Megemlékezéseink

Így a nemzeti tragédiák és dicsőségek megemlékezéseinek idején annyi gondolat tornyosul az agyakban és a lelkekben. Különösen akkor, amikor a közeli Szerettekkel együtt vagyunk részesei az egyéni tragédiáknak, egyéni sorsoknak.

Néhány évvel már túléltelek. S ha ma én lennék esetleg 100 , akkor ráncosan, görnyedten is az én fiatal Édesapámra gondolnék vissza, a tartásodra, a méltóságodra, a tiszteletre, amit mindenkitől kiérdemeltél. Emlékeimben a szemedet kutatom leginkább, ami mindig mosolygott. Ezt Tőled örököltem.

A meleg ölelés képességét, a konfliktus-kerülést, az ódzkodást a tartós gyűlölettől. Ezt mind Tőled örököltem. Meg a vonzódást az emberekhez, akkor is, amikor bántanak és mindig keresni valami mentséget a botlásukra. A megbocsátás képességét örököltem Tőled. Örököltem a meg nem értettségen való fájdalmat és megütközést, akkor, amikor a jó szándékot is félremagyarázzák.
Emlékszem, amikor megkérdeztem Tőled, hogy Benned soha nem alakult ki gyűlölet az Életedet/életünket tönkre tevő hatalommal szembe? 

Azt válaszoltad:

„Kislányom, a mi egyéni tragédiánk csak porszem a történelemben. Őket megítélik , de bennünket szülőket az utódaink, pl te ítélsz majd meg és ez a fontos”. 

..Eszközödként vetítem ki szavaidat és idézem Veled: „és hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével, és belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez."

Fogadom a felnőtt méltóságával a tegnapot. 

Béke Veled Édesapám!

Dr Gundy Sarolta

Bono zöld hályog miatt hord napszemüveget

Bono elárulta: azért hordja szinte mindig híres napszemüvegét, mert zöld hályogtól szenved már húsz éve.

Az 54 éves ír rocksztár szeme a betegség miatt igen érzékenyen reagál a fényre. A zöld hályog úgy alakul ki, hogy a szem belső nyomása emelkedik, ez károsítja a látóideget.
"Jó kezelést kapok, minden rendben lesz" - mondta Bono, polgári nevén Paul Hewson a BBC1 péntek esti adásába kerülő Graham Norton show felvételén.

A folyamatos napszemüveg-viselést sokan afféle rocksztáros modorosságnak vélték. "Most megkapták az igazságot, ezután ezt fogják mondani: szegény, öreg, vak Bono" - viccelt az ír zenész, aki jelenleg a U2 Songs of Innoncence című új albumát népszerűsíti.

MTI

ÁRULKODÓKNAK

Nem volt és nincs annak múltja
ki a népét kiárulja,
s fájdalmas lesz életútja
ha idegenek rongybábúja.

Éles látását veszíti
ha lelki szükségét nem érzi,
hogy cinkosait úgy keresi,
ha nemzetét elemészti.

Koncért s dicsőségért adja
ha népét lencséért kínálja,
mikor mások átkát hallja,
s bántását szó nélkül hagyja.

Gyökér nélküli a gyökér
s nemzetének semmit nem ér,
mert lelki cafat az olyan erény
ki nem érez a testvéréért.

Ármánykodó gyávasága
ki lakáj-uszályokba állva
saját népét legyalázza,
de Igazság lesz a halála!

Rendnek követe a béke,
hisz ez a nemzet menedéke,
s önző gyűlölet sem győzne
ha rendbe nem vájna éke.

Árulásra nincs bocsánat
s latrok szavára nem járhat
a világ agyának forgása:
mert ez lesz a Föld pusztulása.

(GS, 20141017)

Dr Gundy Sarolta

A szegénység igazságtalanság (A szegénység elleni küzdelem világnapjára)

Ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja. A Szerbiát is erőteljesen fojtogató nincstelenség ellen itthon is hadakoznak – kiváltképp, mióta kiderült, hogy Európa legnyomorultabbjainak a ranglistáját mi vezetjük. Mára ugyanis – szégyenszemre! – Szerbia vált a kontinens legelmaradottabb államává.

A helyzet jó, csak reménytelen. Attól az országtól, amelynek az államadóssága 26 milliárd euró, mi jót is lehetne várni? Az elmúlt évet Szerbia újabb 3,4 millió eurós külföldi tartozással zárta. Méghozzá úgy, hogy a felvett hitelek áldásos hatásából maga a lakosság egy szikurdum szemnyi javulást nem észlelt.

De milyen harcot is folytathat egy teljesen összedőlt, a saját romjai alatt éltető levegő után kapkodó gazdaságú ország az egyetemes nyomor ellen? Legfeljebb olyan (válogatott eszközökkel vívott) látványküzdelmet, amilyenre tucatszám láthatunk példát. Konkrétan: hogyan is kapálóznak a körülöttük settenkedő, fenyegető nincstelenség ellen az egyelőre még tehetősek, hogy őket ne keríthesse a hálójába ez a rettegett szörnyűség? Akad néhány vérnyomásemelésre alkalmas példa az elmúlt hetek időszerű történéseiből.

A világhálón épp mostanság kering egy olyan táblázat, amely a hazai topfunkcionáriusok irigylésre méltó havi keresetét ábrázolja. A szerbiai megélhetési politikusok mezőnyét a korábbi mezőgazdasági miniszterünk, Goran Knežević vezeti, a maga egymillió dináros havi fizetésével. Őt követi Danica Drašković, aki 846 000 dinárt visz haza havonta, majd pedig Jorgovanka Tabaković következik, akiről sok minden elmondható, csak épp az nem, hogy rosszul keres, merthogy 680 000 dinárt kap. Ők ily módon igyekeznek felvenni a versenyt az egyre csak terebélyesedő nincstelenség ellen… 

 
A fővárosi pénzpárti politikusok dacolása mellett említést érdemel a Szerbiai Posta szegénység elleni küzdelme is. A sikeres cég vezérigazgatója külön kormányengedéllyel fejenkénti 35 000 dináros pénzjutalmat osztott az amúgy is jól fizetett alkalmazottainak a vállalat tavalyi, 6 millió eurós nyereségéből. Alighanem azért, hogy könnyebben átvészeljék a fenyegetően közeledő sötét telet.


Szerbiában nem számít meglepő újdonságnak az ilyesmi: hátrafelé haladunk az időben. Száguldunk vissza a múltba, szédületes gyorsasággal térnek vissza a 90-es években tapasztalt állapotok. Az egyetemes hátraarc intézményesített.

Miközben 25 000 közalkalmazottra vár fölmondás, a bérüket máris 20 százalékkal csökkentették. A legelső, tesztszerű, úgynevezett próbasztrájkokon/szalonsztrájkokon – a rendőrök, az ügyvédek és a pedagógusok figyelemfelkeltésén – is már túl vagyunk. Jöhet a következő felvonás. (Mindközül talán a tanárok elkeseredése lesz majd a legfájóbb, amint megkezdődnek a beharangozott elbocsájtások. Češljar Kiss Ottilia, a Vajdasági Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezetének tagja a Szabadkai Rádió egyik műsorában meglehetősen drámai hangon vázolta a várható eseményeket, amikor az oktatók kilátásba helyezett munkabeszüntetése ürügyén ezt nyilatkozta: „Nem visszük a kötelet otthonról az akasztáshoz. Hozzanak ők kötelet!“

Egyébként a szerbiai közvállalatokban dolgozók jövedelmének lefaragásával 2 millió eurót szándékozik megtakarítani a kormány.

A politikusok lejáratják az emberi beszédet – az egyik katolikus lelkész szerint. És alighanem igaza van. Aleksandar Vučić márciusban még azt nyilatkozta a sajtónak, hogy neki és a pártjának azért kell győzniük a választásokon, hogy általuk maga a nép uralkodhasson az országban. „Nem fogunk lopni a néptől!” – így hangzott a Kragujevacon megtartott kampánybeszédének a kulcsmondata. Azóta azonban (politikusi jó szokás szerint) nyilván megfeledkezett arról, hogy kinek, mikor és mit hazudott. Azt meg egyébként sem merészeli megkérdezni tőle senki, hogy ha nem a néptől szándékoznak lopni, akkor vajon kitől. Önmaguktól talán?

