"Legyen kerek a mondatod, mert"

A minap egy blogon azt olvastam, hogy az írás fiatal szerzője – aki itt született a Délvidéken valamikor a nyolcvanas években – már a jelenlegi lakhelyén, Magyarországon sem érzi jól magát, merthogy nem tud új otthonában elfogadottságra lelni, érzi a különbséget a vajdasági, és az ottani, anyaországi magyarok között. Majd arról értekezik, nem kevés nosztalgiával, hogy 27 nép gyűrűjében Vajdaság mindig a béke és a tolerancia iskolapéldájának számított.

És hogy ezáltal mennyi mindent másképp élünk meg itt, a déli végeken, szemben az “amottal”.
Szomorú, de tanulságos kis írásról van szó.

Mégis vitatkoznék néhány megállapításával. 

Nem szőrszálhasogatás képen, de olykor fontos a részletek ismerete, hogy az - amúgy nagy téma – egésze összetettségében is érthető legyen.

Egyrészt mítosz a vajdasági 27 (!) nemzet egymás mellett éléséről polemizálni, pláne mindezt valami "békésnek" hitt mázzal kifényesítve tálalni: ilyen formában ez ugyanis nem igaz. Talán sosem volt az, hiába hívták egy darabig testvériségnek meg egységnek. Mindkettő hamisnak bizonyult. A Balkán mezsgyéjén mindig az erősebb testvér győzött, egység meg csak akkor mutatkozott, amikor erőszakkal kikényszerítette a diktatúra.

Az meg: olyan is volt. Mintha kártyavárból lehetne ostromot visszaverni…

Következményét ittuk a háborús érában. Se szeri, se száma nem volt a kihörpintett keserű poharaknak, szó szerinti feketeleveseknek.

Ma a nekünk füllentett 27 nációnak a töredéke van csak jelen, a hangsúllyal rendelkezőket pedig sajnos az egyik kezemen meg tudom számolni. Jó az, hogy mi - magyarok -  még ez utóbbiak közé tartozunk.

Egyelőre.

A rossz hírem (nagyon úgy fest), hogy a többségi nemzet mára teljes hatalmi fölénybe került, és a folyamat nem javuló, hanem reánk nézve elkeserítő következményekkel fog zárulni.
Történik mindez azért, mert a korábbi évtizedekkel (vagy akár évszázadokkal) ellentétben mára a vajdasági politikai, és a gazdasági hatalom is zömmel azok kezében van, akiknek érdekeit már nem is Újvidék, hanem Belgrád határozza meg.
Ez az igazság, akárhogy fáj. Már ez a tény önmagában megérdemelne egy mélyebb lélegzetű írást, tanulmányt, de sem a hely, sem a fölvetett téma erre most nem alkalmas.
Vissza hát a nációk kérdéséhez! 

Persze, vannak itt néptöredékek.

Még cseheket, bolgárokat is jegyez a legutolsó vajdasági népszámlálás, nem beszélve az önmagukat egyiptominak (!) vallókról. Ám ezen az alapon ma már egy kicsit nagyobb város is a multikulturalizmusával henceghetne, ha komolyan vennénk a kínai boltosait, az arab neppereket, vagy a fejletlenebb régiókból itt próbálkozó koldusokat, prostituáltakat, zsebeseket.

*

A másik szerény észrevételem, hogy pont az írásban aláhúzott különutas nemzetfelfogás vezetett oda, hogy a szerző talajtalanná válásán lamentálhasson.

Ugyanis nincs kiskapus magyar nemzettudat.

Nincs különbség a bácskai, a székely, vagy a Nógrád-megyei magyar között.

A nemzet: egy.

Oszthatatlan, akárhogy szeretünk is szórakozni a fogalmakkal.

A némi iróniával "vajdmagyarnak" nevezett jelenség egy-két nevesíthető délvidéki fejében született hagymázas kategória csupán, ami inkább a liberalizmusukról elhíresült ötletgazdák polgárpukkasztását volt hivatott kielégíteni, semmint azt valós alapokon nyugvó, komolyan vehető dolognak tekinthetnénk.

Az önmagát értelmiséginek, és magyarnak vagy rosszabbik esetben "jugoszláviai magyarnak" valló - zömmel újvidéki hangadóknak meg jól jött az igazoló formula: miként lehet föladni büntetlenül önazonosságunkat.

Mert abban a pillanatban, hogy az egységes magyar nemzeti identitását megvallaná valaki, ez a békakórus üti rá a billogot, hogy - nacionalista. Amitől szerintük csak egy tyúklépésnyire van a soviniszta, esetleg e kettő ötvözetén túl rasszista, homofób, antiszemita meg sok egyéb, amit helyhiány okán már nem taglalnék.

Ismerős a tempó, ugye?

Érzelmi alapon lehet, hogy van különbség egy soproni, meg egy temerini magyar ember között, ahogy más-más szociális-, nyelvi-, társadalmi- vagy netán vallási-, világnézeti szempontok alapján is oszthatóak vagyunk. De ez nem az identitás fogalomkörébe tartozó, azt meghatározó elementum, hanem olyan természetes dolog, mint az, hogy vannak férfiak és vannak nők.

Csínján kéne bánni a szavakkal. Időnként elég ha egyszerűen fogalmazunk.

Nem maszatoljuk el a lényeget, és a fejekben tisztább lesz a kép, ha annak fogjuk láttatni a helyzetet, ami.

Nem biztos ugyan, hogy a kapott képpel elégedettek leszünk, de legalább az igazságról fog szólni.

És az igazságnak még ma is perdöntő ereje van.

Aki a birtokában van: nem veszíthet.

Tehát mi sem.

Végszónak pozitívumként nem is rossz e konklúzió.

Pósa Károly

*A tartomány nemzetiségei (2011)[1]

szerb: 66,76% (1.289.635 fő)

magyar: 13.00% (251.136 fő)

szlovák: 2,60% (50.321 fő)

horvát: 2,43% (47.033 fő)

cigány: 2,19% (42.391 fő)

román: 1,32% (25.410 fő)

montenegrói: 1,15% (22.141 fő)

bunyevác: 0,85% (16.469 fő)

ruszin: 0,72% (13.928 fő)

jugoszláv: 0,63% (12.176 fő)

macedón: 0,54% (10.392 fő)

ukrán: 0,22% (4.202 fő)

muszlim: 0,17% (3.360 fő)

német: 0,17% (3.272 fő)

regionális hovatartozás: 1,48% (28.567 fő)

nem nyilatkozott: 4,19% (81.018 fő)

egyéb: 0,80% (15.567 fő)

ismeretlen: 0,77% (14.791 fő)

Elhallgatott tények, egy közelgő évforduló margójára

Ha csak csupasz tényt kívánnák közölni, az így hangzik:

1994 június 18-án (azaz húsz évvel ezelőtt), Zentán megalakult a Vajdasági Magyar Szövetség.

Tudom, sokaknak megfelelne ez a tényközlés, hiszen a háttértörténések nyilvánosságra hozásával jócskán megkopna a róluk az elmúlt 20 év alatt kialakult (netán a helyzetük miatt mesterségen kialakított?) kép. Emiatt engedjék meg, hogy ne értékeljek, hanem az általam annak tartott tényekről számoljak be. Nemcsak az 1994-es eseményekről, mert a valamikori Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét szinte a megalakulásától ellentétek feszítették, azonban azok csak 1992-ben kerültek nyilvánosságra.

Az első „komolyabb szikrák”

1991 novemberében következett be az első, az addigiaknál sokkal „nagyobb” háborúellenes megmozdulás, mégpedig Zentán. A VMDK elnöke azonnal állást foglalt, utasításban adta ki, hogy a zentai szervezet elnöksége és tagsága nem vehet abban aktívan részt, a távolból kell, hogy megfigyelje az eseményeket.
A zentai események kezdetének estéjén Adán tartotta a VMDK a tanácsülését. Ekkor terjesztette elő az elnök a már említett utasítását, de a felháborodottság miatt olyan kompromisszumos megoldásba egyezett bele, hogy a VMDK tagjai csak magánemberként vehetnek részt a háborúellenes megmozdulásokban. Itt tudtuk meg, hogy eközben az adaiak is összegyűltek a városháza előtt, várták a VMDK képviselőit, de szintén az elnök javaslatára, csak dr. Hódi Sándor, Bozsóki János, Teleki Júlia és én mehettünk ki közéjük, hogy beszéljünk a tömeggel, amely több mint ezer embert számlált.

Az ellentét megjelent a morovici tartalékoslázadás idején is, amiért Csubela Ferencnek kellett „elvinnie a balhét”. Ezért volt furcsa, hogy 1992 tavaszán, a pravoszláv húsvét napján (április 25.), a Magyarkanizsán megtartott közgyűlésen a megjelentek egyhangúan fogadták el a vajdasági magyarság első autonómiakoncepcióját. Ez az egyhangúság sok mindent takart, hiszen egyesek mindezt kevesellték, mások pedig azt állították, a dokumentum túlságosan is nacionalista, a Délvidéken / Vajdaságban élő nemzetek és nemzetiségek közötti együttélés megromlásához fog vezetni.

Mivel Ágoston András nyilvánosan sosem állt ki a kényszermozgósítás ellen (ezt az Emberi Jogi Bizottságának kellett tennie), igencsak meglepődtem, hogy az Oromhegyesen 1992. május 10-ére 17 órai kezdettel meghirdetett nagygyűlésen megjelent, emellett pedig még beszédet is tartott. Egy hét sem telt el, amikor nyilvánosságra került a tájékoztatási eszközökben az első hír, ami azt bizonyította, a VMDK-n belül, komoly ellentétek vannak, ha már Ágoston András olyan kijelentést mert tenni: „A békeszervezetek kést döftek a VMDK hátába”! A kijelentés kiváltó oka az volt, hogy a VMDK kanizsai szervezete betartotta az akkori elnökség döntését, ami így szólt: minden körzeti szervezetnek értékelni kell a helyzetet és döntést kell hozni arról, hogy részt vesznek-e a május végi általános választásokon vagy sem. Ekkor a VMDK kanizsai szervezetének döntése értelmében ott nem vettek részt a községi választásokon, és a választás bojkottálására is felszólították a község lakosait. Ennek meg is lett az eredménye, a községben a választásokon megjelentek száma még a 10%-ot sem érte el. Jóval később tudtuk meg, hogy az akkori köztársasági választásokon alig volt több 50%-nál, azaz amennyiben nemcsak a kanizsaiak, hanem az egész vajdasági magyar nemzeti közösség bojkottálta volna azt, a választásokat érvénytelenné kellett volna nyilvánítani (tudom, az akkori rezsim úgyis „megoldotta” volna annak érvényességét).

Ez a feszült helyzet 1993 őszéig tartott kisebb-nagyobb belső összetűzésekkel tarkítva. Akkor újra „robbant a bomba”, a VMDK csúcsvezetésének tagjai közül többen pénzügyi visszaélésekkel vádolták meg dr. Hódi Sándort. Mivel a pénzügyi dokumentumok aláírásával pont a vádlók voltak felhatalmazva, az is nyilvánossá vált, hogy nem törvényes úton, más csatornákon is érkeztek pénzek a politikai szervezethez, de mivel ezt csak egy szűk csoport ismerte, érdemben senki sem tudott dönteni, így hit kérdésévé vált a helyzet értékelése. Így is történt, a többség a vádaknak hitt, azonban jelentős volt azok száma is, akik, mivel senki sem bizonyított dokumentumokkal és tényekkel semmit, elítélték az ilyen megbélyegzést. Az ügyet senki sem tudta kordában tartani, az egész adok-kapok a teljes nyilvánosság előtt zajlott. Ekkor csapott össze két elképzelés is, mégpedig az erős központú és a plurális, platformokkal rendelkező politikai szervezet koncepciója. Megkockáztathatom az állítást: hatalmi harc vette kezdetét.

A legújabb „zentai csata”

Már 1994 februárjában odáig fajult a helyzet, hogy a dr. Hódi Sándor ellen fellépő csúcsvezetők kierőszakolták egy rendkívüli választási közgyűlés megtartását Zentán, amelynek el kellett ítélnie a „pénzügyi visszaélést”, illetve a VMDK polgármestereinek tevékenységét, valamint a platformok létrehozásának kísérletét, mivel szerintük ezek ellentétesek voltak a VMDK alapelveivel és a magyar nemzeti közösség érdekeivel). Közben pedig folyt az úgynevezett elszámoltatási kísérlet, ki is mondták az illetők: arra kíváncsiak dr. Hódi mennyi pénzt kapott a magyar államtól és miért.

Pár nappal a közgyűlés előtt meglepő telefonhívást kaptam, Csoóri Sándor hívott fel, a beszélgetésünk kezdetén kijelentette, szerinte egyedül csak én tudnám meggyőzni Ágoston Andrást és dr. Hódi Sándort, hogy a helyzet megoldása érdekében üljenek le megbeszélni a dolgokat, mert ellentétes esetben a VMDK széthullhat. Annyit mertem csak megígérni, beszélni fogok mindkettőjükkel. Először dr. Hódit hívtam, aki egyértelműen a tudtomra adta, hajlandó a megbeszélésekre, sőt azt is ajánlotta, a közgyűlés megtartása előtti napon azt meg is ejthetjük. Ágoston András hajthatatlan volt, de csak egy mondat maradt meg az emlékezetemben a beszédéből: Nincs más, jöjjön, aminek jönnie kell! Minderről részletesebben a dr. Hódi Sándor által összegyűjtött cikkekből is lehet olvasni a világhálón, ahttp://hodis.vmmi.org/delivegeken/LegTer/LT-94.htm címen.

Magáról a közgyűlésről az interneten a következőket lehet találni:

„A VMDK I. tisztújító közgyűlésére Zentán került sor 1994. március 27-én.
A huszonhárom órás tisztújító közgyűlés részvevői a két jelölt közül 136 szavazattal Ágoston Andrást választották meg elnöknek. Ellenfele, Csubela Ferenc 66 szavazatot kapott.
Alelnökök Dr. Páll Sándor és Vékás János lettek.
Csubela Ferenc és köréje csoportosuló elégedetlenek hozták létre a Vajdasági Magyarok Szövetségét. A képződményt először esernyőszervezetként képzelték el, de rövidesen belátták, hogy ez értelmetlen törekvés. Ekkor párttá alakultak.”(http://www.vmdp.freewebspace.com/Hirlevel/Hirlevel_II_45.htm)

Akkor még létezett a Napló hetilap, amelynek újságírói is jelent voltak. Azt is megtalálhatjuk a neten, hogy ők hogyan élték meg ezt a szégyenletes eseményt: http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=557.

Ajánlom, olvassák el Bódis Gábor írását, mert úgy érzem „fején találta a szöget”. Az idézethez hozzá kell tennem, az összejövetel nem mindenkinek tartott 23 óráig. Adalékként csak annyit, nem vagyok büszke magamra, de akkor úgy éreztem, obstrukcióval eltántoríthatom az autóbuszokkal odaszállított többséget a leszámolástól. Igaz, a közgyűlés vezetése is a „kezemre játszott”, hiszen nem tartotta be a saját döntéseit, az ott elfogadott ügyrendet stb. (emiatt jogilag bizony nagyon támadható minden, amit ott elfogadtak). Csak azt értem el, hajnali három után kezdődött meg a választás. Ekkor láthattuk, hogy mennyire „meggyőződéses” küldötteket szállíttattak oda, hiszen a szavazás megejtése után a megjelentek nagy többsége csendben elszállingózott. Jó páran a választási eredmények nyilvánosságra hozása után (valamikor reggel 7 óra körül) mentünk el, én még csak annyit tettem, bejelentettem: kilépek a VMDK-ból (ezért volt nagy a meglepetésem, amikor nem sokkal később a nevemet olvashattam a VMDK-ból kizártak között a Magyar Szó hasábjain).

Alig telt el egy hét, amikor ismét csörgött (kétszer is) a telefonom. dr, Hódi Sándor és Csubela Ferenc hívtak, ajánlották, üljünk le egy kötetlen beszélgetésre a hogyan tovább témájára. Ezután találkoztunk Tóthfaluban, Jenő atya „birodalmában” de nemcsak mi voltunk jelen, jött Egeresi Sándor és Gruber Ferenc is. Csubela Ferenc megmagyarázta, autója és engedélye is van, de nem szeret vezetni, dr. Hódi pedig elmondta sem autója, sem pedig jogosítványa sincs, ezért kellettek a sofőrök. Ezen a megbeszélésen megállapítottuk, hogy a legeredményesebben úgy lehetne lépni, ha létrehoznánk egy új szervezetet, amely politikai érdekvédelmi és érdekérvényesítő szereppel lesz felhatalmazva, de nem lesz párt, azok pedig, akik maradtak a VMDK-ban, habár velünk értenek együtt, úgy segíthetnek, hogy létrehozzák benne a különféle platformokat. Azzal búcsúztunk, hogy mindenki papírra veti elképzelését, majd egy hét múlva találkozunk, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Egy hét múlva, akkor még bővebb összetételben, mert Bacskulin István, Magyarkanizsa község Képviselő-testületének elnöke is eljött, már érdemi beszélgetést folytattunk. Nagy vonalakban felvázoltuk egy leendő szervezet alakításának lehetőségét, és mivel szinte mindenben egyetértettünk, az összejöttek felhatalmaztak a leendő szervezet alapdokumentumainak kidolgozásával.

Időközben Szabadkán is megmozdult valami, a Gubás házaspár és a köréjük tömörülő értelmiségiek meghívtak bennünket egy látogatásra. Elmondtuk, mit kívánunk cselekedni, kisebb-nagyobb módosításokkal azt elfogadták, majd megígérték, bekapcsolják a folyamatokba Kasza Józsefet, Szabadka polgármesterét is. Ezt követően meg kellett látogatnunk Csoóri Sándort is Budapesten, ahol ismertettük az elképzelésünket. Ő elfogadta az érvelésünket és megígérte, hogy lehetőségei szerint mindenben a segítségünkre lesz.
Az utolsó találkozáson kitűztük az alakuló közgyűlés dátumát és helyszínét, az általam megfogalmazott dokumentumjavaslatokat végleges formába öntöttük (leghosszabb vita az elnevezés körül volt, mert két név – Magyar Érdekvédelmi Szövetség és Vajdasági Magyar Szövetség között vacilláltunk, de a legmegdöbbentőbb, hogy mindez valaki által kiszűrődött, mert a köztudatban elterjedt a MÉSZ rövidítés, attól kezdve „meszeseknek” kezdtek bennünket nevezni –, majd megegyeztünk a következőkben:

– a szervezet elnevezése Vajdasági Magyar Szövetség lesz,

– az alakuló közgyűlést Zentán, 1994. június 18-án, a színházteremben tartjuk,

– elnöknek Csubela Ferencet fogjuk ajánlani,

– a tanács és az elnökség tagjaira az ajánlatot mindenki, a számára legmegfelelőbb módon fogja megtenni, egyedüli kikötés, hogy dr. Hódi Sándor, Kasza József és Balla Lajos nem lehet az elnökségbe javasoltak között, mivel az ominózus VMDK közgyűlés miatt őket hibáztatják leginkább a VMDK-ban maradottak.

Én már akkor tájékoztattam az érdekelteket, hogy nem lehetek jelen, mivel pont abban az időben volt a Zitzer Szellemi Köztársaság „hattyúdala”, ami miatt németországi látogatásra hívtak meg az ottani háború- és erőszakellenes civil szervezetek.

