A katolikus egyházfő a szinódust megkezdő misén arról
beszélt, a rossz pásztorok elviselhetetlen teherrel sújtják a
népet. Ferenc pápa hozzátette, az egyházban nem az egyéni érdek
és az egymással való versengés kell számítson, hanem a közös
jó. A Szent Péter-bazilikában a püspöki tanácskozás több mint
200 bíborosa és püspöke misézett együtt a pápával. Közöttük
volt Erdő Péter esztergom–budapesti érsek is, aki a tanácskozás
fő témájának felvezetője. A családról szóló, két hétig
tartó szinóduson több mint 250 pap és tizennégy házaspár
tanácskozik a Vatikánban a házasság előtti párkapcsolatról, a
házasságról és a családalapításról...
...
Bár Német László nagybecskereki püspök a magyar kormánynak
megígérte, hogy a támogatások fejében megmaradhatnak a
közép-bánsági szórványfalvak katolikus templomai, most ennek
mégis az ellenkezője történik. Megkezdték a műemlékek
kiürítését, az egyházszervezet felszámolását. A helybeliektől
értesültünk, hogy a püspök megtiltotta a misézést a
németcsernyei Szent József Szűz Mária Jegyese templomban, így
a hívők csak heti egy alkalommal tudnak rózsafüzér imát mondani
templomukban. A közösség élni akarását hűen tükrözi,
hogy egy helyi civil szervezettel, a Szülőföldünk Gyökerei Német
Hagyományőrző Egyesülettel (Koreni Zavičaja) közösen a
belgrádi érsekhez fordultak.
|
Két bizonytalan sorsú templom |
2014. augusztus 18-án
adtunk
hírt arról az örömteli fordulatról, hogy egy hónapig
tartó tiltakozást követően megmenekülhetnek azok a torontáli
katolikus templomok, amelyeket az egyházmegye bontásra jelölt.
Különösen Németcsernye, Módos és Párdány templomai kerültek
veszélybe, de úgy tudjuk, más istenházák lerombolása is
napirenden van. Szeptember 8-án jött az első gyanút keltő hír:
a délvidéki Magyar Szó cikkezett arról, hogy mégiscsak lebontják
a németcsernyei templomot. Ebből a cikkből kiderül, hogy a püspök
mégsem tett le a templomrombolásról, hanem csak „moratóriumot”
rendelt el: a bontási határozatok továbbra is érvényben vannak –
és úgy látszik – ehhez az akarat is adott.
“Sajnos
egyes templomok, amelyek üresek, csak a régi időkre
emlékeztető mementóként maradnak meg, míg másokat –
azért mert a járókelőkre nézve veszélyesek - kénytelenek
leszünk eltávolítani” – mondta el a püspök az
újvidéki Dnevnik szerb nyelvű napilapnak. A napokban készült
interjúban Német László konkrétan nevesíti a németcsernyei és
a párdányi templomokat. Szakemberek szerint azonban az érintett
épületek rossz műszaki állapota egyik esetben sem indokolja a
rombolást.
|
Koreni Zavicaja - Szülőföldünk gyökerei egyesület |
A hívek számára a templom jelenti a megmaradást
Miközben Német László „elnéptelenedő gyülekezeteket”
említ, ezzel szemben mindenütt van több-kevesebb, főként magyar
anyanyelvű hívő. Németcsernyén például még százhatvan magyar
és tíz német lakik. A szentmiséket harminc-ötven fő látogatja,
ami bár kétségtelenül nem feltételez nagy közösséget,
korántsem a végstádium jele. (Egy átlagos Zala megyei faluban
ennél is kevesebben járnak misére.) Ennél izmosabb gyülekezetek
is szerepeltek eredetileg a „feketelistán”: noha a módosiak
százötvenen vannak, az egyházmegye mégis lemondott templomukról
– és róluk. Igaz, itt egyelőre valóban úgy tűnik, hogy elmúlt
a bontási szándék, talán a templom műemléki státuszának
köszönhetően.