A szigorúan centralista Szerbiában az államkassza eszement feltöltői újabbnál újabb adónemek kiötlésével és egyéb állami harácsok kivetésével meg magán-pénzbehajtókkal, végrehajtókkal fenyegetik a kisembereket. Azokat, akiknek a koldusalamizsnával vetekedő béréből, nyugdíjából immár mindenféle tartozást egyetlen tollvonással levonhatnak, mielőtt még a pénzüket kézhez kapnák.

Kereskedő ismerősöm már hónapok óta mondogatja: ha a vajdasági emberek tudnák, hogy mi vár rájuk hamarosan, reggeltől-estig sírva-zokogva járnának az utcán. Csak bukjon meg végérvényesen a tartományi hatalom, máris porciózzák számunkra a fekete levest!

Vajdaságban, az ország éléskamrájában legalább 20 000 embernek kellene népkonyhán kosztolódnia, a Vöröskereszt azonban a maga 75 lokális, városi kifőzdéjének működtetésével csak 10 000 rászorulót képes heti öt alkalommal étkeztetni. Ennyi embert ment meg az egyszerű éhenhalástól.

„Aki nem bírja a télen az éhezést meg a fagyoskodást, az majd öngyilkos lesz!” – fakadt ki keserűen egy idős ember az egyik rádióműsorban. Annak alighanem már nem marad ereje küzdeni a szegénység ellen. És nem ő lesz az egyetlen, aki így jár. A világon évente 18 millió ember hal éhen… Olyanok, akik nem tudják: a szegénység nem sors, amit amíg lehet, fogcsikorgatva el kell viselni – a szegénység igazságtalanság.

SZABÓ Angéla

Parádézgatunk?

– Minden készen áll a ma délutáni belgrádi katonai parádéhoz! – jelentette ki a honvédelmi minisztérium szóvivője. Így hát lesz parádézás három dimenzióban: égen, vízen, szárazföldön.
A komisz időket idéző, félelmetes militarista rendezvény igen nagy festékkel jár: már napok óta zajlik a lázas készülődés. Utcákat zártak le, forgalmat tereltek el, főpróbát tartottak és különtérkép készült az útvonalról, amelyen el lehet jutni a helyszínre. Mintegy 3 000 résztvevővel zajlik majd a fél 4-kor kezdődő harsány bemutató. A látványos esemény beharangozója azt is eldicsekedte, hogy a hadsereg legkiválóbb katonáinak a kiváltsága, a jutalma lesz az, hogy a parádén bemutatkozhatnak, felvonulhatnak, szerepelhetnek. Szó sem róla: ennyiféle fajta, kimondottan emberölésre kifejlesztett gyilkos eszközt nem láthat mindennap a békeszerető, ámde kíváncsi természetű, egyszerű földi halandó. Merthogy lesz ott 30 fős ejtőernyős csoport, páncélos meg légvédelmi egység, gyalogság, folyami flottilla és legénysége, katonai rendőrség meg a különleges alakulatok tagjai.

Belgrádban 1985-ben volt utoljára ilyen katonai díszszemle, tehát 29 év után most lesz az első. A vasalt szövegű hivatalos közlemény szerint a „tankparádénak” az égvilágon semmi különös oka nincsen, csupáncsak két évfordulóra emlékeztet bennünket: az első világháború kitörésének 100. és a szerb főváros felszabadulásának 70. évfordulójára. Na, meg az orosz államfő vendégül látására is szolgál. Putyin Tomislav Nikolić meghívására érkezik, és úgy hírlik, egy 9 dokumentumból álló csomagot hoz a szláv kistestvérnek – megállapodás születik majd energetikai, vasútfejlesztési stb. ügyekben.

Hogy a mondvacsinált okokon túl, valójában mit akar a koldusbotra jutott Szerbia üzenni a nagyvilágnak ezzel a katonai csinnadrattával, hogy a hivalkodó haderejével kiket is szeretne elrettenteni, arról nem szólnak a híradások. Mint ahogy arról sem lehet sem olvasni, sem hallani, hogy kolduséknak mennyibe kerül majd ez a militarista feltűnési viszketeg. Csak parádézgatunk és fizetünk. Elbírjuk, megtehetjük…

A megboldogult szocializmus éveiben meglehetősen erősen tartotta magát az a hízelgően hiú ideológiai kreálmány, hogy Jugoszlávia legendás hadserege a világ vezető, legjobban felszerelt hadereihez sorolható. A vérgőzös 90-es években aztán kipróbálásra is került ez a prepotens hadi tudomány és melldöngető hadi technika, méghozzá olyan gyalázatos módon, hogy a bevetett fegyverzetet az ország népe ellen fordították, hadd üzemeljen teljes kapacitással a balkáni halálgyár.
A tébolyult időket túlélt ex-jugo fegyverarzenál egy részét – amerikai indítványozásra – meg kellett semmisíteni. Méghozzá előre meghatározott szakaszokban és sorrendben. Első ízben éppen 10 évvel ezelőtt kezdték elsiratni és temetni az egykori Jugoszláv Néphadsereg legyőzhetetlennek hitt hadi erejét. A külföldi sugallatra, nyomásra történő, tervszerű katonai leépítést a Szerb Védelmi Minisztériumnak kellett levezényelnie. 

Az amerikai forgatókönyv szerint, a legelső körben mintegy 450 katonai objektum eladását helyezték kilátásba. Ezeknek, a hadsereg tulajdonában lévő épületnek az áruba bocsátásáért a legoptimistább számítások szerint megközelítőleg 4 milliárd dollárt kellett (volna) kapni. Ezt követte a lőszerraktárak tartalékfeleslegének a megsemmisítése. Ekkor másfél-kétmillió euró értékű lőszert és robbanóanyagot kellett hatástalanítani. Majd pedig következett a könnyűfegyverek kivonása a „forgalomból”. A leltár szerint összesen 27 500 fegyvert ítéltek halálra. Ebből az időből vált ismertté az adat: 2007-ben 1 400 000 gyalogsági aknát semmisítettek meg. A korabeli ellenzéki sajtó információi szerintŠutanovac védelmi minisztersége idején néhány szándékos gyújtogatásos tűzeset is történt katonai objektumokban, amelyekben ily módon repült a levegőbe az egyébként is megsemmisítésre váró muníció. A légvédelmi rakétákra is sor került, és tonnaszámra semmisítették meg a T-55-ös tankok gyilokszereit. Egyes becslések szerint ez utóbbiakból szinte semmi sem maradt.

A leszerelés az ágyúk és a tankok smederevói vasművekben történt beolvasztásával folytatódott.
A NATO 1999-es szerbiai bombázása idején 26 000 négyzetméternyi katonai raktár, a szabad ég alatti tárolás miatt pedig 11 000 tonna lőszer vált használhatatlanná.
Szerbiában még napjainkban is mintegy 9 000 tonna olyan lőszerről vezetnek nyilvántartást, amelyet 2015-ig kötelezően meg kell semmisíteni.

Fegyvermegsemmisítés szerbiai módra

A honi haderőcsökkentés indítványozásakor nem csupán a hadsereg demilitarizálása zajlott, a „lefegyverzés”, a leszerelés a civilekre is vonatkozott. A lakosságnak is be kellett (volna) szolgáltatnia a lőfegyvereit, a fegyvertartási tilalom alól csupán a vadászpuska jelentett kivételt.

Amióta az egykori jugoszláv tagköztársaságok kiválása után Szerbia magára maradt, orosz mintára elindult a militarizmus és a diktatúra, a putyinizálódás és az erőfitogtatás útján. Alighanem a ma délutáni halálosztó fegyverarzenál felvonultatása is ilyesféle célt szolgál. Meg persze erősíti is egyben a „hiába karizmatikus, ha mégiscsak barbár” egoista én-képünket. Ami pedig – a „férfiasságunkat” növelendő módon – igen kedvezően hat az önbizalmunkra. (Másunk, egyebünk már úgysincs.) Nem tudom, miért, nekem erről a díszszemléről szülőfalum egyik peremfigurája jutott eszembe, a központban, a korzón ténfergő Joka Pista. Aki csikkszedés közben nagy előszeretettel fülelte ki és figurázta ki a kommunista elvtársak világmegváltó párbeszédét, hogy aztán a maga szelíd módján beszólhasson nekik. Amikor egy vasárnap délelőtt éppen azt taglalták a bútorüzlet előtti köpködőn, hogy a mi Jugoszláviánknak micsoda ütőképes hadserege van, Pista türelmesen végighallgatta őket, majd egy jól irányzott, verbális bal egyenessel berekesztette az elvtársi eszmecserét: „Mit akartok ti? Amerikának több repülője van, mint nektek legyetek!” A jokapistás csattanó elhangzása után a fejesek rendszerint restelkedve szétszéledtek…
Hogy napjainkban a világ mely országainak van több játékfegyvere, mint Szerbiának valódi, bele sem merek gondolni. Számomra már ez az általános népünnepélyként beállított fővárosi katonai parádé is épp elég hátborzongató.