Hazatértemkor tudtam meg a sajtóból, hogy a következő „eredményt” érték el az alakuló közgyűlésen: 250 személy jelenlétében megalakult a szervezet, elfogadták a javasolt dokumentumokat, majd megválasztották elnöknek Csubela Ferencet, a megválasztott tanács- és elnökségi tagok listájának ma már nem tudtam nyomára akadni, egyedül arra emlékszem, tanácstag lett dr. Hódi Sándor, Kasza József és én is, sőt dr. Hódit Kaszával együtt elnökségi tagnak is megválasztották. Ekkor találkoztunk Csubela Ferenccel, akinek elmondtam, mivel nem tartották be a megbeszélteket, én nem fogok belépni a VMSZ-be, de minden tevékenységet annak szellemében fogok végezni. Ez a hallgatólagos megállapodás nem jutott másnak a tudomására, így a Csubela Ferenc halála után megválasztott új elnök a 2000-es választásokat megelőzően – pedig, előtte voltam községi, tartományi, sőt szövetségi (jugoszláv) képviselő is a VMSZ frakciókban – a központi iroda munkásaival számon kérette a „mulasztásomat”. Ekkor az ott dolgozó lányok szeme előtt kitöltöttem egy belépési nyilatkozatot, amit visszadátumoztam 1994 áprilisára (a napra már nem emlékszem), azaz aszerint én már akkor tagja lettem a politikai szervezetnek, amikor az még nem is létezett, ezért mertem később állítani, amikor kizártak, ugyanúgy jártam a VMSZ-szel, mint a VMDK-val, tag sem voltam, mégis kizártak.

Az, aki ott volt a VMSZ alakulásának 15 éves évfordulóján, Palicson, 2009. 06. 15-én halhatta az elnöki beszámolóban, az itt leírtakkal ellentétesen, hogy a VMSZ-t a VMDK-val elégedetlen és onnan kizárt szabadkai értelmiségiek kezdeményezésére hozták létre.

٭٭٭

A VMSZ 20 évéről nem írok, erről lehet, hogy máskor fogok megemlékezni. Az akkori problémáim okait dr. Hódi Sándor nagyon találóan fogalmazta meg egy-két mondatban:
„[8] ... Sajnos a VMSZ utóbb éppen olyan kizárólagos, beszűkült párttá vált, amilyen a VMDK volt. Lehetséges, hogy ez a politikai szerveződések sorsa, ami a pártok természetéből, a hatalomért való harcból adódik.” (részlet a http://hodis.vmmi.org/delivegeken/LegTer/LT-94.htmoldalon található cikkek közül A szerepzavar ára című interjú lábjegyzetéből)

Balla Lajos

Hússzerző körúton jártak a betörők- Délvidéki csóresz-mangesz tour 2014

Csak nem akar javulni a közbiztonság Péterrévén. Január derekán valódi lopáshullám söpört végig a falun, és mire a tolvajok kénye-kedvének kiszolgáltatott lakosság fölháborodása úgy-ahogy lecsillapodott volna, máris újabb éjszakai, Tisza-parti ablakbetörésről és rablásokról értesültek. Legutóbb az egyik magán hentesüzletet törték fel és rabolták ki a helybeli cigányok.

A kolbász meg a szalonna a „legkelendőbb”

Éjjel, fél kettő tájban lettek figyelmesek a zajra a szomszédos pékségben dolgozó munkások. Ők voltak azok, akik váratlanul megzavarták a betörőket, így azoknak nem sikerült teljes egészében kifosztani az üzletet. Márpedig minden bizonnyal arra készültek, mert jó néhány üres zsákot hátra hagytak menekülés közben.

A jól kivilágított utcában erős vasrács védi a hentesbolt kirakatát és a bejárati ajtaját. A tolvajok az utca felől jutottak be a helyiségbe, úgy, hogy levágták azt a négy nagy lakatot, amellyel a védőrácsot lezárták, az ajtót pedig kifeszítették.

– A pékségben dolgozók ébresztették fel a gazdát, nekem pedig a tulajdonos telefonált. Ők látták is az elkövetőket, mielőtt még kihívták a rendőrséget. Cigányok voltak. A betörők először nyilván a legértékesebb hentesárut kezdték el pakolni a zsákokba, ugyanis a kilónkénti 700 dináros füstölt kolbászt mind egy szálig elvitték. A szalonnát meg a sajtot is sikerült kiszedniük a hűtőből. Körülbelül hetvenezer dinárnyi kárt okoztak ezzel a gunarasi tulajdonosnak. Kártérítésben nem reménykedünk, mert már tudjuk, hogy milyen módon zajlik a falunkban az elkövetők kézre kerítése. Egy évvel ezelőtt a másik üzletünket törték fel, és a mai napig nem kaptunk semmiféle kártérítést – mondja a hentesüzlet helybeli elárusítója, Lázár Márta.

„A saját biciklimen vitték el…”

A napokban az egyedül élő Varga Erzsébetet is felkeresték a váratlan látogatók. A falu legszélén, egy keskeny és rövidke sáros utcában lévő házának udvarába a hátsó betonfalon át jutottak be az éjjeli tolvajok. Ott a helyszínen, az istállóban leöltek három 20-25 kilogrammos malacot, a zsákmányt zsákokba rakták és a háziasszony kerékpárján elszállították.

– Nagyon dühös vagyok a falunk vezetőire, mert úgy érzem, hogy semmit nem tesznek az aggasztó közbiztonság miatt. Szinte még rendőrt sem lehet találni akkor, amikor szükségünk lenne rá – mondja a magányos idős asszony. 

– Hogy ne lenne ez baj, amikor havi 7200 dináros nyugdíjból élek?! Nehezen felneveltem ezeket a malacokat, most meg jöttek a cigányok és ellopták! Még az a szerencse a szerencsétlenségben, hogy a hízót előtte elvitettem a fiammal őhozzájuk. Az olyan hetven kilós lehetett. Ha most itt-találják, azt is leszúrják. Kicsit magamat is hibáztatom, mert nem hallottam semmilyen zajt. Egyébként éjjel is ki szoktam menni körülnézni, ha ugatnak a kutyák, nem félek. Most viszont csak reggel fedeztem fel, hogy idegenek jártak az udvaromban, amikor a havon megláttam a lábnyomokat meg a vércseppeket. Az egészben az a legbosszantóbb, hogy a zsákmányt a saját biciklimen vitték el. Másikat én már nem tudok venni. A fiam azonnal jelentette a rendőrségen, sőt el is ment a kiérkező rendőrrel ahhoz a cigánycsaládhoz, akiket gyanúsítottak, de semmit nem találtak náluk. Állítólag Bácsföldvárról költöztek ide, mert onnan már a garázdálkodás miatt elüldözték őket. 

Ennyire tehetetlenek lennénk? 

És akkor mindent el kell viselnünk, mert egyszerűen nincs kihez fordulnunk segítségért?

Szabó Angéla    

Már a templomban is lopnak

  

A végtelenségig megromlott közbiztonság, az egymást érő lopások, rablások témájával foglalkozott tegnap délután a Szabadkai Rádió. Hozzáteszem, hogy sajnos csak egy félórás műsor keretében, miközben bizonyára egy fél napra való élet ízű anyag is könnyűszerrel összegyűlt volna. Úgy meg kiváltképpen, ahogyan ők csinálták: felhívták a hallgatók figyelmét a készülő adásra, és kérték, jelentkezzenek, amennyiben tudomásuk van ilyen esetekről. Az ügyben érintettek pedig szót fogadtak, és egymás után mesélték el a személyes, megrendítő történeteiket, osztották meg a hallgatósággal a keserű tapasztalataikat. (Érdekes, hogy mindeközben a kötelező körítésről maga az élet, a véletlen gondoskodott. Úgy adódott, hogy mindezzel egy időben (Szabadkától nem messze) éppen egy igazi rablás zajlott. Álarcos fegyveres fosztotta ki a királyhalmi postát.) Telefonáltak a város központjából, a Bajai szőlők környékéről, Sándorból, Palicsról, Kelebiáról, Oromról, Tornyosról és Zentáról is, hogy elpanaszolják, ki milyen módon találkozott a betörőkkel, a tolvajokkal. 

Szó volt arról, hogy a belvárosban, a Népkör környékén hatalmas rablást hajtottak végre, az elkövetők kilétére azonban máig sem derült fény, és az ellopott holminak sem sikerült a nyomára bukkanni. Egy másik hallgató arról számolt be, hogy nyolc olyan bűnesetet tudna felsorolni, amelynek során a pálinkafőzéshez használt berendezést szerelték le és vitték magukkal a tolvajok. Palicson viszont egyetlen éjszaka alatt ugyanabban az utcában három családi házba próbáltak meg behatolni az ismeretlen betörők.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a tornyosiak (a péterréveiekkel, a horgosiakkal meg a csantavériekkel egyetemben) szinte már hozzászoktak a rendszeres garázdálkodáshoz. Az ő falujukban mára már az számít hírnek, vagy éppen valóságos szenzációnak, ha akár egy-két napon át csend meg nyugalom van, ha nem történik rablás, betörés. A bűnesetek szorosan hozzátartoznak a falusi mindennapokhoz. A műsorba bekapcsolódott hallgató szerint náluk az sem számít ritkaságnak, ha egy-egy reggelen akár 5-6 esetről is bejelentést tesznek a rendőrségen. Ha eljutnak az esetek a bírósági tárgyalásig, akkor a tárgyakban akár 15-20 helybeli károsultat is beidéznek, ez pedig arról árulkodik, hogy az elkövetők általában ugyanazok a (már jól ismert) személyek. Akik pedig nem magányos, éjszakai besurranó tolvajok, hanem csoportba verődve garázdálkodnak. Szerszámokkal, botokkal, ütlegekkel felszerelkezve. Értenek a zárak, a rácsok, a lakatok gyors és szakszerű eltávolításához, amint nagy rutint szereztek abban is, hogy hogyan kell a fineszes négylábú házőrzőket pillanatok alatt hatástalanítani és kiiktatni a forgalomból.

A bajt csak tetézi, hogy a legtöbb lopás ügyében pontatlan és igazságtalan az okozott anyagi kár összegének a megállapítása, ugyanis gyakran irracionálisan alacsony kártérítésre „kötelezik” az elkövetőket. A jóvátétel azonban rendre elmarad, a keletkezett kárt az égvilágon senki sem téríti meg.

A Szabadkához tartozó, lakosságának számarányát tekintve a második legnépesebb külvárosi településen, Csantavéren nem csupán a nyílt utcán, a két temetőben meg az üzletekben lopnak, hanem már az Isten házában is. Már ott sem tudhatja biztonságban a bevásárlókosarát meg a táskáját az éppen imádkozó jámbor hívő. Ha reggelente vagy estefelé betér a templomba, őriznie kell a holmiját, mert még ki sem mondja a végső áment, elvarázsolják mellőle. Így járt a napokban egy fiatalasszony is, aki a szokásos piaci bevásárlás után bement egy kis reggeli fohászra. Megállt hátul, maga mellé rakta a szatyrokat, a csomag tetejére meg feltette a kézitáskáját. Hallotta is, amint mögötte halkan nyílt az ajtó, majd kisvártatva csukódott is. Ő azonban nem fordult hátra, mert jól tudja, hogy az ilyesmi illetlenség, amikor viszont (percekkel később) lepillantott a templom kockakövére, és a lábánál sorakozó csomagokra, észrevette, hogy a táskája eltűnt. Azonnal kifordult a templomajtón, és meg is pillantotta a táskájával elegánsan távozó, jól öltözött cigányasszonyt. Segítségért kiáltott, majd futni kezdett utána. Ekkor azonban hirtelen elvágódott. Megsérült az arca, a könyöke, a térde és a bokája. A nadrágja szára szétszakadt, a cipője orra szétnyílt. Igyekezett gyorsan felkelni, hogy ne tévessze szem elől a tolvajt. Mondani sem kell, senki nem segített neki. Akik éppen akkor a helyszínen, a templom előtti téren és a szomszédos üzlet előtt tartózkodtak, közömbösen álldogáltak és nézték, hogy mi történik. (Várták a folytatást.) Amikor az asszonyka látta, hogy már nincs értelme az üldözésnek – mert a cigányasszony időközben elhajította a táskát, és csak a pénztárcát tartotta magánál –, átment az utca túloldalára, hogy bejelentést tegyen a rendőrségen. Ott elmondta, hogy a személyi igazolványán kívül, vásárlókártyák és több ezer dinár meg valamennyi euró is volt a pénztárcájában, és kérte, hogy legalább az iratait próbálják meg visszaszerezni. Nem hallgatta el azt sem, hogy a tarka kabátjáról felismerte az elkövetőt, mert előtte már a piacon is feltűnt neki a cigányasszony. Mire mindennek a végére ért, már erősen sajgott a lába, így kénytelen volt elmenni az egészségházba meg a gyógyszertárba is. Majd pedig hazatelefonált, hogy a férje menjen érte kocsival, mert ő már képtelen hazagyalogolni. Este 7 óra tájban szóltak a rendőrségről, hogy az igazolványát megtalálták. Csak azt. A pénzt nem. Meg az ismeretlen elkövetőt sem.

Azóta ki sem mozdult a lakásból. Feldagadt arccal és bekötött lábbal fekszik. Azóta retteg, ingerült és minden neszre, zajra összerezzen.

Tanulság? Nincs tanulság. Csak fásultság van, érdektelenség meg súlyos csend és félelem. Pedig a faluban nagy értékben elkövetett rablások is történtek, mélységes elhallgatásba burkolózva, amelyekről legfeljebb bizalmasan, suttogva mernek beszámolni. Meg aztán a károsultak szégyellik is, hogy velük ilyesmi megtörténhetett. Az elkeseredettségük persze érthető: teljesen magukra maradtak az aggodalmaikkal, a panaszaikkal. A falunak mintha nem is létezne vezetősége, a megválasztott tisztségviselők tudomást sem akarnak venni a gyalázatos közbiztonságról. Ők nem foglalkoznak a témával.

Jó, hogy ezt legalább a szabadkai rádiósok megtették.

Szabó Angéla

Ütik a délvidékieket, mert magyarok - Videó összefoglaló Bozóki Antal könyvbemutatójáról

Délvidék jajkiáltása – könyv- és filmbemutató

A budapesti Aranytíz Kultúrház (Budapest, Arany János u. 10) ad otthont 2013. november 14-én 17:30 órakor Bozóki Antal újvidéki ügyvéd: A Magyar közösség Szerbiában című hiánypótló könyve és az „új temerini fiúkról” készült, Áldozatból bűnös című Strasbourgban debütált dokumentumfilm bemutatójának.

Az Európa Tanács (ET) strasbourgi Parlamenti Közgyűlésén nemrég összehangolt akciókkal hívta fel a figyelmet a délvidéki magyarság területi autonómiájára és jogfosztottságára Bozóki Antallal és több délvidéki magyar szervezet vezetőjével együtt dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, jogvédő, az ET magyar delegációjának tagja.

November 14-én, Budapesten Bozóki Antal ügyvéd, a jogvédelemmel foglalkozó, újvidéki székhelyű Árgus Egyesület elnöke bemutatja A magyar közösség Szerbiában című könyvét, amely egy hiánypótló tükörkép arról, hogy hogyan kellene érvényesülnie a magyar nemzeti közösség jogainak Szerbiában, és mindeközben hogyan nem érvényesül az ország EU-csatlakozásának árnyékában. A Szerbiában élő kisebbségek jogállásáról és a vajdasági magyarok helyzetéről huzamosabb ideje nem készült alaposabb elemzés, és ezt az űrt a komoly szakmai alapokon álló kiadvány méltó módon tölti be.

Az Aranytíz Kultúrházban rendezett könyvbemutató után bemutatásra kerül a strasbourgi nemzetközi sajtótájékoztatón debütált Áldozatból bűnös című dokumentumfilm. A film a több mint egy éve törvénytelenül vizsgálati fogságban tartott délvidéki fiatalok (az „új temerini fiúk”) drámai helyzetét dolgozza fel megrázó szülői vallomásokkal. A budapesti bemutató után a következő állomás (előreláthatólag november 29-én) a délvidéki Temerin lesz. Az előzetese itt tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?v=0rTnMN3NbQI

A könyv- és filmbemutatóra a rendezvény házigazdája, dr. Gaudi-Nagy Tamás és a szervezők sok szeretettel várnak mindenkit, aki érdeklődik a délvidéki magyarok helyzete iránt, és szívén viseli az elszakított közösség sorsát. A belépés ingyenes. A rendezvény sajtónyilvános.

Bozóki Antal

Végrehajtók - Milliós értékű „fog(lal)ások” Péterrévén

Az elmúlt napokban több péterrévei család otthonában jelentek meg a „végrehajtók”. Az óbecsei községhez tartozó településen olyan mezőgazdasági termelést folytató háztartásokat kerestek fel, amelyekben nem törlesztették rendszeresen az állami tartozásokat. Egészen pontosan: a társadalombiztosító irányában nem fizették az úgynevezett földművesnyugdíj-alapot. Akár több éven át sem. Ennek következtében pedig több százezer dináros tartozást halmoztak fel. A hátralékot pedig 120 százalékos kamattal sújtották. Ily módon több esetben egymillió dinárt is meghaladó adósságállományra „tettek szert”. Mivel pedig azt az írásbeli felszólítás kézhezvételétől számított öt napon belül nem fizették be, a termőföldjüket az adósság mértékében (kérdezés és minden előzetes bejelentés nélkül) jelzáloggal terhelték. A szokatlan esetek nem kis megdöbbenést és felháborodást keltettek a falusi lakosság körében.

Mi is az a zálogjog?

A zálogjog célja az, hogy a hitelező az általa nyújtott szolgáltatást (például kölcsönt) visszakapja, illetve a szolgáltatásért később járó ellenszolgáltatást megkapja. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a zálogjogosult a zálogtárgyból kereshet kielégítést. Zálogjog tárgyául szolgálhat minden birtokba vehető dolog, átruházható jog vagy követelés. Jelzálog létrejöhet szerződés, jogszabály és hatósági határozat alapján.

A szokásosnál kissé hosszabb és alaposabb tájékozódás után kiderült, hogy Péterrévén nem most került sor első ízben ilyen kényszerű állami intézkedésre. Már tavalyelőtt is próbálkozott az adóhatóság ilyen jellegű pénzbehajtással. Akkor is kiszemelt magának néhány „adófizetésben kissé trehány” potenciális áldozatot, azt remélve, hogy az állítólagos kinnlevőségeit ily módon bevasalhatja a gyanútlan mezőgazdasági termelőkön. Az erőszakos módszer azonban csupán részsikereket eredményezett, mert a „pénzbehajtók” határozott fellépésétől megszeppent földművesek az addigi tartozásaiknak egy részét azonnal törlesztették. De minthogy az első, kezdeti lépés megtétele után többé nem zargatták, hanem békén hagyták őket, az adóhátralék teljes összegét nem fizették be.

Zórádék esete

A gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkozó, heti rendszerességgel piacozó péterrévei Zórád család teljes tíz éven át példásan fizette a földművesek nyugdíjbiztosítási járulékát. 1996-ban azonban ezt felfüggesztették. Így azóta egyre csak halmozódott az ilyen jellegű állami tartozásuk. Túl sokat persze nem törődtek és nem is foglalkoztak vele, hiszen ők már évekkel ezelőtt lemondtak arról az ábrándjukról, hogy valaha is nyugdíjasok lesznek. Nemrégiben azonban meglepetés érte őket.