“Elhagyatott állapotban van a módosi
templom is, de fontos kulturális jelentőséggel bír, ráadásul
védett műemlékről van szó, ezért nem követeljük a
lerombolását, annak ellenére, hogy a faluban nagyon kevés a
katolikus hívő” – nyilatkozta Német László a
Dnevnik napilapnak.
Németcsernye Szent József temploma
A hajdani Csernye (Torontál-Czernya) a Csekonics grófok
zsombolyai uradalmának egyik helysége volt. Bár eredetileg is egy
települést alkotott, közigazgatásilag mégis két részből állt:
Ráccsernye szerb-német, Németcsernye német-magyar lakosságú
volt. A katolikusok első temploma 1808-ban épült Németcsernyén,
ennek helyére azonban – az uraság támogatásával – újat
építettek 1868-ban. A koraeklektikus épület bár hivatalosan nem
műemlék, szakmai vélemények szerint erre a címre mindenképpen
méltó lenne. Azóta a település közigazgatási kettéosztottsága
megszűnt, ami zavart okozott a település magyar neve körül
(Szerbcsernye, Németcsernye néven egyaránt sokan emlegetik).
|
Torontálcsernye, Zsombolya és környéke |
Az egyik szeptember végi vasárnap történt, hogy Német László
püspök – a templomrombolások szorgalmazója – véletlenszerű
és meglehetősen barátságtalan látogatást tett a németcsernyei
templomban. Valósággal berontott és félbeszakította a
szentmisét, s miközben a híveket szidalmazta, felszólította
őket, hogy katolikus felekezethez tartozásukat keresztleveleik
felmutatásával igazolják – tudtuk meg a helyiektől. Német
László becsmérlően beszélt arról az igyekezetről, amit a hívek
templomuk megmentése érdekében tanúsítanak. A helyzet ezt
követően mérgesedett el a közösség és a püspök között: a
hívek levélben fordultak Stanislav Hočevar belgrádi érsekhez,
közbenjárását kérve a templom megmaradásáért. Ezt a
püspök megdöbbentő ellenlépése követte: úgy tudjuk, hogy
betiltották a misézést Németcsernyén.
A Magyar Patrióták Közössége értesülései szerint a
templomrombolások előkészítése már évek óta napirenden van az
egyházmegyében. Ezzel függhet össze az is, hogy a püspök
korábban a németcsernyei templom több értékes berendezési
tárgyát, így a feszületet, a templom védőszentjének szobrát
és értékes festményeit is elvitette. De nem csak Németcsernyéért
kell aggódnunk. Olyan híresztelések is eljutottak hozzánk, hogy
akár két számjegyű is lehet azoknak a régi templomoknak a száma,
amelyeket az egyházvezetés le kíván bontani.
|
Koreni Zavicaja - Szülőföldünk gyökerei egyesület |
A hívek nem engednék templomukat lebontani
Egyesületünk a “minden magyar felelős minden magyarért”
tétel alapján erkölcsi kötelességének tekinti, hogy a bánsági
templomok és gyülekezetek sorsával foglalkozzon. Ezért a
közeljövőben építészeti értékfelmérő látogatást fogunk
tenni az egyházmegye területén annak érdekében, hogy
felderítsük, mely templomok kerültek veszélybe. Minden értéket
fényképesen és írásosan dokumentálni szeretnénk. Az útról
készítendő, a nyilvánosságnak is szánt jelentést – amelyben
javaslatot teszünk az egyes egyházi épületek megóvására,
műemlékké nyilvánítására és fenntartható használatára –
meg fogjuk küldeni a nagybecskereki egyházmegyének és a magyar
kormánynak is.
Számunkra döbbenetes azt látni, ahogy egy lelkipásztor minden
követ megmozgat annak érdekében, hogy nyájától
megszabadulhasson. Értékes műemlékek, évszázados templomok
láthatják kárát a rombolás szellemének. Meggyőződésünk,
hogy egyedül a nyilvánosság erejével tudunk hatni a körülöttünk
zajló folyamatokra. Terjesszük ezt az írást minél szélesebb
körben, és vállaljunk szolidaritást a Bánság maroknyi
gyülekezeteivel!