SZABÓ Angéla

Mégiscsak templomrombolás készül a Bánságban

A katolikus egyházfő a szinódust megkezdő misén arról beszélt, a rossz pásztorok elviselhetetlen teherrel sújtják a népet. Ferenc pápa hozzátette, az egyházban nem az egyéni érdek és az egymással való versengés kell számítson, hanem a közös jó. A Szent Péter-bazilikában a püspöki tanácskozás több mint 200 bíborosa és püspöke misézett együtt a pápával. Közöttük volt Erdő Péter esztergom–budapesti érsek is, aki a tanácskozás fő témájának felvezetője. A családról szóló, két hétig tartó szinóduson több mint 250 pap és tizennégy házaspár tanácskozik a Vatikánban a házasság előtti párkapcsolatról, a házasságról és a családalapításról...

...

Bár Német László nagybecskereki püspök a magyar kormánynak megígérte, hogy a támogatások fejében megmaradhatnak a közép-bánsági szórványfalvak katolikus templomai, most ennek mégis az ellenkezője történik. Megkezdték a műemlékek kiürítését, az egyházszervezet felszámolását. A helybeliektől értesültünk, hogy a püspök megtiltotta a misézést a németcsernyei Szent József Szűz Mária Jegyese templomban, így a hívők csak heti egy alkalommal tudnak rózsafüzér imát mondani templomukban. A közösség élni akarását hűen tükrözi, hogy egy helyi civil szervezettel, a Szülőföldünk Gyökerei Német Hagyományőrző Egyesülettel (Koreni Zavičaja) közösen a belgrádi érsekhez fordultak.

Két bizonytalan sorsú templom

2014. augusztus 18-án adtunk hírt arról az örömteli fordulatról, hogy egy hónapig tartó tiltakozást követően megmenekülhetnek azok a torontáli katolikus templomok, amelyeket az egyházmegye bontásra jelölt. Különösen Németcsernye, Módos és Párdány templomai kerültek veszélybe, de úgy tudjuk, más istenházák lerombolása is napirenden van. Szeptember 8-án jött az első gyanút keltő hír: a délvidéki Magyar Szó cikkezett arról, hogy mégiscsak lebontják a németcsernyei templomot. Ebből a cikkből kiderül, hogy a püspök mégsem tett le a templomrombolásról, hanem csak „moratóriumot” rendelt el: a bontási határozatok továbbra is érvényben vannak – és úgy látszik – ehhez az akarat is adott.“Sajnos egyes templomok, amelyek üresek, csak a régi időkre emlékeztető mementóként maradnak meg, míg másokat – azért mert a járókelőkre nézve veszélyesek - kénytelenek leszünk eltávolítani” – mondta el a püspök az újvidéki Dnevnik szerb nyelvű napilapnak. A napokban készült interjúban Német László konkrétan nevesíti a németcsernyei és a párdányi templomokat. Szakemberek szerint azonban az érintett épületek rossz műszaki állapota egyik esetben sem indokolja a rombolást.

Koreni Zavicaja - Szülőföldünk gyökerei egyesület

A hívek számára a templom jelenti a megmaradást

Miközben Német László „elnéptelenedő gyülekezeteket” említ, ezzel szemben mindenütt van több-kevesebb, főként magyar anyanyelvű hívő. Németcsernyén például még százhatvan magyar és tíz német lakik. A szentmiséket harminc-ötven fő látogatja, ami bár kétségtelenül nem feltételez nagy közösséget, korántsem a végstádium jele. (Egy átlagos Zala megyei faluban ennél is kevesebben járnak misére.) Ennél izmosabb gyülekezetek is szerepeltek eredetileg a „feketelistán”: noha a módosiak százötvenen vannak, az egyházmegye mégis lemondott templomukról – és róluk. Igaz, itt egyelőre valóban úgy tűnik, hogy elmúlt a bontási szándék, talán a templom műemléki státuszának köszönhetően. “Elhagyatott állapotban van a módosi templom is, de fontos kulturális jelentőséggel bír, ráadásul védett műemlékről van szó, ezért nem követeljük a lerombolását, annak ellenére, hogy a faluban nagyon kevés a katolikus hívő” – nyilatkozta Német László a Dnevnik napilapnak.

Németcsernye Szent József temploma

A hajdani Csernye (Torontál-Czernya) a Csekonics grófok zsombolyai uradalmának egyik helysége volt. Bár eredetileg is egy települést alkotott, közigazgatásilag mégis két részből állt: Ráccsernye szerb-német, Németcsernye német-magyar lakosságú volt. A katolikusok első temploma 1808-ban épült Németcsernyén, ennek helyére azonban – az uraság támogatásával – újat építettek 1868-ban. A koraeklektikus épület bár hivatalosan nem műemlék, szakmai vélemények szerint erre a címre mindenképpen méltó lenne. Azóta a település közigazgatási kettéosztottsága megszűnt, ami zavart okozott a település magyar neve körül (Szerbcsernye, Németcsernye néven egyaránt sokan emlegetik).

Torontálcsernye, Zsombolya és környéke

Az egyik szeptember végi vasárnap történt, hogy Német László püspök – a templomrombolások szorgalmazója – véletlenszerű és meglehetősen barátságtalan látogatást tett a németcsernyei templomban. Valósággal berontott és félbeszakította a szentmisét, s miközben a híveket szidalmazta, felszólította őket, hogy katolikus felekezethez tartozásukat keresztleveleik felmutatásával igazolják – tudtuk meg a helyiektől. Német László becsmérlően beszélt arról az igyekezetről, amit a hívek templomuk megmentése érdekében tanúsítanak. A helyzet ezt követően mérgesedett el a közösség és a püspök között: a hívek levélben fordultak Stanislav Hočevar belgrádi érsekhez, közbenjárását kérve a templom megmaradásáért. Ezt a püspök megdöbbentő ellenlépése követte: úgy tudjuk, hogy betiltották a misézést Németcsernyén.

A Magyar Patrióták Közössége értesülései szerint a templomrombolások előkészítése már évek óta napirenden van az egyházmegyében. Ezzel függhet össze az is, hogy a püspök korábban a németcsernyei templom több értékes berendezési tárgyát, így a feszületet, a templom védőszentjének szobrát és értékes festményeit is elvitette. De nem csak Németcsernyéért kell aggódnunk. Olyan híresztelések is eljutottak hozzánk, hogy akár két számjegyű is lehet azoknak a régi templomoknak a száma, amelyeket az egyházvezetés le kíván bontani.

Koreni Zavicaja - Szülőföldünk gyökerei egyesület

A hívek nem engednék templomukat lebontani

Egyesületünk a “minden magyar felelős minden magyarért” tétel alapján erkölcsi kötelességének tekinti, hogy a bánsági templomok és gyülekezetek sorsával foglalkozzon. Ezért a közeljövőben építészeti értékfelmérő látogatást fogunk tenni az egyházmegye területén annak érdekében, hogy felderítsük, mely templomok kerültek veszélybe. Minden értéket fényképesen és írásosan dokumentálni szeretnénk. Az útról készítendő, a nyilvánosságnak is szánt jelentést – amelyben javaslatot teszünk az egyes egyházi épületek megóvására, műemlékké nyilvánítására és fenntartható használatára – meg fogjuk küldeni a nagybecskereki egyházmegyének és a magyar kormánynak is.
Számunkra döbbenetes azt látni, ahogy egy lelkipásztor minden követ megmozgat annak érdekében, hogy nyájától megszabadulhasson. Értékes műemlékek, évszázados templomok láthatják kárát a rombolás szellemének. Meggyőződésünk, hogy egyedül a nyilvánosság erejével tudunk hatni a körülöttünk zajló folyamatokra. Terjesszük ezt az írást minél szélesebb körben, és vállaljunk szolidaritást a Bánság maroknyi gyülekezeteivel!

Magyar Patrióták Közössége 

Ma lenne 16 éves Romić Arnold

Épp most lenne 16 éves az a Romić Arnold, aki sajnos ma nem ünnepelhet születésnapot, mert már teljes 4 hónapja a csantavéri Nagytemetőben.pihen. Hirtelen halálát mi okozta, ma sem tudni. A szülők véleménye és a szemtanúk elmondása szerint az oromhegyesi Atlantis Garden Club biztonsági őrei általi fizikai bántalmazás következtében hunyt el a helyszínen még ez év május 31.-én.