– Egy felszólítást kaptunk levélben a Gazdasági- és Pénzügyminisztériumtól, amelyben közlik velünk, hogy elmaradt adóhátralék (nyugdíjalap) címén fizessünk be összesen 1.489.000 dinárt, de öt napon belül – mondja a családfő, Zoltán. – Amikor a teljes szöveget átolvastuk, megint elcsodálkoztunk, mert kiderült, hogy a valós tartozásunk egy dinár híján 600.000 dinár, az erre elszámolt kamat viszont a 800.000 dinárt is jócskán meghaladja. Mivel mi nem igényeljük a földműveseknek járó nyugdíjat, ezért nem is fizettük be azt az összeget, amit követelnek rajtunk. Nem fizettünk egy parát sem, és nem is fogunk fizetni, történjen bármi.

– Ekkor jött a következő arculcsapás – folytatja a panaszt a felesége, Angéla. – Pár nappal ezelőtt egy háromtagú bizottságféle érkezett hozzánk Óbecséről, akik arról tájékoztattak bennünket, hogy mivel nem egyenlítettük ki a tartozásunkat a nyugdíjbiztosítási alap irányában, jelzálog terheli a tulajdonunkban lévő földterület egy részét. Az adósság mértékének megfelelő összegben. Ez pedig azt jelenti, hogy a továbbiakban zálogtárgynak számít a gondosan művelt, bekerített és öntözött gyümölcsösünknek egy parcellája. Vagyis éppen a legjobb, a legminőségesebb termőföldünk. Az intézkedés több mint 1 hektár első osztályú és 11 ár 65 négyzetméter harmadosztályú termőterületre vonatkozik. Az előző értékét 1.431.582, az utóbbit pedig 112.014 dinárban állapították meg. Mindebből világosan látszik, hogy akik ezt elrendelték és így kifundálták, azok pontosan tudták, hogy melyik parcellát miért választják. Elmondták azt is, hogy a tőlünk követelt összeget akár részleteiben is törleszthetjük, méghozzá két teljes éven át, és kiszámították, hogy havonta körülbelül 700 euró dinárértékét kellene befizetnünk. Meg még azt az 5000 dinárt is, amit saját maguknak a kiszállásért követelnek. Mi azonban erre nem vagyunk hajlandóak, ezért ügyvédhez folyamodtunk.  

Berkes Károly esete

– Mivel öten voltunk a családban, és édesapám mindannyiunk után fizette a nyugdíjbiztosítást, gyakran hallottam, hogy arról beszélt, milyen sokba kerül ez nekünk, és nem is tudhatjuk biztosan, élvezni fogjuk-e valaha is a gyümölcsét. Mintha csak előre látta volna a történéseket… Mert amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, akkor azzal fizették ki, hogy a részére nem folyósíthatják azonnal a nyugdíjat, hanem várnia kell, ugyanis három évvel elmaradtak a kifizetéssel. Na, én apám példájából tanultam! Amikor megnősültem, két hold földet kaptam tőle, de az után semmiféle nyugdíjbiztosítást nem fizettem. Igaz, nem is követeltek tőlem ilyesmit. Most viszont én is megkaptam az elmaradt tartozásomról szóló értesítést: állítólag 1.300.000 dinár az adósságom. Hogy ez hogy jött össze, fogalmam sincs. Én nem igényeltem a földműveseknek járó nyugdíjat, ahogy most sem és a jövőben sem számítok rá. Ha ennyi pénzt most befizetnék, akkor sem kapnám vissza, ha száz évig élnék. Most azzal ijesztgetnek, hogy az adósság fejében másfél hold földet elvesznek tőlem. A kijelölt parcellán kukorica volt, azt betakarítottam és már be is vetettem. Búza terem majd benne. Valakinek. Még nem tudjuk, kinek. Én kereken megmondtam, hogy most sem és ezután sem fizetek. Akkor majd megint jönnek, és megint elvesznek egy jókora földdarabot? És szép lassan elszedik tőlem mind a tíz holdat, amin gazdálkodom? Ha szociális segélyre szorulok, az jobb lesz? Az kinek lesz jó?

A péterrévei termelők mindegyike most még egyedül, külön-külön készül arra, hogy megvívja a maga csatáját az állami hivatalokkal szemben. Talán ha összefognának és társulnának a bajban, a saját érdekeiket is eredményesebben tudnák képviselni.

Szabó Angéla

Kapcsolódó:

Adósságvadászat Vajdaságban

Hogyan fér össze az Emberi Méltóságért Díj a pártelnök nyilatkozatával?

Széljegyzet Csorba Béla írásához 

2013. október 18-án a muravidéki Gyertyánoson ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT).1 Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke az ülésről kiadott közleményében elmondja:

– Nem hallgathatom el Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének meglehetősen furcsa felszólalását, amely méltán váltott ki meglepetést, s némelyekben talán döbbenetet is szokatlan tartalma miatt. Pásztor ugyanis kifejtette, hogy a magyarverések a „mi” (nyilván a VMSZ-t értette alatta) érdekünkben történtek, mert a választások előtt a szétzilált magyar választótestületet össze kellett fogni valamivel. Mindez akár úgy is érthető, hogy a magyarveréseket maguk a magyarok szervezték. Majd, nyilván példaként a magyar önmerénylőkre és önmerényletekre, Kasza József egykori VMSZ-elnököt, illetve a háza elleni, a maga idejében nagy politikai hírértékű bombatámadást említette. Szavait nem szó szerint idézem, de tudtommal hangfelvétel is készült, ami alapján állításom ellenőrizhető – írja Csorba.2

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) befolyása alatt álló lap természetesen nem közölte Csorba Béla Ki szervezte a magyarveréseket? című írását.3  A Magyar Szó 2013. október 22-én viszont az első oldalon számol be arról, hogy „Pásztor Istvánt Emberi Méltóságért Díjjal tüntették ki Budapesten”.4

A Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke két hét után sem tartotta szükségesnek, hogy reagáljon Csorba írására, amely ellene „nemcsak bírálatokat, hanem kemény vádat is megfogalmaz”. Pedig nyilatkoznia kellene az ügyben. Ezt követelné a tisztesség.

A VMSZ elnökének a nyilvánosság előtt be kellene számolnia arról, hogy akkor ki is szervezte az ún. magyarveréseket és kinek az érdekében történtek? Ismereteit meg kellene osztani az ügyészséggel is, mivel itt bizony olyan bűncselekmény(ek)ről van szó, amelyek már évek óta nyomasztják a vajdasági magyarságot. Ezt a dolgot bizony tisztázni kellene, ha másként nem, az ülésről készült hangfelvétel nyilvánosságra hozatalával, az ülés valamelyik részvevőjének követelésére.

Amennyiben bebizonyosodna, hogy Pásztor István tudott ezekről az esetektől és nem tett jelentést az illetékes ügyészségen, akkor azért kellene távoznia a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnökének tisztségéből, ha pedig állításait nem tudja bizonyítani, vagyis nem mondott igazat, akkor pedig azért. Ha tudomása volt az ilyen esetekről és nem tett feljelentést, akkor ő maga is bűnpártolást követet el.   

Érdekes az is, hogy mostani nyilatkozatával ellentétben, Pásztor az év elején még a nemzeti alapú incidensek létezést is tagadta:

– Azokban az esetekben, amikről tudok, a bántalmazás nem azért volt, mert [az áldozatok] magyarok”, hanem mert a támadók „igyekeztek levezetni a feszültséget, és mivel ők tízen voltak, a magyarok meg hárman, akkor egyszerűen elkezdték kergetni őket”, mondja Pásztor István, majd hozzátette: nem ismerhet minden esetet, ezért nem zárja ki, hogy valakire azért támadtak rá, mert magyar.

„Nem szeretem ezt a kifejezést”, utal Pásztor arra, hogy az incidenseket „magyarveréseknek” nevezik. Szerinte ez azt az érzetet kelti, hogy „mi itt úgy élünk, hogy amikor felkel a nap, egészen addig, amíg le nem nyugszik, semmi más nem történik, csak ütnek-vágnak bennünket, mi meg sivalkodunk. Ez messze nem így van.” Ezért azt mondja – „bár sok mindenkinek a negatív reakcióját fogom kiváltani” –, úgy véli, hogy „nem beszélhetünk magyarverésekről” – olvasható az origo.hu internetes oldalon.5

Úgy tűnik – a sok nyilatkozat miatt – Pásztor már azt sem nem tudja követni, hogy mikor mit mondott. Mit szólnak mindehhez azok a magyarok, akiket megvertek?

Nem hagyható kommentár nélkül az sem, hogy a KMAT zárónyilatkozatába nem került bele a VMDP-nek még az a javaslata sem, miszerint „a KMAT aggodalmát fejezi ki a Szerbiában több mint egy éve vizsgálati fogságban sínylődő hét magyar fiatal sorsamiatt”. A dokumentumban csak ez a – túlságosan általános megfogalmazás került: „A magyarellenesség és a gyűlöletbeszéd elharapózása tekintetében különösképpen szükség van a közös fellépésre.” Ilyen fellépés pedig, sajnos, nincs.

Újvidék, 2013. november 4.

Bozóki Antal

__________

1. Az ülés zárodokumentumát lásd a Szatmári Monitor holapon: http://www.szatmari-monitor.ro/2013/10/a-karpat-medencei-magyar-autonomia-tanacs-kmat-zaronyilatkozata/

2. A VMDP elnöke súlyos vádakat fogalmazott meg a VMSZ vezetője ellen

Vajdaság Ma: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16173/A-VMDP-elnoke-sulyos-vadakat-fogalmazott-meg-a-VMSZ-vezetoje-ellen.html, 2013. október 20. [13:11]

3. Uo.

4. Virág Árpád: „Napjainkban is szabadságharcot kell vívni”. Magyar Szó. 2013. október 22. 1. 3.

5. Makai József: Nem a Kánaán, de nem is Belfast.http://www.origo.hu/nagyvilag/20130324-riport-a-temerini-incidensekrol-es-a-vajdasagi-helyzetrol.html, 2013. 4. 5. [12:11]

7 magyar fiatal 366 napja Szerbia börtönében

Tárgyalás és ítélet nélkül koncepciós politikai perbe fogva, nekik nem jár a SZABADSÁG?

Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján az Egyesült Magyar Ifjúsága szerb nagykövetség kapujára kifüggesztett transzparenssel üzent a koncepciós politikai perbe fogott, immáron egy éve bebörtönzött 7 délvidéki fiatalnak.

Egyesült Magyar Ifjúság

Átutazók és helybeliek

"Először eljöttek a zsidókért, nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek a kommunistákért, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Aztán eljöttek a szocialistákért, nem szóltam, mert nem voltam szocialista. Aztán eljöttek a szakszervezetisekért, nem szóltam, mert nem voltam szakszervezetis. Aztán amikor értem jöttek, már senki sem maradt, hogy szóljon értem."

Martin Niemöller lelkésznek ez az idézete egyedülállóan írja le a második világháború előszelét, hogyan is tudott eluralkodni a német társadalomban egy totalitárius, pusztító ideológia.

Ezek a gondolatok egy globális tekintetben talán kevésbé jelentős, de egy olyan közösség szempontjából, amilyen a vajdasági magyarság, sokkalta fontosabb dilemma kapcsán merültek fel bennem. Egy negatív eset, egy verekedés nyilvánosságra hozása nyomán került sor nézeteltérésre. Annak lényege pedig túlmutat az újságíráson, mint szakmán, és azt mutatja, hogy igazából ma két domináns nézet uralkodik a gondolkodó vagy magukat annak valló emberek által benépesített közegben. A szóban forgó kolléga arra hivatkozva utasította el, hogy a témával foglalkozzon, hogy falusias környezetben nem ildomos a problémákról írni, mert ha adott esetben az ügy érintettje a szomszédunk, akkor hogyan fogunk holnap vele együtt élni. Sőt, ehhez még hozzátette: akik helyben élnek, árnyaltabban látják a dolgokat, mint aki csak „átutazóban” van.

Több gondom is akadt ezzel a megnyilvánulással, amely sajnos jelenségszerű, nem csak egy-két embernél jelentkezik. Eleve túl kicsi ugyanis ez a közösség ahhoz, hogy itt bárki is átutazó lenne. A másik probléma pedig, hogy ami az ilyen típusú gondolkodásból kiviláglik, az nem más, mint a provincializmus. Amellyel bizonyos értelmiségiek gyakran érvelnek, téves célzattal és tartalommal. Abban a pillanatban, amikor a magyar politikus, tanár, újságíró, értelmiségi befelé fordul, megfutamodik, és annak ellenére, hogy tisztában van a problémákkal, azokat elhallgatja, azok felett elsiklik, akkor meg kell kongatni a vészharangot.

Ha egy kétszáz-háromszázezres kisebbségben élő közösség gondolkodói körében kialakulóban van egy olyan réteg, amelyre a félelem és az elhallgatás jellemző, az a közösség veszélyben van. És ha az illetékesek nem tesznek a jelenség ellen, akkor az ilyen közösség önmaga önkéntes felszámolásának a folyamatát kezdi meg.

Ahhoz, hogy a vajdasági magyarság itt maradjon és megmaradjon, ahhoz lüktető, szókimondó, tényfeltáró értelmiségi rétegre van szükség. Ahhoz nyilvános viták kellenek. Ahhoz rá kell mutatni a problémákra is. Ha csak színes óvodai ünnepségekről, játszóházakról, falunapokról, táncházakról esik szó a közbeszédben, arról viszont nem, hogy az utcán térdig kell járni a sárban, mert nincs aszfalt, pedig megvolt rá a pénz, vagy arról, hogy a játszótér életveszélyes, ott már a közösség szolgálatáról szó sincs. És akkor nem is említettük az olyan, sorsunk szempontjából égetően fontos témákat, mint a magyar többségű településekre betelepülő, más nemzetiségűek tömegei és az ezzel járó jelenségek, az, hogy a magyar gyerekeket a betelepülők gyerekei esetleg üldözik, terrorizálják.

A Vajdaságban élő magyar közösség szolgálata nem egyszerű feladat. Viszont, aki felvállalja, az nem művelheti szakmáját lelkes műkedvelőként, rózsaszín szemüvegben és a falevelek rezdülésétől is megijedve. Annak ki kell nyitnia a szemét, annak meg kell látnia és beszélnie kell a negatívumokról is. Addig szemet lehet hunyni, mondjuk az elharapódzó betörések felett, amíg nem hozzánk törnek be.
Egy másik gondolat, ami szintén vajdasági magyar újságíró szájából hangzott el, hogy a vajdasági magyar médiának nem kell naprakésznek lennie. Ez a kijelentés szintén nagyon veszélyes, és szintén kimeríti a provincializmus fogalmát. Mert ennek a kijelentésnek esetleges elfogadásával szépen-lassan felszámoljuk a vajdasági magyar médiát. A médiának, akkor is, ha az kisebbségi, profinak kell lennie. Naprakésznek és olyannak, ami nem csak a „cukiságokról” számol be, hanem a problémákról is. Mert csakis akkor tud a magyarság, mint gondolkodó, fejlődőképes és működő intézményrendszerrel rendelkező közösség fennmaradni, ha nem veszik ki belőle a kritikai érzék, ha a közéletben viták alakulnak ki, és ha sikerül kiirtani azt a téveszmét, hogy a kritika csakis bántó és irigységből fakadó lehet, nem pedig esetleg jobbító szándékú.

Nincsenek közöttünk átutazók, mi mindannyian itt élünk. És mi mindannyian árnyaltan látjuk a dolgokat. Nem is annyira azokkal van a baj, akik ezt nem látják és nem érzik, sokkal inkább azokkal, akik tisztában vannak vele, de mégis szemet hunynak felette. Éppen ezért, a közösség és a szakma iránti elkötelezettségünk is megköveteli, hogy ezekről a dolgokról nyíltan beszéljünk. Ellenkező esetben magunkat zárjuk gettóba, magunkat alacsonyítjuk le kisebbségibbé is a jelenleginél, és mi magunk végezzük el önmagunk felszámolását, és e térségből való eltüntetését. És akkor mindannyian átutazókká válunk a szülőföldünkön…

Bajtai Kornél 

Magyar Szó, 2013. október 12., 24.,


Megjegyzés:

Ezt az – egyébként kitűnő írást – egy olyan lap közölte, amelyik éppen semmiben nem tartja magát a benne foglaltakhoz. Már az is kész csoda, hogy egyáltalán közölték.

Bozóki Antal  

Nyíltan a nemzeti kisebbségek helyzetéről

Elhangzott 2013. szeptember 30-án, Strasbourgban , az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakának első napján.

Hölgyeim és uraim!

Bozóki Antal ügyvéd és Árgus nevű magyar nemzeti kisebbségi jogvédő civil szervezet elnöke vagyok. A vajdasági Újvidékről, Szerbiából jöttem. Azért vállalkoztam erre a számomra nem kis útra, hogy elmondjam Önöknek, hogyan látom a tartományban a vajdasági magyar közösség helyzetét.
Amikor az Európa Tanács (Council of Europe) vagy más szervezet képviselői Szerbiába jönnek, általában a hatalmi szervek képviselőivel és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ – politikai párt) képviselővel beszélnek a nemzeti kisebbségek helyzetéről. A véleményem szerint, ezen a gyakorlaton mielőbb változtatni kellene, vagyis több forrásból kell értesülni, hogy erről valaki teljesebb képet kapjon.
Vajdaság Autonóm Tartományba, annak ellenére, hogy itt 25 nemzet tagjai élnek,[1] sajnos nincsen olyan intézmény, amely tudományos módszerekkel figyelné a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulását, a nemzeti kisebbségi jogok alkalmazását.

Hosszabb ideje foglalkozok elsősorban az őshonos magyar nemzeti kisebbség helyzetének kutatásával. Most jelent meg egy erről szóló könyvem, amely alapján egy angol nyelvű összefoglaló is készült, amelyből Önök is értesülhetnek a kutatásaim eredményeiről.

Szerbiában nem a kisebbségi jogszabályok számával, hanem azok minőségével, egymással való összehangoltságával és gyakorlati alkalmazásával van a baj.

Sajnos azt kell mondanom, hogy a nemzeti kisebbségi jogok megvalósítása nem a szerb kormány prioritásai közé tartozik. Szerbiában a 2012. május 6-i választások után megszűnt az Emberi Jogi és Kisebbségügyi Minisztérium és most Emberi és Kisebbségi Jogi Hivatalként működik. A szerb kormányfő (2013. augusztus 30-i) expozéja még csak a nemzeti kisebbség terminust sem tartalmazza.
A szerbiai politikai bizonytalanság, ami elsősorban a vezető pártok hatalmi harcában nyilvánul meg, és a folyamatosan romló gazdasági helyzet nem kedvez az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásának, bővülésének. A vajdasági magyarok vonatkozásában számos területen szűkültek, vagy éppenséggel sérültek a nemzeti kisebbségi jogok is.

A magyarok őshonos nemzeti kisebbséget alkotnak Szerbiában. Számuk azonban egyre fogy. Míg a második világháború után a lakosság 25,8% volt magyar, ma már csak 13% és tovább csökken.
A magyarok a lakosságban való részvételükhöz képest minden szinten alul vannak képviselve a döntéshozatali testületekben. A 120 tagú Tartományi Képviselőházban jelenleg 7 VMSZ-es képviselő ül (5,83%).[2] A közigazgatásban dolgozók között a magyarok mindössze 6,48%-ban vannak jelen. Hasonló, vagy még rosszabb a helyzet az igazságügyben, az állami alapítású közvállalatokban és másutt is.  

