos használatban lévő valamennyi nyelven fel van tüntetve.[8]

            Második példa. A Szerb Haladó Párt (SNS/SZHP) körüli szövetségből álló új városi hatalom úgy döntött, Újvidék „kultúrájának, hagyományainak és szellemiségének megőrzése érdekében (január 8-ától – B. A. megj.) cirill feliratokkal közlekednek majd a városi buszok”.

Vukašinović Éva tartományi ombudsman-helyettes az eset kapcsán elmondta, hogy Újvidéken hivatalos használatban van a szerb, a magyar, a szlovák és a ruszin nyelv és írás, így a Városi Közlekedési Közvállalat (VKV) a használatban levő nyelvek írásmódja szerint is köteles lenne kiírni minden feliratot. „Az irányjelző táblákon ennek úgy kellene megjelennie, hogy a cirill betűs írásmód után – ábécé sorrendben – feltüntetik a feliratot az itt használatos nyelveken is: magyarul, szlovákul, stb.” (Tegyük hozzá: Vonatkozik ez minden egyéb közérdekű feliratra is – B. A. megj.)

– A hivatalos nyelvhasználati rendeletet alkalmazni kell, nem csak dísz, a közlekedési közvállalat kénytelen lesz beszerezni olyan displayeket, amelyeken felváltva, cserélődve olvasható lesz a szerb, magyar stb. szöveg – magyarázta Vukašinović.(Egyébként maga az ombudsman sem tartja be a kisebbségi nyelvek egyenrangúságára vonatkozó szabályt. A honlapja ugyanis csak szerb nyelvű, igaz latin betűs:

http://www.ombudsmanapv.org/ombjo/)

Az ombudsman-helyettes elmondta azt is, hogy az eset felkeltette az érdeklődését, és megkezdte az utca-névtáblák ellenőrzését és „követelni fogja az újvidéki városvezetéstől, hogy a kisebbségek nyelvén is tüntessék fel az utcaneveket – ha már a törvényességre hivatkoznak”.[9]

Mikor lesz február eleje?

– Az ombudsman illetékességi körébe tartozik a szabálysértési, de büntető eljárások indítása is, amennyiben úgy értékeli, hogy sérültek a kisebbségi jogok. Jogunkban áll bírósági eljárást is indítanunk a megkülönböztetés megakadályozásáról szóló törvény alapján és biztos, hogy a rendelkezésünkre álló minden törvényes eszközt alkalmazni fogunk a diszkrimináció megakadályozására. Nem alkalmazhatjuk csak azt, ami nekünk tetszik, hanem a törvényt egészében. A VKV február elejéig köteles válaszolni a levelünkre – nyilatkozta Vukašinović a 24 sata Novi Sad (24 óra Újvidék) című napilapnak február 28-án.[10]

Most március eleje van. Akármennyire is igyekeztem tájékozódni, semmilyen újabb információt nem találtam arról, hogy a VKV válaszolt-e az ombudsmannak, és ha igen mit, s hogy az ombudsman indított-e bármilyen eljárást a városi hatalom vagy a VKV ellen? Illett volna erről legalább értesíteni a közvéleményt! Mélyen hallgat erről a Magyar Nemzeti Tanács is.

A kimondott szó kötelez. Vonatkozik ez a hivatásos tisztségviselőkre is. Amennyiben a tartományi ombudsman, a helyettese, vagy bárki más valamilyen okból kifolyólag nem képes a törvénnyel összhangban ellátni a feladatát, az erkölcs megköveteli a tisztségéből való távozást. Bármennyire is fájdalmas az.  

Nem Pásztor Bálint, Varga László és Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselőinek a kötelessége lenne, hogy minderről tájékoztassák az Európa Tanács és az Európai Unió illetékes szerveit?

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. március 3.

[1] te: Hiányos törvények. Magyar Szó, 2006. május 10., 1. o.

[2] A Beta hírügynökség magyar nyelven közölt tudósításában ez a megfogalmazás így hangzik: „A Szerbiában élő nemzeti kisebbségek jogait szavatoló törvények jók ugyan, de nem alkalmazzák őket kellő mértékben, összegezték Belgrádban az emberi jogok védelmével foglalkozó független intézetének gyűlésén.” Nem alkalmazzák kellőképpen a kisebbségek jogait védő törvényeket.

http://www.vajma.info/cikk/szerbia/18102/Nem-alkalmazzak-kellokeppen-a-kisebbsegek-jogait-vedo-torvenyeket.html, 2013. február 27. [17:49]

[3] K. Ž.: Lokalne vlasti krše prava manjina [A helyi önkormányzatok sértik a kisebbségek jogait].Danas, 2013. február 28., 7. o.

[4] Uo.

[5] Uo.

[6] A 2-es alatt említett tudósításban a „lokalnim samoupravama” kifejezés úgy fordították, hogy a „helyi közösségekbe”.

[7] Lás a 3-as alatt idézett írást.

[8] Ombudsman: Az Újvidéki Művelődési Központ táblája immár többnyelvű. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14795/Ombudsman-Az-Ujvideki-Muvelodesi-Kozpont-tablaja-immar-tobbnyelvu.html, 2013. január 25. [15:50] és http://www.ombudsmanapv.org/ombjo/index.php/najnovije-vesti/aktuelnosti-oblasti

[9] szb: A nyelvhasználati előírás nem csak dísz. Magyar Szó, 2013. január 17., 12. o.  

[10]  S. Stefanović: Nacionalne manjine traže izvinjenje gradonačelnika. 24 sata Novi Sad,  2013. január 28., 3. o.