Tömény hallgatás

Az akkor még 15 éves fiú furcsa halálának hírét nem kapta fel azon nyomban a sajtó, és a temetés óta eltelt 4 hónap alatt se nagyon foglalkozott vele. Arnold esete távolról sem kapott akkora teret a tömegtájékoztatási eszközeinkben, mint például a hasonló életkorú bajmoki szerb kislány eltűnése és halála. Arnold története nyilván más, egészen más. Nála mintha minden-minden arról szólna, hogy hasznos lenne a zűrös ügyet mielőbb elsimítani, a köztudatból kiiktatni és ha lehetséges, gyors tempóban elfelejteni. Mert ugyan miféle egyéb logikus magyarázat létezhet mindarra, ami a szerencsétlen fiú tragédiája óta történt.

Fábrikék miért csak július 17.-én kapták kézhez a holttest boncolásáról készült jegyzőkönyvet, amikor hasonló, vitás esetekben még a temetés sem engedélyezett a kórbonctani jelentés elkészülte előtt. Aztán: véthet-e vajon véletlenül akkora hibát egy gyakorló patológus, hogy a többoldalas szakvéleményezéséből éppen a legfontosabbat, a halál okának a feltárását, megállapítását felejti ki? Ugye, nem?

Túl sok a „miért”…

Az Újvidéki Televízió Napjaink című műsorában (szeptember 1-jén) kísérletet tettek arra, hogy széleskörűen feldolgozzák a Romić gyerek titokzatos halálesetét. Ami az oknyomozás során földerített anyaghalmazból toronymagasan kiemelkedik, az nem egyéb, mint a szándékos ködösítés, a makacs maszatolás. Mintha csak a régi gyermekjátékot, a Komámasszony, hol az ollót? vették volna alapul, mintha azt látnánk magunk előtt, amikor az ügy felgöngyölítési folyamatát követjük. Kristálytisztán meghatározhatóak azok a szervek, intézmények, amelyek úgymond „nem illetékesek” az ügyben vagy egyszerűen csak nem hajlandóak megszólalni. Mert azt megint csak úgymond felső utasításra „nem tehetik”. A nyilatkozatukat nem engedélyezték. Íme néhány soros idézet a műsorból: „A magyarkanizsai rendőrség végezte a helyszínelést, de nem akartak nyilatkozni, amíg nem kapnak erre engedélyt a nagykikindai rendőrségtől. Miután a nagykikindai rendőrség sem kapott engedélyt a nyilatkozatra a belügyminisztériumtól, a Zentai Alapfokú Ügyészségre utaltak bennünket mondván, hogy annak adták tovább az ügyet. Ezt a választ kaptuk az újvidéki Klinikai Központtól is, ahol a boncolást végezték. De mire Zentára érkeztünk, megtudtuk azt is, hogy most már ők sem illetékesek az ügyben. A Szabadkai Felsőfokú Ügyészségre utalták át az esetre vonatkozó dokumentációt.” Úgy tűnik: mindenki menekül, mindenki mossa kezeit. Ha nem történt idegenkezűség Arnold halálakor, ha valóban csak úgy „összeesett és meghalt”, mint azt a műsorban állítják, akkor mi végre a nagy titkolózás? Miért nem engedélyezett a megszólalás? És ha már minden (és mindenki) tiszta, akkor egy Isten háta mögötti magyar faluban történt halálesetnek miért kell eljutnia egészen a fővárosi belügyminisztériumig? Aztán szokatlanul különös ez is: riportban megszólaló diszkó tulajdonos és az alkalmazottja, a biztonsági őr miért áll háttal a kamerának, ha már nyilatkozik, miért nem látható az arca? Amit állít, azt vállalja, a saját arcát nem?

Persze a válasz nélküli miérteket hosszan lehetne sorolni... A végén inkább Arnold édesapját idézném, aki azt mondta: „Ma lenne a fiam 16 éves, ha nem oltották volna ki az életét. A küzdelmünket folytatjuk. Úgy tervezzük, hogy mindenszentekre elkészül a temetőben a síremléke.”

Szabó Angéla

Enjoy the silence...

Pride Parade Belgrade - under the gun - 50 people arrested...

Photo: Tanjug

Belgrade – Organizers of the Pride Parade said that the walk down the central city streets will be held today as planned.

Gathering of participants begins at 11:30. Traffic is closed in central Belgrade streets, and presence of a large number of police officers is visible. Protest against the Pride Parade was finished late last night, and new gathering was announced for today at 16h. The route of the participants of the parade:

 – Gathering at 11:30 in front of the Government of Serbia in Nemanjina street – Arrival of participants is enabled from three directions, from Slavija, from casino “London” in Kneza Milosa street and from the direction of the main railway station – The procession will go down Kneza Milosa street to the National Assembly of Serbia, then to Nikola Pasic Square and the City Assembly, where the gathering closes at 14h – Participation in Parade announced Kori Udoviccki, Deputy Prime Minister, Jadranka Joksimovic, Minister without Portfolio, Ivan Tasovac, Minister of Culture and Cedomir Jovanovic, president of LDP

About two dozen opponents of the Pride Parade attempted to break through from Knez Mihajlova street to the Republic Square but were prevented by the police cordon. They dispersed into surrounding streets.

An incident happened at the Pride when a man dressed in a camouflage uniform went among the participants of the parade and broke several banners, Telegraf.rs reported. The transparent had a picture of Patriarch Irinej on it and read: “I give a million euros for you to be mine”.

“Blic” reports that the police has arrested more than 50 people for various reasons so far.

The parade passed Beogradjanka building (Beogradska street), where they briefly stopped. They changed the transparent at the front of the column, and it now reads: “For all the victims of violence in Serbia. Belgrade Pride Parade.” Then they stood for about a minute with fists up in the air as a sign of resistance to violence. After that they continued down Kneza Milosa Street, to the Boulevard of King Aleksandar.

Members of the Gendarmerie have beaten up Andrej Vucic, brother of the Prime Minister Aleksandar Vucic and three members of the security of the Prime Minister of Serbia. They were transported to Military Medical Academy, “Blic” reports.

Vucic Confirms His Brother Was Beaten By Gendarmerie 

Serbian Prime Minister Aleksandar Vucic confirmed today that members of the Gendarmerie beat his brother Andrej Vucic and two members of the security and that all three of them suffered serious injuries.

“This was the hardest day in every way for me, but I am not here as a brother. I love my brother more than anything in the world. He and two members of my security came out with bloody heads and have serious injuries,” Vucic told reporters at the press conference in the Government of Serbia. He said that there was an excess of power, that they apologized and that neither his brother nor the two security guards will prosecute members of the Gendarmerie who beat them. Vucic also said that he understand members of the Gendarmerie who did this, that they were probably nervous because they had to work today. “I understand the anxiety, they did something against their beliefs,” said the Prime Minister. Reacting to some people saying that it is the best news they heard today, Vucic said that they should ask themselves if everything is well with them. “I do not wish this to them and we will protect them and their families… Let them think if everything is O.K. with them if they believe this is the best news they heard today. My brother’s job is to love and respect his country,” said Vucic. According to unofficial information, Andrej Vucic, together with security, tried to pass through the police line at Slavija square, members of the Gendarmerie beat him and his bodyguards. Andrej was immediately transported to VMA.

InSerbia News / BLIC

Mindenki megy...

Vagy így, vagy úgy, de mindenki siet
Mostanában tőlem valahova -
Nem volt ily kurta azelőtt a perc,
S az óra ily kiszabott, mostoha.
Mindenki megy és mindenki lohol,
Egyik csomagol - másik haldokol.
Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa:
Jövevények és vándorok vagyunk
És nincsen itt senkinek maradása. -
Néha borzadok s fázom élni, lenni:
Ebben a maradástalan világban
Nekem is útra kellene már kelni...
Körülnézek: ma este merre menjek?
S lassanként nem lesz már többé hova,
Nem lelek többé otthont, menhelyet -
Szabott a perc, az óra mostoha.
"A világ végezetéig veled!"
Ezt Jézus mondta, s ő is messze van,
Emmausba betért egy pillanatra - -
S a végtelen elnyelte nyomtalan.

Reményik Sándor

Crisis Relief International (CRI) vezetőjének segélykérése hozzánk

"Elvesztettük Queragosh (Quatagosh) városát. Az ISIS elfoglalta és a gyerekeket szisztematikusan lefejezik.