Szerbia 2009-ben elfogadta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt.[3] A törvény azonban csak korlátozott kulturális autonómiát lát elő a nemzeti kisebbségek részére. A kisebbségi tanácsok ugyanis csak az oktatás, a kultúra, a nemzeti kisebbség nyelvén történő tájékoztatás valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén  illetékesek. Itt is többnyire „kezdeményező”, „figyelemmel kísérő”, „javaslattevő” és „véleménynyilvánítási” hatáskörrel.

A nemzeti kisebbségi autonómia kérdését időszervé tette a koszovói szerbek autonómiájával kapcsolatban Ivica Dačić szerb és Hashim Thaçi koszovói kormányfő között létrejött (2013. április 19-i) brüsszeli egyezség[4] is.

Az egyezmény számos olyan kollektív jogot fogalmaz meg a koszovói szerb közösségnek, amelyeket Szerbia törvényei az itteni nemzeti kisebbségek számára nem látnak elő, mint például a gazdasági fejlődés, a közoktatás, az egészségügy, a művelődés teljes felügyelete és tervezése, igazságügyi és közbiztonsági illetékességek, stb. Az okirat irányadó lehetne a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény folyamatban lévő módosításához, mivel a Szerbiában élő őshonos nemzeti kisebbségeket is teljes mértékben megilletik a kollektív jogok, mint bármelyik másik népet.  

Szerbiában a nyelv- és íráshasználat elveitmég mindiga hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló 1991. évi törvény[5] tartalmazza. A bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről szóló törvényt 2008. évi törvény9 „bírósági egységekké” degradálta a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve kiemelten fontos hét, magyar többségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Temerin, Topolya és Zenta) a községi bíróságot.
          
Az utóbbi években a vajdasági magyar oktatási rendszer folyamatos leépülésének vagyunk a tanúi, aminek – a közösség megmaradásának szempontjából is – végzetes következményei lehetnek. Nincsen magyar egyetem a Vajdaságban. Az általános iskoláknak szóló tankönyvek közül 34 magyar címszó hiányzik. A szerbiai tankönyvek hemzsegnek a sztereotípiáktól, előítéletektől és a hátrányos megkülönböztetésektől. Igazi problémát (főleg a történelem- és földrajzkönyvek esetében) mégis a valódi kisebbségi érzést kiváltó tartalom jelent: a magyarság bűnös vagy másodrendű népként való bemutatása.[6] Az ilyen tartalmú könyvek nagyban hozzájárulnak a saját közösséghez való kötődések gyengítéséhez, a kisebbségi érzések kialakulásához.  
       
Anyagi és egyéb problémák vannak a kultúra, a könyvkiadás és a hagyományápolás területén. A kormány és Szabadka városvezetése képtelen megoldani a szabadkai Népszínház épülete „rekonstrukciójának” pénzelését, amelynek megvalósítása még 2007-ben elkezdődött.
Az amerikai Freedom House (FH) 2012. évi jelentésében Szerbia a sajtószabadság tekintetében a 74. helyre, az országok abba csoportjába került, amelyekben „a médiák félig szabadok”.[7]

Az egyre inkább eluralkodó egypárti monopólium és szellemiség miatt az anyanyelvű lapjainkban szinte lehetetlen olyan bíráló, elemző írásokat közölni, amelyek eltérnek a hatalom és a pártok napi politikai elvárásaitól, illetve a másként gondolkodók álláspontjait is tükrözik. A közszolgálati Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) magyar műsorainak terjedelme a 1990-es években 20,06% volt, ma viszont már csak 8,1%.[8] Az Újvidéki Rádióban a kilencvenes években 104-en dolgoztak, most 37 fős a szerkesztőség, ami miatt veszélybe került a 24 órás magyar adás.[9] A műsorszórási törvény hatályba lépésével 34 vajdasági, magyar nyelven is sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-ével) 11 megszűnt.[10]

Komoly problémák vannak a rehabilitálási és a vagyon-visszaszármaztatási törvények gyakorlati alkalmazása terén is. Az 1944/45-ben kollektív büntetéssel sújtott magyarokra vonatkozó korabeli rendeletek hatályon kívül helyezése a szerb kormányfő ígéretei ellenére mindezidáig nem történt meg. A köztársasági foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztérium még mindig nem hozta meg a rehabilitálási törvény alkalmazásához szükséges utasításokat. A vajdasági magyarokat terhelő kollektív bűnösség elve is életben van, mivel – az ígéretek ellenére – nem került sor a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 3. bekezdése 3. pontjának módosítására.

A 2000. októberi szerbiai politikai változások után is folytatódtak a nemzeti alapú incidensek és az erőszak. A Szerbiai Emberi Jogok Helsinki Bizottsága (HO)[11] 2012. évi emberi jogi jelentése megállapítja, hogy „Szerbia még távol áll egy olyan társadalomtól, amely tiszteletben tartja a másságot, a különbözőséget”.[12]

Az Európai Parlament több alkalommal is foglalkozott a nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni támadásokkal és a nemzetek közötti feszültségekkel.[13] A Magyar Nemzeti Tanács 2013. február 27-i ülésén „nyomatékkal hangot adott aggodalmának, annak kapcsán, hogy  a folyamatosan növekvő erőszak, a közbiztonság általános romlása közepette egyre több fizikai és verbális támadás éri  a vajdasági magyarokat”.[14]   
      
Mindezekről a tényekről részletesen írtam A magyar közösség Szerbiában című könyvemben.[15] Itt az ideje, hogy nyílt és őszinte dialógust kezdjünk és próbáljuk megoldani ezeket.
Végezetül, szükségesnek tartom elmondani, hogy az Európai Unióshoz való csatlakozási tárgyalások során – különösen a 23. fejezettel kapcsolatban – szükséges a Szerbia által vállalt nemzeti kisebbségvédelmi kötelezettségeknek és a belső jogszabályoknak az európai normákkal való összehangoltsága és mindennapi gyakorlati alkalmazásának átvilágítása és számonkérése. 

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Bozóki Antal

[1] Vajdaság Autonóm Tartomány: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdas%C3%A1g_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny
[2] Az előző megbízatási időszakban 12 magyar képviselő tevékenykedett.
[3] Zakon o nacionalnim savetima nacionalnih manjina [Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól] Sl. glasnik RS  [az SZK Hivatalos Közlönye] 2009. szeptember 3-i 72. sz.; http://www.seio.gov.rs/upload/documents/ekspertske%20misije/protection_of_minorities/law_on_national_councils.pdf
Magyar nyelvű szöveg: Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól, Magyar Szó (melléklet), Újvidék, 2009, vagy http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[4] Agrement of principles governing the normalization of relations. FoNet, Beta: Tekst briselskog sporazuma [A brüsszeli egyezség szövege]. http://www.blic.rs/Vesti/Tema-Dana/378674/Tekst-briselskog-sporazuma;http://www.slobodnaevropa.org/content/sporazum-o-principima-za-normalizaciju-odnosa/24968253.html
[5] Zakon o službenoj upotrebi jezika i pisma. Službeni glasnik RS [az SZK Hivatalos Közlönye] 1991. 45. sz.; módosítások: 1993. 53. sz.; 1993. 67. sz.; 1994. 48. sz.; 2005. 101. sz.)
[6] B92: Előítéletekkel, sztereotípiákkal teli tankönyvek. Magyar Szó, 2011. július 6. 4.
[7] K. Živanović: Svetski dan slobode medija [A sajtószabadság világnapja]. Danas, 2013. május 4. 7.
[8] A szerkesztőségből kapott adatok.
[9] A magyar szerkesztőségből kapott adatok. Lásd még Kocsis Árpád: A negyed harmada. Magyar Szó, 2011. december 3. 9.
[10] h. gy: Veszélyben a kisebbségi média. Magyar Szó, 2008. november 20. 5.
[11] Helsinški odbor za ljudska prava u Srbiji: http://www.helsinki.org.rs/serbian/index_s.html
[12] Tanjug: Erősödik a gyűlöletbeszéd. Magyar Szó, 2013. július 9. 4.; Ljudska prava u Srbiji 2012. Populizam: Urušavanje demokratskih vrednosti [Emberi jogok Szerbiában 2012. Populizmus: A demokratikus értékek lerogyása], Belgrád, 2013. http://www.helsinki.org.rs/serbian/doc/izvestaj2012.pdf
[13] EP-vita Szerbiáról – magyar hozzászólásokkal.VajdaságMA [Szerbia], http://www.vajma.info/cikk/szerbia/16406/, 2012. március 28. [21:55]; Szenvedélyes vita a délvidéki magyarokról az EP-ben: http://www.morvaikrisztina.hu/, 2013. április 19. [12:07]; A vajdasági magyarok jogaiért szálltak síkra az EP-képviselők [online]. MHO: http://www.magyarhirlap.hu/fideszes-javaslatok-a-nyilatkozatban, 2013. március 19.
[14] MNT [online]: http://www.mnt.org.rs/827-1-2013-as-szamu-MNT-ajanlas-a-magyar-nemzeti-kozosseg-tagjait-ert-tamadasok-es-a-kozbiztonsag-romlasa-ugyere-vonatkozolag
[15] Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2013

Következetes Pista üzent a délvidéki magyar pártoknak: Kártékony a létezésetek!

Szlovák és magyar politikusok, közel egytucat vendég méltatta a Magyar Közösség Pártja helytállását, politikáját és magatartását az MKP dunaszerdahelyi kongresszusán, mellyel fennálása 15. évfordulóját ünnepli a párt.

Berényi József pártelnök ünnepi beszédében köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki az elmúlt 15 évben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarság ebben az országban megmaradhasson, az MKP pedig jól szerepelhessen az egyes megmérettetéseken.


A Délvidékről ott volt az MKP szövetségese és barátja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselője is, a mi Pistánk személyében. A szokásos semmitmondó gondolatok mellett elejtett egy érdekes mondatot is a ,,nagyvezír”: ,,Mivelünk megpróbálták már elhitetni azt, hogy mennyire jó a közösségen belüli pártpolitikai pluralizmus. (…) Higgyék el, hogy ezek a győzködések zsákutcába vezetnek. Ne higgyenek nekik.”


Pitta bá’ nem hazudtolta meg magát. Ismét leírta azokat a becsületes magyar polgárokat, akik nem a VMSZ politikáját támogatják, esetleg különvéleményen vannak, másképpen látják a délvidéki magyarság jövőjét. Teszik ezt jogosan, hiszen az utóbbi tíz évben mintegy 40 ezer fővel csökkent a magyarság létszáma, az egyéb demográfiai és gazdasági mutatók pedig a béka seggét verdesik, alulról. Ez nagyban az ő politikájuknak is köszönhető.


Úgy látszik, a VMSZ álláspontja szerint a politikai pluralizmus és demokrácia nem járható út. Pedig én azt hittem, hogy Európai Uniót támogató főnök és szervezet nem hihet a diktatúrában. Lám, mégis vannak kellemes (?) meglepetések. Az ellenzék pedig ezennel oszlassa fel magát, ha ,,segíteni akar” а VMSZ-en… Pardon, a délvidéki magyarságon.


László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) elnöke portálunknak elmondta, a VMSZ első emberének kijelentése sértő és megalázó a délvidéki magyarság nagy részére nézve. Tekintve, hogy a VMSZ a legutóbbi választásokon a délvidéki magyar szavazók mintegy egynegyedének bizalmát nyerte csak el, feledtébb visszataszító az általuk produkált ,,magas lóról történő szemlélése a dolgoknak". Az MRM vezetője szerint a VMSZ inkább végezzen önvizsgálatot, és próbáljon együttműködni más magyar pártokkal és szervezetekkel is, a saját jól körbebástyázott holdudvarán kívül is.

Terhes Tamás  

DélHír portál

A MAGYAR KÖZÖSSÉG SZERBIÁBAN

Fotó: Nagy Ferenc - Hidegen fújnak a szelek...

2013 szeptemberi helyzet(kép)

Mgr. Bozóki Antal elemzése

2013 szeptemberi helyzet(kép)[1]. A Szerb Köztársaság átmeneti – felgyülemlett gazdasági problémáktól és politikai viszályoktól sem mentes – szakaszban van. A 2012. május 6-i választások utáni hatalomcsere eredményeként – a 12 éve hatalmat gyakorló, a választásokat elvesztett Demokrata Párt (DS) helyett – a Szerb Haladó Párt (SNP)[2] és a köré tömörülő pártok koalíciója alakított kormányt. A köztársasági elnök is ennek a pártnak az elnöke lett.

Számos szerbiai és a vajdasági községben is visszarendeződött vagy visszarendeződőben van a „fekete-vörös” hatalom, amit most „átkomponálásnak” és az új koalícióból kialakult szerb kormány összetételével való „összehangolásnak” neveznek.[3]

A szerb kormány folyamatosan (a 2008. február 7-én parlamenti köztársasággá vált) Koszovó egykori autonóm tartomány helyzetének rendezésével és a saját „rekonstruálásával” volt elfoglalva. A minisztériumokról szóló új törvény 2013. augusztus 29-i elfogadásakor mellőzték a civil szervezetek hálózatának[4] az Emberi Jogi Minisztérium visszaállítására tett követelését.[5] Mindez jól illusztrálja, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítása nem a szerb kormány prioritásai közé tartozik.

A nemzeti kisebbségek védelmét Szerbia 2006. november 8-i alkotmánya biztosítja (amelyet Vajdaságban nem támogattak).[6] Mivel Szerbia nem fogadott el külön kisebbségvédelmi törvényt, továbbra is a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló 2002. február 27-i törvény van alkalmazásban.[7]A kisebbségi jogok egyes területeit több mint 150 emberi jogi és nemzeti kisebbségi vonatkozású belföldi jogszabály[8] és mintegy 100 kötelező nemzetközi egyezmény is rendezi.[9] Ezekhez számos alacsonyabb rendű vajdasági jogszabály is tartozik
Szerbia részese a legfontosabb általános és regionális egyezményeknek is, amelyek közvetlenül vagy közvetve biztosítják a nemzeti kisebbségek jogait és szabadságait, mint például a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája[10] és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény.[11]
Szerbiában nem a kisebbségi jogszabályok számával, hanem azok minőségével, egymással való összehangoltságával és gyakorlati alkalmazásával van a baj. Egyes törvények nemcsak hiányosak,[12] de jelentős eltérés mutatkozik a jogszabályok és a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítása között is. A meglévő törvényeket ugyanis nem következetesen, hanem inkább szelektíven alkalmazzák, amikor azt a személyes, illetve csoportérdekek vagy a hatalmon lévő elit szűk pártérdekei kívánják. A törvények ellentétes megoldásokat is tartalmaznak, mert azt, amit az egyik törvény lehetővé tesz, a másik törvény megvonja.[13]

Az új törvények nem mindegyike sem „kisebbségbarát”. A szerb képviselőház, például, 2008. december 22-én fogadta el a bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről szóló törvényt.[14] Ez megszüntette, pontosabban „bírósági egységekké” degradálta a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve kiemelten fontos hét, magyar többségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Temerin, Topolya és Zenta) a községi bíróságot.

A Szerbiai Emberi Jogok Helsinki Bizottsága (SZEJHB/HO)[15] 2012. évi emberi jogi jelentése megállapítja, hogy „Szerbia még távol áll egy olyan társadalomtól, amely tiszteletben tartja a másságot, a különbözőséget”.[16] A dokumentum szerint az országot „a zárt társadalom jellemzi”, a kilencvenes évek radikális nacionalizmusa pedig „mély nyomot hagyott a polgárok értékrendjében, amelyet csak nagyon lassan lehet megváltoztatni”.[17]  – Szerbiában burjánzik az extrémizmus és a gyűlöletbeszéd, az emberi jogok állapota pedig rosszabb, minta korábbi években – értékelte Sonja Biserko, a Bizottság elnöke.[18]

Hogyan valósulnak meg az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok a gazdasági, társadalmi-politikai élet egyes területein?

1. Demográfiai mutatók  

 Vajdaság Autonóm Tartomány (VAT) területe 21 500[19] négyzetkilométer, ami Szerbia területének csaknem egynegyede.

A 2011. október 1-je és 15-e között tartott szerbiai népszámlás 2012. november 29-én közzétett adatai szerint Vajdaság 1 931 809 lakosa közül 251 136 volt magyar, vagyis nemzettársaink a tartomány lakosságának pedig 13,%-át képezik.[20] A magyarok száma a tartományban az előző (2002. évi) népszámláláshoz viszonyítva 39 071-el csökkent.

 A magyarok számának és arányának változása a Vajdaságban (1910–2002)[21]

1910        425 672               28,1%
1930        376 176               23,2%
1941        473 241               28,5%
1948        428 932               25,8%
1961        442 561               23,9%
1971        423 866               21,7%
1981        385 356               18,9%
1991        339 491               16,9%
2002        290 207               14,28%  (Szerbiában + 3 092 = 293 299 = 3,91%)

A magyarok számának csökkenését a természetes népességfogyás és az elvándorlás mellett befolyásolja az asszimiláció is, viszont ez az a tényező, melyet a legnehezebb mérni az eddig ismert módszerekkel.[22] Amíg a többségi (szerb) populáció csökkenése 3,6%, a nemzeti kisebbségi közösségeknél ez átlag­ban négyszer több, és 14%-ot tesz ki (a magyaroknál ez 13,3%).[23] Mivel Vajdaság lakosainak száma 100 189-cel csökkent 2002-hez képest, ebben a csökkenésben a magyarok 39%-kal vesznek részt. Ez háromszorosa a lakosságban való részvételi arányunknak (13%).

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1948 óta (25,8%) csaknem megfeleződött (13%-ra zsugorodott), és továbbra is folyamatosan csökken, önmagáért beszél. Jelzésértékű ez a vajdasági magyarok helyzetét és a szerb állam magyarságpolitikáját illetően.[24]
Ezt a politikát tükrözi a szerb kormány 1992. évi rendelete is „a minisztériumok és a különálló szervezetek feladatainak a székhelyükön kívüli ellátásáról”, amellyel Ada, Zenta és Magyarkanizsa magyar többségű községet – kiragadva azokat az addigi természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetből és nem utolsósorban ökológiai egységből – az Észak-bánáti körzethez csatolták, amelynek a közigazgatási központja Nagykikinda.[25]

Ennek oka pedig bizonyára az volt, hogy megosszák az akkor még erős tömböt alkotó magyarságot, amelyhez még Kishegyes, Szabadka és Topolya is tartozott. Nemcsak a választások miatt, ahogyan egyesek állítják (vagyis hogy minél kevesebb magyar kerüljön be a parlamentbe, mivel akkor nem listás, hanem egyéni választókerületi rendszerben lehetett szavazni), hanem a magyar közösség politikai, gazdasági, művelődési és egyéb megosztása és leépítése miatt is.

Az elmúlt években „a szerb kormány hallani sem akart arról, hogy a közigazgatási körzethatárokról szóló rendelet vonatkozó részét módosítsa”.[26]

 2. Gazdasági helyzet 

 Szerbia súlyos gazdasági helyzete meghatározza nem csak a lakosság státusát, de hatással van az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok állására is.