Ez az az város, ahova szintén élelmiszert csempésztünk be. Az ISIS visszaverte a Peshmergát (kurd fegyveres erők) és jelenleg 10 perc távolságra vannak attól a helytől, ahol a csapatunk dolgozik. Ezrek menekülnek Erbil városába. Az ENSZ evakuálta az csapatait Erbilből. A mieink változatlanul ott vannak és ott is maradnak. Az imatámogatásra feltétlenül szükségünk van.

Kérünk, hogy imádkozzatok hűségesen (folyamatosan) az észak-iraki emberek szabadulásáért az ISIS borzasztó és borzalmat keltő előrenyomulásától és az extrém iszlamista céljaitól, amely vagy a tömeges megtérés, vagy halál minden keresztényre a régióban.

Kérlek benneteket, sőt könyörgöm, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül ezt az emailt. Ne küldjétek tovább, amíg nem imádkoztatok ezekért. Küldjétek tovább minél több embernek. Küldjétek el barátoknak, keresztényeknek, akiket ismertek. Küldjétek el imacsoportoknak. Küldjétek el a pásztoraitoknak és beszéljetek velük telefonon, hogy vasárnaponként imádkozzanak az istentisztelet folyamán ezekért. Kérlek, hogy külön imaidőt szenteljetek rendszeresen ezekért az imacélokért. Fontos, hogy a keresztény testvéreinkért kiálljunk imában!!"

Sean Malone

Ősz - Vivaldi

Vigad a pór, táncolva, énekelve,
a bő termést örvendezőn fogadja,
ma még Bacchus borától víg a kedve -
holnap álomba hamvad majd vigalma.

Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
Legyint a langyos légtenger fuvalma,
a gazdag évszak mintha integetne:
édes álomból szép gyönyörbe csalna.

A vadászok hajnalban útra kelnek,
kürttel, puskásan, alvó falvakon túl
vadat hajszolva jó nyomot követnek.

A megriadt vadállat puskaportul
prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,
bukdácsol még, aztán a fűre fordul.

Rehabilitálták az újvidéki folyamőrség laktanyájában kivégzett Dobi Kálmánt

1944/45-ös áldozatok

Miközben a „Szerbiai Szocialista Párt (SPS), majd a  Szerb Haladó Párt (SNS) által vezetett kormány, amelynek immár a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is tagja, több mint egy éve, a folyamatos ígérgetések ellenére, halogatja a magyarok kollektív bűnösségére vonatkozó, még érvényes jogszabályok eltörlését”,[1] a bíróságokon folyamatban van számos, 1944/45-ben ártatlanul kivégzett és egyéb jogsérelmet szenvedett vajdasági magyar egyéni rehabilitálási eljárása.

A  VMSZ ellenőrzése alatt tartott vajdasági magyar írott és elektronikus sajtó sajnos – ismeretlen okból és indokolatlanul – nem foglalkozik az atrocitások áldozatainak pereivel. Így, természetesen, a nyilvánosság nem értesülhetett Dobi Kálmán néhai újvidéki lakos rehabilitálásáról sem. Pedig fontos, több szempontból is tanulságos, és bizonyára precedens értékű esetről van szó.

Dobi Kálmán (1906) néhai újvidéki hentes mester rehabilitálását leánya kérelmezte az újvidéki Felső Bíróságnál, még 2012. május 22-én. Édesapját ugyanis 1944 novemberében elvitték a családi házától és kivégezték. Csaknem egy évvel később az akkor hatóságok – minden bizonyíték nélkül – „elmenekült háborús bűnösnek nyilvánították”, minek alapján a családot az összes ingó- és ingatlan vagyonától megfosztották.

A Szerb Köztársaság nevében eljáró újvidéki Felsőfokú Ügyészség a rehabilitálási kérelmet elvitatta, hangoztatva, hogy „nincsen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy nevezett személyt egyáltalán kivégezték volna, különösen nem bírósági vagy közigazgatási ítélet alapján és nem kizárólagos politikai, vallás, nemzeti vagy ideológiai okokból való megtorlásképpen” (sic!). (Ez az állítás nem csak a tényekkel, de önmagával is ellentétes! Dobi Kálmánt ugyanis éppen minden bírósági vagy közigazgatási eljárás nélkül végezték ki.)

Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a rehabilitálást el kellene utasítani az miatt is, mivel „a rehabilitálás alatt álló személy abban a pillanatban már nem élt, amikor meghozták a háborús bűnössé való nyilvánításáról, illetve a vagyona konfiskálásáról szóló határozatot, így nevezett személy jogai nem sérültek és nem sérülhettek a személyi és vagyoni jogai sem” (sic!).

A bizonyítási eljárás során a bíróság megállapította: Dobi Kálmánt 1944. november 1-jén éjjel 1 órakor a Népfelszabadító Hadsereg két egyenruhás tagja az újvidéki folyamőrség laktanyájába hurcolta, ahol aztán – egyes források szerint „vagy ezer” sorstársával együtt – kivégezték.[2] Nem sokkal később az ingó vagyonát részben elhordták, a többit és az ingatlanjait pedig a Városi Népbíróság konfiskálta.

Dobi Kálmán házastársának elmondása szerint a család többi tagja is „állandó életveszélyben élt, ami miatt több alkalommal menekülniük kellett és védelmet kérni a szomszédoktól, valamint a szülőktől”.
Az újvidéki Felső Bíróság elutasította az ügyészség álláspontjait és Dobi Kálmánt, a 2013. szeptember 23-i végzésével, rehabilitálta. A végzés kimondja, hogy Dobi Kálmánt „nemzeti okból végezték ki a Szerb Köztársaság területén, bírósági és közigazgatási ítélet nélkül, ami miatt hatályukat veszítik azok a jogi következmények, amelyek ebből a jogellenes tettből következtek”. Az újvidéki Népbizottság és Járásbíróság 1946. évi záradéka „a meghozatalától kezdve, valamint ezeknek a jogi aktusoknak minden jogi következménye is semmis” – áll a bírósági végzésben.

Az ügyészség a rehabilitálási végzés ellen 2013. szeptember 9-én fellebbezést nyújtott be az újvidéki Fellebbviteli Bírósághoz, amely a 2014. április 30-án keltezett döntésével a fellebbezést elutasította és az elsőfokú végzést megerősítette. A végzés 2014. április 30-án jogerős lett.

Dobi Kálmán leányának most esélye van, hogy a 70 ével ezelőtt elkobzott családi vagyon ingatlanijait visszaszerezze, illetve a visszaszármaztatási törvény alapján kárpótlást kapjon.
Ismereteim szerint Dobi Kálmán az első, akit az újvidéki folyamőrség laktanyájában kivégzettek közül rehabilitáltak. A kaszárnyában történt véres esemény azonban, valamint az áldozatok neve és száma, továbbá, hogy hova temették őket, további kutatást, feltárást igényel.

A kollektív bűnösségre vonatkozó jogszabályok eltörlése szerb kormány által meggyorsítaná a vajdasági magyarok rehabilitálási eljárásait is. 

Újvidék, 2014. szeptember 7.

                                                                                                                        Bozóki Antal

[1] A VMDP állásfoglalása a vajdasági magyarság helyzetéről, különös tekintettel a nemzeti tanácsi választásokra: http://bozokiantal.blogspot.com/, 2014. szeptember 7. [8:26]

[2] A folyamőrség laktanyájában történtekről lásd Habram Károly Az utolsó élő tanú c. írását. Családi Kör, 2005. szeptember 15. 20-21. o.

Hűtőkocsiban hozták haza a daganatos beteget Csókára

Csehák Gábor

A kamenicai Onkológiai Intézet és otthona közötti út bizonyára emlékezetes marad a csókai Csehák Gábor (50) számára, akit vastagbélen lévő daganat eltávolítása után nem mentőkocsiban szállítottak haza, mint ahogyan az emberhez méltó és elvárható volna, hanem egy hűtőkocsiban, mint a levágott jószágot!


Csehák Gábor bizony az otthonáig vezető száz kilométeres utat frissen műtötten a zentai Temporeks cég hűtőkamionjának sofőrfülkéjében tette meg. A lapnak kénytelen volt elismerni, emlékezetes marad számára az út, mert a biztonsági öv éppen a frissen műtött területet nyomta.


-A főnővér hétfőn szólt, hogy másnap hazaengednek, s azt is mondta, erről értesítette a csókai kollégákat. Igen ám, de értem, elbocsátásom után nem jött a csókai egészségház kocsija! Arról, hogy a mentő valószínűleg nem is fog megérkezni aznap, felesége tájékoztatta, akinek azt mondták, legfeljebb másnap tudnak kocsit küldeni az addigra a kórházból már elbocsátott, frissen műtött betegért, mert későn szereztek tudomást a szállításról.


-Nem volt mit tennem, felhívtam kollégáimat a zentai TemporeX húsgyárból, van-e esetleg útjuk errefelé és el tudnának-e értem jönni. Ők pedig, amikor széthordták a húst Újvidéken, eljöttek értem és hazavittek a hűtőkocsival”, mesélte a csókai Csehák Gábor.

Dr. Lévai Szenes Ibolya, 

a csókai egészségház igazgatója a lap megkeresésére azt nyilatkozta: 

- Csehák Gábor az egészségügyi alap zentai fiókjának biztosítottja, de Csókán van a lakhelye. A probléma úgy keletkezett, hogy a távirat Kamenica, Zenta és Nagykikinda között bolyongott. Amikor végül megérkezett hozzánk, már késő volt, nem tudtunk érte elmenni, mert valamennyi kocsinkat más munkára osztottuk be. A betegeknek és a hozzátartozóiknak meg kell érteni, hogy kis flottával, gépparkkal rendelkezünk, és ez történik meg amikor a hozzátartozók türelmetlenek a beteg nyugtalan és megijed.

Ismét országos sajtó foglakozik Csókával, piciny település, de zajlik az élet. Valahogy itt minden fordítva működve tűnik jónak pl.: minél szegényebb a község (minden negyedik lakos szociális eset), annál több a dáridó, eszem-iszom, megfőzöm, kidobolom, eltapsolom...

Ideje lenne a felügyelőségeknek a szemét erre az oldara fordítani, kicsit átrázni mi is történik itt valójában és a csókai daganatos beteg Csehák Gábor sem érkezik kollégái által a hűtőkocsi sofőrülésén haza, hanem emberhez méltóan, mert nem ő volt türelmetlen, hanem a beteg ágyát fel kellett szabadítani...

Mit tesz a pártkönyv...jót nem...

Kurir nyomán Margit Zoltán

A csókai „fecli” - 李外匯券!

„A kutya nem kutya, 
aki a saját gazdáját megharapja.”

                             Szólás-mondás

A kocsordi nép szólás mondásait olvasgattam, amikor is egy „fecli” a kezem ügyébe került. E „Fech-Lee: 李外匯券”, nem kínai papírárus, hanem komoly üzenetet hordoz magában! A megszólításnál talpra álltam, mert úgy illik: MAGYAROK! Gondoltam most jön a himnusz mint, amikor vacsoraközben jó szájízzel, -fogyasztás közepette a férfikórus rázendített némi kisüsti elfogyasztása után a himnuszra, mert azt gondolták, hogy annak most ott a helye..., mit volt mit tenni zsíros arcpírrel, teli-szájjal, hasbeszélve elmormogtuk, amit kellett..., de barátom helyretette ezt követően a dolgot, hogy tudni illik mi illik! A himnusz nem népdal, amit eszem-iszom közben csak úgy elénekelünk, félrészegen! Félig berúgni az meg kész kidobott pénz! Nos iszunk, vagy ordibájolunk?!

Kicsit elgondolkodtam a „fecli” formáján, csupa nagy betű, a szerző nagyon fontos gondolatait akarja tükrözni, ordibálva, hogy végre-valahára, -szerinte fény gyúljon a félrevezetett sötét lelkekben. Kicsit az irigységet érzem a sorok között, hogy az fáj legjobban, hogy ismét nem ők kormányoznak. Ti sem lennétek jobbak a Deákné vásznánál erről is megbizonyosodtunk már párszor...Az újabb pártocskák is szintén zenészek, a hatalomtól távol, ilyen magyar, meg olyan magyar, a hatalomhoz dörgölődzve, meg olyan szépen behódoló, hogy a török hódítók is megirigyelték volna Zenta városa felett enyhén kelet felé megvívott csatájuk közepette. Vót ott rácz is, aki utána „dóbár mádzsár”* lett, de még milyen!

Egy a kuckó a kemencével, hogy a szólások között mozogjunk tovább: a szegény embert az ág is húzza, meg a kutya is megugatja! Így felesleges ilyen dolgokat „legyártani”, az embereket, ez már nem is érdekli és nem is mozgatja meg. Belefáradtak a rengeteg hazudozásba, féligazságokkal való manipulációkba, megalkuvásokba, -keserűen nézik, hogy a fiatalok elmennek, mert nem akarnak konfrontálódni, nem akarják tovább a maguknak való politikusok szekerét tolni, eközben nemhogy a jelenről, hanem a jövőről is lemaradva...

Olyannyira szétesett, megtizelődött a délvidéki magyar választóbázis, hogy egy párton kívül a többinek esélye sem maradt, így az évezred győzelme ként fogják beharangozni az októberben esedékes Magyar Nemzeti Tácsnak nevezett pénzelverő szervezetben bizalmat nyerő négy negyedes abszolút többséget! Igen ez a vég vége! Demokrácia a balkánon? Ki hisz még ebben a mesében? A pici pártok meg úgy járnak, mint a kéretlen eladólány: az ablakon kérik az ajtón nem viszik!

A győzelem ittasok a hatalomtól ismét megrészegülve elüldözik a maradékot is és rá fogják fogni a világválságra, mert a győztes az tehet amit akar, még a történelmet is átírhatja, ugye ez az egyik 'izmus' legfőbb eszméje: az egyszínűség, az egyszólamúság, egy a vezér egy a zászló..., pedig amikor a kenyeret megszegtétek újra, azt fogadtátok Szent István napján, hogy védelmezitek magyar testvéreiteket, de ismét hazudtatok Isten szent színe előtt, megy ez nektek, mint a karikacsapás, mert folyamatosan másról beszélnek, mint Bodóné, mikor a bor árát kéri...Szent István a többszínűséget a többszólamúságot hirdette, aki meg másképpen vakkantott azt felnégyelte, nos ezt a részt jegyezték meg testvéreink a történelem órán...

Gondolom én a „fecli” e célból íródott a politikai boszorkánykonyhán, tényleg nem is értem miért, mert a vömödökö helyi vezetője csókos pajtása a vömöszö községi előljárójának, abba a tálba dobta a szotyoláját, amelyből előtte falatozott, azt a kezet harapta így meg, aki etette, itatta? Netalán gazdája kérte erre fel, hogy kavarjon egyet a csicsókai politikai egyszólamú poshadt-szagú állóvízen? Tudjuk a terem a bolond, ha nem vetik is! Avagy csak a figyelmét elkerülte a „hűtlen szolga” építkezés közben, mert két helyre kell figyelnie az önkormányzat is szépül, meg az otthona is újjáépül, elterelő hadművelet lenne?

Mondja ám a szólás: aki kutyával játszik bot legyen a kezében, de igen figyelmetlen az a gazda, aki közben kígyót is melenget a kebelén és azon mélázik, hogy az nem fogja megmarni, meg a kutya sem harapja meg...
Mi a legjobb ez időkben? Ebből kimaradni, mert aki korpa közé keveredik megeszik a disznók!

Megette a kutya immáron a nyarat, de a fene egye meg azt a kutyát, aki saját gazdáját megharapja!

E történet főként a kocsordi népi szólásokról szólt és másra nem használható fel, 
mese vót, talán igaz se vót..

Margit Zoltán

*„dóbár mádzsár” = jó magyar

„A fiam mindig bízott bennem…”-Itt, a Vajdaságban könnyen hagynak egy emberéletet...

Romić Arnold 

Az oromhegyesi Atlantis diszkóban május utolsó napján elhunyt 15 éves Romić Arnoldszülei puritán körülmények között élnek a tornyosi Ady Endre utcában. Egy helybeli idős asszony takaros kis házában, leghátul az udvarban, egy aprócska konyhában. A bútorzatuk 2 szebb napokat is látott ágy, egy zöldre festett konyhakredenc, egy alacsony asztal és egy régi, letűnt időt idéző vasmosdó a hozzátartozó bádoglavórral. Arnold szobája fönt van – mondják –, de abban a gyerek halála óta senki nem járt. Úgy áll ott minden érintetlenül, ahogy a fiú hagyta.