Szerbiában 2011-ben az ipari termelés alig érte el az 1989. évi 40%-át. Az ország külföldi adóssága 2013. június végén elérte a 26,1 milliárd eurót, ami a GDB 83,1 százaléka, a közadósság pedig 18,9 milliárd euró (60,6%) volt.[27] A 2013. júliusi átlagkereset 44.182 dinárt (középárfolyamon 387,73 eurót) tett ki.[28]

A hivatalosan jegyzett munkanélküliek száma 755 422, vagyis a munkaképes polgárok egyharmada. A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy ez a szám nem tekinthető véglegesnek, hiszen nem mindenki jelenti be, ha elveszíti a munkahelyét.[29]  A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nacionalna služba za zapošljavanje) adatai szerint a Vajdaságban a népesség 10 százaléka, mintegy 200 000 ember munkanélküli. Számuk a nyilvántartásban az elmúlt öt évben nagyjából állandó volt.[30]

A vajdasági magyarok gazdasági helyzetéről nincsenek megbízható adatok.[31] Értékelések szerint ez a helyzet az elmúlt két évtizedben folyamatosan rosszabbodott. A magyarok nagy többsége kimaradt a privatizációs folyamatokból. Ez mellett, a többi nemzeti közösséghez viszonyítva aránytalanul nagyobb számban maradtak munka nélkül, vagy éppen a nemzeti hovatartozásuk miatt nem kaptak munkát. Másrészt, akik sohasem éltek itt, állami segédlettel előnyösen föld- és háztulajdonhoz jutottak, mások aránytalanul meggazdagodtak.[32] Az is gondot okoz, hogy az állami szervek és szolgálatok nem rendelkeznek még a foglalkoztatottak és a munkát keresők nemzeti hovatartozásával kapcsolatos adatokkal sem.

Bár a szerb alkotmány szavatolja, „a gyakorlatban mégsem valósul meg a lakosság nemzeti összetételének megfelelő foglalkoztatás”.[33]  Ez azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozók a foglalkoztatottak között jóval a lakosságban való részvételi arányuk alatt vannak jelen. Vonatkozik ez egyaránt a közigazgatási és igazságügyi szervekre,[34] az állami, illetve köztulajdonban lévő vállalatokra és a köztulajdonban lévő bankokra,[35] kommunális stb. vállalatokra is, amelyben állami intézkedésekkel befolyásolni lehetne a munkavállalók összetételét.

A magyarok leginkább a nem jövedelmező mezőgazdaságból igyekeznek megélni. A főállásban levők közül igen sokan minimálbérért dolgoznak, amelynek kifizetése számos helyen hónapokat késik. Az utóbbi években válságos helyzetbe jutott számos más magyar többségű község, illetve helység (Topolya,[36] Magyarcsernye,[37] Torontálvásárhely,[38] stb.) egykor virágzó gazdasága.
Mindez növelte a vajdasági magyarok elvándorlását: „Szinte nincs olyan család, amelyben a közelebbi vagy távolabbi hozzátartozók közül egy vagy egynéhány ne lenne már külföldön, vagy ne készülne kivándorolni. Szépen csendesen folyik a falvaink, városaink kiürítése.”[39]

 3. Az anyanyelv- és íráshasználat 

Szerbiában a nyelv- és íráshasználat elveit a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló 1991. évi törvény[40]tartalmazza.

A törvény felrúgta az egyenrangú nyelv- és íráshasználatnak a Vajdaságban addig kialakult gyakorlatát tartományi és községi szinten is. Ezzel a miloševići törvénnyel valójában megkezdődött a latin betűs írásmód kiszorítása a hivatalos használatból és a közéletből, amit a 2006. évi szerb alkotmány még jobban megerősített.

A nyelv- és íráshasználat alapelvei szerint „mindenkinek jogában áll, hogy az eljáró szerv, illetve közhivatal előtt, mikor az a jogairól és kötelezettségeiről dönt, használja az anyanyelvét, és hogy ebben az eljárásban a tényekkel a saját nyelvén ismerkedjen meg”. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy az eljárások résztvevői annak ellenére, hogy más etnikai közösségekhez tartoznak, beleegyeznek, hogy szerbül beszéljenek.

A közigazgatási és bírósági eljárásjogi törvények sem rendezik egységesen a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatát. Már csak azért sem, mert különböző időszakokban kerültek elfogadásra. Így a változó politikai hangulat kihatott az egyes rendelkezések megfogalmazására. Ezért egy teljesen új nyelvhasználati törvényre lenne szükség.

A Vajdaság Autonóm Tartományban a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód hivatalos használatban van mind a 45 községben, illetve városban, 22 községben pedig hivatalos használatban van a latin betűs írásmód is. A tartományi közigazgatásban „hivatalos használatban van a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód, a magyar, a szlovák, a horvát, a román és a ruszin nyelv- és írás, a törvénnyel és a Tartományi Képviselőház határozatával összhangban. A latin betűs írásmód használatát a tartományi szervekben és szervezetekben külön képviselőházi rendelet rendezi, a törvénnyel összhangban”, (amelynek meghozatalára mindeddig nem került sor).

A tartomány 39 helyi önkormányzatában (45 községben illetve városban) egy vagy több nemzeti kisebbségi nyelv- és írás is hivatalos használatban van. Ezek közül 31-ben egy vagy több kisebbség nyelve- és írása az önkormányzat egész területen, nyolc önkormányzatban pedig az egyes helységekben.
A magyar nyelv- és írás 31, a szlovák 13-ban, a román tíz, a ruszin hat, a horvát négy, a cseh pedig Fehértemplom (Bela Crkva) helyi önkormányzatban van hivatalos használatban. A Pancsova városhoz tartozó Sándoregyházán (Ivanovo) hivatalos használatban van a bolgár, Almáson (Jabuka) pedig a macedón nyelv- és írásmód.[41]

A vajdasági gyakorlatban a nemzeti kisebbségi nyelvek és írásmódok használata számos akadályba ütközik. Az állami szervek a munkájukban egyre inkább favorizálják a cirill betűs írásmódot, ami miatt a latin betűs írás mindjobban kiszorul a hivatalos használatból. Ez mellett a közigazgatási és igazságügyi szervek nem rendelkeznek megfelelő szakkáderekkel sem műszaki felszereléssel a nemzeti kisebbség nyelvek gyakorlati alkalmazására.

A szerbiai Emberi Jogi- és Nemzeti Kisebbségi Hivatala csak 2013 nyarán kezdte meg az adatok feldolgozását, „amelyek alapján betekintést lehetne szerezni a nemzeti kisebbségek részvételéről a helyi önkormányzati szervekben és a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatáról a munkájukban”.[42]  Most is csupán azért, mivel időszerűvé vált a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájából eredő kötelezettségek teljesítéséről szóló országos jelentés elkészítése az Európa Tanácsnak. Ebből azt lehet megállapítani, hogy a Hivatalnak eddig nem volt betekintése, milyen a közigazgatásban foglalkoztatottak nemzeti összetétele, mely nemzeti kisebbségi nyelvek és melyik önkormányzati egységekben vannak használatban.

  4. Anyanyelvű oktatás és nevelés 

Az utóbbi években a vajdasági magyar oktatási rendszer folyamatos leépülésének vagyunk a tanúi, aminek – a közösség megmaradásának szempontjából is – végzetes következményei lehetnek. A magyar tagozatok megszűnése növeli a pedagógusok munkanélküliségét, a szerb államnak pedig nincs megfelelő szociális programja ennek megoldására.

A 2011/12-es tanévben a 152 290 tanulóból 15 077-en tanultak magyar nyelven (3,2 százalékkal kevesebben, mit az előző tanévben, 74 iskolában, 27 helyi önkormányzat területén (a 45-ből). Ebből 51 iskolában teljes mértékben magyar nyelven tanulhattak a diákok, 23-ban pedig egyes tantárgyakat szerbül (pld. testnevelés és képzőművészet) hallgattak. A 933 osztály közül 37-ben összevont oktatás zajlott.[43]

A magyar anyanyelvű általános iskolások 15-20 százaléka szerb tagozatra jár,[44] a magyar általános iskolák kádergondokkal küzdenek, a tanárok jelentős része – különösen a szórványvidékeken – nem tud magyarul, vagy ha tud is, nem ismeri megfelelő szinten a magyar szaknyelvet. Ezért az eddigieknél is erőteljesebb támogatásra szorulnak a magyar nyelvű továbbképzési programok.[45]
Számos helyen – a tanulók csökkenő számának függvényében – bizonytanná vált a magyar nyelvű tagozatok megmaradása, a szórványterületeken pedig fokozatosan megszűnik a magyar tannyelvű oktatás az óvodától a középiskoláig (Közép-Bánátban és Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Szerémségben).
Az állam már évek óta képtelen megoldani a magyar nyelvű tankönyvkiadás helyzetét. Az általános iskoláknak szóló tankönyvek közül 34 magyar címszó hiányzik, ebből 23 egyáltalán nincs is raktáron, 11-ből pedig a kelleténél kevesebb van.[46] Gondot jelent az is, hogy a szerb nyelven kiadott, szerbről fordított tankönyveknek stilárisan és helyesírást tekintve nem kielégítő a fordítása. A gimnáziumokban esetében többnyire régi kiadású, elavult tankönyvek vannak forgalomban, a szakiskolák részére pedig nagyon kevés a magyar nyelvű tankönyv.[47] A kéziratok akkreditációja nehézkes, bonyolult. Hiányoznak a tanári kézikönyvek is.

Alapvető volna, hogy a magyar diákok is ugyanolyan minőségű és tartalmú tankönyvekből tanuljanak, mint a szerb diákok, mert csak így vehetnek egyenrangúan részt a különböző versenyeken és a középiskolai, valamint az egyetemi felvételi vizsgákon. Mindezt úgy kellene megvalósítani, hogy a mindegyik kisebbség nyelvén megjelent (irodalomkönyv, történelemkönyv stb.) tankönyv az adott kisebbség sajátos szükségleteinek is megfeleljen.

A szerbiai tankönyvek hemzsegnek a sztereotípiáktól, előítéletektől és a hátrányos megkülönböztetésektől – derült ki az elemzésekből. Igazi problémát (főleg a történelem- és földrajzkönyvek esetében) mégis a valódi kisebbségi érzést kiváltó tartalom jelent: a magyarság bűnös vagy másodrendű népként való bemutatása.[48] Az ilyen tartalmú könyvek nagyban hozzájárulnak a saját közösséghez való kötődések gyengítéséhez, a kisebbségi érzések kialakulásához. Sok vajdasági magyar fiatal érvényesülését gátolja az államnyelv hiányos ismerete is.[49]

Aggodalomra ad okot az is, hogy – a Tartományi Képviselőház oktatási, tudományos, művelődési, ifjúsági és sportbizottságának kimutatása szerint – „a vajdasági általános iskolákban a legkevésbé képzettek a magyar nyelven előadó tanárok”. A kimutatás szerint a magyar nyelven előadó tanítók, tanárok végzettsége „75,50 százalékban felel meg az előírásoknak”.[50]

Gondot okoz az is, hogy nincsenek magyar tannyelvű felügyelők, iskolapedagógusok és pszichológusok. Nincsenek kielégítő válaszok az iskolák önállósulási követeléseivel (Torda, Magyarittabé), a kétszakos tanárképzéssel[51] és a diplomahonosítások[52] felgyorsításával kapcsolatban sem. Az iskoláknak sok esetben nincsen annyi pénzük sem, hogy továbbképzésre küldjék a pedagógusokat.[53]

Vajdaságban a 2011–12-es tanévben 2063 nyolcadikos került ki az általános iskolából, akik közül 1945-en (94,28%) folytatták középiskolai tanulmányaikat anyanyelvükön. A tartományban 38 kétnyelvű középiskola működött, ezek közül 33 szerb és magyar nyelvű, 2-2 szerb–szlovák és szerb–román nyelvű, egy pedig szerb–ruszin nyelvű. Három iskolában három nyelven tanítottak, nyolcvanban pedig egy nyelven. Ez utóbbiak esetében 78 szerb, kettő pedig magyar nyelvű középiskola.[54]

A szabadkai Magyarságkutató Tudományos Társaság kutatásai szerint Vajdaságban az egyetemi hallgatók mindössze 6 százaléka magyar anyanyelvű, míg a főiskolások számát figyelembe véve ez az arány 11 százalék. A hallgatók száma tehát jóval a demográfiailag elvárt 13 százalék alatt van, és mindössze az egyharmaduk tanul anyanyelvén.[55]

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2010. október 18-án oktatásfejlesztési stratégiáját fogadott el a 2010–2016-os időszakra vonatkozóan.[56]

5. Kultúra és hagyományápolás

 Vajdaságban a következő művészeti szervezetek/intézmények léteztek: 7 színház, 7 színjátszó műhely, 32 zeneművészeti csoport, 11 irodalmi kör, 20 képző-, ipar-, fotó- és népművészeti műhely, 5 filmművészeti alkotóműhely/intézmény. A nem hivatalos adatok szerint a tartományban mintegy 130 magyar művelődési egyesület is működött.[57]

A nemzeti kisebbségi közösségek kisebb-nagyobb támogatásban részesülnek a kultúra területén a tartományi költségvetésből. Az itteni magyarság vonatkozásában azonban fontos intézmények működésének pénzelése nincs teljesen rendezve, vagy csak részben megoldott. Többek között ilyen a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet,[58] a Forum Könyvkiadó Intézet, az Újvidéki Színház és a Szabadkai Népszínház magyar társulata, amelyek működéséhez nélkülözhetetlen az állami támogatás.

Sok vajdasági magyar művelődési egyesület is a pénztelenséggel küszködik, vagy éppen az egyesület székházával kapcsolatban rendezetlenek a jog-, illetve tulajdonviszonyok, például az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ, a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület stb.[59] Vagy lakbérfizetési gondja van, mint a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületnek.[60]
A magyar amatőr színtársulatok és kulturális, valamint tánccsoportok az önerő mellett magyarországi támogatásból tartják fenn a tevékenységüket. „Mintegy tízszer több támogatás érkezik Magyarországról az itteni kultúra támogatására, mint amit Szerbia hagy jóvá a nemzeti kisebbségek művelődési életére.” [61] Ezért a szerb kormány nem könyvelheti el saját eredményeként ezen szervezetek meglétét és működését.

A köztársasági és a tartományi kormány, valamint Szabadka városvezetése 2006-ban szerződést írt alá a szabadkai Népszínház épületének „rekonstrukciójára”, amelynek megvalósítása 2007-ben kezdődött meg. 2008-ban a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet úgy döntött, hogy a teljes védett részt fel kell újítani és vissza kell állítani az eredeti állapotába, illetve a képviselő-testület döntése alapján a tervek racionalizációját irányozták elő, ezért módosítani kellett a főtervet. „A védett rész építésének terveit minden illetékes szerv jóvá is hagyta, de a tervek egy részének folyamatban van a módosítása, és egyelőre nem tudni, mikor fejeződik be a teljes építkezés”,[62] amit 2012-re ígértek.
 Évek óta megoldatlan a vajdasági magyar könyvkiadás pénzelése, mint ahogy rendezetlen a magyar nyelvű könyvek és sajtó intézményes behozatala is. Emiatt a vajdasági magyarok közművelődése és kultúrája óriási és pótolhatatlan kárt szenved.

Eddig úgy tartottuk, hogy a vajdasági magyar szellemi élet az irodalom és művelődéstörténet terén összeforrt az újvidéki Forum Könyvkiadóval (most Forum Könyvkiadó Intézet). Az elmúlt másfél évtizedben a FKI évi produkciója 20-25 címre csökkent (a korábbi 55-60-ról), s azok is többnyire magyarországi támogatásból készültek el.[63] Ez a vajdasági magyarság kultúrájának az elszegényedéséhez vezetett.

Könyvkiadásunk további problémája az időszerű társadalomtudományi kutatások publikálásának hiánya.
A vajdasági magyar könyvkiadás helyzetére jellemző az is, hogy a köztársasági művelődési minisztérium sokéves gyakorlata szerint – a kiadók részére kiírt pályázat alapján – csak az első kiadású, szerb nyelvű könyvek fennmaradt példányait vásárolta meg és kínálta fel a közkönyvtáraknak, a nemzeti kisebbségek nyelvén kiadott könyveket viszont nem.[64]

A könyvtárak szinte kilátástalan helyzetbe kerültek, mivel törvényes kötelezettség, hogy a könyvállományt közbeszerzési eljárás során bővítsék. Ahhoz, hogy egy könyvet megvehessen a könyvtár, három különböző helyről kell árajánlatot kapni. A könyvtárak, ahol magyar könyvek is vannak, semmiféle útmutatást nem kaptak arra vonatkozóan, hogyan járjanak el például a Magyarországról beszerzett könyvek esetében.[65]

A kultúra területét egyéb megoldásra váró problémák is terhelik, mint például az 1994-ben meghozott, immár idejétmúlt levéltári törvény módosítása is, amit különösen a magyar–szerb akadémiai történész vegyes bizottság megalapítása tett időszerűvé. Az érvényben levő jogszabály ugyanis a külföldi kutatók számára nem teszi lehetővé a szerbiai levéltárakban való kutatást, ezenkívül a levéltárak vezetői megtagadhatják a belföldi kutatóktól is a kutatás lehetőségét egy-egy témára vonatkozóan, amennyiben úgy mérik föl, hogy az arra vonatkozó levéltári anyag „rendezetlen”. Hasonlóan diszkriminatív az érdemes művészek nemzeti nyugdíjának elbírálási rendszere is, mivel a nemzeti kisebbségiek „eddig valahogy eléggé kimaradtak a nemzeti kategóriából”.[66]

A kultúráról és a nemzeti tanácsokról szóló törvények nincsenek összehangolva. Erre 2010 őszén figyeltek fel, amikor az MNT Vajdaság-szerte mintegy 40 kulturális intézményt jelölt meg kiemelt jelentőségűnek. Ezen kulturális intézmények körül – elsősorban Szabadkán – bizonyos gondok merültek fel, mivel nincsenek meghatározva azok a mércék, amelyek alapján kiemeltté lehet nyilvánítani egy kulturális intézményt, illetve nincs meghatározva, hogy az igazgatóbizottságot, az igazgatóválasztást vagy az alapító okiratokat illetően mi a kiemeltté nyilvánítás következménye.[67]

Az MNT 2011. november 22-i ülésén kulturális stratégiát fogatott el a 2012–2018-as időszakra.[68]
A vajdasági magyarság legnépesebb hagyományápoló rendezvényei az évente megrendezésre kerülő Durindó,[69] Gyöngyösbokréta,[70] Szól, síp, szólj!,[71] Kőketánc,[72] Aranycitera[73], a Dél-bánáti Művelődési Egyesületek Szemléje[74], a Tordai Művelődési Napok stb.[75]

Számos hagyományápolással foglalkozó egyesület és civil szervezet jelentős sikereket ért el a szerbiai, de a magyarországi rendezvényeken is. Az egyik ilyen kiemelkedő hagyományápoló szervezet a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Folklórközpont (VMF).[76]

6. Magyar nyelvű tájékoztatás  

Az amerikai Freedom House (FH) független civil szervezet 2012. évi jelentésében Szerbia a sajtószabadság tekintetében a 74. helyre, az országok abba csoportjába került, amelyekben „a médiák félig szabadok”.[77]

A tizenegy nyelven író, műsort sugárzó vajdasági kisebbségi sajtó egészét figyelembe véve a legkiterjedtebbnek a magyar nyelvű média mondható a maga tíz írott sajtótermékével, tizenöt rádióműsorával és öt tévéműsorával.[78] A korábbi állapotokhoz viszonyítva azonban a vajdasági magyar tájékoztatás az elmúlt években sorvadásnak indult.