A családfő, az 53 éves Fábrik László halálos beteg. És ő ezt tudja. Már jó ideje hordozza a gyilkos kórt a szervezetében. Az egyik veséje felmondta a szolgálatot, utána pedig a vízhólyagján találtak két rosszindulatú daganatot. Nemrégiben az egyiket, a kisebbiket a nagykikindai kórházban eltávolították, a másikhoz azonban nem mertek hozzányúlni az orvosai. Azt majd Újvidéken fogják megműteni, mert csak ott van megfelelő felszerelés. Az eredeti terv szerint a megbetegedett veséjét is a mostani műtét során kellett volna kioperálni, de Fábrik László kritikus fizikai állapota miatt túlságosan kockázatos lett volna a huzamosabb ideig tartó altatás. Most viszont kínos várakozással telnek az amúgy is épp eléggé gyötrelmes napjaik, azt lesik, hogy mikor hívják CT-vizsgálatra. (A legutóbb, amikor már éppen sorra került volna, kiszóltak a vizsgálóból, hogy elromlott a műszer. Magánklinikán elvégezett vizsgálat eredményeit, leleteit viszont – érthetetlen módon – nem fogadják el.)

Fábrik László, Arnold édesapja

Fábrik László: Tudom, hogy nem sok időm van hátra, és ezt nemcsak azért mondom, mert az orvosomtól hallottam. Ha képes, csak egy kicsit is befelé figyelni az ember, akkor az ilyesmit megérzi. A mostani műtét előtt kértem, mondja meg őszintén, hogy mennyi esélyem van az életben maradásra, a gyógyulásra, és ő azt válaszolta, hogy: semmi. Az elmúlt 3 napban heves fájdalmak jelentkeztek, alig tudok enni, és napról napra veszítem az erőmet. Attól tartok, hogy hamarosan újra kórházba kerülök. Ezzel szembe kell nézni, és az elhunyt gyerekem ügyében addig kell cselekedni, amíg van rá idő és van hozzá erőm. A fiam mindig bízott bennem. Ha gond volt vele az iskolában, vagy ha pénzre volt szüksége, mert szeretett volna venni magának valamit, mindig hozzám fordult, nem az anyjához, mert ő szigorú volt hozzá, én meg engedékeny. Tudta, hogy a bajban számíthat rám, ezért most sem hagyhatom őt cserben.

Romić Arnold édesapja tegnap megrendítő nyilatkozatot adott a Szabadkai Rádiónak. A telefonos hangfelvétel a 15 órakor kezdődő híradóban és a ma reggeli ismétlésben hangzott el.
Pársoros idézet belőle: „Én nem félek, mert én azt mondom, ami az igazság. A fiam szóra hajló volt, rendes gyerek, és elvették az életét. (…) Itt, a Vajdaságban könnyen hagynak egy emberéletet, de mi szeretnénk, hogy tudják, hogy hallják meg az emberek, hogy mi történik.”

Két nappal ezelőtt ezzel a mondattal búcsúzott el tőlem a kapuban Fábrik László: „Én már nem kaphatom vissza a fiamat, de nem szeretném, hogy más gyereke is erre a sorsra jusson. Ezért küzdök, amíg élek.”

Szabó Angéla

Killer, you're afraid of the dark?

„Mennyit szenvedhetett a fiam, mire meghalt?”- Arnold és a titokköd

Romić Arnold halála csupa rejtély. A 15 éves fiú talányos történetét most is, a temetése után három hónappal is, éppen olyan sűrű és átláthatatlan titokköd veszi körül, mint a tragédia napjaiban. A családja, a szerettei – a hetek múlásával – szinte egy centiméterrel sem jutottak közelebb a titokzatos haláleset megfejtéséhez. Csak egyvalamiben erősödött, szilárdult meg a hitük: az életvidám gyerek nem természetes módon, nem természetes halállal hal(hatot)t meg. Legalábbis erre utal, ezt támasztja alá a kezdetben még fulladásnak beállított haláleset minden egyes apró, ismert mozzanata.

Kilincselés, kutakodás, ködösítés…

Az elkeseredett, ámde elszánt szülőkben számtalan kérdés fogalmazódott meg a kritikus május 31-ei történések óta, amelyekre azonban hiába várják a választ. Ilyen például az az árulkodó tömény hallgatás, amely a tragédia hajnalán/reggelén övezte az oromhegyesi Atlantis Garden Club területén történt szörnyűséget, hiszen mindmáig nincs rá felelet, hogy a baj megtörténte után miért nem értesítették azonnal az elhunyt gyerek szüleit. Ha a sajnálatos esemény körül minden rendben és tisztességes módon zajlott volna, akkor a szórakozóhely működtetői is minden bizonnyal ezt az egyedüli egyenes utat választották volna. Így viszont tovább tart a vaksötétben való tapogatózás és csak nőttön-nő a gyanú, hogy Arnold alighanem valamilyen erőszakos (bűn)cselekmény áldozata lett.

A szülők számára az elmúlt hét eseményei sem szolgáltak sok örömmel, mert puhatolózásaik során megint csak a már jól ismert falakba ütköztek. A hét elején felkeresték az ügyükben területileg illetékes magyarkanizsai rendőrállomást, hogy annak vezetőjétől kérhessenek tájékoztatást, a hétvégén pedig az újvidéki klinikai központban jártak, hogy a holttest vizsgálatát végző szakorvossal konzultáljanak.

Nem történt semmiféle bántalmazás(?)

– A magyarkanizsai találkozóra a férjem húga kísért el, ő is jelent volt a beszélgetésen – mondja Marica, Romić Arnold édesanyja. – Bennünket természetesen az érdekelt leginkább, hogy kik voltak azok, akik a fiunkat bántalmazták és azt mi célból, milyen megindoklással, miféle felhatalmazással tették. A rendőrparancsnok, a legnagyobb meglepetésünkre, egy számunkra eddig ismeretlen mozzanatról számolt be. Azt mondta, hogy azon a május 31-ei hajnalon Arnoldot az egyik biztonsági őr kivezette a teremből, a gyerek pedig kinn, az épület előtt egyszerűen összeesett. Ez elég hihetetlenül hangzik, mert az én fiam egészséges volt, nem szokott csak úgy magától összecsuklani. Állítása szerint Arnit egyáltalán nem bántalmazták, senki sem bántotta. Megtudtuk tőle azt is, hogy ő maga végezte a szemtanúk kihallgatását, így állításait azok kijelentésére alapozta. Ha már ez így van, gondoltam, említést teszek a parancsnok úrnak arról is, hogy a gyerek barátját – aki szemtanúként számolt be nekünk mindarról, ami a fiunkkal történt –, már hétfőn délelőtt bevitték a tornyosi meg a magyarkanizsai rendőrállomásra, ahol nemcsak megfenyegették, hanem meg is verték. Emiatt a gyerekünk temetésén sem lehetett jelen. Erre ismét azt a választ kaptuk, hogy bántalmazásról nincsen tudomása.


A szülők természetesen továbbra is kitartanak azon állításuk mellett, hogy a fiuk „nem véletlenül” és nem minden ok nélkül halt meg. Meg nem is oly módon, hogy erősen ittas állapotban megfulladt a saját hányadékától, hanem a fizikai bántalmazás következtében hunyt el.

A szülők folytatják a küzdelmet

– Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe, mennyit szenvedhetett a fiam, hány ütést, mennyi rúgást kellett kiállnia, mire meghalt. Mert egy vitális, egészséges, 15 éves gyerek egy-két pofonba nem hal bele – panaszolja sírva Arnold édesanyja. – A holttest boncolását Újvidéken végezték, és amikor néhány hetes várakozás után végre megkaptuk az erről szóló jegyzőkönyvet, találtunk benne néhány olyan furcsaságot, ami nem hagyott bennünket nyugodni. Szerettünk volna feltenni néhány kérdést ezzel kapcsolatban a boncolást végző szakorvosnak, ezért a hét második felében elutaztunk Újvidékre. Szándékosan bejelentetlenül érkeztünk, hogy a doktor úrnak ne legyen ideje arra, hogy egyszerűen csak eltűnjön. Azért mondom ezt, mert amikor korábban kerestük, még a vizsgálatok eredménye miatt, azt a választ kaptuk, hogy nem adhatnak ki semmiféle dokumentumot, mert az orvos éppen az évi szabadságát tölti. Furcsa módon a mellette dolgozó nővér most ugyanezzel fogadott bennünket: „Sajnos a doktor úr éppen szabadságon van!” Mondtam neki, hogy nem hiszem el, mert a szabadsága már régen véget ért, ezért kérem, hogy jelentse be, hogy megérkeztünk és várunk rá. Erre kapásból azt felelte: „A doktor úr azt üzeni, hogy nincs miről beszélgetnünk!”. Honnan tudta az orvos, hogy ott vagyunk, ha nem is jelentkezünk neki? Sehonnan. Csak le akartak bennünket rázni. Nem baj, ezek az akadályok, az ilyen gáncsoskodások meg a szüntelen titkolózás csak még elszántabbá tesznek bennünket. Még inkább arra ösztönöznek, hogy semmit se hagyjunk felderítetlenül, igenis meg kell tudnunk, hogy mi történt a fiunkkal. Jogunk van hozzá, és ennyivel tartozunk neki.   