Nehéz (és nem csak anyagiak tekintetében) helyzetben van a vajdasági magyar média, elsősorban a nyomtatott sajtó, de az ott dolgozó újságírók legtöbbje is, ami már veszélyezteti a sajtószabadságot és a tárgyilagos tájékoztatást is.

Az egyre inkább eluralkodó egypárti monopólium és szellemiség miatt lapjainkban szinte lehetetlen olyan bíráló, elemző írásokat közölni, amelyek eltérnek a hatalom és a pártok napi politikai elvárásaitól, illetve a másként gondolkodók álláspontjait is tükrözik. „Egypártivá vedlettek a közmédia igazgatóbizottságai, egypárti lett a sajtónk, és a sajtószabadság az internetre költözött fel.”[79]

Az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Magyar Szó teljesen a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) irányította MNT befolyása alá került, vagyis „egypárti” lett.[80] Ugyanez vonatkozik a Hét Nap hetilapra, a Pannon RTV-re és a Mozaik TV-re is.

Nemzetközi botrányt kavart a MNT 2011. június 23-i döntése, amellyel „gyorsított eljárással” – olyan okok miatt, amelyek „80-90 százaléka a VMSZ-hez kötődik” – leváltotta a Magyar Szó főszerkesztőjét, és a helyére megbízott főszerkesztőt nevezett ki.[81] A következő napon a lap címoldalán az állt, miszerint ez volt „a közéleti napilap utolsó száma”.

Nehézségekkel küszködik a Hét Nap is, ami miatt (2013. augusztus 21-én) arculatváltásra kényszerült. A főszerkesztő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „elsősorban azért kezdtek bele a változtatásba, mert felismerték, ha a piacon szeretnének maradni és új olvasókat akarnak nyerni maguknak, meg kell újulnia a lapnak”.[82]

A tartományban három televízió, a Vajdasági RTV, a Mozaik TV és a Pannon RTV működik.
A Vajdasági RTV (VRTV)[83] mint közszolgálati médium működik, tíznyelvű műsort sugároz a második csatornán. Jelenlegi helyzete jelentős mértékben az ország központosításának következménye, ugyanis megfelelő helyiségek nélkül működik, a tévé-előfizetés rá eső részének átutalása a Szerbiai RTV részéről pedig rendszertelen és nem átlátható. A tévé épületét 1999-ben a NATO lebombázta, de a kormányzat nem mutatott érdeklődést e probléma megoldására.

A közszolgálati VRTV magyar tévéműsorainak terjedelme drasztikus csökkenést mutat az 1990-es évekhez viszonyítva, amikor a VRTV programjának 20,06%-át a magyar műsorok képezték. Jelenleg a magyar műsorok a VRTV összesített adásidejének 8,1 százalékát teszik ki (az ismétlésekkel együtt),[84] miközben a magyarok a lakosság 13%-át adják.

A foglalkoztatottak számának megfeleződése és a műsoridő csökkenése, a szükséges anyagi és műszaki feltételek egyre súlyosabb gondokkal járó hiányának következménye a magyar TV-műsorok adásszínvonalának hanyatlása is. Külön probléma, hogy nincsenek oktatási, tudományos és gyermekműsorok, valamint hogy nincs rendszeres és folyamatos műsorcsere a magyarországi tévécsatornákkal és műsorgyártókkal. Mindez a vajdasági magyarok nyelvének és kultúrájának további elszegényedéséhez vezetett. A VRTV pénzelésével kapcsolatban, a 2013 nyarán csúcsosodott gondok miatt, „szóba került a kisebbségi nyelveken sugárzott műsor beszüntetése is”.[85]

Az újvidéki Mozaik Televízió az első nonprofit (civil) televízió volt Vajdaságban, amely magyar nyelven szolgáltatott műsort. Adásait 2004. szeptember 1-jén kezdte sugározni, hogy az újvidéki, a dél-bácskai és a szerémségi magyarság számára készítsen folyamatos magyar nyelvű és szellemiségű műsorokat. 2007 óta naponta 12 órás műsorral jelentkezik, amelyben a napi 2,5 órás saját gyártású műsort 13 munkatárs készíti.

Az MNT 2012 januárjában társalapítója lett a Mozaik Televíziót működtető Mozaik Alapítványnak.[86]
A Pannon RTV a szabadkai Magyar Házban működik. A rádió és a tévé műsorait 30 foglalkoztatott és ugyanennyi tiszteletdíjas készíti. A Pannon TV-t és a Pannon Rádiót a Pannónia Alap nevű civil szerveződés működteti, amely 2005-ben alakult azzal az elsődleges céllal, hogy fejlessze Vajdaságban a magyar nyelvű tájékoztatást, és hozzájáruljon a vajdasági magyarság közösségként való megmaradásához, társadalmi felzárkózásához. A MNT 2010. július 30-án az új törvény adta lehetőségeket kihasználva a Pannónia Alap társalapítójává vált.[87]

Az Újvidéki Rádióban 1989-től kezdve hallható a nap 24 órájában magyar adás. Akkor 104-en dolgoztak itt, most 37 fős a szerkesztőség (vagyis nyolccal kevesebb, mint két évvel ezelőtt), ami miatt veszélybe került a 24 órás magyar adás. Az ugyancsak 24 órában műsort sugárzó szerb szerkesztőséghez képest kb. 50 százalékkal kevesebben dolgoznak a magyar rádióadásban.[88]

Az 1999. évi NATO-bombázások óta a rádió a műsort csak ultrarövid hullámon sugározza, mivel a korábbi középhullámú adó továbbra sem működik. Ezért van az, hogy nemcsak Zomborban és Dél-Bánátban, de a tartomány más részein (mint például az Újvidékhez közeli Kamancon (Sremska Kamenicán) sem hallják az adásokat, vagyis „jelenleg a vajdasági lakosság egyharmada nem tudja hallgatni az Újvidéki Rádiót”.[89]

A műsorszórási törvény hatályba lépésével 34 vajdasági, magyar nyelven is sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-ével) 11 megszűnt.[90] Elhallgatott a Topolyai Rádió, a muzslyai Zeppelin Rádió, a zentai Fox Rádió, a Bajmoki Rádió, a Palicsi Rádió, a hajdújárási Rádió 90[91] is, az 1970-től működő Szabadkai Rádiómagyar műsora is regionális frekvencia nélkül maradt.[92]
Ezeknek a rádióknak az éterből való eltűnésével felbecsülhetetlen kár érte a vajdasági magyarságot, és csorbult a magyar kisebbség tagjainak (szerzett) joga az anyanyelven való tájékoztatáshoz. A megszűnt szerkesztőségek tagjai pedig többnyire munka nélkül maradtak.

Az MNT 2011. november 22-i ülésén, „csaknem egy évtizedes előkészületek” és „hosszabb vita után”,[93]elfogadta a Vajdasági Magyar Médiastratégia 2011–2016 című dokumentumot.[94]

7. A közéletben és a közügyekben való részvétel

Szerbia alkotmányának 53. szakasza előírja, hogy „a polgároknak joguk van a közügyek irányításában való részvételre, és azonos feltételek mellett léphetnek közszolgálati és közéleti tisztségekre”.[95]
Az alkotmány 77/1. szakasza külön említi, hogy „a nemzeti kisebbségek tagjainak a többi polgárral azonos feltételekkel joguk van a közügyek irányításában való részvételre és a közéleti tisztségek betöltésére”. Az állami szervekben, közszolgálatokban, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzatok szerveiben foglalkoztatottak kiválasztásakor (2. bekezdés) „szem előtt kell tartani a lakosság nemzeti összetételét és a nemzeti kisebbségek tagjainak megfelelő képviseletét”.
A 180. szakasz 4. bekezdése szerint „az autonóm tartományban és azokban a helyi önkormányzati egységekben, ahol a lakosság vegyes nemzeti összetételű, lehetővé teszik a nemzeti kisebbségek képviselőházi, illetőleg képviselő-testületi arányos képviseletét, a törvénnyel összhangban”.
Ezek a megfogalmazások azonban nem biztosítják a döntéshozatalban és a közhivatali foglalkoztatásban való részarányos képviseletet, ami a nemzeti kisebbségek alapvető követeléseihez tartozik.

 A Szerb Képviselőház 250 tagja között a – VMSZ színeiben – mindössze öt magyar képviselő van (1,6%), miközben a magyarokat a részarányos képviseleti elv alapján a képviselői helyek 3,91%-a illeti meg, illetve a szerb parlamentben kilenc-tíz magyar képviselőnek kellene lenni.

A szerb kormányban és a köztársasági állami szervekben egy magyar sem tölt be jelentősebb funkciót. Az Alkotmánybíróságnak 2007. december 12-e óta van egy magyar tagja is.[96] A szerbiai közvállalatok, illetve intézmények közül is csak egynek (a Vajdasági Erdők Közvállalatnak) az igazgatója magyar nemzetiségű.[97]A kisebbségeknek, így a magyaroknak is, az ország népességén belüli részarányukhoz viszonyított nem megfelelő képviselete nyilvánvaló a köztársasági közigazgatási és az igazságügyi szervekben, az ügyészségeknél és a rendőrség kötelékében.

Vajdaság Autonóm Tartomány statútuma 24. szakaszának első bekezdése először vezeti be az arányos képviselet elvét, mégpedig olyan módon, hogy a tartomány „nemzeti közösségeinek tagjait részarányosan kell képviselni a tartományi szervekben és szervezetekben, összhangban ezek működési területén élő lakosság nemzeti összetételével”.[98]

A 120 tagú Tartományi Képviselőházban jelenleg 7 VMSZ-es képviselő ül (5,83%).[99] Az új statútum alapján a vajdasági magyarságot – mivel az összlakossági részaránya 13% százalék – a tartományi parlament 120 képviselői helyének ugyanennyi százaléka, tehát legalább 15 hely illeti meg.
A mostani tartományi kormány 11 tagja között – a korábbi három helyett – a VMSZ képviseletében egyetlen magyar maradt: Deli Andor tartományi oktatási közigazgatási és nemzeti közösségi titkár.
A vajdasági parlament elnöke 2008 és 2012 között Egeresi Sándor volt, 2012-től pedig Pásztor István.
A 2012-es önkormányzati választásokon önállóan indultak a magyar pártok. A VMSZ 23 önkormányzatban összesen 118 mandátumot szerzett, a Vajdasági Magyar Demokrata Közösség (VMDK) 2 önkormányzatban 2 mandátumot (egyet-egyet Adán és Zomborban), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) 3 önkormányzatban 5 mandátumot szerzett (Szabadka 1, Óbecse 1 és Temerin 3), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) 3 mandátumot (Zentán), a Magyar Remény Mozgalom (MRM) pedig 2 önkormányzatban jutott be egy-egy mandátummal (Szabadka és Magyarkanizsa).

A végrehajtó szervek nemzetiségi összetételére általában ügyeltek a községekben, de ez leginkább a „koalíciós megegyezések”, nem pedig a rendszerbeli megoldások eredménye.
A legtöbb magyar nemzetiségű foglalkoztatott a vajdasági közigazgatásban 2011-ben volt, a legkevesebb pedig 2012-ben.

A tartományi közigazgatás és a magyarok[100]

                              2009   %         2010   %        2011      %       2012    %
A tartományi
közigazgatásban
dolgozók száma     1232  100       1291   100      1328   100      1187   100
A magyarok száma    81       6,57      83        6,43     87        6,55     77        6,48

Ez azt jelenti: nem hogy nem javult a tartományi közigazgatásban dolgozó magyarok részaránya a 2004. évhez viszonyítva (amikor ezekben a szervekben foglalkoztatottak 6,73%-a magyar nemzetiségű volt),[101] hanem még romlott is. Mindez arra utal, hogy a vajdasági hatalom még a saját szerveiben sem képes – vagy nem hajlandó – biztosítani a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatását.

Az ombudsman 2010. évi jelentése szerint[102] a tartományi közigazgatásban 26-nak van/volt oklevele, illetve bizonylata a nemzeti kisebbségi nyelvek ismeretéről, ami a teljes létszám mindössze 3,2%-a, miközben a nemzeti kisebbségek a tartomány lakosságának 34,95%-át képezik. A munkahelyek közül pedig csak 41 (5,1%) van/volt megjelölve, amelyekhez szükséges a hivatalos használatban lévő nemzet kisebbségi nyelvek használata, pedig a tartomány lakosságának 22%-a beszéli ezeket a nyelveket.
A magyarok nem csupán az állami szervekben és az állami alapítású közvállalatokban alulreprezentáltak, de ez így van a községi önkormányzatok által létrehozott közvállalatokban is – kivéve egy-két magyar többségű községet.

Habár ezek az adatok ismertek a Szerb Köztársaság és a VAT hatóságai előtt, a magyarok részvételének javításán ezekben a szervekben az utóbbi hat évben – az üres politikai ígéreteken kívül – nem történt úgyszólván semmilyen előrehaladás.

Az igazságügyi reform keretében Szerbia területén 2010. január 1-jével újraválasztottak 2407 bírót és az ügyészeket, de azok nemzeti összetételéről még nem közöltek részletes adatokat.[103]

A tartományi kisebbségügyi ombudsmanhelyettes 2010. évi jelentése[104] szerint Vajdaság bíróságainak többségében (59,2%-ban) nincsen biztosítva a nemzeti kisebbségi bírák megfelelő aránya. A tartományi igazságszolgáltatásban 14,5%-ban képviseltetik magukat a nemzeti közösségek nyelvei, és ebből a számból a magyar nyelv 7 százalékot tesz ki.[105]

 A Vajdaság AT területén lévő ügyészségekben 2004 decemberében 132 ügyész és ügyész helyettes volt. Ezek között magyar nemzetiségű pedig mindössze 7 (5,43%) volt. A magyarok tehát a tartomány területén lévő ügyészségekben is messze a lakosságban való részvételük alatt vannak jelen.[106]
Vajdaság területén a Belügyminisztérium foglalkoztatottjai közül – a volt Szerbia és Montenegró Államközösség Emberjogi és Kisebbségügyi Minisztériumának adatai szerint – 453, vagyis 5,81% volt magyar.[107]

8. A nemzeti kisebbségi autonómia 

A nemzeti kisebbségi autonómia/önkormányzat szempontjából fontos a szerb alkotmány 75. szakasza 3. bekezdésének megfogalmazása, miszerint „a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén megvalósuló önkormányzati joguk érvényesítése céljából a nemzeti kisebbségek tagjai nemzeti tanácsokat választhatnak a törvénnyel összhangban”.[108]

Vajdaság AT statútumának 25. szakasza első ízben rendelkezik a nemzeti közösségek autonómiájáról. Habár nem határozta meg az autonómia fogalmát, de kimondja, hogy „a számbeli kisebbséget alkotó nemzeti közösségek tagjai a megválasztott nemzeti tanácsok révén érvényesítik autonómiájukat, intézményeket alapítanak, önállóan döntenek, vagy részt vesznek az oktatást, a tudományt, a kultúrát, a nyelvhasználatot és a tájékoztatást érintő kérdésekkel kapcsolatos döntéshozásban”.[109]

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai a 2002. évi, a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadágainak védelméről szóló törvény 19. szakasza által került be a szerb jogrendszerbe.[110] Ez a szakasz képezte a jogi alapot (és keretet is) a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló (2009. augusztus 31-i) törvény[111]meghozatalára is.

A hatályos törvény 139 szakaszából 82 a választási szabályokkal foglalkozik és csak 14 a tanácsok hatáskörével. Nem tartalmazza a nemzeti tanács fogalmát, hanem csak azt, hogy „a nemzeti tanács képviseli a nemzeti kisebbséget az oktatás, a kultúra, a nemzeti kisebbség nyelvén történő tájékoztatás valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, részt vesz a döntéshozatalban vagy dönt az említett területekre vonatkozó kérdésekről, és e területeken intézményeket, gazdasági társaságokat és egyéb szervezeteket alapít”.

A nemzeti tanács jogköreit a törvény – a legtöbb esetben – feltételes módban, vagyis nem kötelező erejűként határozza meg, ami többnyire abban nyilvánul meg, hogy a nemzeti tanácsot „kezdeményező”, „figyelemmel kísérő”, „javaslattevő” és „véleménynyilvánítási” hatáskörrel jogosítja fel. Vagyis csak korlátozott kulturális autonómiát biztosít a nemzeti kisebbségeknek.

A 2010-ben tartott nemzeti tanácsi választásokon a Magyar Összefogásnak (VMSZ) 28, a Vajdasági Magyarként Európába (Humentis – Demokrata Párt) 4, a Kézfogás a magyarságért Polgári Mozgalomnak, a Magyar Ligának (Vajdasági Szociáldemokrata Liga) és a Magyar Remény Mozgalomnak 1-1 képviselői hely jutott. A testület munkájára rányomta bélyegét a VMSZ döntő többsége.  

A nemzeti kisebbségi autonómia kérdését időszerűsítette a koszovói szerbek autonómiájával kapcsolatban Ivica Dačić szerb és Hashim Thaçi koszovói kormányfő között létrejött (2013. április 19-i) brüsszeli egyezség[112] és a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény készülő módosítása[113] is.

A vajdasági magyar pártok – a VMSZ kivételével – 2013. július 1-én szabadkán megbeszélést tartottak, amelyen a területi autonómiáról volt szó. A tanácskozásról készült közlemény kiemeli, hogy „a magyarság őslakosa Délvidéknek, éppen ezért teljes mértékben megilletik Szerbiában azok a kollektív jogok, mint bármelyik más népet”.[114] 

 9. A szülőföldhöz való jog

A népszámlálási adatokat összehasonlító elemzés azt mutatja, hogy a tartomány lakosságának nemzeti összetétele egészében véve oly módon változott meg, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozók száma csökkent, s ezzel az összlakosságban részt vevő százalékarányuk is, míg a szerbként nyilatkozók számaránya növekedett.

A 2011. évi népszámlálási adatok szerint Vajdaságban a szerbek aránya 66,76%-ra (1 289 635) növekedett, a magyaroké pedig a 14,28%-ról 13%-ra (251 136 főre) csökkent.
1990 és 1993 között, majd 1995-ben [a horvátországi viszály, majd 1991-től a háború első, illetve utolsó szakaszában – B. A.] több mint 270 000 horvátországi és boszniai menekült telepedett le a tartományban, ami az összes szerbiai menekült 40%-a, Vajdaság lakosságának pedig a 13%-a.
A NATO 1999. évi bombázását követően megkezdődött a kosovói menekültek Vajdaságba érkezése is. A vajdasági magyar szervezetek becsült adatai szerint kb. 10-15 000 új menekült (elsősorban koszovói roma) érkezett a tartomány területére.[115]

Ezek az adatok azt mutatják, hogy a Vajdaságnak egészében véve jelentősen megváltozott az etnikai összetétele, de azoknak a községeknek is, amelyekben a magyar nemzeti közösség tagjai képezték a többséget. Egyes községekben (Apatin, Temerin, Törökkanizsa és Bega­szen­t­györgy) a magyarok közé nemzetközi segéllyel telepítették le a szerb menekülteket. Temerinben pedig külön városrészt építettek nekik, a falu így veszítette el magyar többségű voltát.[116]

A szerb alkotmány 79. szakasza alapján a nemzeti kisebbségeknek joguk van „a hagyományos helyi elnevezések, az utcák és települések neveinek, valamint a topográfiai jelzéseknek az ő nyelvükön való kiírására is, a törvénnyel összhangban”.

Számos példa bizonyítja, hogy ott, ahol a települések nevét magyar nyelven is kiírják, ezeket az elnevezéseket gyakran átfestik, vagy pedig nacionalista jelszavakat írnak rá (Magyarkanizsa, Zenta, Bácskossuthfalva, Tiszaszentmiklós, Magyarittabé stb.). Ezzel nemcsak a nemzetek közötti gyűlöletet szítják, de jelentős anyagi kárt is okoznak, és rontják az ország nemzetközi tekintélyét.

Gond van az utcanevekkel is. Például Nagybecskerek statútuma szerint a városban – a szerb mellett – hivatalos használatban van a magyar, a román és a szlovák nyelv is. Jelenleg a Béga menti városban az utcanevek szerbül vannak kiírva, csak Muzslya helyi közösség területén vannak magyar utcanevek. A városban nem jobb a helyzet a közvállalatok és intézmények nevének a kiírásával sem.[117]

Aggodalomra ad okot az egyes történelmi és kulturális szempontból fontos épületek, kulturális emlékhelyek megőrzése is Szabadkán[118], Topolyán[119] Nagybecskereken[120], stb. A Váralja Szövetség például 2011. október 16-án Védjük meg Szabadka belvárosát! címmel internetes aláírásgyűjtésbe kezdett Szabadka történelmi belvárosának lerombolása ellen.[121

Szép példája viszont a műemlékek helyreállításának az egykori újvidéki Egység Sportegyesület Anton Csehov utcában levő épületétének (amely „több mint egy éve üresen áll”),[122] a magyarcsernyei Szent Ágota-templom[123] és a szenttamási Szentháromság-szobor felújítása is.[124]
A kegyelethez való jog az alapvető, elidegeníthetetlen emberi jogok közé tartozik. A végtisztességre is mindenkinek joga van.

A magyar–szerb, szerb–magyar viszonyok mindmáig megoldatlan problémája az 1944–45-ös magyarellenes atrocitások feltárása, amikor – a becslések szerint – a titóista partizánok által a mai Vajdaságban elkövetett népirtásnak negyvenezer magyar, kétszázhatvanezer német és zsidó esett áldozatául „kollektív bűnösségük” koholt vádjára hivatkozva.

Többszöri halasztás után, 2013. június 26-án sor került a szerb és a magyar köztársasági elnök közös csúrogi főhajtására a második világháború magyar és a szerb ártatlan áldozatai emléke előtt.[125]
Az újvidéki, Futaki úti temető katonatemetői részében azonban még nem engedélyezték a második világháború végén legyilkolt ártatlan magyarok emlékére Makovecz Imre (1935–2011) budapesti építőművész által még a kilencvenes években ingyen tervezett emléktorony felépítését.

10. Magyarellenes cselekmények

 A 2000. októberi szerbiai politikai változások után is folytatódtak a nemzeti alapú incidensek és az erőszak. A magyarellenes cselekményeket alapvetően öt kategóriába sorolhatjuk:[126]

A magyar nemzeti kisebbség elleni incidensek (2003–2005)[127]

Az incidensek jellege                                          2003         2004          2005
  1. Fizikai támadások                                            0               8                0
  2. Verekedések                                                    2               8                2
  3. Katolikus vallási létesítmények
rongálása                                                                1               6                2
  4. Katolikus temetők és keresztek rongálása
      és gyalázása                                                    11             17               6
  5. Parolák/szlogenek, jelmondatok írása, jelképek
      rajzolása, pamfletek terjesztése                     3              25               3
      Összesen                                                          17             64              13
Incidensek 2006–2010

Év  2006   2007           2008           2009          2010
     162[128] 197[129]             171[130]           150[131]           110[132]
        összesen                                                                                               790[133]

Ezek a „kilengések” azonban csak a jéghegy csúcsát képezik, mivel a nemzeti kisebbségi jogsérelmeknek számos más formája is van. Ilyen például a nemzeti alapon történő hátrányos megkülönböztetés, ami jelen van a társadalomban, de ezt nehéz felderíteni, és még nehezebb bizonyítani.
A magyarellenesség ott a legerőteljesebb, ahol a szerbség lélekszáma az utóbbi tizenöt évben látványosan megnőtt, ám ennek ellenére az adott helyen még mindig jelentős számú magyar él.[134]

A nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni sűrűsödő támadások és a nemzetek közötti feszültségek miatt az Európai Parlament (2005. január 28-tól 31-ig) ad hoc bizottságot küldött Vajdaságba, amelyet Doris Pack asszony vezetett.

Vajdaságról és az itt élő magyarok helyzetéről tartott közmeghallgatást az EP brüsszeli épületében 2009. április 1-jén Becsey Zsolt és Tőkés László európai parlamenti képviselő, Elfeledte-e a Vajdaságot az Európai Parlament? címmel. A magyarokat ért atrocitások kivizsgálására 2005-ben küldött európai parlamenti vizsgálóbizottság jelentését nem mutatták be, ez indokolta a fórum megtartását.[135]
Az Európai Parlament ún. miniplenáris ülésein Tőkés László erdélyi,[136] Morvai Krisztina,[137] Gál Kinga és Schöpflin György[138] magyarországi képviselők – nem egy esetben – a vajdasági magyarok védelmében emelték fel szavukat.

A Magyar Nemzeti Tanács 2013. február 27-i ülésén – 11 éves fennállása óta első alkalommal – „a magyar nemzeti közösség tagjait ért támadások és a közbiztonság romlása ügyére vonatkozó ajánlását” fogadott el. A testület „nyomatékkal hangot adott aggodalmának, annak kapcsán, hogy  a folyamatosan növekvő erőszak, a közbiztonság általános romlása közepette egyre több fizikai és verbális támadás éri  a vajdasági magyarokat”.[139] 

***

         A szerbiai politikai bizonytalanság, ami elsősorban a vezető pártok hatalmi harcában nyilvánul meg, és a folyamatosan romló gazdasági helyzet nem kedves az emberi- és a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásának, bővülésének.

         A vajdasági magyarok vonatkozásában számos területen szűkültek, vagy éppenséggel sérültek a nemzeti kisebbségi jogok is.

         Az Európai Unióshoz való csatlakozási tárgyalások során szükséges a Szerbiai által vállalt nemzeti kisebbségvédelmi kötelezettségeknek és a belső jogszabályoknak az európai normákkal való összehangoltsága és mindennapi gyakorlati alkalmazása folyamatos elemzése és számonkérése.

Újvidék, 2013. szeptember 14.