Szabó Angéla

Döntések egyféléknél, döntések többféléknél

Bizony, nagyon nehéz pillanatok adódnak az emberek életében.

Ha egy ember kizárólag önmagáért cselekszik bármit, akkor a tett megvalósításáig átkínlódott vívódás, a kételyek, az aggódás, az inspiráló vagy visszafogó gondolatok pro- és kontra-harcai csakis az ő magánszférájára lehetnek befolyással.

Amint azonban másokért kell cselekednie, az érzelem szabadságáról le kell mondania, és az elhatározását kizárólag az ösztönei, a lehetőségek logikus megválasztásának hideg valóság-ütköztetése, és a sokféleséget is jól képviselő, de valamiféle konszenzusos ítéletet kell meghoznia.

A sokfélék ugyanis széthúznak, mindenfélét mondanak, elítélnek, hangoskodnak, vitáznak. A monolit egyfélék szent meggyőződése pedig az, hogy majd őhelyettük kialakítanak egy olyan véleményt, amihez csatlakozhatnak, és csendesen belesimulhatnak majd az egyféleség táborába. Náluk a véleménykülönbségek kimondása haszontalan butaság. Ezért ők elszigetelt, inkább véleményhallgató és nem vélemény nyilvánító monolitok maradnak, semmiféle gondot nem okoznak.

Mindig csak a sokfélékkel van baj. ... 

A sokfélék sokféleképpen gondolkoznak, az önálló véleményeiket pedig közös döntés racionalitásába gyömöszölik, de csak ha tudják. Rendszerint se nem tudják, de inkább nem akarják...

Egy jó vezető, hogy miként dönt az önálló véleményekből összeállt közös döntések felett, mellett, ellen, ez adja meg majd tettének és személyiségének értékét. Lehet, hogy nem tudni azonnal, hogy milyen végeredménnyel, de reméljük, hogy a sokfélék az egyes fontos dolgokban egyfélék lesznek idővel és a döntéssel is mindenki elégedett lesz. Nem csak az egyfélék, de a sokfélék is..

(GS, 20140822)

Dr. Gundy Sarolta

ActionAid - Ebola door to door - OnE

I am sure you have heard about the Ebola outbreak in West Africa, affecting Sierra Leone, Liberia and Guinea in particular. It's the worst outbreak ever recorded - more than 1,000 people have died.

These countries have some of the weakest health systems in the world. Not enough trained doctors and nurses. Clinics without enough supplies to diagnose and treat patients. Villages without running water or reliable electricity, compounding the crisis.

Just days ago, the World Health Organization declared the outbreak a global health emergency.

This crisis is showing just how important it is to have strong health systems in place. And it's why ONE members like you continue to fight for long-term investments in health.

We ask you to use the power of your voice at crucial moments when it's needed most, and together we've made incredible progress in the fight against extreme poverty.

In this case, governments and institutions around the world are beginning to step up, pledging resources in response to the World Health Organization's emergency appeal.

ONE members have asked us how to help. If our governments don't step up, we'll be calling on you to use your voice. In the meantime, many other organisations that deliver vital services are already in West Africa working hard to save lives and protect communities against Ebola. Find out what they are doing and how you can help.

Thank you

- ONE

Győzelem: Megmenekült három bánsági templom a lerombolástól!

Aracs...

2014. július 17-én adta hírül a Magyar Patrióták Közössége Erdei Iván tollából, hogy a délvidéki Németcsernye katolikus templomát “takarékossági” okokra hivatkozva az egyházvezetés saját határozatával lebontásra jelölte. Egyesületünk arra is felhívta a figyelmet, hogy további templomok kerültek végveszélybe: a módosi, a párdányi és a perlaszi. Felhívásunkat követően szerencsére több médium is foglalkozott a kérdéssel: a Magyar Nemzet online július 22-én közölt cikket A legegyszerűbb persze lebontani a templomot címmel, a Lánchíd RádióTemplomrombolás a Délvidéken címmel készített interjút Hetzmann Róberttel, egyesületünk vezetőjével. Később számos anyaországi, délvidéki és határon túli magyar sajtó is tudósított a borzasztó javaslatról.

Ezt a templomot is lerombolták volna…

A Magyar Patrióták Közössége eközben folyamatosan arra törekedett, hogy napirenden tartsa a délvidéki templomrombolások ügyét. Tudomásul vettük, hogy egyesületünket méltatlan támadások érhetik, ennek ellenére folytattuk a munkát. A nemzeti oldalon nagy felháborodást keltett hír végül magyar állami szintig is eljutott: 2014. augusztus 8-án budapesti kormányzati delegáció utazott a helyszínre. A látogatáson a magyar állam részéről a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatok Államtitkársága képviselői, valamint Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója vett részt. A találkozó eredményes volt: Német László megyéspüspök letett a bontási szándékról. A hajdanán Torontál vármegyéhez tartozó Németcsernye (Szerbcsernye), Módos és Párdány temploma megmenekült a bontócsákányoktól, sőt magyar állami támogatással hamarosan megkezdődik állagmegóvásuk.

A Válasz.hu-nak (a Heti Válasz online oldalának) nyilatkozó Diószegi László elmondta: „A probléma nem egyedi, de ilyen határozott bontási szándékkal még soha nem találkoztunk, inkább az épületek sorsára hagyása, lassú pusztulása jellemző. A templomok bontása több okból is nagyon rossz megoldás, egyrészt felháborítja, elkeseríti a megmaradt magyar szórványközösséget, másrészt eltünteti a magyarság történelmi jelenlétének utolsó nyomait egy olyan területen, ahol már csak ezek a templomok tanúskodnak a színes, soknemzetiségű múltról.”

A szakértők szerint mindhárom templom műemléki értéket képvisel. Különösen a módosit és a németcsernyeit emelhetjük ki: utóbbi értékes belső díszítése, neoklasszicista oltára kiemelkedő, az 1911-ben épült módosi neogótikus Nagyboldogasszony-templom pedig a Közép-Bánság legmagasabb temploma. Lebontásukat a Nagybecskereki Egyházmegye rossz, életveszélyes állapotukkal magyarázta. Ezzel szemben a küldöttség rávilágított, hogy egyik templom sincs végveszélyben, csupán karbantartásra szorulnak.

A magyar delegáció többórás tárgyalást folytatott a főpásztorral, aki – miután a magyar állam felajánlotta segítségét – meggondolta magát. A Válasz.hu tudósításából az is kiderült, hogy a helyi szerb polgármester sem értett egyet a németcsernyei templom lerombolásával. A Teleki László Alapítvány munkatársai még idén fel fogják mérni mindhárom templomot, az állagmegóvás munkálatai pedig ezt követően kezdődhetnek meg.

A Magyar Patrióták Közössége az alábbi közleményt adta ki az örömteli hír kapcsán:

Közlemény

A mai napon ismét bebizonyosodott, hogy van értelme annak a munkának, amelyet egyesületünk tagjai végeznek nap mint nap annak a kulturális örökségnek a megóvásáért és gyarapításáért, amelyet a magyar nép történelme során létrehozott. Németcsernye, Módos és Párdány műemléki értékű templomai megmenekültek az értelmetlen rombolástól. Három egyedi értékkel nem lettünk szegényebbek!

Gratulálunk Erdei Ivánnak, délvidéki tagtársunknak, aki ezt az egész lavinává vált kezdeményezést elindította. Köszönetet illeti mindazon kormányzati szerveket és tisztségviselőket, akik meghallották hangunkat, különösen Diószegi Lászlót, a Teleki László Alapítvány igazgatóját; továbbá köszönet mondunk Dr. Német László SVD nagybecskereki püspöknek, amiért végül a józan észre hallgatott.

A három bánsági templom megmentése a 2010-ben Budapest belvárosába, a Bécsi utcába tervezett Zeppelin-nagyberuházás meggátolásához hasonlítható eredmény. Ez a győzelem adjon erőt nekünk és barátainknak a folytatáshoz!

2014. augusztus 18.

Magyar Patrióták Közössége