Mgr. Bozóki Antal

[1] Szerbiában, de Vajdaságban sem – tizenhárom évvel a hatalomváltás után – nem alakult egyetlen olyan főállású tudományos kutatókat foglalkoztató intézmény, amely tudományos módszerekkel foglalkozna a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulásával, jogainak megvalósításával. Annak ellenére, hogy Vajdaság Autonóm Tartományban 25 etnikai csoport van (a lakosság 33,25%) és hat nyelvet használnak  hivatalosan.http://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdas%C3%A1g_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny
Adataim és megállapításaim ezért a lábjegyzetekben részletesen feltüntetett forrásokon alapszanak.
[2] Az SZHP a Szerb Radikális Pártból (SRS) vált ki, amelynek elnöke a háborús bűnökkel vádolt, most is a hágai nemzetközi bíróság fogdájában lévő Vojislav Šešelj, alelnöke pedig Tomislav Nikolić, a mostani szerb köztársasági elnök volt. Az aktuális szerb kormánykoalíció másik vezető pártja (elnöke a miniszterelnök), a Szerb Szocialista Párt (SPS), amelynek a hágai börtönben elhunyt Slobodan Milošević korábbi szerb elnök volt a vezetője.
[3] Bővebben lásd Bozóki Antal: „Átkomponálás” és „összehangolás” [online]. Bozóki Antal (hon)lapja, 2012. szeptember 16. Politikai játszmák (Hatalomváltás). Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz,2013. augusztus 10.
[4] http://kucaljudskihprava.rs/
[5] Bővebben lásd: Bozóki Antal: Lesz-e ismét emberi jogi minisztérium? 2013. augusztus 17. [10:56]
[6] Az alkotmányról tartott népszavazáson „a választóknak csak 46 százaléka vett részt”. R. Balać: U Vojvodini nasjlabiji odziv [Vajdasságban legkisebb a részvétel]. Danas, 2006. október 31. 5. Lásd még: LSV: Slobodna Vojvodina. Vojvođansko ne! [Vajdasági nem!], Specijalno izdanje [Különkiadás] 2006. november,  15. sz.
[7] Zakon o zaštiti prava i sloboda nacionalnih manjina. Službeni list SRJ [a JSZK Hivatalos Közlönye], 2002. február 27. 11. sz.; Bozóki Antal: Ljudska i manjinska prava u Srbiji i Crnoj Gori. Novi Sad, 2003, Visio Mundi, 63–78. Magyar nyelvű szöveg: Zakon o zaštiti prava i sloboda nacionalnih manjina. Beograd, Savezno ministarstvo nacionalnih i etničkih zajednica, 93–106.; Bozóki Antal: Emberi és nemzeti kisebbségi jogok Szerbiában és Crna Gorában/Montenegróban. Karlóca, 2003, Árgus, 53–65.
[8] A legfontosabb emberi és nemzeti kisebbségi vonatkozású szerbiai jogszabályok listáját lásd Ljudska prava u Srbiji 2009 – pravo, praksa i međunarodni standardi ljudskih prava [Az emberi jogok Szerbiában 2009 – jog, gyakorlat és az emberi jogok nemzetközi mércéi] (Beograd, 2010, Beogradski centar za ljudska prava [Belgrádi Emberi Jogi Központ], 383–389.).
[9] A Szerbia által ratifikált legfontosabb emberi jogi és nemzeti kisebbségi vonatkozású nemzetközi egyezmények listáját lásd Ljudska prava u Srbiji 2009… (377–382.).
[10] European Treaty Series, No. 148.
[11] European Treaty Series, No. 157.
[12] te: Hiányos törvények. Magyar Szó, 2006. május 10. 1.
[13] A Szerbiában élő nemzeti kisebbségek jogait szavatoló törvények jók ugyan, de nem alkalmazzák őket kellő mértékben – összegezték 2013. február 27-én a belgrádi Emberi Jogi Központ [Beogradski centar za ljudska prava – BCHR], az emberi jogok védelmével foglalkozó független intézet összejövetelén. Nem alkalmazzák kellőképpen a kisebbségek jogait védő törvényeket. http://www.vajma.info/cikk/szerbia/18102/Nem-alkalmazzak-kellokeppen-a-kisebbsegek-jogait-vedo-torvenyeket.html  [2013. február 27., 17.49]; K. Ž.: Lokalne vlasti krše prava manjina [A helyi önkormányzatok sértik a kisebbségek jogait]. Danas, 2013. február 28. 7.
[14] Zakon o sedištima i područjima sudova i javnih tužilaštava [Törvény a bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről]. Službeni glasnik RS [a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye], 2008. december 22. 116.
[15] Helsinški odbor za ljudska prava u Srbiji: http://www.helsinki.org.rs/serbian/index_s.html
[16] Ljudska prava u Srbiji 2012. Populizam: Urušavanje demokratskih vrednosti [Emberi jogok Szerbiában 2012. Populizmus: A demokratikus értékek lerogyása], Belgrád, 2013.http://www.helsinki.org.rs/serbian/doc/izvestaj2012.pdf
[17] Tanjug: Erősödik a gyűlöletbeszéd. Magyar Szó, 2013. július 9. 4.
[18] K. Ž.: Od Vučića se gradi kult ličnosti [Vučićból személyi kultuszt építenek]. Danas, 2013. július 7. 5.
[19] Vajdaság Autonóm Tartomány
[20] Uo.
[21] Kocsis Károly: Magyar kisebbségek a Kárpát-medencében. In Bihari Zoltán szerk.: Magyarok a
világban. Kárpát-medence. Budapest, 2000, CEBA Könyvkiadó, 16.; Tátrai Patrik: A magyar kisebbségek
demográfiai fejlődésének fő irányvonalai a kommunizmus évtizedeiben. In Bárdi Nándor – Fedinec Csilla
– Szarka László szerk.: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008, Gondolat Kiadó
MTA Kisebbségkutató Intézet, 312. Az 1941. évre vonatkozóan a szerb források 465 920 magyar nyelvű
lakost említenek. Demografija Vojvodine [Vajdaság népessége].
A 2002. évi adatokra vonatkozóan lásd Matuska Márton: Öregszünk és fogyunk. Magyar Szó, 2003. január
10., 8–9.; Gábrity Molnár Irén: Népességmozgás – térségünk jövőképe. Aracs, 2008. október 23. 9.
[22] Forrás [2013.05.15.]: http://margitzoltan.blogspot.com/2012/11/szerbiaban-39400-magyarral-kevesebb-van.html. Lásd még dió: Letelepedés helyett ingázást, Magyar Szó, 2012. december 5. 1. 4.
[23] Povodom rezultata popisa stanovništva 2011. po nacionalnoj pripadnosti [A 2011. évi népszámlás eredményei a nemzeti hovatartozás alapján] [online]. Centre for Development of Civil Society – Centar za razvoj civilnog društva, 2012. november 30. http://cdcs.org.rs/index.php?option=com_content&task=view&id=530&Itemid=33
[24] Az MNT 2013. július 19-én közvitát szervezett a tanács 2013 és 2017 közötti időszakra terjedő Népesedési Akciótervének tervezete kapcsán. Pesevszki Evelyn: A hallgatás olykor bűn. Magyar Szó, 2013. július 20. 1. 5.
[25] Uredba o načinu vršenja poslova ministarstava i posebnih organizacija van njihovog sedišta. Službeni glasnik RS [az SZK Hivatalos Közlönye], 1992., 3. sz.; 1992. 36. sz.; 1992. 52. sz.
[26] Részletesebben lásd Bozóki Antal: „Tollvonás” hiányában…[online]. VajdaságMA [Tükör], 2010. május 2. [11.48] VMDP Hírlevél, 2010. április 30.
[27] NBS: Smanjen dug Srbije [SZNB: Csökkent Szerbia adóssága]. 2013. szeptember 1. 40 évvel ezelőtt a régi Jugoszláviának összesen volt 20 milliárd dollár adóssága. Friedrich Anna: Akárcsak negyven éve. Magyar Szó,2013. július 15. 6.
[28] Sz-cs: kik keresnek a legtöbbet? Magyar Szó, 2013. augusztus 28. 6.
[29] Tanjug: A polgárok egyharmada munkanélküli. Magyar Szó, 2012. december 20. 6.
[30] Tanjug: Munkanélküli a vajdaságiak egytizede [online]. VajdaságMA, 2012. december 13.
[31] A vajdasági magyarság gazdasági helyzetével Gábrity Molnár Irén foglalkozott részletesebben: A gazdasági erősségünk/erőtlenségünk tájtudata Vajdaságban. Magyar Szó, 2008. augusztus 18.
10.; augusztus 25. 10.
[32] Szalma József: A vajdasági magyar koalíciónak is meg kellene tárgyalnia! VMDP Hírlevél, 2008. november 1.
[33] A jogi keret megfelelő, a gyakorlat kifogásolható [online]. Magyar Szó, 2013. június 1. [05:23]
[34] Lásd a 7. A közéletben és a közügyekben való részvétel c. részben.
[35] A Szerbiai Helsinki Emberjogi Bizottság 2002-ben végzett kutatásokat Vajdaság 36 községében (a 45 közül) az ilyen vállaltoknál. A kutatás eredményei szerint vezető beosztásokban a szerb nemzetiségűek voltak túlsúlyban. Nacionalne manjine i pravo [Nemzeti kisebbségek és jog]. Helsinške sveske, 2002. 15. sz. Ismereteim szerint Szerbiában ez az egyetlen ilyen témájú kutatás.
[36] Sok topolyai család kilátástalan helyzetbe került [online]. Duna TV, 2008. október 28. / VMDP Hírlevél,2008. október 29.
[37] Kecskés István: Határ mellett, vakvágányon. Magyar Szó, 2011. december 3. 15.
[38] Virág Árpád: Torontálvásárhelyi gondok. Magyar Szó, 2010. november 15. 5.
[39] A VMSZ sajnos csak 2013. augusztus 23-án jelentette be, hogy „hamarosan olyan gazdaságsegítő programokat dolgoz ki, amelyek támogatják az itthon maradást, meg az esetleges visszatérést”. Kabók Erika: Csendes elvándorlás. Magyar Szó, 2013. augusztus 24., 1. 14.
[40] Zakon o službenoj upotrebi jezika i pisma. Službeni glasnik RS [az SZK Hivatalos Közlönye] 1991. 45. sz.; módosítások: 1993. 53. sz.; 1993. 67. sz.; 1994. 48. sz.; 2005. 101. sz.)
[41] Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi titkárság: Jezici i pisma u službenoj upotrebi u statutima gradova i opština na teritoriji AP Vojvodine [A kisebbségi nyelvek és írások hivatalos használata Vajdaság AT városai és községei alapszabályában]. 2013. augusztus 27.
[42] Počela obrada podataka o nacionalnoj pripadnosti zaposlenih i korišćenju manjinskih jezika u radu uprava jedinica lokalne samouprave [Elkezdődött a foglalkoztatottak nemzeti hovatartozásával és a nemzeti kisebbségi nyelveknek a helyi önkormányzati szervekben való használatával kapcsolatos adatok feldolgozása]. 2013. július 4. [13:40]
[43] Nagy Magdolna: Állandó harcban a minisztériummal. Magyar Szó, 2011. november 26. 9.
2013. szeptember 1-jén mintegy 25 magyar elsőssel több indul iskolába, mint 2012-ben. Összesen 1863-an lesznek 70 iskolában. t.r.: Az idén is gazdag beiskolázási csomag. Magyar Szó, 2013. augusztus 30. 7. 
[44] A 2011–12-es tanévben – az MNT adatai szerint – „a magyar nemzetiségű gyermekek 15 százaléka tanul szerb nyelven. E tanulók 5,3 százaléka olyan községekben él, ahol nincs módjuk anyanyelvükön tanulni. A magyar gyerekek 9,7 százaléka esetében választották a szerb osztályt annak ellenére, hogy rendelkezésre áll a magyar nyelvű oktatás is”. Mihályi Katalin: Vonzóbbá váltak a magyar osztályok. Magyar Szó, 2011. december 24. 9.
[45] Csorba Béla: Néhány javaslat és észrevétel az oktatási és kulturális stratégia alapelveinek kidolgozásához.VMDP Hírlevél, 2011. július 16.
[46] t.r.: Alapvető fontosságú magyar tankönyvek is hiányoznak. Magyar Szó, 2013. március 23. 1. 9. Ekipa dopisnika: Uče iz knjiga koje nisu odobrene [Tudósítók csapata: Nem engedélyezett könyvekből tanulnak]. Blic,2013. szeptember 10. 18.
[47] Lásd: Rontó Bozóki Judit: Egyenrangú oktatás? [online]. VajdaságMA [Tükör], 2008. május 4.
Bozóki Antal: Milyen tankönyvekből tanulnak diákjaink? [online]. VajdaságMA, 2008. július 3.
Rontó Bozóki Judit: Hogyan és miből tanítjuk diákjainkat? [online]. VajdaságMA, 2008. július 6.
Lukács Melinda: Tankönyvböngészés. Magyar Szó, 2011. február 9. 9.
[48] B92: Előítéletekkel, sztereotípiákkal teli tankönyvek. Magyar Szó, 2011. július 6. 4.
[49] Friedrich Anna: Egy ígéret kapcsán. Családi Kör, 2011. július 14., 3.; Korhecz Tamás: Nyüzsgő méhkas vagyunk. Magyar Szó, 2011. július 9. 16.
[50] N-a: A magyar tanerő a legkevésbé képzett. Magyar Szó, 2009. december 9. 15.
[51] Tápai Renáta: Matematikatanárokká is válhatnak a tanítók. Magyar Szó, 2011. július 6. 5.
[52] Csincsik Zsolt: Honosítás helyett egyenértékű diplomát. Magyar Szó,2011. április 2. 6.
[53] Nagy Magdolna: Híd a nemzeti tanácsok és az oktatásügyi titkárság között. Magyar Szó, 2010. január 1. 10.
[54] N-a: Nem csak a magyar tanulók létszáma csökken. Magyar Szó, 2013. január 30., 9.; Mihályi Katalin: Vonzóbbá váltak a magyar osztályok. Magyar Szó, 2011. december 24. 9.
[55] Mihályi Katalin: Kisebbségvédelem, 1944/45-ös atrocitások. Magyar Szó, 2010. november 15. 1. 4.; Vadócz Márk: A pedagógusok és a lelkipásztorok munkája nem hiábavaló. Magyar Szó, 2013. szeptember 14. 1. 8.
[56] Oktatásfejlesztési Stratégia 2010–2016 [online]. Az MNT honlapja:
 Magyar Szó, 2010. november 15. 1. 4.
[57] Vajdasági Magyar Kalendárium. Szabadka, 2008, Hét Nap, 278–292.)
[58] Az intézet a 2012. évi „költségvetését 28 millió dinárra tervezte”. dió: Megérte a befektetett munka. Magyar Szó, 2011. december 31. 5.
[59] Halász Gyula: Ünnepségsorozat a pénztelenség árnyékában. Magyar Szó, 2011. november 19. 18.; Fehér Rózsa: Feltörték a művelődési egyesület ajtaját. Magyar Szó, 2011. december 22. 8.; Csábi Éva, B.: A székház felét elvették a Jókaitól. Családi Kör, 2012. január 26. 10–11.
[60] Mihályi Katalin: Eddig csak két telefonhívás. Magyar Szó, 2011. december 23. 9.
[61] t. r.: Kultúratáplálás csak kiskanállal. Magyar Szó, 2007. november 7. 15.
2012-ben szerbiai forrásokból 92 millió dinárt, magyarországi forrásokból pedig 59 millió dinárt osztottak szét a vajdasági magyar kultúra területén. A Bethlen Gábor Alap 2013 közepén zárult pályázata erre az évre 140 millió forintot ítélt meg a vajdasági pályázóknak. Mihályi Katalin: Mindenkit lehetőséghez kell juttatni. Magyar Szó,2013. július 13. 9.
[62] s.l:  A Népszínház védett részét építik. Magyar Szó, 2013. július 21. 11.
[63] Nagy Magdolna: A kiadót a könyvek minősítik. Magyar Szó, 2010. február 27., 10. A magyarországi „Szülőföld Alap támogatása az FKI produkciójának egyik legfőbb forrása”. Németh Ferenc: A Forum könyvkiadó igazgatójának válasza [online]. VajdaságMA [Tükör], 2008. május 23. http://vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor
[64] Nagy Magdolna: Sorra kerül a kisebbség is. Magyar Szó, 2008. január 10. 1. 16.
[65] Tápai Renáta: Képtelen helyzetbe kerültek a könyvtárak. Magyar Szó, 2013. augusztus 3. 9.
[66] Nagy Magdolna: Új miniszter, új remények. Magyar Szó, 2011. március 19. 9. Több év után két magyar is van a „nemzeti nyugdíjasok” között. Vrábel János és Toplák Imre a „nemzeti nyugdíjasok” között [online],VajdaságMA [Kultúra], 2012. január 5.
[67] Pesevszki Evelyn: Gondot okoznak az összehangolatlan törvények. Magyar Szó, 2011. március 25. 5. Ez a probléma például Szabadkán jelentkezett a kiemelt jelentőségű iskolák megnevezésekor is. Lásd Biljana Vučković Moć nacionalnih saveta ugroziće škole u Subotici [A nemzeti tanácsok hatalma veszélyezteti a szabadkai iskolákat] című írását. Blic, 2011. október 17. 5.
[68] Pesevszki Evelyn: Elfogadták a kulturális és a médiastratégiát. Magyar Szó, 2011. november 23. 1. 4. A stratégia elérhetősége:
[69] Csak a mi vidékünkön ismert tájszó: durindónak nevezték (elsősorban a Tisza mentén) a zenés-táncos házi össze-jöveteleket.
[70] 1936-ban Tamaskó József, a gombosi (Bogojevo) világhírű méhész alapította meg a népi tánccsoportot, és a Gazdanapok keretében tartották meg az első Gyöngyösbokréta-találkozót, amelyen négy falu táncosai vettek részt.
[71] T. T.: X X VIII. Szólj síp, szólj!
[72] Terhes Tamás: Óbecse: XVII. Kőketánc énekes népi gyermekjáték és néptánc vetélkedő [online]. Délhír,2013. május 13.
[73] Bővebben
[74] Martinek Imre: „Járt utat járatlanért, új szerveződéseket régiekért – el ne hagyj!” [online]. Hét Nap, 2012. június 5. http://hetnap.rs/cikk/-39;-39;Jart-utat-jaratlanert-uj-szervezodeseket-regiekert---el-ne-hagyj-8221;-11924.html; http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=v_coPqV YEjc&feature=endscreen
[75] L. J.: Túl a tízediken [online]. Magyar Szó, 2011. január 25.
[76] A kezdetektől – napjainkig [online]. A Vajdasági Magyar Folklórközpont Honlapja.
[77] K. Živanović: Svetski dan slobode medija [A sajtószabadság világnapja]. Danas, 2013. május 4. 7.
[78] A tartományi ombudsman Manjinski mediji u Vojvodini [A kisebbségi média Vajdaságban] című jelentését lásd a Zvanična web prezentacija Pokrajinskog ombudsmana Autonomne Pokrajine Vojvodine,http://www.ombudsmanapv.org/Dokumenti/2010/Manjinski_mediji_u_Vojvodini.pdf honlapon. Lásd még Halász Gyula: Biztos lábakra kell helyezni a kisebbségi tájékoztatást. Magyar Szó, 2010. szeptember 9. 5. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének Médiatára 25 rádiót és 17 televíziót sorol fel, amelyek naponta 156 óra rádióműsort és 66 óra tévéműsort sugároznak magyar nyelven. Ez összesen 9 óra 15 perc adás óránként. Simon Erzsébet: Felfelé és lefelé. Magyar Szó, 2011. május 7. 14.
[79] Végel László: Régi tömlő, új bor. Családi Kör, 2009. december 31. 8. 9.
[80] 2004. június 29-e óta a Magyar Szó napilapnak és a Hét Nap hetilapnak a MNT az alapítója.
[81] A MNT a 2012. szeptember 27-i XXV. ülésén főszerkesztői minősítésben Varjú Mártát, igazgatói minősítésben pedig Ökrész Rozáliát bízta meg a Magyar Szóvezetésével. A tanács döntése nyomán a Hét Nap főszerkesztője Tomek Viktor, igazgatója pedig László Edit lett. P. E. – dió: Varjú Márta a Magyar Szó főszerkesztője. Magyar Szó, 2012. szeptember 28. 1. 4.
[82] dió: Új arculattal jelentkezik a Hét Nap. Magyar Szó, 2013. augusztus 15. 5.
[83] Radio-televizija Vojvodine
[84] A szerkesztőségből kapott adatok.
[85] Beta, Tanjug: Több százezer eurós szerződések. Magyar Szó, 2013. augusztus 27. 5.
Aleksandar Vučić, a szerb kormány első alelnöke a 2013. augusztus 30-i parlamenti ülésen bejelentette, belátható időn belül megoldják a Vajdasági RTV gondjait, ahol a foglalkoztatottak május óta nem kapták meg béreiket. VajdaságMa [Szerbia], http://www.vajma.info/cikk/szerbia/19127/Vucic-megoldjuk-az-RTV-finanszirozasat.html, 2013. augusztus 30. [22:11]. Lásd még Halász Gyula: Ki segít a VRTV-n? Magyar Szó,2013. augusztus 31. 15.
[86] MNT: Jelentés a vajdasági magyar médiastratégia 2011–2016 megvalósításáról. 2011. november – 2012. november, 11. A médiastratégia lelőhelye
[87] Pannon RTV
[88] A magyar szerkesztőségből kapott adatok. Lásd még Kocsis Árpád: A negyed harmada. Magyar Szó, 2011. december 3. 9.
[89] Varjú Márta: A televíziózás elkötelezettjei vagyunk. Magyar Szó, 2011. április 16. 14.
[90] h. gy: Veszélyben a kisebbségi média. Magyar Szó, 2008. november 20. 5.
[91] Miklós Hajnalka: Az internetes adásban reménykednek. Magyar Szó, 2010. február 13. 18.; Kiss Ágnes, S.: Sarokba szorítva. Családi Kör, 2010. március 25. 12–13.
[92] Sztojanovity Lívia: Egyes műsorok szünetelnek. Magyar Szó, 2010. november 30. 1. 7.
A Szabadkai Rádiónak jelenleg 11 munkatársa és 10 külmunkatársa van. Korábban 13-14 ember dolgozott a szerkesztőségben és mintegy 30-40 külső munkatárs volt. A Rádió 2013. július 1-jétől „új épületbe költözött, és immár a Raichele Ferenc parkból sugározza a műsort”. s.l: Új helyen a Szabadkai Rádió. Magyar Szó, 2013. június 28., 1. és 11.; Sztojanovity Lívia: Régi Hangok, új környezet. Magyar Szó, 2013. július 2. 9.; s.l.: Hazaértünk! Magyar Szó, 2013. szeptember 3. 9.
[93] Simon Erzsébet Zita: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…” Új Esély, 2011. december 15. 26.
[94] Vajdasági Magyar Médiastratégia… i. m.
[95] Ustav Republike Srbije [a Szerb Köztársaság alkotmánya], Službeni glasnik RS [az SZK Hivatalos
Közlönye], 2006. november 10. 98. sz.). Az alkotmány magyar nyelvű szövegét lásd VajdaságMA [Dokumentumok], http://www.vajma.info/
[96] Ódri Kartag Ágnes, az Újvidéki Jogtudományi Kar rendkívüli tanára.
[97] Takács Márta igazgató, Vojvodinašume, Javno preduzeće sa sedištem u Petrovaradinu [péterváradi székhelyű Vajdasági Erdők Közvállalat].
[98] Službeni list AP Vojvodine [Vajdaság AT Hivatalos Lapja], 2009. 17. sz.
[99] Az előző megbízatási időszakban 12 magyar képviselő tevékenykedett.
[100] A táblázat a Tartományi Ombudsman éves jelentései [Godišnji izveštaj o radu Pokrajinskog ombudsmana za … godinu] alapján készült, amelyek megtalálhatók az intézmény honlapján
[101] Godišnji izveštaj Pokrajinskog ombudsmana za 2004. godinu. Novi Sad, decembar 2005. [A Tartományi
Ombudsman 2004. évi jelentése. Újvidék, 2005]. http://www.ombudsmanapv.org/dokumenti.html#2007ser
[102] Izveštaj Pokrajinskog ombudsmana za 2010. godinu. 24. A későbbi jelentésekben erre vonatkozó adatok már nem szerepelnek.
[103] Bibić, R. V.: Za 81 sudijsko mesto konkurisalo 1300 kandidata. Danas, 2010. április 3. 5.
[104]  Izveštaj Pokrajinskog ombudsmana za 2010. godinu. 23.
[105] Diósi Árpád: Igényesen, magyarul. Magyar Szó, 2011. június 3. 5. Lásd még P. E.: Nagyító alatt a szerbiai igazságszolgáltatás. Magyar Szó, 2013. szeptember 5. 1. 4.
[106] Izveštaj UNDP o humanom razvoju u Srbiji [Az UNDP jelentése Szerbia humán fejlődéséről], 2005. 16. Az ügyészségek nemzeti összetételéről újabb adatokat nem közöltek.
[107] A kilencvenes évek háborúi során, a szélsőséges nacionalizmus miatt kényszerből vagy önként sok kisebbségi elment a rendőrségtől. A rendőriskolákba való felvételi eljárás körül nincs minden rendben. Évente 15–20-an tesznek panaszt, mert sokszor mondvacsinált okokkal utasítják el őket. A hivatásos katonák 92,6 százaléka is szerb. Kampány Vajdaságban. magyar rendőröket az állományba [Duna Híradó] [online].VajdaságMA [Vajdaság], 2011. november 27.)
[108] Ustav Republike Srbije…
[109] Statut Autonomne Pokrajine Vojvodine. Službeni list APV [Vajdaság Autonóm Tartomány Hivatalos
Lapja], 2009. december 14. 17. sz.
[110] Zakon o zaštiti prava i sloboda nacionalnih manjina…
[111] Zakon o nacionalnim savetima nacionalnih manjina [Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól]Sl. glasnik RS  [az SZK Hivatalos Közlönye] 2009. szeptember 3-i 72. sz.
Magyar nyelvű szöveg: Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól, Magyar Szó (melléklet), Újvidék, 2009, vagy http://kepesifi.com/documents/MNT_2009_torveny.pdf , illetve a  http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[112] FoNet, Beta: Tekst briselskog sporazuma [A brüsszeli egyezség szövege].
[113] Bővebben lásd Bozóki Antal: Milyen irányba? Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július 27. [11:39] és VMDP HÍRLEVÉL, 2013. július 29.
[114] A kölcsönösség elve érvényesüljön Szerbiában – Délvidéki magyar pártok állásfoglalása a területi autonómia kapcsán. 2013. augusztus 30. [08:06] és Magyar Szó, 2013. augusztus 31. 9. A közleményt azonban csak a Magyar Remény Mozgalom, a Magyar Polgári Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke írta alá. Ez is arra utal, hogy az itteni magyar pártok között továbbra sincs egységes álláspont az autonómia ügyében. Lásd még Ágoston András: Összefogás a kétharmad ellen. Az Ahtisaari-terv nekünk is segítség lehet (részlet). VMDP HÍRLEVÉL, 2013. augusztus 28.
[115] Gábrity Molnár Irén: Népességmozgás – térségünk jövőképe. Aracs, VIII. évf. 2008. 4. sz. 9.; Lásd mégVajdaság Autonóm Tartomány. Migráció
[116] Csorba Béla szerint Temerin községbe „legalább hétezer menekültet telepítettek nem utolsósorban azért, hogy megváltozzanak az etnikai arányok”. (Csorba Béla: A jéghegy csúcsa [online]. VajdaságMA [Tükör], 2011. július 28.)
[117] Kecskés István: Többnyelvűség – papíron. Magyar Szó, 2009. július 25. 7. A 2013 júniusában végzett ellenőrzés azt mutatta, hogy „történt ugyan előrelépés, de azt is, hogy egyes közintézmények számára négy év sem (volt) elég a kisebbségi jogok érvényesítésére”. Kecskés István: Többnyelvűség
Nagybecskereken. Magyar Szó, 2013. június 18. 5.
[118] tm: Kulturális genocídium. Magyar Szó, 2010. március 19.  1. 7.
[119] Kovács László: A VMDP topolyai szervezete követeli a Szentháromság-szobor visszaállítását. VMDP Hírlevél, 2010. május 9.
[120] K. I.: Beszakadt a műemlék teteje Nagybecskerek főutcáján. Magyar Szó, 2013. április 15. 1. 4.
[121] http://www.varaljaszovetseg.hu/02/
[122] hgy: Az Egység szép, de üresen áll. Magyar Szó, 2012. augusztus 10. 14. hgy: Az Egység senkinek sem kell. Magyar Szó, 2013. szeptember 11. 7.
[123] Kecskés István: Felújították a magyarcsernyei templomot. Magyar Szó, 2011. május 16. 5.
[124] DélHír portál [online]
[125] Fodor István: Bocsánatkérés és megbocsátás. Magyar Szó, 2013. július 27. 1. Lásd még Stanyó Tóth Gizella: Az első koszorútól a főhajtásig. Magyar Szó, 2013. július 27. 4. Lásd még: Bozóki Antal: Volt bocsánatkérés? Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július 22. [10:37] Időközben a csúrogi emlékművet megrongálták. Lásd Várható volt... (A VMDP közleménye a csúrogi emlékmű megrongálásáról). http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Incidensek, 2013. augusztus 15. [18:21]
[126] Bozóki Antal: Tájékoztató a szerbiai magyar nemzeti kisebbségről. Létünk, 2005., 4. sz., 19–20.; Gábrity Molnár Irén: Népességmozgás – térségünk jövőképe. Aracs, 2008. október 23. 14.
[127] Informacija o mađarskoj nacionalnoj manjini u Republici Srbiji [Tájékoztató a szerbiai magyar nemzeti kisebbségről]. Beograd, 2005, Savezno ministarstvo nacionalnih i etničkih zajednica [Nemzeti és Etnikai Közösségek Szövetségi Minisztériuma], 7. Bővebben lásd Bozóki: (129. lábjegyzetben) i. m.
[128] Evropska komisija protiv rasizma i netolerancije [Az Európa Tanács rasszizmus- és intoleranciaellenes testülete – ECRI]: Izveštaj o Srbiji [Szerbiai jelentés] [online]. http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/ecri/Country-by-country/Serbia/SR B-CbC-III-2008-22-SR B.pdf, 29–30).
[129] Varjú Márta: 197 helyett 171. Magyar Szó, 2009. február 28. március 1. 1. 5.
[130] Bozóki: (129. lábjegyzetben) i. m.
[131] v.m.: A tartományi rendőrség megalakítása a „jövő zenéje”. Magyar Szó, 2011. március 15. 4.)
[132] v.m.: (132. lábjegyzetben) i. m.
[133] Az újabb keletű incidenseket lásd
[134] Csorba Béla: A magyarellenes incidensek okairól – még egyszer. VMDP Hírlevél, 2010. augusztus 8.
[135] Elfeledte-e a Vajdaságot az Európai Parlament? VMDP Hírlevél, 2009. április 3.
[136] A szerbiai magyar nemzeti közösség védelmében. VMDP Hírlevél, 2010. március 26.; Magyarverések: Az EP emberi jogi bizottságot küldhet Szerbiába. VMDP HÍRLEVÉL, 2013. február 21.
[137] EP-vita Szerbiáról – magyar hozzászólásokkal. VajdaságMA [Szerbia], 2012. március 28. [21:55];Szenvedélyes vita a délvidéki magyarokról az EP-ben 2013. április 19. [12:07].
[138] A vajdasági magyarok jogaiért szálltak síkra az EP-képviselők [online]. MHO 2013. március 19.
[139] MNT [online]